Új Szó, 2000. szeptember (53. évfolyam, 202-225. szám)
2000-09-09 / 208. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2000. SZEPTEMBER 9. Politika 5 Harna István: Az idegenforgalom várhatóan a régiófejlesztési minisztérium hatáskörébe kerül át Törvény csak a reform után „Több tárca jogkörei is módosításra szorulnak.” (Somogyi Tibor felvétele) A területfejlesztési törvény elfogadása fontos feltétele az elmaradott régiók felzárkózásának. A jogszabály előkészítéséről és az ágazat helyzetéről Harna István építésügyi és régiófejlesztési miniszterrel beszélgettünk. TUBA LAJOS Augusztus végén volt esedékes a területfejlesztési törvény előkészítésének újabb fázisa. Milyen állapotban van most a tervezet? Amikor a kormány ezt a témát augusztus elején napirendre tűzte, erőteljesen megnyilvánult az a nézet, hogy a területfejlesztési törvény elfogadásával várni kellene a közigazgatási reform tisztázódásáig. Ennek az az alapja, hogy az új rendszerben alapvető szerep jut a másodfokú, vagyis a regionális ön- kormányzatoknak, hiszen lényegében ezek lesznek felelősek saját területük fejlesztéséért. A hatáskörök átruházásával az államháztartás finanszírozása is megváltozik, a régiók sokkal nagyobb összegek felett rendelkeznek majd, mint a mai kerületek. A kormány régiófejlesztési tanácsában én is feltettem a kérdést, érdemes-e a közigazgatási reform befejezése előtt tovább folytatni a törvény előkészítését, hiszen ezzel lényegében előre meghatároznánk a regionális önkormányzatok egyes hatásköreit és finanszírozási módját. A tanács azonban úgy döntött, hogy alkossuk meg a törvényt az aktuális jogi helyzetnek megfelelően. így a törvényjavaslatból egyelőre kimaradtak a regionális önkormányzatok jogkörei, definiáltuk a járások hatáskörét. Az elmúlt hetekben viszont a közigazgatási reform előkészítése felgyorsult, így a kormány újra dilemma elé került. Nem szabad ugyanis elfelejteni, hogy a területfejlesztési törvény része a kormány idei legiszlatív tervének, valamint a Brüsszelnek megígért tör» A régiók sokkal nagyobb összegek felett rendelkeznek majd, mint a mai kerületek. « vények között is szerepel. Viszont ha most elfogadjuk, legkésőbb fél év múlva módosítani kell majd. A megoldás valószínűleg az lesz, hogy a kormány legiszlatív tanácsa elé terjesztjük, amely javasolja majd, hogy állítsuk le a törvényalkotási folyamatot. Stabil jogi helyzet ugyanis csak akkor lesz, ha a területfejlesztési törvényt már a parlament is jóváhagyta. A gyakorlat szempontjából érdekes, hogy a javaslat nem említi a közös tervezésben fontos szerepet játszó kistérségi társulásokat. Mi ennek az oka? Ajavaslat jelenleg tárcaközi egyeztetésen van, és emiatt már több változáson is átment. Ezenkívül a partnerség elvének megfelelően különféle szervezeteknek is kiadtuk, például az önkormányzati szövetségeknek és a Harmadik Szektor Grémiumának, s ha tőlük ilyen igény érkezik, ez is bele fog kerülni. A törvény elfogadásáig viszont a területfejlesztés alapelveit összefoglaló dokumentum szerint dolgozunk majd, amely kitér az említett kistérségi társulásokra is, s ez az anyag a napokban kerül a kormány elé. Kicsit későn, de a minisztérium végül meghirdette az állami támogatási program pályázatát. Mi a helyzet ezzel kapcsolatban? A késés oka, hogy a korábbi jogszabály szerint a támogatás kritériumait évente újra ki kellett dolgozni. Közben azonban elfogadtuk az állami támogatásról szóló törvényt, amely értelmében csak programokat lehet támogatni, így kidolgoztuk a magas munkanélküliségi rátával rendelkező járások fejlesztésének programját, amelyet a kormány jóváhagyott, és e célra 200 millió koronát utalt ki a költségvetésből. Ennek egy részét a regionális fejlesztési ügynökségek finanszírozására kellett félretennünk, s az idén kivételesen ebből jutott az eurorégiók támogatására és két nagy külföldi beruházó számára ígért ingatlan megvásárlására. Ezek alapján a pályázatokra 145 millió korona maradt. A jogosult járásokat tehát az ún. integrált régiófejlesztési