Új Szó, 2000. július (53. évfolyam, 151-175. szám)

2000-07-06 / 154. szám, csütörtök

El Politika ÚJ SZÓ 2000. JÚLIUS 6. Börtönbe vonul az exelnök Ankara. Necmettin Erbakan volt török kormányfőnek meg kell kezdenie egyéves börtön- büntetésének letöltését, mivel az ítélet ellen benyújtott felleb­bezését elutasította az ügyben illetékes másodfokú bíróság. A büntetést 1998januárjában, vallási gyűlölet szításának vád­jával szabták ki első fokon. Az alkotmánybíróság betiltotta 1998-ban az Erbakan vezette Jólét Pártját, s a pártvezető po­litikust öt évre eltiltotta a köz­ügyektől. (MTI) Börtönlázadás Isztambulban Isztambul. Fegyenclázadás tört ki tegnap az isztambuli Bayrampasa börtönben. A foglyok egy csoportja túszul ejtett több börtönőrt. Egyelő­re nem tudni pontosan, hogy mit akarnak elérni a zendü- lők. A török Anadolu hírügy­nökség szerint céljuk valószínűleg az lehet, hogy megakadályozzák tervezett átszállításukat egy másik fegyintézetbe. (MTI) Felfüggesztett KEOR-támogatás Pristina. A Koszovóban szol­gálatot teljesítő nemzetközi békeerő (KFOR) felfüggeszti az albánok lakta koszovói Kamenice falu lakosainak nyújtott támogatást, mivel a falu lakói támadásokat intéz­tek a békefenntartók ellen. Az amerikai békefenntartók öve­zetében fekvő falu lakosai több ízben kőzáport zúdítottak a KFOR katonáira, egy alkalom­mal pedig kézigránátot dobtak feléjük. Arra nem tért ki a hír­adás, hogy mi volt a támadá­sok közveden oka. (MTI) Kedden az egész USA ünne­pelt. Bili Clinton, elnök a Füg­getlenség napján. (CTK/AP) Vádemelés Babickij ellen Moszkva. Kedden hamis ok­mányok tudatos birtoklása cí­mén vádat emeltek a Szabad­ság Rádió tudósítója ellen. Ändrej Babickij Csecsenföldről tudósította a Szabadság Rádi­ót. Január 16-án orosz kato­nák őrizetbe vették Groznij kö­zelében, majd orosz hadifog­lyokért cserébe átadták a cse­csen lázadóknak. Három hét múlva oroszok ismét őrizetbe vették, mert egy rutinellenőr­zés alkalmával állítólag hamis úüevelet találtak nála. (MTI) Újabb görög­török viszály Athén. Ciprusi török katonák előrenyomultak egy görög fa­lu irányába és ellenőrző pon­tot állítottak fel a sziget török és görög felét elválasztó ütkö­zőövezetben lévő település fe­lé vezető úton. A görög kül­ügyminiszterjelezte, Görögor­szág az ügyet európai uniós partnerei elé akatja ter­jeszteni, és figyelmeztette Tö­rökországot: be kell tartania az európai játékszabályokat, ha európai uniós tagságra pá­lyázik. (MTI) Mint eddig szinte minden évben, idén is összecsapások törtek ki a protestáns felvonulások miatt Észak-írország több városában A rendőrség vízágyúkkal próbálja lehűteni az Orániai Rend felhevült támogatóit Portadownban. (CTK/AP) Portadownban áll a bál MTI-JELENTÉS London. Észak-írország egyre több településére terjed át az Orániai Rendnek és támogatóinak tüntetése portadowni hagyományos felvonu­lásuk korlátozása ellen. Belfastban kedd este rövid tűzpárbajba keve­redtek a rendőrök a tiltakozókkal, Portadownban vízágyút vetettek be a biztonsági erők a tömeg szétoszla- tására, kilenc rendőr megsebesült, négy tüntetőt letartóztattak. A Bel­fasthoz közeli Portadownban és a város melletti Drumcree templomá­nál harmadik napja tartanak a pro­testáns rend tagjainak és szimpati­zánsainak tiltakozó akciói az utcai parádékat szabályozó felvonulási bizottság döntése ellen, hogy nem engedélyezi az Orániai Rend hagyo­mányos menetének átvonulását Portadown katolikusok lakta főut­cáján, a Garvaghy Roadon. A testü­let hétfői döntése után a rend portadowni vezetője felszólította a tartomány protestáns lakosságát, hogy támogassa tüntetésekkel az orániaiak tiltakozását. Kedd este Belfastban voltak a legsúlyosabb összetűzések. A tartományi