Új Szó, 2000. július (53. évfolyam, 151-175. szám)
2000-07-24 / 169. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2000. JÚLIUS 24. Régió 3 Nyílt nap a kuchynai légi támaszponton. Mintegy háromezren voltak kíváncsik a térségben gyakorlatozó amerikai egységek repülőgépeire a szombati rendezvényen. (TA SR-felvétel) Eredményes volt a jótékonysági falunap: építőanyagot kérnek az árvízkárosultak Adományok Ároktőre SZÉCSÉNKE ' Színvonalas falunapi ünnepség A község önkormányzata és a Csemadok alapszervezete már ötödik alkalommal rendezett falunapot. Mivel a településen 1950 júliusában alakult meg a kulturális szervezet, a falunapi rendezvény a fél évszázados tevékenységet bemutató kiállítás megnyitásával kezdődött. Deák István polgármester ünnepi beszéde után Kliment Éva, a Csemadok-szervezet elnöke méltatta az alapító tagok és mindazok érdemeit, akik az elmúlt évtizedek során segítették a szervezet tevékenységének fellendítését. A kulturális műsorban bemutatkozó fiatalok, a színjátszókor és a tánccsoport tagjai bizonyították, hogy méltó folytatói az elődök munkájának. Erre biztatta őket az egykor a község iskolájában tanító, a műsorban vendégként fellépő Bodonyi András, aki népdalokkal és szlovákiai magyar költők megzenésített verseivel szórakoztatta a művelődési házat zsúfolásig megtöltő közönséget, (dzsár) RIMAKOKOVA Megtetszettek neki a golyók A napokban érdekes eset játszódott le a település központjában, ahová az önkormányzat szökőkutat építtetett. Egy 21 éves helybeli lakos leszerelte a kútra szerelt, darabonként csaknem 10 ezer koronát érő fényes golyókat és hazavitte. Miután a rendőrség megtalálta a tettest, az valamennyit hibátlanul átadta a polgármesternek, (fo) ALSÓPALOJTA Valaki kiürítette a kézipénztárt A faluban az egyik családi ház tulajdonosa csak napok múltán vette észre, hogy valaki kiürítette kézipénztárukat. Az ismeretlen tettes 20 ezer koronát emelt ki a fémkasszából. (B. Gy.) Jennyfer Weaver mától Somorja környékén oktat Angolul tanuló falvak VAJKA, KESZÖLCÉS TŐKETEREBES Hatalmas adósság Ismét nehéz helyzetbe kerültek a járás oktatási intézményei - derült ki a legutóbbi értékelés során. A korábbi, 30 millió koronás adósságot az előző év végéig ugyan sikerült 4 millióra csökkenteni, ám az idei tanév végére újra közel 15 millió koronára szökött fel. A gázmüvekkel szembeni adósság a legmagasabb, körülbelül ötmillió korona, de a karcsúsított költségvetésből havonta csupán 500 ezer koronát tud törleszteni. A távfűtésért 4 millió, a szénért 1,5 millió, a villanyáramért 2 millió, a vízért pedig félmillió koronával tartozik a szolgáltatóknak. Fokozza a gondokat, hogy az iskolaépületek állapota sem a legmegfelelőbb, nem szólva a berendezések állagáról, amely azonnali javítást, felújítást igényelne. Félő, hogy a pénzhiány miatt több iskolában ezek a problémák óriási gondot okoznak majd. Bár ezek a legsúlyosabb esetek, sok helyen a tetőszerkezet fokozatos elhasználódása miatt rendszeresen beáznak az épületek, s ennek következtében épületszárnyakat kellett lezárni. Nem kevés azoknak az iskolaépületeknek a száma sem, amelyek már rég tatarozásra szorulnak. Az igazgatók és a szülői munkaközösségek teszik ugyan a dolgukat, toldják-foldják az épületeket, sőt - nagyvállalatok híján - kisvállalkozói szponzorok is akadnak, de mindez kevés ahhoz, hogy egy-egy nagyobb beruházás megvalósíthatóvá válhasson. (kát) MOCSONOK Egyházi fesztivál Nyolcadik alkalommal rendezik meg a Nyitra melletti kisközségben