Új Szó, 2000. június (53. évfolyam, 125-150. szám)
2000-06-26 / 146. szám, hétfő
Hétfő, 2000. június 26. 9. oldal Nem szokás az edzésükre járni. Fotós kollégámmal mégis erre vállalkoztunk. Egy zárt világ nyílt meg előttünk, amelynek szereplői közül senki sem ellenezte jelenlétünket. Kérdezősködtünk, hallgatóztunk, nézelődtünk. J. MÉSZÁROS KÁROLY Hol és hogyan készül a sydneyi olimpiára az egyetlen szlovákiai egység, amely már kiharcolta az indulás jogát? Helyszín: a komáromi kajak-kenutelep, a naptár június tizenhatodikét mutat. Délelőtt fél'tíz tájban kezd benépesedni a csónakház előtti udvar. Először Pavel Blaho válogatott edző társaságában közvetlenül Pöstyénből érkeznek az Erban testvérek és két litván kajakos. Egyszercsak egy csillogó Fabia (szponzori ajándék) gurul be a kapun. Vadonatúj, még rendszámtábla sincs rajta. Juraj Baca, a kétszeres világ és Európa- bajnok kajak kettes hátsó embere száll ki belőle. De amilyen gyorsan megjelent, olyan gyorsan el is tűnik az épületben. Még van elintéznivalója az edzés előtt. A társalgóban lassan mindenki megjelenik, aki ilyenkor nem hiányozhat: Soós Tibor edző, Szabó Zoltán menedzser. Már csak Risz- dorfer Mihályra, az egység másik tagjára várnak. Nem sokáig. Közben az edzői öltöző ajtaján megpillantom a heti edzéstervet. Péntek délelőttre tízszer két percet írt elő a mester a fiúknak. Majd a vízen kiderül, mit is jelent ez a valóságban. S míg szemlélem a kajak-kenus plakátokkal teli falakat, Misi és Gyuri készülődik. Külön öltözőjük van, Szabó Attillától örökölték. Világbajnokok a világbajnoktól. Komáromban ennyi kiváltság jár a felnőtt világelsőknek. Legalábbis a telepházban. Előkerülnek az evezőlapátok, szomjűző oldattal telik meg egy- egy műanyagflakon s irány a csónakház. Vajda márkájú hajóval indul a Vág-Duna felé mindkét fiú. Maguk viszik a vállukon a kajakot, mint a többiek. Ez nem focivilág, itt nem a fiatalabbak cipe- kednek. Mindenki a saját hajójával lépeget a víz felé. Ok a kajakjukba ülnek, mi a motorcsónakba. Jelenlétünk meg az edzőtársak sokasága (a világbajnokokkal a komáromi társaikon túl még a reggel érkezett vendégek is gyakorolnak) kissé nagyobb felhajtást, szokatlanul népes társaságot kényszerít a vízre. Két motorcsónak kíséri a fiúkat: az egyikben Szabó Zoltán, aki felvállalja az Riszdorfer Mihály Edzéslesen a Vág-Dunán, ahol a két komáromi kajakozó kiválóság, Riszdorfer Mihály és Juraj Baca készül az olimpiára Vízen a világbajnokokkal Peter Dubovsky (1972-2000) tragikus halálára Zseniális futballista volt (Dömötör Ede felvételei) csak egyetlen hátránya van: kilométeren nem egyenes, csak ötszázon. Mindig itt gyakorolunk időre. Százméterenként levertünk egy- egy oszlopot. Ha kilométert men-' nek a fiúk, akkor adó-vevővel rajtolnak, én meg a célban stopperórával várom őket. Tudják, hogy ma már valamivel jobbak, mint tavaly, de azt nem, hogy ez mire lesz elég, vagyis hozzájuk képest mennyit javultak a többiek. Ez csak az olimpián derül ki.” Mikor visszaérünk a Vág-Dunára, a kajakosok raja az edzés végéhez közeledik. Még egy kétperces próbatétel és túl vannak a délelőtti adagon. Utána fordulás, és irány a céltorony. Többnyire kettesével egymás mellett siklanak a hajók. A világbajnok párosé nem. Mint mindig, Misi halad elöl, Gyuri kissé hátrább lapátol. Nem izzig-vérig barátok. Inkább társak, akik a kajak kettesben találtak rá egymás rendkívüliségére. Tudják, hogy mit akarnak elérni, s ezért mindent megtesznek érte külön-külön is. Hogy a páros siker még sokszor megismétlődhessen. A sok élmény után a társalgóban kérdezem a fiúktól, hogy hozott-e nekik valami rendkívülit a mai edzés? Gyuri a rá jellemző válaszadással előbb a kérdést bonyolultságát minősíti majd elmondja, amit magam is tapasztaltam: „Egy mindennapi edzésen vagyunk túl, egyszerűbb volt, mint a