Új Szó, 2000. augusztus (53. évfolyam, 175-201. szám)
2000-08-28 / 199. szám, hétfő
Hétfő, 2000. augusztus 28. 11. oldal Már csak 18 nap a megnyitóig: tegnaptól nyári időszámítás Sydneyben, 628 tagú az ausztrál csapat Tiltakoznak a szlovák gyaloglók Michal Martikán Szlovákia egyedüli olimpiai bajnoka második olimpiájára készül Sydneybe. A vadvízi kenusok egyesében ő az ötkarikás címvédő. (TA SR-felvétel) Pozsony/Sydney. Szlovákia azon gyaloglói (Peter Korčok, Róbert Valíček, Zuzana Bla- žeková), akik a Magas-Tátrá- ban készülnek az olimpiára írásban tiltakoztak a Szlovák Atlétikai Szövetség vezetőinél, mivel a szövetség a sérült Štefan Makkot részesítette előnyben az egészséges Marek Janekkal szemben. MTI/TA SR-ÖSSZEÁLLÍTÁS Tiltakozásukhoz csatiakoztak a Dél-Afrikában edzőtáborozó Igor Kollár, további két szintidőt teljesítő versenyző, Kazimír Verkin és Martin Pupiš is. Juraj Benčík, a válogatott edzője szintén nemtetszését fejezte ki Štefan Malik jelölése miatt, ugyancsak rosszallóan vette tudomásul a nevezést a női válogatott trénere, Roman Benčík is. Az egyetnemértést Štefan Malik augusztus 8-ai szerencsétlen sérülése eredményezte, a gyalogló kerékpározás közben bukott. Utána a szenvedő alany és edzője is kizárta Štefan Malik részvételét a sydneyi játékokon, jelezték, hogy csakhamar műtérnek veti alá magát. Ezt követően a Magas-Tátrában megkezdte felkészülését az olimpiára az első számú tartalék, Marek Janek. Az elmúlt hét folyamán azonban Štefan Malik úgy döntött, mégiscsak indul a játékokon, mivel az edzéstesztek és a sérült válla lehetővé teszik, hogy teljes értékű versenyző legyen Sydneyben, a műtétre csak utána kerül sor. Annak ellenére, hogy Štefan Malik az orvosi vizsgálat szerint kockázat nélkül indulhat a játékokon, ezzel nem ért mindenki egyet, kétségbe vonják, hogy megfelelő eredményt érne el az 50 km-es gyaloglásban. Juraj Benčík azon kezdeményezése, hogy Malik formáját egy szakbizottság vizsgálja meg, nem jár sikerrel. A tréner azt állítja, hogy a központi edző Ivan Čech inkorrekt volt, amikor Štefan Maliknak bizalmat szavazott, anélkül, hogy tárgyilagos képet kapott volna felkészültségéről. Marek Janek az első számú tartalék állandó edzésben van, annak ellenére is, hogy Mária Mračnová a Szlovák Atlétikai Szövetség elnöke kijelentette: augusztus 25. után nem lehet változtatni a nevezésen. Juraj Benčík, a válogatott edzője azonban nagyon jól tudja, hogy még 24 órával a rajt előtt is sor kerülhet változtatásra. Ebből nyilvánvalóan adódik, elég idő van arra, hogy megállapítsák Štefan Malik formáját, és főleg azt, hogy képes-e becsülettel végiggyalogolni az 50 km-es távon. A levélben többek között a következőket írják a tiltakozók: „Edzéskihagyás és egészségi okok miatt Štefan Malik nem készülhet fel teljes mértékben az olimpiára. Célunk, nem az, hogy induljunk a játékokon, hanem elsősorban az, hogy minél jobban képviseljük hazánkat.” ♦ Utolsó próbának vetették alá augusztus 27-én a sydneyi Olimpiaistadiont. Ekkor 92 000 néző előtt került sor a rögbiliga döntőjére. A fantasztikus létesítményt az olimpia előtt 18 alkalommal tesztelték, az Ausztrália-Új-Zéland rögbimérkőzésen új nézőcsúcs született, 110 ezer szurkoló látta az összecsapást. Az