Új Szó, 2000. június (53. évfolyam, 125-150. szám)
2000-06-29 / 149. szám, csütörtök
Csütörtök, 2000. június 29. 3. évfolyam, 22. szám A kassai állatkert és a miskolci vadaspark csupán hetven kilométerre fekszik egymástól, a földrajzi közelség azonban kevés a baráti kapcsolattartáshoz és együttműködéshez Lakótársaink, az állatok JUHÁSZ KATALIN A kassai állatkert igaz- || gatóját annak idején maga Rudolf Schuster főpolgármester „küld- wmmmm te el” terepszemlére Miskolcra, ahol akkoriban épült a vadaspark, figyelemre méltó gyorsasággal. A tanulmányi utat újabb látogatások követték, melyekből mindkét fél profitált: a tízéves kapcsolat évről évre több tartalommal telt meg. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a két város európai szempontból is példaértékű módon közelít egymáshoz, a hasonló területen működő szakemberek eszmecseréi egyre gyakoribbak, és minél régebbi kapcsolatról van szó, annál több konkrét eredmény mutatkozik. A hasonló hozzáállás, a szakmai elhivatottság mindkét fél részéről megvan. Az állatkeitlá- togatók szempontjából természetesen az állatok cseréje a leglátványosabb eredmény. Nos, tíz év alatt elég nagy volt a forgalom, a két állatkert lakói közül azok cseréltek hazát, akikből az egyik helyen túltengés mutatkozott, a másik helyen viszont hiányoztak. Zorka, a hucul kanca például nagyon jól érzi magát Miskolcon. Mindkét ország történelméhez kötődő állatfajról van szó, eredete még nem tisztázott, ám e fajta egyedei hasonlítanak azokra a lovakra, amelyekkel őseink a Kárpát- -medencébe érkeztek. Elképzelhető tehát, hogy a honfoglaló magyarok huculháton érkeztek. Zorka a kasssai állatkert első „bennszülötte” volt, cserébe szürkemarhák, rackabárányok kerültek Kásásra. A Miskolcon ma látható ős-lámák, azaz guanako-k és vöröshiúzok pedig Kassán látták meg a napvilágot. Molnár Attila, a miskolci vadaspark igazgatója úgy véli, ezek az állatcserék, bár kézzel foghatóbb eredmények tűnnek, mégis kisebb jelentőséggel bírnak, mint a két intézmény szakembereinek tapasztalat- cseréi. A látogatók szintén csak nyerhetnek ezen az ügyön. „Az a célunk, hogy a két intézmény együttműködésből a két városban élők is részesedjenek valamilyen formában. Ez különböző kedvezmények felajánlásában nyilvánulhat meg, a két városba érkező turisták kedvezményesen nézhetik meg az állatkerteket. Mivel a bürokrácia bennünket is köt, ezt még ki kell dolgoznunk, ám jó úton halad a dolog.” Sémán Károly kassai állatkerti- gazgató a miskolci majomgondozók munkáját figyeli mostanában nagy csodálattal, szeretné, ha két hétre át tudnának rándulni hozzájuk, hogy tapasztalataikat megosszák itteni kollégáikkal, mivel a kassai majomházba hamarosan új lakók költöznek, és rendet kell termeteni a társbérlők között. „Ezzel az állatoknak akarunk kedvezni, szeretnénk, ha úgy élnének nálunk, mint a természetben. Nem csupán az állatok számának és a fajtáinak gyarapítása a célunk, hanem az is, hogy minél jobb feltételeket tudjunk nekik biztosítani” - mondja Sémán úr, aki nyitott mindenféle javaslat, tanacs és újítás felé. Nem szabad elfelejteni, hogy mindkét intézmény aránylag fiatal, ezért legsodik generációs látogatóréteget tudhat magáénak. Az a fontos, hogy a látogatók jól