Új Szó, 2000. szeptember (53. évfolyam, 202-225. szám)
2000-09-21 / 217. szám, csütörtök
Cl Politika ÚJ SZÓ 2000. SZEPTEMBER 21. Háborognak Lexa ügyvédei Pozsony. Ivan Lexa jogi képviselői látni szeretnék az ügyfelük ellen kiadott nemzetközi elfogatóparancsot. Egyúttal panaszt emeltek a hivatalos szervek eljárása miatt, ugyanis a titkosszolgálat volt vezetőjének ügyvédei szerint jogellenes, hogy ők nem kapták kézhez a parancsot. (TA SR) Diszkriminált rendőrök Pozsony. Vladimír Palkó kereszténydemokrata parlamenti képviselő szerint diszkriminálják a 12 órás műszakokban dolgozó rendőröket, ezért törvénymódosítást teijesztett elő. Palkó úgy véli, azok a hatósági személyek, akik heti ötször nyolc órát ügyelnek, gyakran évi száz órával is kevesebbet dolgoznak, mint műszakozó kollégáik, ám az illetmények között nincs különbség. A képviselő közölte: noha a belügyminisztériumnak ez a helyzet megfelel, ő mégis úgy gondolta, lépnie kell. Mint mondta, javaslata 40 millió korona pluszkiadást jelent. (TA SR) Inog a szék ■ Volf alatt Pozsony. Jaroslav Volf, a szociáldemokraták elnöke szerint Lubomír Scastny, a párt óvárosi szervezetének elnöke azért követeli a fejét, mert személyes ellentétek alakultak ki közöttük. Hogy miről van szó, arról Volf nem hajlandó nyilatkozni. Mindössze annyit mondtott, tervet dolgozott ki a párt népszerűbbé tételére, de ha a novemberi kongresszuson a küldöttek elutasítják, akkor mérlegeli a lemondást. (SITA) Jaroslav Volf (Archív fotó) Stefan Harabin elégedetlen Pozsony. Stefan Harabint nem elégítette ki Mikulás Dzurinda írásos válasza, amelyet szeptember 4-én kelt levelére adott, ezért a legfelsőbb bíróság elnöke újabb levelet intézett a kormányfőhöz. Harabin továbbra is azt állítja, a kormányzat megsérti az alkotmányt, amikor azt javasolja, hogy mentsék fel őt tisztségéből. Az újabb levélben leszögezi, az érvényesjogszabályok nem teszik lehetővé leváltását megbízatási idejének lejárta előtt. (TA SR) Újabb bíró menesztésre Pozsony. A parlament alkotmányjogi bizottsága tegnap javasolta a törvényhozásnak Pavol Dlhopolcekbíró felmentését, mert „közvetett megvesztegetés” vádjával Csehországban tízhavi feltétel nélküli szabadságvesztésre ítélték. Dlhopolceket Ostravában érték tetten, amikor 300 ezer koronát kínált fel egy ottani bírónak, hogy az bocsássa szabadon kollégájának ügyfelét. Az alkotmányjogi bizottságban hosszas kormánypárti-ellenzéki vita alakult ki arról, vajon érvényes-e Szlovákiában a csehországi ítélet. (SITA) A Rózsahegyi Katolikus Egyetem megnyitása alkalmából tegnap Ján Chryzostom Korec bíboros szentmisét celebrált a városi laktanya sportcsarnokában. Az új oktatási intézmény megbízott rektora Pavol Kluvánek professzor lett. (TA SR-felvétel) Eddig már 260 korrupciós esetre derült fény; negyven személyt elbocsátottak Eredményes vámosok Pozsony. „Eddig 70,414 milliárd korona folyt be az állami költségvetésbe vám, adó és behozatali vámpótlék formájában” - nyilatkozta Milan Jasenovec, a Központi Vám- igazgatóság vezérigazgatója. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Ez a tavalyi pénzösszeget 8,4 milliárd koronával múlja fölül, a vám- igazgatóságnak így 2%-kaí sikerült meghaladnia az eredetileg tervezett bevételeket. Az első félévben a vámszervek 5 milliárd koronányi vámhátralékot regisztráltak, ebből eddig 1,4 milliárdot sikerült behajtaniuk. Ugyanekkor a vámosok a Bariéra akció keretében 13 840 esetben derítettek fényt a vámokA 2000-es év első hat hónapjában 260 vámosra róttak ki büntetést. ról szóló törvény megsértésére. Ez 8589-cel volt több, mint a tavalyi év azonos időszakában. Brigita Schmögnerová pénzügyminiszter szerint a vámhatóság munkája az elmúlt időszakban jelentősen javult, amit bizonyít az úgynevezett belső korrupcióellenes harc is. Érmek keretében a 2000-es év első hat hónapjában 260 vámosra róttak ki büntetést, közülük 40-et elbocsátottak, 22 ellen pedig feljelentést tettek. Az év elejétől a szlovák vámtisztek 54 esetben, összesen 98 küogramm kábítószert foglaltak le. A legnagyobb fogásuk márciusban volt, amikor 52 kilogramm heroinra bukkantak. A vámhatóság az elmúlt öt évben 20,3 tonna kábítószert foglalt le, amelynek értéke elérte a 20 