terv alapján választottuk ki, az érdekegyeztető tanácsban aláírt szerződés alapján a pénz elosztásánál ezenkívül figyelembe vesszük a munkanélküliség arányát. Azt azonban látni kell, hogy még így is nagyon kevés pénz jut egy-egy járásra. Jövőre ezzel kapcsolatban mi várható? Nem lesz jobb a helyzet. Mi 510 millió koronát kértünk, de az eredeti javaslatban a pénzügyminisztérium csak 100 millióval számolt. A helyzet mai állása szerint jövőre újra 200 millió koronát kapunk, de ebből 100 milliót az ipari parkok támogatására kell fordítani. Ez nagyon kevés, s komolyan végig kell majd gondolnunk a finanszírozás rendszerét. Az ipari parkok meg a kis- és középvállalkozók támogatására például a gazdasági minisztériumtól és tőlünk is jut pénz, tehát még mindig többcsatornás támogatás folyik. Ezek a források kell, hogy kiegészítsék és segítsék egymást. Folyamatban van a nemzeti régiófejlesztési terv kidolgozása, amely minden érintett tárca és a kerületek együttműködésével készül, s amelynek segítségével egy csatornába szeretnénk terelni a különböző pénzforrásokat. Ön és Hamzík miniszterelnökhelyettes közt egy ideje vitatéma, hogy kihez tartozzon a határ menti együttműködés programja. Megegyeztünk abban, hogy a PHARE CBC program januártólátkerül hozzánk. Azt szerettük volna, hogy ez már az idei évben megtörténjen, de a javaslatukra végül abban maradtunk, hogy a most megkezdett folyamatokat ők zárják le, de már a mi embereink is részt vesznek bennük. Mi egyébként szélesebben értelmezzük a határon átnyúló együttműködést, ez .ugyanis a szlovák-magyar határon seni korlátozódhat csupán arra, hogy a CBC programban van, mondjuk, évi 2 millió eurós keret erre a célra. Ez a tevékenység sokkal gazdagabb kell, hogy legyen, és a jövőben ezzel is foglalkozni szeretnénk. Nemrég olyan elképzelés is napvilágot látott, hogy a gazdasági tárcától az idegenforgalom Önökhöz kerül. Mekkora ennek az esélye? Ez a kormányon belül már elfogadott tény. Mi már régebben foglalkozunk vele, több oknál fogva, pl. a régiófejlesztés egyik legfontoAzt azonban látni kell, hogy még így is nagyon kevés pénz jut egy-egy járásra. sabb területeként Csehországban is a társminisztériumunkhoz tartozik ez a terület. A kormány gazdasági tanácsa augusztus közepén tárgyalta meg az idegenforgalom nemzeti fejlesztési tervét. Ez azzal számol, hogy az ágazat a gazdasági minisztériumtól egy új központi államigazgatási szervhez kerül. A kormány viszont nem híve új központi intézmények létrehozásának, s a kormánytanács vitájában is nagyon erősen megnyilvánult az ágazat regionális kötődése, többek között ezért is értettek egyet az idegenforgalom jogköreit illető javaslatommal. Ami a kérdés adminisztratív oldalát illeti: több tárca jogkörei is módosításra szorulnak, így ezeket az illetékességi törvény módosításával kell rendezni. A legjobb az lenne, ha ezt már január elsejével elvégezhetnénk, az új helyzetet az állami költségvetésben is rendezve. Nemzetközi konferencia a nemzetek együttéléséről Migráció a Kisalföldön ÚJ SZÓ-JELENTÉS Vágsellye. „A társadalom olyan, mint az emberi test, a betegségei csak úgy gyógyíthatók, ha rámutatunk a kóros tünetre, és megoldást találunk annak eltávolítására. Ilyen megoldásokra adódhamak javaslatok a mai konferencián elhangzó gondolatokból is” - mondta tegnap Szeles István járási elöljáró a Migráció a Kisalföldön c. nemzetközi konferencia megnyitóján. A vágsellyei Pázmány Péter Tudományos Társulás, a galántai Fórum Társadalomtudományi Intézet, a vágsellyei Állami Járási Levéltár és a pozsonyi Közéleti Kérdések Intézete által szervezett konferencia fő témája az idegenek - németek, horvátok, cigányok, zsidók - vándorlása a Csallóköz és a Mátyusföld területén, valamint e- gyüttélésük a helyi lakosokkal. Hazai és magyarországi szakemberek előadásában mélyreható elemzések hangzottak el a németek csallóközi betelepítéséről, a 16. századi horvát kolonizációról, a vallási és politikai indíttatású cseh migrációról, a zsidók mátyusföldi és