az egyházi témájú színművek országos fesztiválját. Mától csütörtökig a különböző korosztályok alkotóműhelyekben ismerkedhetnek a színjátszás titkaival, a dramatizáció alkalmazásával a hittanoktatásban, az amatőr filmezéssel és az újságírással. Július 25-én nyitják meg a művelődési házban Sofia Hrivná- ková festőművész Remény című tárlatát, valamint a katolikus egyház által meghirdetett, A nagy jubileum a fiatalok szemével nevű képzőművészeti versenybe nevezett alkotásokból összeállított kiállítást. Maga a színházi fesztivál július 27-én veszi kezdetét; a programon mintegy 20 szlovákiai profi és amatőr társulat előadása szerepel - köztük a nyitrai Andrej Bagar Színház Teréz- ke című kamarajátéka is. A fesztivál keretében első ízben kerül sor vallási témájú szlovák és cseh televíziós dokumentumfilmek vetítésére. Szombaton este görög katolikus istentisztelet lesz, majd az egyhetes rendezvényt vasárnap ünnepi katolikus szentmise zárja, (vm) Eddig 150 270 koronát sikerült összegyűjteni a tiszai árvízkárosultak megsegítésére szervezett jótékonysági akcióban. CSILIZNYÁRAD A július 8-án megtartott falunap bevétele 44 520 korona volt; a pénz a belépődíjakból, illetve a helyszínen felállított urnában gyűlt össze. A falunapon 75-en adakoztak, a magánszemélyek 50-1000 koronát adományoztak, a csilizradványi önkormányzat a lakosok között szervezett gyűjtésből 3600 koronával gyarapította az urna tartalmát. A Csiliznyáradi Községi Hivatal által nyitott folyószámlára a Sportprogress, a MonNYITRA Csaknem négy hónap után valószínűleg sikerült azonosítani azt a női holttestet, amelyet április 8- án találtak a Nyitrai járásban levő Zbehy község közelében, és két hónap elteltével az állam költségére ott is temették el. Bár a 20 és 30 év közötti nő fényképe szinte minden újságban megjelent, a nyitrai rendőrségen csak a múlt hét végén jelentkezett egy pozsonyi nő, hogy bejelentse 25 éves húgának eltűnését, aki egyetemen tanult. Miután megmutatták neki az azonosítatlan holttestről tapress, a Medvei Községi Hivatal, a Csilizköz Rt., illetve két magán- személy, a csilizradványi Kiss László és a dunaszerdahelyi Pázmány István utalta át adományát. A pénzen kívül több vállalat építőanyagot ajánlott fel, mintegy 50 ezer korona értékben. A nagymegyeri Sanity Color Rt., a Trilak festékek szlovákiai forgalmazója egy családi ház külső-belső kifestéséhez járul hozzá. Az már a falunapon kiderült, hogy az összeget nem a szervezők eredeti elképzelése szerint használják fel - egy árvízkárosult kisgyermekes családnak építettek volna házat -, hanem a magyarországi települési önkormányzatok országos szövetségének ajánlására egy Tisza menti falu, Ároktő kap segítséget a községben megrongákészült felvételeket, azonnal értesítette Bártfán élő édesanyjukat, aki a lánya ruháit is felismerte. A máig tisztázatlan körülmények között elhunyt diáklány személy- azonosságát természetesen csak a DNA-vizsgálat fogja igazolni. Az édesanya (ha ő az) elmondta a rendőröknek, hogy a családi viszonyok nem voltak felhőtlenek, ezért nem is csodálkoztak azon, hogy lányuk hónapok óta nem jelentkezett, s csak akkor lepődtek meg, amikor a postán küldött ezrest sem vette át. Valószínűleg furcsa, visszahúzódó természete lehetett az oka, hogy évfolyamlódott 53 családi ház felújításához. Az az eredeti elképzelés azonban nem változott, hogy az árvízkárosultaknak nem pénz, hanem építőanyag formájában juttatnak segélyt. Vida István csiliznyáradi polgármestertől megtudtuk, hogy