milliárd koronát, (mi) „Megmagyarázhatatlan ignoráció" - állítja Stanislav Dolák, a morvák vezetője Elégedetlenek és csalódottak VRABEC MÁRIA Nyitra. A parlament emberjogi és nemzetiségi bizottsága szeptember 6-án foglalkozott a Szlovákiai Morvák Szövetségének július 12- én kelt levelével, és támogatja a szervezet igyekezetét, hogy a morvák nemzetiségként szerepeljenek 2001-ben a népszámlálási űrlapokon. Erről A. Nagy László, a bizottság elnöke levélben értesítette Stanislav Dolákot, a szövetség vezetőjét, aki mély csalódásának adott hangot, hogy a többi címzett - Csáky Pál miniszterelnök-helyettes, Pavol Hrusovsky, a parlament alelnöke és Peter Mach, a statisztikai hivatal vezetője - még csak válaszra sem méltatta őket. „Ez megmagyarázhatadan ignoráció a hat és fél ezres kisebbséggel szemben, miközben például a sokkal kisebb létszámú szerb nemzetiséget feltüntették. Bár azzal érvelnek, hogy az 1991-es népszámlálási űrlapból indultak ki, amelyen a morvák nem szerepeltek, számunkra ez elfogadhatatlan, hiszen Szlovákia önállósulásával új helyzet állt elő” - mondta Dolák. A morvák tegnap utolsó próbálkozásként még egy levelet intéztek a statisztikai hivatal igazgatójához; felszólítják, hogy mellőzze a politikai nézőpontokat, érdekeket, és haladéktalanul iktassa a morvát is az űrlapon feltüntetett nemzetiségek közé. Ha legkésőbb október első hetében nem érkezik pozitív válasz Machtól, a szövetség a strasbourgi emberjogi bíróságon és az Európa Tanácsnál kíván panaszt tenni a diszkrimináció miatt. Az üggyel kapcsolatban Csáky Pál szóvivőjénél érdeklődtünk. Miklósi Péter elmondta, hogy nyílt levélről volt szó, és az ilyet csak tudomásul veheti a címzett, nem szokás rá válaszolni. „A kormány kisebbségi tanácsának ülésén a statisztikai hivatal igazgatója elmondta, hogy az 1991-es adatokból indultak ki, és az akkori népszámláláskor a morvák csak elenyésző számban szerepeltek. Semmi nem gátolja őket azonban abban, hogy az üresen hagyott, egyéb feliratú rubrikában tüntessék fel nemzetiségüket” - mondta Miklósi. Régióbeosztás - a társulás nem változtat álláspontján Továbbra is 11+1-es terv ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. „Bár a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása tanácsának múlt szerdai ülésén a polgármesterek révén az összes parlamenti politikai erő képviselve volt, és az érintett régió több polgármestere is részt vett az ülésen, senki nem vetette fel a Komárom megye létrehozására tett javaslatot” - tájékoztatott tegnap Michal Sykora. A társulás elnöke reagált Pavol Hamzík miniszterelnök-helyettesnek, a Polgári Egyetértés Pártja elnökének keddi nyilatkozatára, amelyben az felvetette, hogy nyolc megyére oszthatnák az országot, esetleg aszimmetrikus modell szerint nyolc államigazgatási kerületen belül 12 regionális önkormányzat alakulhatna. Sykora ezzel kapcsolatban leszögezte, a társulás nem változtat álláspontján, és továbbra is a 11 + lies modellt, vagyis az önálló Pozsonyi kerületet is beleszámítva 12 regionális önkormányzat létrehozását támogatja. Esetleg ennél kisebb számú területi egység létrehozását tudják még elképzelni. Az elnök szerint a regionális önkormányzatba, vagyis a megyei parlamentbe többségi szavazatarányos rendszerben egymandátumú körzetekben kellene képviselőket választani. Ez a módszer szavatolná, hogy a testületben az egész régió arányosan lenne képviselve, (gl) Nyílt vita a fenntartható fejlődés nemzeti stratégiájáról Mindenki hozzászólhat ÚJ SZÓ-JELENTÉS Pozsony. „Ez nem a minisztérium anyaga, ez arról szól, hogy miként lehetne az egész országot fejlesztem a fenntartható fejlődés alapelveinek megfelelően” - mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Zdenka Tóthová, a környezetvédelmi minisztérium államtitkára, amikor bemutatták a fenntartható fejlődés nemzeti stratégiájának vitaanyagát. A stratégiáról ugyanis először nyílt vitát rendeznek, csak ezután terjesztik be a kormány, majd a parlament elé. Az ENSZ Fejlesztési Ügynöksége, az UNDP által finanszírozott anyag a Regionális Environmentális Központ (REC) és a környezetvédelmi minisztérium szervezésében készül. Vladimír Hudek, a REC pozsonyi irodavezetője szerint a munkába a partnerség