Új Szó, 2000. július (53. évfolyam, 151-175. szám)

2000-07-27 / 172. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2000. JÚLIUS 27. Régió Diana Némethová szerint a gyerekek tudatosították ugyan a másságot, ám természetes tényként fogadták el, jól megértették egymást és barátságokat kötöttek egymással „Toleráns" multietnikai tabor Árvában SZENTGÁLI ANIKÓ A Polgár és Demokrá­cia Alapítvány 1992- től aktívan részt vesz a kisebbségi politiká- mmmmmm ban. Az emberi és polgári jogok tiszte­letben tartásának fontosságát hirdeti, és a polgárok érdekeit képviseli. Júliusban a Nyitott Tár­sadalom Alapítvány anyagi támo­gatásában Tolerancia 2000 elne­vezésű gyerektábort szerveztek. Erről Diana Némethovát, a Pol­gár és Demokrácia Alapítvány munkatársát, a tábor egyik szer­vezőjét kérdeztük. Hol zajlott a tábor és kik vehet­tek részt benne? Multietnikai táborunkat Árvában szerveztük - 38 magyar, szlovák, ruszin, ukrán és roma gyerek rész­vételével. Az összes gyerek Kelet- Szlovákiából érkezett. Rozsnyóra és Eperjesre összpontosítottunk, mert egyrészt ezekben a városok­ban különböző nemzetiségek él­nek egymás mellett, másrészt tá­vol esnek a fővárostól. A legtöb­ben két iskolából voltak: egy uk­rán tanítási nyelvű alapiskolából, illetve egy rozsnyói magyar taní­tási nyelvű egyházi alapiskolából. A hátrányos szociális helyzetű ta­nulókat részesítettük előnyben, tehát akik szegényebb családból származnak, illetve a szülők mun­kanélküliek. A tábor ingyenes volt, és gyönyörű, szinte festői környezetben, Árvában, 4 km-re Alsókubintól egy hetet töltöttek együtt a gyerekek. Milyen jelszó alatt zajlott a tábor? A toleranciára való nevelést nem lehet elég korán kezdeni. Megpró­báltuk nyitottságra, a másság tisz­teletben tartására szoktatni a gyer­kőcöket, oldani az etnikumok kö­zötti feszültséget. Sokan előítéle­tekkel rendelkeznek, miközben még életükben nem találkoztak „másmilyen” emberrel. Nem tud­ják, miért viselkednek ellensége­sen más nemzetiségű­ekkel szemben, egysze­rűen átvesznek bizo­nyos negatív szokásokat környezetüktől. Meg­próbáltuk lerombolni ezeket a falakat és köze­lebb hozni a más etni- kumúakat. A gyerekek ismerkedtek egymás kultúrájával, szokásai­val. Mindez játékos for­mában történt, és bará­tokként tértek haza. Egyszer sem viselked­tek ellenségesen egy­mással? Kezdettől el­fogadták a másságot? Inkább érdeklődéssel néztek egymásra. Példá­ul az eperjesiek döbben­ten kérdezték: hogy­hogy magyarok is van­nak itt? Es miért beszél­nek magyarul? Ők Magyar- országról jöttek? És ha nem onnan, akkor honnan tudnak magyarul? Úgy néztek a gyerekekre, mint cso­dabogarakra, mert még életükben nem láttak magyart Szlovákiában. A magyar fiúcskák pedig szuveré­nül magyarul beszélgettek, és cso­dálkoztak, hogy nem értjük, amit mondanak. Azt hitték, Szlovákiá­ban mindenki beszél magyarul. Te­hát meglepődtek egymás láttán, és nem durván reagáltak. Mi nem tet­tünk különbséget magyar és szlo­vák, roma és nem roma között. Ők tudatosították ugyan a másságot, ugyanakkor azt természetes tény­ként elfogadták, s nem okozott szá­mukra problémát. Nem az volt a célunk, hogy eltöröljük a nemzeti­ségeket. Ellenkezőleg, identitástu­datukat próbáltuk erősítem, hogy tudják a gyererekek, hova tartoz­nak, ugyanakkor megtanuljanak egymással közösen élni. A közös élmények, a csoport- munka során szoros kapcsolat, barátság alakul ki a gyerekek kö­zött. Mi alapján állították össze a programot? Az elmúlt évek pozitív tapaszta­lataiból indultunk ki. Volt