feltett kérdés. Semmi különleges nem történt. Kicsit többen voltunk, de ugyanazt végeztük el, mint máskor. A litvánok máshogy edzenek, mint mi. Az hozott ki a sodromból. Ezért voltam hangosabb a visszaérkezéskor.” Misi még megtoldja: „A legfontosabb az, hogy mind a tíz kétperces lapátolást egyformán - magas csapásszámmal és erősen - tegyem meg, ne lazítsak egyikben sem. Úgy kell beosztani az erőmet, hogy maradjon mindegyikre elegendő. Perszehogy a legtöbbet adom ki magamból, dé ez csak egy edzés. Nem verseny.” Számukra az idei legnagyobb a távoli Ausztrália Penrith taván lesz. Ráadásul ötkarikás minősítésű. Olyanra először mennek a komáromi világbajnokok. Nem mondják ki, de az ember kiérzi: győzni szeretnének. Luis Figo, a világ talán legjobb formában levő futballistája nélkül olyan lenne a portugál válogatott játéka, mint a mákos tészta mák nélkül (TA SR). Egy emlék az edzés után. Soós Tibor és világbajnok védencei edzés irányítását, megafonból adja a fiúknak az utasításokat. Vele tart Pavel Blaho is, aki kamerával rögzíti az edzést. Előbb a víz folyásának irányában leevezünk az első hídig. Innen fordul a vízi különítmény. A feladat: két perc lapátolás, aztán két perc könnyed evezés. Ez ismétlődik meg tízszer. Mi Soós Tiborral ülünk egy csónakban, így a mesternek van alkalma magyarázatot fűzni a látottakhoz. „A mai gyakorlás az álló- képesség fejlesztését szolgálja. Tegnap délután pihenő volt. Reggel a fiúk már bemelegítettek a vízen, aztán hazamentek enni, s most együtt folytatjuk. Ez egy rávezető tréning, délután lesz a gyorsasági edzés a Nyitra folyón. Az már időre megy.” Aztán elárulja, hogy a világbajnok fiúk csütörtökön és vasárnap csak félnapot edzenek, hétfőn pihenni szoktak. A többi napon kétfázisos munka folyik. Fiatalabb korukban volt még a tanítványainak edzésnaplójuk, ma már nincs, de Soós Tibor megőrzi saját edzésterveit. Ugyanúgy rögzíti a írtért edzésidőket is. Három évre visszamenőleg megvan valamennyi. „Tegnap páros ezer méteren érték el a legjobb idejüket: három perc tizenhét másodpercet. Tavaly egy másodperccel rosszabb idővel voltak világbajnokok. Már most jobban mennek, mint egy éve.” A heti tíz víziedzésből mindössze kétszer-háromszor ül egy hajóba Riszdorfer Mihály és Juraj Baca, különben külön lapátolnak. „Megmagyarázhatatlan, sőt azt mondanám, egyelőre rejtély számunkra, hogy a két fiú párosban miért tud másfélszer jobb időt evezni, mint amennyit egyes kajakban elért eredményeik összesítése mutat. Szóval valahol nagyon érzik egymást, a közös ritmust” - állapítja meg mesterük. Elkezdődik az edzés. Megszólal a rajtszó, vízbe kapaszkodnak a lapátok, s egyenletes csapásszámokkal hol az egyik, hol a másik oldalon húznak egyet a fiúk. Amilyen széles a folyó, szinte olyan szélességben siklik a vízen az edző kajakosok mezőnye. Egyszercsak Soós Tibor rágyújt a szivarjára. „Egy edzésen kettő ' szokott elfogyni. Szerencsére széllel szemben haladunk. Ha szél mentén követném őket, akkor aligha szívhatnék. Olyankor nem lehet! Szóvá tennék. Főleg a Nyitra folyón szokták, ahol zártabb a légáramlás.” Arra is jó az ilyen edzés, hogy az állóképességjavításán túl csiszolja a mozgást. Mindenki magába mélyed, s viaskodik önmagával. Minden második szakasz után a pihenés perceiben előkerülnek a műanyagflakonok, jót húznak a fiúk az ásványi anyagokból készített vizes oldatból, aztán folytatják. Közben visszaérünk a Manta nevet viselő céltoronyhoz, ahonnan indultunk és ahonnan a versenyek idején figyelik a mezőny beérkezését. De az edzésnek még koránt sincs vége. Talán féltávnál lehetünk. Észrevenni, hogy Baca az iramdiktáló, húz-húz, mintha meg akarni szökni a többiektől. Hiába, ő a világbajnok hajó hátsó motorja, kell az erő a majdani sikerekhez. Motorcsónakunk egy holtágra kanyarodik. „Megmutatom nektek a stadionunkat” - szólal