elve alapján eddig is minden érdeklődőt bevontak, és ezt szeretnék tovább bővíteni a nyílt vita keretében beérkező javaslatokkal. Zdenka Tóthová szerint a stratégia kialakításába a legtöbb érintett ágazat bekapcsolódott. Mindössze a pénzügyminisztérium vonta ki magát a munkából, de a fenntartható fejlődéssel foglalkozó kormánytanácsban még egyszer próbálkoznak. (ti) Csáky pozitívan viszonyul a melegek javaslatához Nem betegek - mások ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. „Ján Carnogursky homo- fóbiában szenved” - jelentette ki Marián Vójtek, a hét polgári szervezetet tömörítő Másság nevű kezdeményezés szóvivője az igazságügyi miniszter néhány nappal ezelőtti lejelentésére reagálva, amikor is Carnogursky elmondta, amíg ő lesz a miniszter, Szlovákiában nem léphetnek regisztrált partnerségre a homoszexuálisok. A Másság nemrég kidolgozott chartájában ezt szeretné elérni, de kezdeményezi a saját nemük iránt vonzódok diszkriminációját tiltó törvény elfogadását is. A szóvivő rámutatott: az Egészségügyi Világszervezet már évekkel ezelőtt törölte a betegségek listájáról a homoszexualitást. Vojtek kérdésünkre elmondta, Csáky Pál kisebbségi miniszterelnök-helyettest is megszólították, támogassa kezdeményezésüket. „Pozitívan viszonyul javaslatunkhoz, elkéstünk azonban a megkereséssel, mert az alkotmány módosítása keretében ilyen törvényjavaslat elfogadására most nincs lehetőség. A későbbiekben viszont támogatásáról biztosít bennünket” - mondta Vojtek. A tegnapi sajtótájékoztatón bemutatták az ország első, szabadon terjesztett, homoszexuálisok és leszbikusok számára készülő folyóiratát, (jéel) Nagy erővel nyomoz a rendőrség az elkövetők után Éjszakai rablótámadás ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Kéménd. A Párkány melletti községben kedden az éjszaka leple alatt két ismeretlen, csuklyás férfi családi házában megtámadta B. Évát és 14 éves lányát. Mindkettőjüket a konyhába tuszkolták, megkötözték, majd durván megverték és megrugdosták. Ezt követően feldúlták a házat, ékszereket, 5000 márkát, két Nokia típusú mobiltelefont és 8000 koronát vittek magukkal. B. Éva férje jelenleg börtönbüntetését tölti. Valószínű, az elkövetők azért választották célpontul a házat, mert azt remélték, hogy nagyobb meny- nyiségű készpénzt találnak. Az eset felderítésével az Érsekújvári Járási Vizsgálóhivatal munkatársai foglalkoznak. Varga István alezredes, a hivatal vezetője elmondta, hogy a rendőrség nagy erővel nyomoz az elkövetők után. (km) Nyár óta Robert Fico, a Smer elnöke vezeti a politikusok toplistáját, néhány százalékponttal csökkent azoknak az aránya, akik senkinek sem hisznek Népszerű a populizmus ÚJ SZÓ-JELENTÉS Pozsony. Továbbra is Robert Fico, a Smer populista elnöke vezeti a politikusok népszerűségi listáját - derül ki a Közvélemény-kutató Intézet augusztus végén, szeptember elején végzett felmérésének eredményeiből. Fico mögött - már három hónapja - az addig leg- közkedveltebbb Vladimír Meciar, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom vezére található, aki már csak 4,6-4,7%-kal előzi meg a harmadik Mikulás Dzurinda miniszterelnököt, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió elnökét és a negyedik Rudolf Schuster államfőt. Az ötödik hely Anna Malíováé, a Szlovák Nemzeti Párt elnökéé, a hatodik pedig Bugár Béláé, a Magyar Koalíció Pártjának elnökéé. A további sorrend: ívan Miklós gazdasági miniszterelnök-helyettes - 6,6%; Ivan Gasparovic, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom parlamenti képviselője - 3,7%; Brigita Schmögnerová pénzügy- miniszter - 3,6%; Eduard Kukán külügyminiszter - 3,2%; Ján Carnogursky igazságügyi miniszter - 2,2%. Jozef Migas házelnök, Csáky Pál kisebbségügyi miniszterelnök-helyettes és Ladislav Pittner támogatottsága 1-2% körül mozog. Némileg csökkent azoknak az aránya, akik egyetlenegy politikusnak sem hisznek, (m) | május vége, június eleje ]] június vége, július eleje július vége, augusztus eleje HU augusztus vége, szeptember eleje (adatok százalékban) GRAFIKON © ÚJ SZÓ Forrás: Közvélemény-kutató Intézet oo m Robert Fico Vladimír Meciar Mikulás Dzurinda Rudolf Schuster Anna Malikova Bugár Béla mem bízik senkiben