csallóközi jelenlétéről, a cigányok helyzetéről, megaláztatásáról és kiváltságáról, az amerikai kivándorlásokról s a szlovák-magyar lakosságcseréről. A rendezvény házigazdája No- vák Veronika, a vágsellyei Állami Városi Levéltár igazgatója a cigányok kiváltságleveleiről tartott előadásában pl. arról is beszámolt, hogy a 17. században a zenész cigányokat mentesítették a zsellérmunka és az adófizetés alól; Arne Mann ugyanakkor arról beszélt, hogy a cigányoktól még az egymás közötti házasságkötés jogát is megvonták. Megtudhattuk, hogy milyen előjogokat élveztek a német betelepülők, és ez milyen ellenérzéseket váltott ki az őslakosság körében. Az előadássorozat befejezéseként a járási levéltár épületében kiállítás nyílt, amely eredeti dokumentumokkal is alátámasztja az elhangzottakat. (gaál) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A különféle takarékos- sági intézkedések ellenére egyre több pénzbe kerül a betegellátás, a biztosító anyagi forrásai nem fedezik a kiadásokat. Ennek hatására az Apollo Vegyi Egészségbiztosító az első félévben kb. havi 22- 25 millió koronával növelte adósságait. „Évek óta gondot okoz, hogy az állam az általa biztosítottakért keveset, havi 283 koronát, a munkaügyi hivatal pedig 370 koronát fizet, míg a munkavállalók átlagosan 1253,40-et. Biztosítottként a havi átlagkiadások 525 koronát tesznek ki, ám az intézetek, magánorvosok 584 koronát követelnek a biztosítótól” — ismertette a tényeket Vladimír Balogh vezérigazgató. Beszámolt arról, hogy bár a minisztérium az alapellátás javítását tartja fontosnak, egyre több beteget gyógyítanak intézményesen, s tovább emelkednek a gyógyszerköltségek is. „A megszorítások ellenére a gyógyszer-kategorizáció sem hozta meg a kívánt hatást. Szlovákiában fejenként évi 12 vényt írnak az orvosok (a fejlett országokban 5-6-ot). Az első félév mérlege: több mint 2,5 millió vény, közel 490 millió koronás kiadás. Bár a gyógyszerköltségek fejenként - a tavalyi 180,60-hoz képest - 25,60-nal megemelkedtek, a növekedést nem is a többletfogyasztás, hanem az orvosságok drágulása okozta.” Az Apollo a szolgáltatóknak több mint 910 millió koronával tartozik, 571,45 millió koronával a kórházaknak, 226,5 millióval a gyógyszerészeknek. Kellő anyagi források híján közel három hónappal később téríti a számlákat, az előző évek adósságainak rendezése pedig késik. Hiába mutatja ki a biztosító, hogy kinnlevősége meghaladja az egymilliárd koronát, ha a cégek, vállalatok évek óta nem fizetik a biztosítás összegét, (erfj RÖVIDEN Elindult az Atlantis űrrepülőgép Cape Canaveral. A floridai Kennedy űrrepülőtérről tegnap hét űrhajóssal a fedélzetén elindult az új Nemzetközi Űrállomásra (ISS) az Atlantis űrrepülőgép. A két orosz és öt amerikai űrhajósnak az a feladata, hogy a 11 napos út során készítse elő az űrállomást az első - három főből álló, négy hónaposra tervezett - expedíció fogadására. (MTI) Selye János-napok Komáromban Komárom. Lesz-e Komárom megye? - erről tart előadást Kvarda József, az MKP alelnöke ma délután a komáromi Selye János-napok keretében. A rendezvény tegnap a Concordia énekkar északamerikai missziós koncertkörútjának videós élménybeszámolójával kezdődött, vasárnap istentisztelettel és Selye János emléktáblájának megkoszorúzásával ér véget, (ú) Delegációk a nagyvilágba Pozsony. A szlovák politikusok közül legmesszebbre Jozef Migas és küldöttsége megy a jövő héten. A házelnök az olimpiai játékokra utazva látogatást tesz Jakartában, Wellingtonban és Aucklandon is. A parlamenti bizottságok nyugat-európai uniójának találkozóján Brüsszelben Vladimír Palkó, Irena Belohorská, Farkas Pál és Jozef Prokes képviselik Szlovákiát. (TA SR) Maffiózók a rács mögött Kassa. Karol Kolárik meggyilkolásának, valamint gyilkossági kísérlet vádjával helyezték vizsgálati fogságba tegnap Radovan F.-et és Ladislav T.