kosár­fonás, lovaglás, furulyakészítés, festés, rajzolás, dísztárgyak ké­szítése, bőrfeldolgozás, agyag- művesség, perec- és mézeskalács­sütés, sós tésztából szoborformá­zás, karnevál, tábortűz és még sorolhatnám. Műhelyeket alakí­tottunk ki a tábor területén, s mindenki oda ment, azt csinálta, ami neki tetszett. Volt zenesarok, ahol különböző dalokat lehetett tanulni. Készítettünk egy dalos­könyvet, melyben magyar, szlo­vák, ruszin, ukrán, cigány és zsi­dó dalok voltak. Természetesen voltak kedvenceik, és otthonról is hoztak magukkal dalocskákat, amit társaikkal is megtanítottak. Amikor a cigányok rázendítettek a Lolo bicikli kezdetű dalra, nem bírták abbahagyni, mindenki ezt énekelte, senkit sem érdekelt a másik nemzetisége. Ugyanígy volt a táncokkal. A cigány fiúk először bemutatták a lépéseket, s a lányok spontán módon csatla­koztak hozzájuk. Nem nógattuk őket, egyszerűen tetszett nekik. Ismét bebizonyosodott, hogy a közös tevékenység, főleg a kézi­munka összekovácsolja az embe­reket, nagyon erős barátságok alakultak ki. Mindez játékos formában tör­tént. Melyik volt a kedvenc fog­lalatosságuk? A fúrulyakészítés, utána sípolt az egész tábor, illet­ve az agyagos mesterség. Érde­kes volt, hogy amikor természe­tes alapanyagok­ból készítettek kü­lönböző tárgya­kat, mindenkinél a saját kultúrájára jellemző vonások jöttek elő. Ez a gyerekeknek is feltűnt, s termé­szetes módon ta­nították egymást és bennünket is. Nem akartunk kézműves mester­embereket nevel­ni belőlük, hiszen harmadikos, ne­gyedikes nebulókról volt szó. Min­denesetre nyilvánvalóvá vált, ren­geteg csoda rejlik ezekben a gyere­kekben, amire a tanító néni az isko­lában nem tud figyelni. Egyesek na­gyon tehetségesek voltak. A környékbeli településekből melyeket tekintették meg? Elmentünk Zuberecbe, ahol óriási élmény volt a helyi skanzen megte­kintése. A gyerekek ki-be járkáltak a faházikókba, kipróbálták az eredeti kézművesszerszámokat, hangszere­ket. Nagyon élvezték a gólyalábon való járást. Ezenkívül elmentünk az árvái várba, ahol elmeséltük a vár és az ott élt nemesi család történetét. Hány vezető foglalkozott a gye­rekekkel? Összesen nyolcán voltunk, és szin­tén különböző nemzetiségeket kép­viseltünk. Be kell vallanom, rendkí- vül igényes volt a tábor - fizikai és pszichikai szempontból egyaránt. Állandóan foglalkoztunk a gyere­kekkel, figyeltünk rájuk, beszélget­tünk velük. Ha mi nem mentünk utánuk, akkor ők jöttek, kérdezős­ködtek, mutatták a remekműveket. Családias hangulat alakult ki. A gyerekek milyen érzésekkel tértek haza? Olyan emberekkel találkoztak, akikkel normális körülmények kö­zött nem szoktak szóba állni, talán nem is tudtak egymásról. Az eperje­siek általában nem botlanak magya­rokba, a magyarok nem látnak észa­ki szlovákot. És nem tudják, hogy az a másik nem tud róluk. Most lehető­ségük volt tapasztalatokat szerezni, személyesen megismerni a másik nemzetiségűeket, összebarátkoz­tak. Nem voltak nemzetiségi konf­liktusok, s ez példaértékű. Megmu­tattuk, hogy így is lehet élni, miköz­ben senkinek sem kell feladnia saját nemzetiségét. Hangsúlyozom, nem is ez volt a cél. Ellenkezőleg, rámu­tattunk a kulturális sokszínűségre, azok tiszteletben tartásának a fon­tosságára. Ugyanakkor biztattuk őket saját fajtájuk vállalására, hogy ne szégyelljék magukat nemzetisé­gükért, merjék vállalni önmagukat. Es itt mindenkinek lehetősége nyűt az önmegvalósításra, adott esetben anyanyelve használatára is. A gyere­kek jól érezték magukat, s nehezen váltak el egymástól. A határok