szék­hely északi részében a protestáns­katolikus összecsapásokat szétvá­lasztani próbáló rendőrök tűzpár­bajba keveredtek a tüntetőkkel. A rendőrség közleménye szerint a protestáns negyedből lőttek a felvo­nuló rendfenntartókra, azok pedig viszonozták a tüzet. A tiltakozók a város több főútvonalán gépkocsikat gyújtottak fel, úttorlaszokat emel­tek, gyújtóbombákkal, petárdákkal támadtak a felvonuló biztonsági erőkre. Drumcree templománál kö­rülbelül 500 fiatal téglákat, petár­dákat, gyújtóbombákat dobált a Portadownha vezető főútvonalat le­záró rendőrkordonra. A biztonsági erők a hét vége óta tartják lezárva a Garvaghy Roadra vezető főútvona­lat, hogy érvényt szerezzenek a fel­vonulási bizottság tilalmának. Har­minc év után először fordult elő, hogy az északír rendfenntartó erők vízágyút vetettek be a tüntetők szét- oszlatására. Egy áldozatot követelt a tegnap hajnali budapesti lövöldözés az Oktogonnál Az Unió jövőbeni arcáról is véleményt mondanak Hat kérdés az Unióról „Ők pusztuljanak...” Budapest. Egy budapesti fia­talember meghalt, három pedig súlyosan megsérült, amikor keddről tegnapra virradóra egy férfi lövöldöz­ni kezdett az Oktogonnál ta­lálható Me Donald’s gyorsét­teremnél. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Az Országos Traumatológiai Inté­zet helyettes vezető főorvosának közlése szerint a 22 éves budapesti fiatalember hajnalban halt bele sé­rüléseibe, míg az ugyanott, kopo­nyasérüléssel kezelt 23 éves buda­keszi férfi állapota válságos. A har­madik sérült, egy 24 éves budakeszi férfi már túl van az életveszélyen, de sérülései továbbra is súlyosak - közölt? az intézmény intenzív osz­tályának ügyeletes orvosa. A negye­dik sérült, egy 17 éves budapesti fi­atalember hasából már eltávolítot­ták a lövedéket. Az intenzív osztály vezető főorvosának tájékoztatása szerint a fiúnak súlyos belső sérülé­sei vannak, állapota továbbra is vál­ságos. Az első helyszíni megállapí­tások szerint a 25 éves érdi B. Zsolt a Teréz-körúti McDonald’s étterem­ben éjfél körül három emberre rá­lőtt, majd egy negyediket az étte­rem közelében, kint az utcán sebe- sített meg. A rendőrség őrizetbe vette a tettest. A férfit több embe­ren elkövetett emberölés kísérleté­vel, illetve egy rendbeli emberölés­sel gyanúsítják. Tegnap délelőtt ti­zenegy óra után befejeződött az el­ső kihallgatás, amelynek során a gyanúsított nem tudott elfogadható magyarázatot adni tettére. Annyit mondott: „inkább ők pusztuljanak, mint én”. B. Zsolt kellékesként dol­gozott a magyar fővárosban, mun­kahelyén azonban már több hete nem látták. A bűncselekményhez használt pisztoly egy Browning tí­pusú fegyver volt. Ezt a gyanúsított állítása szerint vásárolta, de hogy kitől és mennyiért, azt nem volt haj­landó elárulni. A fiatalember nem volt még büntetve. Barátnőjénél la­kott, és állítása szerint többször foglalkozott már az öngyilkosság gondolatával. Samu Attila, a Buda­pesti Rendőr-főkapitányság sajtó- osztályának vezetője elmondta, a férfi egy ideig téblábolt az étterem étkező részén, majd az illemhelyre ment. Ott körülbelül egy percet töl­tött el, majd mikor visszatért a ven­dégek közé, odalépett egy asztal­társasághoz és öt célzott lövést adott le. A lövöldözés hatalmas pá­nikot váltott ki, és vendégek, kiszol­gálók egyaránt az utcára rohantak. Az ámokfutó követte a fejvesztve menekülő tömeget az utcára, majd a Nyugati Pályaudvar irányába vet­te útját. Ekkor két fiatal jött szembe a férfivel, aki egyikőjükbe belelőtt, majd egy golyót a másik járókelő lá- -ba elé eresztett. A támadó ezután az Aradi utcában elindult az Eötvös utca felé. Ott szembetalálkozott a járőrrel, akinek végül önként felad­ta magát. mti-hír Bécs. Az EU-tagállamok szankciói­val kapcsolatban az osztrák kor­mány által tervezett népszavazás során hat kérdést tesznek fel a vá­lasztóknak. A kérdések közül az el­ső a szankciók feloldásával kapcso­latos osztrák teendőkre vonatkozik. A továbbiak mindenekelőtt az Eu­rópai Unió jövőbeni fejlődésével összefüggésben tesznek fel kérdé­seket. így a második pontban az osztrákoktól ahhoz várnak támoga­tást, hogy az EU egyenjogú államok átfogó közösségeként valamennyi tagország számára ugyanazokat a jogokat és kötelezettségeket bizto­sítsa, és lehetetlenné tegye, hogy ki­sebb országok a többi tagállam fe­lett dominanciát gyakoroljanak. A harmadik pont garanciát sürget ar­ra, hogy biztosítsák valamennyi or­szág alapvető jogát kormányának szabad, demokratikus megválasz­tására. A negyedik világos megosz­tást sürget azon feladatok között, amelyeket európai szinten, illetve a tagállamok szintjén kell megolda­ni, s ennek szellemében a régiók felértékelődnek. Az ötödik kötelez­né az EU valamennyi intézményét a jogállam alapvető elveinek és az ál­lampolgárok jogainak tiszteletben tartására. Az utolsó pont az EU- szerződésben rögzített követelést tartalmaz egy jogállami eljárás be­indítására abban az esetben, ha bí­rói kontroll által bizonyítottan meg­sértik az unió alapvető értékeit. Az ötöknek tetszik Kína és Oroszország politikája Támogatás Pekingnek és Moszkvának is PFSZ-döntés: Szeptember 13-án kikiáltják a független palesztin államot Akár megegyezés nélkül is MTI-ÖSSZEFGLALÓ Gáza/Jeruzsálem. A Palesztin Fel- szabadítási Szervezet (PFSZ) köz­ponti bizottsága hétfőn este Gázá­ban úgy döntött: a palesztinok 2000. szeptember 13-án kikiáltják önálló államukat, Kelet-Jeruzsálem fővárossal. A PFSZ közel száz tagú, Jasszer Arafatnak, a Palesztin Nem­zeti Hatóság vezetőjének elnökleté­vel összegyűlt központi bizottsága kétnapi tanácskozás után fogadta el a határozatot. Az izraeli politikusok is elfogadták 2000. szeptember 13- át az Izrael által 1967-hen elfoglalt területekkel kapcsolatos megegye­zés végső időpontjául, de a tárgya­lások hónapok óta egy helyben to­pognak, és mély nézetkülönbségek választják el a feleket. Arafat vasár­nap ismételten megerősítette a füg­MTI-JELENTÉS Berlin. Az ukrán kormányfő tegnap Berlinben megerősítette hazája döntését, miszerint ez év végén vég­leg leállítják a csernobili atomerő­művet. Viktor Juscsenko a német fő­városban rendezett második Cser- nobil-konferencián köszönetét mondott a nyugati államoknak azért a segítségért, amelyet az 1986 getlen állam kikiáltására vonatkozó elszántságát, akár sikerül meg­egyezni Izraellel szeptember 13-ig, akár nem. Válaszul hétfőn Ehud Barak izraeli kormányfő palesztin területek annektálását helyezte ki­látásba a palesztin állam egyoldalú kikiáltása esetére. Az izraeliek „nagy kiterjedésű biztonsági zónát hoznak létre a Jordán völgyében” ha elhangzik az államalapítással kapcsolatos bejelentés. Dávid Lévi izraeli külügyminiszter szerint a pa­lesztinok döntése egyet jelent a bé­ketárgyalásokról való kivonulásuk­kal. Lehetséges, hogy a palesztinok a békefolyamatot taktikai fegyver­ként használják arra, hogy javítsák pozícióikat egy olyan jövendőbeli válság perspektívájában, amelyet már tervbe vettek - vélekedett az iz­raeli diplomácia vezetője. Lévi fi­áprilisában felrobbant négyes szá­mú reaktorblokk betemetéséhez és sugármentesítéséhez nyújtottak Uk­rajnának. A balesetet szenvedett blokk továbbra is sugároz, a köréje emelt betonszarkofág állapota egy­re rosszabb. Német források szerint helyenként 5-10 négyzetméteres ré­sek tátonganak a betonon. Emiatt újabb betonkoporsót kell építeni a IV. blokk köré, ennek költségei 768 gyelmeztette a palesztinokat, hogy egyetlen izraeli kormány