olimpiai arénát 690 millió dollár költségvetéssel építették, s megnyitása óta (1999 március) több mint 4 millió látogatója volt. ♦ Tizennyolc nappal a játékok megkezdése előtt bejelentették, hogy az olimpián 628 tagú ausztrál csapat indul, ami az ország sportjának történetében a maximumot jelenti. A vendéglátók 28 sportágban állnak rajthoz, s még nem végleges, hogy hányán indulnak atlétikában, triatlonban, kajak-kenuban, lövészetben és vívásban. ♦ Linford Chrjstie, az angolok egykori olimpiai bajnoka kérte az Angol Atlétikai Szövetséget, hogy nyüvá- nítsa semmisnek edzői akkreditálását a közelgő olimpiára. Erre az elhatározásra azok után jutott, hogy beszélgetett védenceivel. „Úgy érzem, hogy az a cirkusz, ami az olimpiai részvételem körül kialakult, negatívan befolyásolná védenceim teljesítményét. Megkértem egykori edzőmet, hogy gondoskodjon az atlétákról” - mondta Christie. ♦ Az Olimpiai Csarnok és a Körcsarnok között létesített, BS-pótló alkalmi fedett létesítményben szombaton befejeződött a magyar olimpiai formaruhák és sportfelszerelések átadása. A Creation Vargas cég és az adidas Budapest az érintettek véleménye szerint jelesre vizsgázott. Alig 8 nap alatt több, mint 300 versenyző és szakvezető gyorsan, kultúrált körülmények között vehette át felszerelését. A divatcég szabászai a kisebb javításokat, alakításokat a helyszínen elvégezték, az adidas pedig rendkívüli választékkal vonult fel: a 23 darabból álló sportfelszerelésből mindenki talált megfelelő méretet. Schmitt Pál MOB-elnök, aki berni nagyköveti állomáshelyéről érkezett haza, szombat délben az utolsók között vette át szerelését. ♦ A megszokottnál két hónappal hamarabb, már vasárnap hajnalban átállították Kelet-Ausztráliá- ban, így Új-Dél-Wales államban és fővárosában, Sydneyben is az órákat a nyári időszámításra. Ez azt eredményezte, hogy a szeptember 15-én kezdődő olimpia házigazdája egy órával „messzebb” került - többek között Szlovákiától és Magyarországtól is: az eddigi 8 helyett 9 óra az eltérés. Amikor Közép-Európában déli 12 óra van, akkor Sydneyben 21-et mutatnak az órák. A szokatlanul korán bevezetett nyári időszámítás (igencsak tavaszelő van csak azon a vidéken, napközben 19-20, napnyugta után 9-10 fok körüli a hőmérséklet, s sűrűn változik a napos és felhős idő) oka: tovább van világos, s ez kedvez az olimpiai versenyeknek, például az atlétikának, amelynek 18 órakor kezdődnek az esti programjai. Ma kezdődik az idei teniszidény utolsó Grand Slam tornája, a US Open: egyesben öt magyar Sok esélyes a férfi és női egyesben MTI/TA SR-ELŐZETES New York. A selejtezők után ma a főtábla 1. fordulójával kezdődik New Yorkban az idei szezon utolsó Grand Slam tenisztornája, az amerikai nyüt bajnokság. A15 011 000 dollár összdíjazású torna rendkívül érdekesnek ígérkezik, hiszen a férfiak és a nők között is sok az esélyes. A férfi versenyt tavaly az amerikai Andre Agassi nyerte, aki a januári Australian Open megnyerése óta ingadozó formát mutat, többször is váratlan vereséget szenvedett. A rutinos játékos viszont a nagy feladatokra szinte mindig jól készül fel, így most is kiváló szereplés várható tőle. Agassi honfitársa, Pete Sampras az angol nyílt bajnokságon, Wimbledonban pályafutása 