érezzék magukat az állatkertben, rendszeresen visszajárjanak, és gyerekeiket, később unokáikat is elvigyék oda. „Ez nem csupán egy jópofa szórakozás, kikapcsolódás. Sokkal mélyebb üzenetet szeretnénk eljuttatni az emberekhez, a természetes környezetükkel kapcsolatos érzékeny magatartásforma kialakítására törekszünk.” Mindkét intézmény vezetői fontos küldetésnek tartják az állatkertek fejmegőrző szerepét is, azt, hogy a látogatók szemével nézve talán kevésbé látványos fajokat, (mint az ízeltlábúak, hüllők és más veszélyeztetett állatfajok) közös tenyész- program keretében védjék a kipusztulástól. Ha ez az együttműködés sikeres lesz, egy idő után ezeket az egyedeket vissza lehet szoktatni a természetbe. Az állatok védelme manapság nem tartozik a legfelkapottabb kérdések közé, sokkal fontosabbnak tűnnek a napi politikai események, és gazdasági problémák. Gerald DurZorka és fia hucul lovak a miskoci vadsasparkban rell nemrég panaszosan jegyezte meg, hogy Angliában harminc évig tartott, amíg a társadalom felfogta az állatvédelem fontosságát. Nos, ha ott harminc év kellett, nálunk fényévnyi távolságra van a „megoldás”, ez a szakma csak megszállottaknak való. „Durrell megérhette azt, hogy elindított egy golyót, és még elkaphatta a labdát is. Nekünk azzal a tudattal kell élnünk, hogy ki kell nevelnünk az utódokat, akik elkapják helyettünk ezt a bizonyos labdát. Biztos vagyok benne, hogy lesznek ilyenek” - jegyzi meg optimista mosollyal Molnár Attila, hozzátéve, hogy az állatkerteknek jelentős szerepük van a reálkultúrában, ehhez pedig a kellő anyagi támogatást is biztosítani illene. Mindkét országban fontos feladat hárul a médiákra is ezzel kapcsolatban, mivel a régi mondás szerint, nem elég a tojást megtojni, kotkodácsolni is kell hozzá. Egy fejlett európai országban az állatkertnek van közművelődési osztálya, kultúrosztálya, külön arculattervezője, azaz jelentős apparátus tevékenykedik a nagyközönség ismereteinek gyarapítása érdekében. Ez persze ismét gazdasági kérdés, amely részben megoldható „más módon is”, bemutató-rendezvényekkel, iskolákkal együttműködve. Fontos, hogy az emberekben kialakuljon egyfajta ökológiai érzékenység, Konrad Lorenz szavaival élve: „Mindenfajta állatszeretet egy központi emberszeretetből táplálkozik.” Az állatok lakótársaink ezen a bolygón, és aki ezt nem hajlandó tiszteletben tartani, saját kultúrájának is árt. Molnár Attila szerint ez a hivatás csak töretlen optimizmussal művelhető, mivel a mai állatvédők által megkezdett munka gyümölcsét cssak 20-30 év múlva szüretelhetik. FOTÓVERSENY! Kisgidám és én (Hegyeshalmi Kristóf, 2 éves, Guta) ,Tengerész, ó szívem, tengerész!" (Varga Dávidka, 2 éves, Vörösmajor) Csak ülök, és mesélek... (Bertha Linda, itt még ötévesen, Pozsony) Négy jó ember kis helyen is elfér! (Jancsó Tímea és öcsikéi: Tamás, Róbert és Richárd, Farkasdról) Képaláírással és címmel ellátott felvételeiket, az eddig megjelentetett fotók közül a le gj óbbnak tartottra leadott szavazataikat az alábbi címre küldjék: Régióink - Fotóverseny, Új Szó, Prievozská 14/A, P.O.Box 49, 82488 Bratislava 26 Kerti kalózpalánták és a fővezér (Ondró Szabolcs Kéméndről és társai) Ásító pávián a kassai állatkertben Fotó: Dömötör Ede és archív