-t. A feltételezett elkövetők rács mögé juttatását hosszú, héthónapos rendőri munka előzte meg. A volt állítólagos maffiafőnök meggyilkolása kapcsán a nyomozóhivatal további tizenhárom személy ellen indított bűnvádi eljárást. Közülük ketten már fogságban vannak, a többiek útán folyik a nyomozás. Dusán B., aki a konkurens csoport vezetőjeként valószínűleg a gyilkosság hátterében állt, külföldön tartózkodik. Ellene nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki. (SITA) Ki ül Viera Rusková helyére? Pozsony. A Polgári Egyetértés Pártjának vezetése ma dönt arról, ki ül Viera Rusková parlamenti képviselő megüresedett székébe, aki augusztusban jelentette be, hogy megválik mandátumától, és a továbbiakban a Markíza televízióban fog dolgozni. Várható, hogy Rusková helyét a törvényhozásban Peter Find'o besztercebányai orvos veszi át, aki korábban függetlenként indult az SOP listáján, s jelenleg sem tagja a pártnak. (TA SR) Fico büntetné az országkép rombolóit Pozsony. Eduard Kukán gyerekes vádakkal illette a belga kormányt - véli Robert Fico annak kapcsán, hogy a szlovák külügyminiszter engedékeny menekültügyi politikája miatt bírálta Brüsszelt. A Smer elnöke szerint a komoly segélyek reményében kiutazó romák ellen olyan gazdasági rendszabályokat kell életbe léptetni, amelyek visszariasztják az országképromboló menekülőket, elsősorban a szociális segélyről szóló törvényt lehetne módosítani, (sárp) Továbbra sem tanulhatnak magyarul a csángók Semmi sem változott MTI-HÍR Bukarest. A korábbi bizakodó politikusi nyilatkozatok ellenére az idén sem kezdődhetett meg a romániai csángómagyarok magyar nyelvű oktatása, mivel a helyi román oktatási illetékesek és a magyar nyelvet az ördög találmányának hirdető papok ellenállása erősebbnek bizonyult Románia törvényeinél. „Joao Aryt, az Európa Tanács kulturális és oktatási bizottságának főtitkárát is megdöbbentette, hogy a román hatóságok mennyire nem tartják be az ország törvényeit. A csángókérdést megvizsgálni Bákó megyében járt portugál politikus azt tapasztalta, hogy a csángókat a helyi hatalmasságok megfélemlítik” - írta tegnapi számában az erdélyi Krónika című napilap. Szerbia: a DOS választási programnyilatkozata Nincs valódi kampány MTI-HÍR Budapest. A szeptember 24-i választásokat megelőzően Jugoszláviában nincs valódi kampány, csak plakátháború, és Milosevics párt- szövetsége csak a közszolgálati médiákban „bombázza” a választópolgárokat - jelentette ki Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökségi tagja a tegnapi Budapesti sajtótájékoztatón. A közelmúltban Fehér könyv jelent meg Milosevics hatalmáról, amely részletesen taglalja Jugoszlávia leépülésének mozzanatait. Pásztor szerint rossz a lakosság közérzete, és ezt csak erősítik a Köztársasági Statisztikai Hivatal által közzétett adatok. Évről-évre csökken a születések és növekszik az elhalálozások száma, látványosan visszaesett a házasságkötéseké, és a hivatalos adatok szerint az európai országok közül Jugoszláviában a legnagyobb a munkanélküliek száma. Józsa László, a VMSZ alelnöke hangsúlyozta: ha a szeptember 24-i hely- hatósági, tartományi és elnökválasztáson győz a szerb demokratikus ellenzék, akkor remény van az alapvető társadalmi, politikai és gazdasági változásokra. Ismertette a Szerbiai Demokratikus Ellenzék (DOS) képviselőjelöltjeinek választási programnyilatkozatát, melyben megígérték a választópolgároknak, hogy - győzelmük esetén - átfogó reformot kezdenek azzal a céllal, hogy Szerbia ismét elfoglalhassa helyét az európai államok közösségében. Továbbá megszüntetik Crna Gora jelenlegi gazdasági és politikai blokádját, biztosítják a Vajdaság és Koszovó autonómiáját, megtiltják a különböző tisztségek halmozását, és arra kötelezik az új kormányt, hogy az illetékes képviselői bizottságoknak száz napon belül tegye lehetővé a titkos rendőrségi dossziékba való betekintést, amelyeket a polgárok tudomása nélkül készítettek. „A szerb demokratikus ellenzék célként fogalmazta meg a tájékoztatásról és az egyetemekről szóló jelenlegi törvény hatályon kívül helyezését is” - közölte Józsa László. Nőttek az Apollo Egészségbiztosító adósságai Marad a pénzhiány