az ároktői önkormányzat pénteken meg is küldte a szükséges anyagok listáját; cemenetet, téglát, gerendát, cserepet vagy hullámpalát kérnek. A megvásárolt anyagot a nyáradiak vámmentesen szeretnék eljuttatni a címzetteknek, és ebben Nolipa Judit pozsonyi magyar konzul is segítséget ígért. A jótékony- sági akció kuratóriumának két tagja augusztus 20-án Ároktőre utazik, hogy a helyszínen pontosítsák az adományok legcélszerűbb fel- használását. (gi) társainak sem hiányzót, de azért mégiscsak megdöbbentő, hogy a többször is nyilvánosságra hozott fényképek és felhívások ellenére senki sem akadt a környezetében, aki felfigyelt volna a nyomozásra. A boncolás eredményei szerint a halált kihűlés okozta; a gyilkosságot a szakértők kizárták, de az még mindig rejtély, hogy került a lány Zbehy közelébe, és miért volt teljesen meztelen. Ha a DNA-vizs- gálat igazolja a hozzátartozók fel- tételezését, akkoit a holttes exhumálására is sor kerül, mert a család Bártfán szeretné eltemetni a lányt, (bee) A Philadelphiából érkezett Jennyfer Weaver egyike azoknak az angoltanároknak, akik a komáromi Polgári Klub szervezésében a nyár folyamán dél-szlovákiai falvakban oktatnak. Az elmúlt három hetet Ipolyszakállason töltötte, ahol naponta öt csoporttal foglalkozott, óvodásokkal és felnőttekkel. Mától a Kormorán Duna Menti Idegen- forgalmi Fejlesztési Társulás vendégeként Somorja környékéji tanít. A környékbeli érdeklődők két héten keresztül délelőttönként a vajkai, délután pedig a keszölcési községházán gyakorolhatják vele azokat az alapvető angol mondatokat, amelyeket egy külföldi turistával való beszélgetés során hasznosíthatnak, (-ti-) Jennyfer szombaton kipróbálta a kompot, vasárnap megnézte a bősi búcsút. Augusztus 7-e után a társulás doborgazi kézművestábora résztvevőinek tanít angol dalokat és verseket. (A szerző felvétele) Talán már sikerült azonosítani az április 8-án Zbehy közelében talált női holttestet Hónapokig senkinek sem hiányzott? VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: NYUGATON ÉS DÉLEN DERÜLT, MÁSUTT FELHŐS VAGY BORULT ÉGBOLT, ESŐ, 25-30 FOK ELÓREJELZES ORVOSMETEOROLOGIA A Nap kel 05.18-kor- nyugszik 20.37-kor. A Hold kel 00.03-kor- nyugszik 13.20-kor. Ózonhír: Szlovákia felett tegnap 341 Dobson-egységet mértek. Az ultraibolya sugárzás a kora délutáni órákban erős volt. Nyugaton és délen jobbára derült, északon és keleten túlnyomóan felhős, helyenként borult, esős időre számíthatunk. A kora délutáni hőmérséklet általában 25 és 30 fok között, Észak-Szlovákiá- ban 23 fok körül várható. Nyugaton megélénkül a délkeleti szél. Az előrejelzés szerint kedden és szerdán jobbára borult lesz az égbolt, és sokfelé fordulhat elő csapadék. Holnap délelőtt néhol még kisüt a nap. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 17, a legmagasabb nappali kedden 27 és 31, szerdán 22 és 27 fok között alakul. KIJEV 25 Kedvező lesz időjárás hatása. A levegő hőmérséklete és páratartalma pozitívan befolyásolja az egészségi állapotot. Kellemes napnak néznek elébe a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők, ennek ellenére kerüljék a nagyobb megterhelést és a tűző napon való tartózkodást. Fokozódik a szellemi és fizikai teljesítőképesség, javul az összpontosítókészség. Az alacsony vérnyomásúakat migrénes jellegű fejfájás és hányinger gyötörheti. Átmenetileg romolhat a légzőszervi betegségekkel küszködök állapota. Holnap nem várható változás. Kedden ♦ Keresztrejtvények ♦ Fejtörők ♦ Gyerkőcöknek