nélküli régiók Európája Az együttműködésről Az Unesco égisze alatt működik Zenerajongók ünnepe VRABEC MÁRIA EUROEXPO 2000 központi témája a gazda­sági, kereskedel­mi és idegenfor­galmi együttmű­ködés volt. A szünidő elején a neszmélyi millecentenáriumi park adott otthont a Vág-Ipoly-Duna eurorégió megalapításának első év­fordulója alkalmából rendezett EUROEXPO 2000 gazdasági, keres­kedelmi és idegenforgalmi kiállítás­nak és a három nap során szakmai fórumokat, előadásokat is tartottak a magyarországi kisközösségben a határmenti turizmus és a kölcsönös együttműködés lehetőségeiről. Az első alkalommal megrendezett eurorégiós napok számos érdeklő­dőt vonzottak a határ innenső és túlsó feléről. Bastmák Tibor, a Nyitrai Kerületi Hivatal régiófejlesz­tésért felelős elöljáróhelyettese el­mondta, a konferencák és a kötetlen beszélgetések során kiderült, me­lyek azok a területek, amelyekben a magyarországi régiók jóval előttünk járnak és hogyan tudnák tapasztala­taik átadásával, közös projektumok­kal segíteni a felzárkózásunkat. Az Agrárium és vidékfejlesztés az EU csatlakozás fényében című konfe­rencián Peter Missík nyitrai kerületi elöljáró hangsúlyozta: a régióban a jó minőségű termőföld és az intéz­ményrendszer is adott, de a dotáci­ók felhasználása és a termelés vala­mint az értékesítés szervezése nem eléggé hatékony és ez különösen a váratlan természeti katasztrófák, mint pl. a mostam aszály idején mu­tatkozik meg. Ugyancsak gyermekcipőben jár tá­jainkon a vidékfejlesztés. Az agroturizmus fellendítését minden­ki szorgalmazza, de ha tényleg kül­földi turista tévedne valamelyik községbe, még szállást, étkezést sem tudnának biztosítani neki. „Ezen a téren van mit bepótolnunk, ha utol akarjuk érni magyarországi eurorégiós partnereinket, Komá- rom-Esztergom- és Pest-megyét, amelyek főleg a vízi és borturizmus terén rendelkeznek bőséges tapasz­talatokkal” - mondta Bastmák Ti­bor. „Hogy csak egy példát említsek: az alig 1200 lakosú Neszmélyben három színvonalas fogadó közül vá­laszthat az odalátogató turista, megtekintheti a helyi pincegazdasá­got, ahol, természetesen, borkósto­lóval várják, nyaralhat a Duna parti Éden kempingben, egyszóval az el­látására és a szórakoztatására is gondoltak. Nálunk talán maguk a borutakhoz tartozó községek lakói és szőlősgazdái lepődnének meg a legjobban, ha egy szép napon beállí­tana hozzájuk néhány külföldi ven­dég. Persze minden kezdet nehéz, ezért jelentenek számunkra nagy segítséget magyarországi partnere­ink tapasztalatai, a jövőt tekintve pedig a kölcsönös vendégcsere. Gyakorlatilag a turista számára nem ér véget az útvonal a határon, egy-egy komplex program kereté­ben „átküldjük” egymáshoz a ven­dégeket.” A Hídverő Napok kereté­ben az idén már 2. alkalommal szedte fel a horgonyt Neszmélyben a mécseshajó, amelyet a Duna mindkét partján a hídverő községek polgárai üdvözöltek. Az ötíetgazda Benkő Ferenc, a Vág-Ipoly-Duna eurorégió titkára szerint a rendez­vény célja a kultúrák, szokások és nyelvek sokszínűségének mint kö­zös kincsnek a felmutatása és az EU felé vezető egyesülési folyamat segí­tése. „Ahhoz, hogy az EÜ alapjaiból támogatást kaphassunk régiófej­lesztési terveinkre, bizonyítanunk kell, hogy a közös cél érdekében ké­pesek vagyunk az együttgondolko­dásra és az összefogásra. Ennek pe­dig nincs jobb módja mint a határon átívelő együttműködés, ezért az idei tapasztalatokra építve - hangsú­lyozta Benkő Ferenc - jövőre még több önkormányzatot és szervezetet kell bevonnunk a közös munkába, mert csak