13. egyéni GS-elsőségét szerezte meg. A világcsúcsot jelentő siker után is nagy célokra tör az amerikai teniszező, a US Openen például az 1996 óta tartó nyeretlenségi sorozat megszakítása jelent kihívást. A két tengerentúli klasszis mellett a már kemény pályán is rendkívül jó teljesítményt nyújtó brazil Gustavo Kuerten, valamint a svéd Magnus Norman és Thomas Enqvist, az orosz Marat Szafin és Jevgenyij Kafelnyikov, a spanyol Alex Corretja, a brit Tim Henman, továbbá az ausztrál Patrick Rafter és Lleyton Hewitt is reménykedhet a jó eredményben. Wimbledon óta a nőknél az amerikai Venus és Serena Williams nyújtja a legjobb teljesítményt. A nővérek - Serena a címvédő - több tornagyőzelemmel bizonyították tehetségüket, s erőteljes, egyre pontosabb játékuk New Yorkban is sok sikert hozhat. A vüágelső svájci Martina Hingis szinte minden tornán eljut a végjátékig, de az utóbbi időben elsősorban a Williams-testvérekkel gyűlt meg a baja. A múlt héten viszont - igaz Serena sérülése után megnyerte a montreali versenyt, így kellő önbizalommal várhatja a US Opent. A két évvel ezelőtti győztes amerikai Lindsay Davenport hetek óta adós a jó játékkal, s most sem ő a legesélyesebb. Viszont a rá jellemző eltökéltség a következő két hétben sokat jelenthet számára. Szlovákia négy teniszezőnői közül, akik részt vettek a selejtezőben, a főtáblára csak Ľudmila Cervanová került. A 22 esztendős játékos egy német és egy kínai teniszezőnő után a selejtező 3. fordulójában egy belgát is legyőzött, így bekerült az első fordulóba, ahol a 8. helyen kiemelt francia Tauziat lesz az ellenfele. Sikerrel vette a selejtezőben a párosok akadályát Henrieta Nagyová, aki a bolgár Magdalena Maleevával az oldalán a 2. fordulóban legyőztek egy argentin-spanyol duót, s így a főtáblára kerültek, ahol az első fordulóban egy svéd-kanadai kettős lesz az ellenfelük. A magyar teniszezők közül - a párizsi Roland Garroshoz hasonlóan - ismét öten várhatják egyesben a rajtot. A francia fővárosban Földé- nyi Annamária, Kuti Kis Rita, Mandula Petra, Marosi Katalin, valamint Sávolt Attila játszott az elitmezőnyben, míg New Yorkban Kuti Kis, Mandula, Marosi és Sávolt mellett a selejtezőből felkerült Nagy Kyra lép pályára a legjobbak között Kövér Gyula lett Deákiban a világ legerősebb magyarja Narancsilc három csúcsa ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Deáki. Szombaton délután nagy érdeklődés (1500 néző) kíséretében rendezték a mátyusföldi község futballpályáján a Millennium Kupáért kiírt nemzetközi erőversenyt, amely egyben azt is eldöntötte: ki a világ legerősebb magyarja. Tíz dalia (két cseh és négynégy magyarországi és szlovákiai) hét versenyszámban harcolt az elsőségért. Váratlanul Kövér Gyula, negyvennégy éves magyarországi hivatásos vadász gyűjtötte a legtöbb pontot a négyórás viadalon, s így ő szerezte meg a különleges trófeát. Ezer évig tehát A világ legerősebb magyarja cím védője. Élete legnagyobb sikerét érte el az alsószeli Őszi Ferenc (a verseny társszervezője, helyi községi rendőr), aki második helyével - életében először - egy ponttal megelőzte mesterét, a komáromi Narancsik Sándort, Szlovákia háromszoros bajnokát. Leszorult a dobogóról, és csak negyedik lett Darázs Ádám, a viadal egyik nagy esélyese, Közép-Európa kétszer is legerősebb embere. Először a telefonkönyvtépésben Narancsik, a szám specialistája egyetlen másodperccel kikapott Őszitől, ám a folytatásban - téglatartás - már a szlovákiai bajnok végzett az élen. A négyszáz kilós traktorabroncs átborításában Kövér volt a leggyorsabb. Taktikázással tarkított volt a farönkemelés. Narancsik háromszor is szlovákiai csúcsot javított (205,210 és 216 kg), és legjobb eredményével ő nyerte ezt a számot. Holtversenyt hozott az élen a kőgolyórakás: ugyanis a legnagyobb, 175 kilós súlyt három magyarországi, Darázs, Kövér és Ul- viczky Mihály is felrakta az 1,2 méter magas asztalra. Darázs Ádám, e szám világklasszisa még folytatta volna, csak nehezebb kőgolyót már nem készítettek a szervezők. A magyarországi Magyar Zsolt vitte legmesszebbre a két 150 kilós koffert, harminc métert tett meg vele, s végül az autóbuszhúzásban is Kövér bizonyult a legjobbnak, egy másodperces előnnyel, (jmk) Az Európai Unió eltörölné az átigazolási díjakat Johansson ellenzi MTI/SITA-J ELENTÉS Monte-Carlo. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának szombati ülésén Mario Monti javaslata volt a kiemelt napirendi pont: az Európai Unió olasz biztosa azt szeretné, ha a labdarúgásban megszűnnének az átigazolási díjak, mindenki, ingyen válthatna klubot. Az UEFA szerint egy ilyen határozat tönkreteheti a sportágat. - Katasztrofális következményei lennének egy ilyen döntésnek idézte a Reuters Lennart Johanssonnak, az UEFA elnökének nyilatkozatát. - A FIFA- val sok kérdésben vannak közöttünk nézetkülönbségek, de ezúttal egyetértünk abban, hogy az EU elképzelését semmilyen körülmények között sem támogatjuk. Óriási káosz alakulna ki a sportágban, ha a futballisták bármikor, ingyen másik egyesülethez szerződhetnének. Az átigazolási szabályokon muszáj javítani, ez igaz, de nem úgy, ahogy az EU szeremé. A Bosman-törvény 1995-ös bevezetése óta a lejárt szerződésű labdarúgók ingyen igazolhatnak másik klubba. Äz EU úgy véli, hogy óriási összegeket költenek a klubok értelmetlenül az érvényes kontraktussal rendelkező sztárok megszerzésére és a játékosok jogilag munkavállalónak számítanak, ezért nekik sem szabad megtiltani, hogy bármikor ingyen változtassanak munkahelyet. Keddre lesz teljes Bicskei olaszok elleni kerete Dárdai megsérült MTI-J ELENTÉS Budapest. Kedd délelőttre lesz teljes a vasárnapi, Olaszország elleni labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzésre készülő magyar válogatott kerete. Dárdai Pálra nem számíthat Bicskei Bertalan szövetségi kapitány, a Hertha BSC középpályása térdsérülést szenvedett. Dárdai orvosai szerint legalább 3 hétig nem játszhat, de az is elképzelhető, hogy a sérülése nyomán a porccal van gond, ebben az esetben a műtétet sem kerülheti el - mondta a szövetségi kapitány. - A tegnap délelőtt 11-re megadott időpontig Hrutka János, Lendvai Miklós és Korsós György érkezett meg a találkozó színhelyére. Raul tizenegyesből még egyenlített (képünkön), ám Jardel aranygóljára (az elsőt ő is büntetőből lőtte) már nem válaszolhatott a spanyol BL- győztes a pénteki monacói labdarúgó Szuper Kupa-mérkőzésen, melyet a török Galatasaray nyert a Real Madrid ellen. (ČTK-felvétel)