sem fo­gadná el a határokkal, a Jeruzsálem kérdésével és a menekültek vissza­térésével kapcsolatos palesztin ál­láspontot. A palesztinok Izrael teljes kivonulását követelik Ciszjordáni- ából, beleértve az 1967-ben annek- tált Kelet-Jeruzsálemet is, valamint igényt formálnak arra, hogy a mint­egy 3,5 millió palesztin menekült visszatérhessen. Szaeb Erakat a leg­főbb palesztin tárgyalóküldött ked­den Gázában úgy foglalt állást: a függetlenség kikiáltása nem jelenti azt, hogy a palesztinok becsapnák az ajtót a tárgyalások előtt. Joszi Beilin igazságügyi miniszter is óva intette a palesztinokat államuk egy­oldalú kikiáltásától, és úgy véleke­dett, az Izrael belegyezése nélkül nem lesz független. millió dollárra rúgnak. Június vé­gén a G-7 csoport és az EU államai 600 millió dollárra emelték hozzá­járulásukat a költségekhez. Az uk­rán miniszterelnök a hála szavai mellett vüágosan értésre adta, hogy hazája nem tesz le az atomenergia hasznosításáról. Felszólalásában a jövő feladatai közé sorolta a nukleá­ris erőmüvek biztonságát fokozó technológiák kidolgozását. MTI-HR Dusanbe. A tádzsik fővárosban az orosz, a kínai, a kazah, a tádzsik és a kirgiz elnök részvételével tegnap megnyílt a Sanghaji Ötök csúcsta­lálkozója. A találkozó előtti napon az ötök külügyminiszterei kifeje­zésre juttatták, hogy támogatják Kína Tajvannal kapcsolatos állás­pontját és Oroszország csecsen- földi lépéseit. Vlagyimir Putyin orosz és Csiang Cö-min kínai ál­lamfő külön megbeszéléseket is folytatott. Szó volt egyebek között Putyin július 18-19-én esedékes kí­nai látogatásáról, érintették a Kp- rea-közi megbékélési folyamatot, valamint a stratégiai stabilitás kér­MTI-HÍR Milánó. Giuliano Amato olasz mi­niszterelnök európai uniós rendőr­ség létrehozása mellett foglalt ál­lást az unió külső határain beszi­várgó illegális bevándorlók számá­nak csökkentése érdekében. A be­vándorlási problémát csak együt­tes intézkedésekkel, közös szabá­lyozással lehet kezelni - nyilatko­zott Amato a Corriere della Sera című milánói napilap keddi szá­mában, és hangsúlyozta: a Szövet­ségi Nyomozó Irodához (FBI) ha­sonló európai rendőrséget kellene létrehozni az unió külső határai­nak védelme érdekében. Amato ugyanakkor bírálta Joschka déskörét is. Ez utóbbival kapcsolat­ban mindkét fél szorgalmazta, hogy változatlan formában marad­jon fenn a rakétaelhárító rendsze­rek korlátozásáról szóló 1972-es szovjet-amerikai ABM-szerződés. Az egyezményt az USA módosítani akarja, mert új rakétaelhárító rendszert kíván létrehozni. Vlagyi­mir Prihogyko, az orosz elnöki hi­vatal helyettes vezetője a találkozó után azt hangoztatta, hogy nem­csak Oroszország és Kína, hanem az Egyesült Államok több NATO- beli partnere is ellenzi az ABM- szerződés megváltoztatását. A Sanghaji Ötök 1996. április 26-án tartották meg első találkozójukat a névadó kínai városban. Fischer német külügyminiszter és Jacques Chirac francia köztársasá­gi elnök elképzelését az EU jövőjét illetően, és rámutatott, hogy sem Párizsnak, sem Berlinnek nem len­ne szabad azt rákényszerítenie más EU-országokra. Az olasz mi­niszterelnök szerint a francia-né­met duó valós kockázatot jelenthet az unió egészére nézve. Az igaz ugyan, hogy az unió keleti bővíté­sével párhuzamosan létre kell hoz­ni Európa „politikai szívét”, de en­nek a szívnek az unió egészéért kell dobognia, „nem csak a nagy államok elitjéért, és végképp nem azért, hogy ez az elit másokra kényszeríthesse akaratát” - jelen­tette ki Amato. Uniós rendőrség kell az illegális bevándorlók ellen Hol kell dobognia az Európai Unió szívének? Ukrajna csak Csernobilről hajlandó lemondani, az atomenergiáról nem Végleg bezárják az erőművet

Next

/
Thumbnails
Contents