így válhat valósággá a ha­tár nélküli régiók Európája.” KÜRTHY VERONIKA A legnagyobb elismerést érdemli a sokak által jól ismert Szakái Gé­za, a sajószentkirályi mmmmmm alapiskola igazgatója, aki az elsők közt ott volt az anyanyelvi oktatás újraindí­tásánál, ötven évvel ezelőtt. Ebből az alkalomból a sajószentkirályi községi önkormányzat és a sajószentkirályi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola ünnepséget ren­dezett, melyre meghívta a Duna Te­levízió munkatársait is. A vendégek fogadása után követ­kezett az iskola igazgatójának ünne­pi beszéde, visszaemlékezése a ne­hezebb időkre. Köszöntötte a peda­gógusokat, akik az elmúlt ötven esz­tendőben ebben az iskolában dol­goztak, a kisebbségi létben, ahol a diákokat emberségre, tudásra, sze- retétre, más népek kultúrájának a megbecsülésére, európaiságra és helytállásra nevelték. Ezt követte a diákok gazdag kultúrműsora. A színpadon három nemzetiség lépett fel: magyar, szlovák, roma. A mű­sort követő fogadáson az igazgatót kérdésekkel halmozták el a jelenle­vők. Az igazgató úr szívesen beszélt tapasztatairól. Megtudtam tőle, hogy az iskolába 80 százalékban ro­ma gyerekek járnak, Abafalváról és Recskéről is. Sem a szülőkkel, sem a gyerekekkel nincsenek gondjaik. Áz eltelt évek azt bizonyítják, hogy az inlíén kikerült gyerekek bárhová is kerülnek, megállják a helyüket. A roma gyerekek köréből több diplo­más került már ki. „Ha meglátogatnak, köszönetét mondanak, beszámolnak az életre szóló barátságokról, életcélokról, elmondják, hogy hogyan kamatoz­tatják az itt tanultakat. Hálásak szü­leiknek is, hogy ebbe az iskolába Íratták be őket, hiszen ők hatévesen még nem tudták, müyen féltve őrzött és ápolt kincsük lesz az anya­nyelvűk.” - mondta Szakái Géza. Az igazgató vezeti a kiszenekart és a folklórcsoportot is. Előző ténykedé- si helyein, Ipolyvisken 30 tagú tánc­csoportja volt, Lökösházán gyermek és felnőtt tánccsoportot vezetett, Tornaiján színjátszó és tánccsoport­ja, valamint irodalmi színpada is volt, amelyben a tanárkollégák is felléptek. Ézek után nem csodálko­zom, ha Tóth Elemér egyik cikkében „Lámpás-jelenidőben” jelzővel tün­tette ki Szakái igazgatót, így igaz. Kevés iskolaigazgató dicse­kedhet olyan múlttal, eredménnyel, mint ő, hiszen könyv formájában is rögzítette az eddigi munkáját, ver­seit, jeleneteit, népszokások gyűjte­ményeit, melyet a Rákóczi Szövet­ség Borsod-Abaúj-Zemplén szerve­zetében adtak ki 1993-ban. Népszo­kások címen az idén a Duna Tv su­gározta (Szüret, Fonó, Gyermekla­kodalom, Húsvéti jelenet). Gútán a gyermekfolklór csoportok országos fesztiválján a hagyományőrző Gyer­meklakodalom került bemutatásra. Szakái Gézát a Széchényi Társaság színműpályázatán elismerésben ré­szesítették a Népszokások című ösz- szeállításáért. A sajószentkirályi iskola igazgatója a kisebbség védelmezője. A környé­ken nagy tisztelemek örvend, hisz munkájával bebizonyította, hogy a gyerekek nemcsak a színpadon, de az életben is megállják a helyüket. A tanítás melletti egyéb tevékenységre csakis úgy juthatott ideje, hogy jól szervezte meg az életét, a napjait és persze a jó csalá­di háttér is hozzásegítette őt mind­ehhez. „Igyekszem minden napo­mat tartalommal kitölteni. Nem is­merem a lazítást, a lustálkodást. Az, aki így él, az nem is tudja, hogy mi az élet célja” - mondja A XXI. század tanítóinak azt kíván­ja, hogy ebben a zilált változó vi­lágban minél többen találják meg a helyüket, a hovatartozásukat, har­coljanak a magyar nyelv és kultúra megmaradásáért, hiszen