meg Soós Tibor. „Valamikor itt folyott bele a Nyitra a Vág-Dunába. Nagy előnye, hogy a legrosszabb időben is edzhetünk rajta. Szinte felfogja a széljárást, mintha fedett csarnokban lennénk. Már a halászok is megszoktak bennünket, vége a há- ' borúnak. Mert régebben az is volt. Kicölöpöztük a pályát, amelynek TOMI VINCE A vizek partján lesben áll a halál, mindnyájan találkozunk vele. Van, aki elkerüli, van akinek ez a találkozás az utolsó esemény az életében. A néma vízből kihalászott embertársaink - borzongtató tragédia. Mennyi kisírt szem, tnennyi végig nem álmodott álom. A matematika nem tudja kimutatni az emberi veszteségeket és szenvedéseket. Peter Dubovsky 28 éves volt. És zseniális futballista. Pazar volt a helyzetkihasználása, önzedenül szolgálta ki a társait, mint a klassziscenterek legnagyobbjai és csodálatosan driblizett. Mit tehetett, ha egyszer futballzseninek teremtette a Mindenható; természetes könnyedséggel varázsolt a zöld gyepre olyan gyönyörűséges díszeket, hogy nézésébe belefáradt, belekáprázott a szem. Sokan csak a kedvéért jártak a meccsekre. Emlékszem, az egyik válogatott mérkőzés előtt virágárus ismerősöm megkérdezte, fog-e játszani „Dubák”. Mondtam, nem. Akkor ki sem megyek a találkozóra - válaszolta. Rendkívül intelligens, értelmes volt, szerény és visszafogott, hallgatag, látszatra flegmatikus. És őszinte. A pályán mindig sportszerűén viselkedett, nem vitatkozott, nem tiltakozott, nem fenyegetőzött. Amikor 17 évesen a Slovan felnőtt csapatába, majd a válogatottba került, a szigoÖSSZEÁLLÍTÁS Amszterdam/Brüsszel. Nem történt szenzáció a negyeddöntő első mérkőzésein, a portugálok simán (2:0) legyőzték a torna sötét lovát, Törökországot. Persze megkönnyítette a dolgukat, hogy a félholdasok csapatából a 30. percben kiállítottak egy játékost, ráadásul a törökök l:0-ás luzitán vezetésnél nem tudták értékesíteni a büntetőt. Ha belövik a U-est, valószínűleg másként alakul az eredmény, bár azt azért nehéz lett volrúbb gimnáziumok fegyelmezett tanulójának tűnt. Tulajdonképpen megmaradt ilyennek rövid élete végéig. Tekintetével szinte mindenkitől bocsánatot kért, hogy ő itt, a „bácsik” között szaladgál. Elegáns szlalommal, átemelős és megkerülés cselekkel, adott kötények után siklott végig a védők között, aztán mindenféle erőlködés nélkül káprázatos gólokat lőtt; szinte meghatódva fogadta a közönség tomboló háláját. Nem volt tánc, bukfenc, gólörömnek álcázott cirkusz, csak nagy-nagy belső öröm, és egy örökké megmaradó kisfiús mosoly. Már fiatal korában személyiség volt, egyéniség, akit nem is próbáltak másokkal összehasonlítani. Az egyedi futballistákat nem is lehet. Spanyolországban tudatosította igazán, hogy a tehetség szerencse, kegyelem és állapot, hogy naponta el kell fáradni, hogy dolgozni jó, hogy lehet győzni, szabad kikapni, viszont kötelező javulni. Sosem volt elégedett önmagával, s ahogy mondta, félúton nem lehet megállni. Állandóan fejlődni kell. Az élet, a futballélet azonban könyörtelen forgatókönyveket ír. Van úgy, hogy az ember hiába hűséges a sorsához, sorsa nem hűséges hozzá. Cserbenhagyja. Vagy kiveti magából. Peter Dubovsky be nem futott nagyság volt. Mire teljesen kiteljesedhetett volna zsenialitása, elment közülünk. Nehéz őt feledni. na elkézelni, hogy ne Portugália jusson tovább. Olaszország negyedik mérkőzését is megnyerte. Precízen védekezett és precízen támadott, nagy áttekintéssel, kulturáltan futballozott a románok elleni összecsapáson (2:0). Gyors ellen- támadásai állandó gólveszélyt jelentettek a balkániak kapujára. Jenéi Imre edző csapat nem okozott csalódást, volt néhány kecsegtető helyzete, de nem tudta azokat kihasználni. A negyeddöntő mérkőzéseiről bővebben a 14. oldalon számolunk be. (sr) LABDARÚGÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG Juraj Baca