a nyelv a kultúra, a józanság minden ember­nek a végső menedéke. FODOR JUDIT A dunaszerdahelyi Ze­nei Napok ünnepség- sorozat után, újabb zenei csemegét: Nem- mmmmm zetközi Harmonika­fesztivált rendeztek. A versenyről, az itt szereplő művé­szekről és magáról a hangszerről beszélgettünk Walter Maurer pro- feszorral, a Harmonika Világszö­vetség főtitkárával és Rácz Tibor akkordeonművésszel a pozsonyi és a bécsi zeneakadémia tanárával. Profeszor úr, a fesztivál zárókon­certjén fellépett a Bécsi Harmo­nikazenekar is. Mi közelebbit le­het róla tudni? Zenakarunk, amely fellépett a nem­zetközi fesztivál zárókoncertjén a Wiener' akkordeon ensemble, majdnem 30 tagból álló zenekar, szinte valamennyien amatőrök. So­kan közülük már évtizedek óta te­vékenykednek ebben a zenekarban, tehát gyakorlott zenészek és így akár profiknak is tekinthetjük őket, már ami a harmonikazenekart ille­ti. Tehát ez a zenekar is prezentálja itt ezen a nemzetközi fesztiválon a harmonikát, mint hangszert. Milyen volt a versenyzők felkészültsége? A verseny az Unesco égisze alatt is működik. Akkordeón módszertani központ, illetve a Nemzetközi Akkordeon Szövetség első ízben rendezte meg itt Dunaszerdahe- lyen, és úgy érzem nagyon magas színvonalon. Külön megemlíteném, hogy a legfiatalabb zeneiskolás ta­nulók is részt vettek rajta, és nagyon figyelemre méltó eredményeket ér­tek el. De nem csak ez az előnye en­nek a fesztiválnak, hanem az is, hogy itt egymástól is sokat tanulhat­nak a fiatalok, láthatják, merre le­het fejlődni. A legtöbb itt lévő fiatal 10-11 éves, ezért egy ilyen fesztivál és versenyen néha többet ad nekik, mint maga a zeneiskola. Tanár úr, Ön a fesztivál fő szer­vezője. Mennyire volt nívós a rendezvénysorozat? Maga a fesztivál 3 részből tevő­dött össze - az esti koncertekből a diákok versenyéből és a mester- kurzusokból. Számomra a legfon­tosabbak a mesterkurzusok, mivel itt találkoznak azok a fiatal tehet­ségek, akik tanulni szeretnének, és főként külföldi tanároktól sze­retnének tanulni. Ebből fejlődött ki valójában ez a fesztivál is. Idén voltak olyan résztvevők is, akik a tanárukat, a koncertlehetőségeket és az egyes darabokat koncerte­ken, fesztiválokon, esetleg mes­terkurzusokon ismerték meg. Kö­zülük néhányan a zárókoncerten is felléptek ízelítőt adva így repertoárukból. Véleményem sze­rint a fesztivál magas színvonalú volt. Nem voltam a zsűri tagja, mi­vel olyan érzésem volt, hogy ez nem lenne helyes. Szerintem a 11 tagú zsűri korrekt és igazságos volt, a versenyt a legtehetsége­sebb résztvevő nyerte. Mennyire népszerű hangszer a harmonika? Mekkora a látoga­tottsága az ilyen koncerteknek? Szerencsére az utóbbi időben az érdeklődés egyre nagyobb. Az em­berek a harmonikát már nem egy­szerű népi hangszernek tartják. Ha az ember a kávéházban lát egy zongorát, nem gondol arra, hogy az egy rossz hangszer, mert ott ze­nélnek rajta. A harmonikával ép­pen fordított a helyzet. Ez a zene először csak ilyen helyen volt hall­ható. Most már a komponisták, a zeneszakértők, az esztéták és a művészek is foglalkoznak ezzel a hangszerrel, mivel új lehetősége­ket, új hangot, új kifejezési módot fedeztek fel benne. így bővül a re­pertoár is. Az a tény, hogy a világ- szövetségnek 9 országból, 212 tagja van, bizonyítja, hogy jó úton haladunk, és az emberek egyre jobban kezdik kedvelni és érteni ezt a hangszert. A magvető munka termékeny talajba került Az elsők közt volt Vlado Vavrek illusztrációs felvétele

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents