Új Szó, 2000. június (53. évfolyam, 125-150. szám)

2000-06-21 / 142. szám, szerda

ÚJ SZÓ 2000. JÚNIUS 21. Gazdaság és fogyasztók H Komáromi hidegzuhany - A város lakói felháborodással fogadták a melegvíz-ellátás korlátozását Bűnhődjék az egész város? A kiszolgáltatott állapot megszüntetése érdekében több panaszos szerette volna lekapcsoltatni lakását a köz­ponti hálózatról, ám ehhez a távhőszolgáltató nem járult hozzá. (Fotó: Archív) Május derekán a komáromi melegvíz- és távhőszolgálta­tó vállalat felhívásban tette közzé, hogy korlátozza a vá­rosban a melegvíz-szolgálta­tást. A bejelentés nem kis fel­háborodást váltott ki, mivel az intézkedést mindenkire kiterjesztették, a számlákat rendszeresen fizetőkre ugya­núgy, mint a nem fizetőkre. GÁGYOR ALÍZ A TEKOM-„therm” Kft. - a cég ügy­vivője által aláírt körlevélben - azt hozta fel a május 19-étől elrendelt melegvíz-ellátás korlátozásának in­dokaként, hogy „a lakásbérlők és - tulajdonosok elégtelenül teljesítik fizetési kötelezettségeiket”. Válasz­lépésként az rt. egyrészt a folyama­tos melegvíz-ellátást rövidítette le 21-5 óra közé, másrészt 50 Celsius- fokra csökkentette a vízhőmérsékle­tet. Ám amint arról mi is meg­győződhettünk, például az Építők utcai lakásokban napközben is csu­pán langyos víz folyt a csapból. A Kinczer István vezette társaság a la­kóknak szánt figyelmeztetésében egyben azt is kilátásba helyezte, hogy ha a számlatörlesztések terén nem történik változás, az rt. tovább szigorítja a melegvíz-ellátást a vá­rosban. Nem csoda, hogy az intéz­kedésnek heves visszhangja volt Ko­máromban, hiszen a TEKOM- „therm” Kft. közel 6300 családnak A nem fizetőkkel szemben- több figyelmeztetés után- a cég bírósági pert indít. nyújtja szolgálatait. A kiszolgálta­tott állapot megszüntetése érdeké­ben több panaszos szerette volna le­kapcsoltatni lakását a központi há­lózatról, és beszereltetni az önálló gázkonvektorokat, illetve villany­üzemű fűtőtesteket, ám ehhez a megoldáshoz a távhőszolgáltató nem járni hozzá. Kinczer István az elutasító választ egy közel két évvel ezelőtti határozattal indokolja. Eb­ben a város, a gázművek, a lakás­gazdálkodási, valamint a távhőszol­gáltató vállalat abban egyeztek meg, hogy az ilyen jellegű kérvénye­ket maradéktalanul elutasítják. Kin­czer szerint az intézkedés' amúgy sem lenne gazdaságos megoldás a családok részére, mert óriási kiadá­sokkal jár. Az elutasítást azonban alapvetően „műszaki okokkal” ma­gyarázta. Szavai szerint sem a laká­sokba bevezetett gázvezetékek, sem a villanyhálózat nem bírná el az üyen mértékű terhelést, azaz a veze­tékeket nem ilyen fogyasztásra ter­vezték. Cseréjük pedig olyan drága lenne, hogy erre a gázművek egyelőre nem vállalkozik - mondta Kinczer. A társaság ügyvivője nem zárkózott el attól, hogy feltárja a kényszerintézkedés okait. Ugyanak­kor „indokolatlannak tartja a kérdés üyen mértékű medializálását”. An­nak ellenére, hogy a cég intézkedé­se azokat a családokat is sújtja, akik hónapról hónapra időben fizetik számláikat. Kinczer István lapunk­nak nyilatkozva kifejtette, hogy a kft. évek alatt olyan mértékű adós­ságot halmozott fel a gázmüvekkel szemben, hogy most kénytelen kor­látozni a melegvíz-ellátást. „Megáll­apodás született a gázmüvekkel a tartozástörlesztés ütemtervéről. Ta­karékos gazdálkodás esetén az adósságot év végéig visszafizethet­jük” - nyilatkozta. Optimizmusát arra alapozta, hogy ha öt fokkal csökkentik a víz hőmérsékletét, az­az mindössze ötven fokig melegítik fel, azzal havonta 430-530 ezer ko­ronát takarítanak meg. „Ha a hely­zet másként alakulna, azaz mégsem sikerülne törleszteni az adósságot, akkor további válságintézkedéseket kellene foganatosítani” - mondta Kinczer, aki nem zárta ki azt a le­hetőséget sem, hogy télen esedeg fűtéskorlátozást vezetnének be. Ha a távhőszolgáltató rt.-vel szerződés­ben álló háztartások időben fizet­nék közüzemi számláikat, úgy a TE- KOM-„therm” kasszájába havonta 7,2 millió koronának kellene érkez­nie. Ehelyett vannak hónapok, ami­kor csak 3-5 millió koronás bevételt könyvel el a cég. A nem fizetőkkel szemben - több figyelmeztetés után - a cég bírósági pert indít, a döntés után pedig végrehajtást kezdemé­nyez. Mivel a lakások többsége ön- kormányzati tulajdonban van, érde­kelt bennünket, hogy a távhőszol­gáltató társaság kezdeményezte-e a városnál a krónikus nem fizetők lak­hatási engedélyének megvonását. A cég ügyvivőjének elmondása szerint üyen kéréssel eddig nem éltek, s nem is tudta megmondani, hogy a legnagyobb tartozásokat felhalmo­zó ügyfeleik között vannak-e olya­nok, akiktől a város már megvonta a lakhatási engedélyt. Komáromban a meleg vízért köbméterenként 70- 120 koronát számláznak. (Az összeg attól függ, hogy melyik ka­zánra vannak a tömbházak csatía- koztatva. A régi lakótelepeken a la­kóházi kazánok által előáüított hő drágább, a központi távhőszolgálta- tó-egység költségei alacsonyabbak.) A lakók szerződéssértőnek tekintik a korlátozást, hiszen az 1995-ben velük kötött szerződés értelmében az rt. csak a számláikat nem fizető családok melegvíz-eüátását szün­tethette volna meg. A helyzet fur­csaságát tudatosítja a cégvezetés is. Legalábbis erre utalt Kinczer István megjegyzése, hogy „rövid időn belül megvizsgálják annak jogi lehetősé­geit, miként lehetne a nem fizetők bérleményét lekapcsolni a hálózat­ról”. Ha az elképzelést sikerül meg­valósítani, a fizető háztartások is­mét teljes értékű szolgáltatást kap­hatnak-jegyezte meg. Megerősítet­te, hogy a számláikat időben tör­lesztő ügyfeleiknek kedvezményt nyújtanak majd - az említett szerződésben az rt. 10 százalékos árcsökkenést vállalt arra az esetre, ha nem tudja teljesíteni a szerződés­ben vállalt kötelezettségeit. ÚJ SZÓ-TUDÓSlTÁS Dunaszerdahely. Véget ért a hat­hetes ügyfélroham, amit Brigita Schmögnerová pénzügyminiszter félreértelmezhető nyilatkozata vál­tott ki a Devín Banknál, a meg­emelt kamatoknak köszönhetően ma már a betétek nagysága újra meghaladja a kivett összegekét - jelentette ki tegnapi sajtóértekezle­tén Eubomír Kanis, a bank elnök­vezérigazgatója. Hozzátette, hogy főként a nagyobb betéteket vették ki, a törvény által garantált nagysá­gig ez nem volt jellemző. Sőt, Dél- Szlovákia ebben a tekintetben a legnyugodtabb országrésznek szá­mított. Kanis hangsúlyozta: a glo­balizálódó bankvilágban a jövőjü­ket nagy kliensek számára hitele­ket nyújtó befektetési bankként képzelik el. Ezen belül is főként az energetikában látnak fantáziát és ebben az összefüggésben a Litváni­ától Görögországig terjedő régió­ban gondolkoznak, de az orosz pi­acban is nagy fantáziát látnak. En­nek megfelelően intenzíven lobbiz­nak a Mohi Atomerőmű 3. és 4. blokkjának befejezéséért, az itt ter­melt áram egyik fő piacaként Ma­gyarországra, illetve a délebbre el­terülő országokra számítanak. A pénzügyminisztériummal kapcso­latos vitájukról elmondta, a 2,5 milliárd koronás követelésük jo­gosságát bírósági döntéssel szeret­nék megerősíteni. A velük szemben támasztott 10 milliárdos követelést pedig jogtalannak nevezte és sze­rinte nem véletlen, hogy az állam a behajtása érdekében eddig egyet­len lépést sem tett. (tuba) SITA-HÍR Pozsony. Májusban a munkanélkü­liség az előző hónaphoz képest 0,64 százalékkal, 19,59 százalékra csök­kent - adta közzé a Nemzeti Mun­kaügyi Hivatal. Ez azonban még mindig több mint 13 százalékkal magasabb a tavalyi év hasonló időszakához képest. A munkaügyi hivatalok nyilvántartásába 34 358 új munkanélkülit vettek fel, szá­muk így 527 937-en stabilizálódott. A nyilvántartott munkanélküliek számának növekedéséhez jelentős mértékben hozzájárultak az isko­lákból kikerülő fiatalok. Számuk meghaladta a 10 ezret, vagyis csak­nem minden harmadik új munka- nélküli frissen végzett diák. Legtöb­ben közülük a keleti régiókban lak­nak, számuk az Eperjesi kerületben eléri a 2354-et, a Kassai kerületben pedig az 1961-et. Ennek ellenére a munkaügyi hivatal a munkanélkü­liség csökkenéséről számolhatott be, hiszen nyilvántartásukból má­jusban 37 749 személyt soroltak ki. A munkalehetőségek tekintetében továbbra is jelentős regionális elté­rések tapasztalhatók. A legnagyobb munkanélküliséggel a Kassai (26,94 %), az Eperjesi (24,97 %) és a Besztercebányai (23,56 %) kerü­let küszködik, de 23 százalékos munkanélküliség van már a Nyitrai kerületben is. A legtöbb munkale­hetőség a fővárosban van, így a Po­zsonyi kerület munkanélkülisége a 8 százalékot sem haladja meg, míg a Trencséni, a Nagyszombati és a Zsolnai kerületek 14-18 százalékos munakanélküliségi mutatóikkal a középmezőnyt képezik. A letéti jegyek kamatai (érvényben 2000. június 18-án) Bank 3 hónap 6 hónap 9 hónap 12 hónap VSeobecná úverová banka 9,30 10,10 X 10,80 Slovenská sporitelna X X X 13,00 Istrobanka X X X 10,00-11,00 PKB 8,00 9,00 9,50 10,00 Ludová banka 7,50 8,50 X 9,75 Postová banka 9,00 10,00 11,00 12,00 Pol'nobanka 9.25 10,25 X 11,00 Eladják az IRB-t Ma startol a privatizáció Pozsony. Megkezdődött a Beru­házási és Fejlesztési Bank (IRB) privatizációja. A pénzügyminisz­térium és a vagyonalap a mai la­pokban közzétett hirdetésben hív­ja fel a külföldi befektetők figyel­mét a pénzintézetre, amelynek a tavalyi nyeresége elérte a 12 mil­lió koronát, mérlegfőösszege pedig 29 milliárd korona. (SITA) TANÁCSADÓ Jogos-e a ki tagadás? P. K.: Édesanyánk halála után az édesapánk másodszor is megnősült. A mostohánkkal sajnos nem jöttünk ki jól. Most, az édesapánk halála után megtudtuk, hogy kitagad­ta az örökségből a nővérünket, aki a legtöbbet veszekedett a mostohánkkal. Jogos ez? Hova fordulhatunk segítségért? FEKETE MARIAN A kitagadásnak a Polgári Tör­vénykönyv 469a §-a szerint van­nak bizonyos törvényes feltéte­lei, amelyek figyelmen kívül ha­gyása a kitagadást érvénytelen­né teszi. Az örökhagyó (az édes­apjuk) tehát csak akkor tagad­hatja ki a leszármazóját (gyer­mekét, unokáját stb.), ha az pél­dául nem segített neki akkor, amikor Ő erre rászorult vagy ha nem tanúsított olyan igazi ér­deklődést az örökhagyó iránt, amelyet leszármazóként tanúsí­tani kellene, vagy ha tartósan rendezetlen az életvitele, illetve ha legalább egy évi szabadság- vesztésre ítélték szándékos bűncselekmény miatt. A kitaga- dási okiratban (amelynek érvé­nyességére) az említett indokok valamelyikét természetesen kife­jezetten fel kell tüntetni. A le­származó pedig a bírósághoz fordulhat és kérheti, hogy az íté­letben állapítsa meg, hogy a ki- tagadási ok valójában nem áll meg, például nem igaz az, hogy nem gondoskodott a szülőjéről amikor az rászorult erre a segít­ségre. A hagyatéki eljárást ve­zető bíróság ennek a pernek a beadására rendszerint határidőt állapít meg. Ha a kitagadás által érintett örökös a megállapított határidőben nem adja be a kere­setet a bíróságra, akkor a hagya­téki eljárásban már a kitagadott leszármazóra nem tekintenek úgy, mint örökösre. Itt még annyit kell elmondani, hogy a bírósági eljárás a felperesnek (esetleg felpereseknek), a le- származónak kell bizonyítania a saját igazát. És még valami: a ki­tagadás jogkövetkezményei elv­ben csak a kitagadott személyre vonatkoznak. Ha az örökhagyó azt akarja elérni, hogy a gyerme­keit érintő kitagadás az unokáira is vonatkozzon, akkor azt a kita- gadási okiratban kifejezetten fel kell tüntetnie. Ha ez a nővére esetében nem történt meg, ak­kor helyette esetleg a gyermekei örökölnek, és ilyen esetben talán fölösleges lenne pereskedni. GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Hitel az autópályákra Pozsony. Az Állami Útalap által előkészített dokumentum az autópálya-program finanszíro­zásáról már ma, esetleg a jövő héten a kormány elé kerülhet - nyilatkozta Jozef Polcic, az alap osztályvezetője. Szerinte ha a kormány elfogadja a 100 millió eurós hitelvállalást, az alap két héten belül képes megszerezni a hiteleket. Ezzel kimerül az alap idei évre tervezet hitelke­rete, ami 8,3 milliárdos hitelfel­vétellel számolt az autópályák építésére. (SITA) Új vírus terjed a világhálón New York. Új számítógépvírus bukkant fel a hét végén Ameri­kában, Ázsiában és Ausztráliá­ban. A „funny”, „life stages” vagy Jokes” témacímmel ér­kező elektronikus levelek, ame­lyek a májusi „ILOVEYOU”-hoz hasonlóan az Outlook leve­lezőprogram helyi címlistáján át terjednek, nem károsítják tartósan a tárolt adatokat, de a levelezőprogramot megbénít­hatják. Szakemberek azt java­solják, hogy a számítógépből minden ,,.shs”-re végződő be­jövő levelet megnyitás nélkül törölni kell. (MTI) Hat új Rema-üzlet Pozsony. A Rema 1000 üzlet- hálózat bevételei a tavalyi év­ben elérték a 457 millió koro­nát, ami az előző évhez képest több mint 32 százalékos növe­kedésnek felel meg. Idén újabb 6 üzletet nyitnak, amiből hár­mat még az első félévben sze­retnének átadni. A cég vezetése elsősorban Pozsonyra és a nyu­gat-szlovákiai járásokra szeret­ne orientálódni. (SITA) A Microsoft apró győzelme New York. A Microsoft Corp. halvány reményt adó sikert ara­tott az ellene folyó eljárásban: az illetékes szövetségi fellebvi- teli bíróság felfüggesztette a Microsoft feldarabolását előíró elsőfokú ítélet végrehajtását, noha a felperes amerikai igaz­ságügy-minisztérium éppen ezt kérte. A június 7-én kihirdetett elsőfokú ítélet szerint a Micro­softot ketté kell vágni. (MTI) Veszélyben a vasmű-befektetés Pozsony. A kassai City Holding Rt.-nek 15 millió márkás köve­telése van a kassai vasművel szemben, ami még a németor­szági Walzwerk Finow társaság eladásából származik. Mindent megteszünk, hogy visszaszerez­zük a pénzünket, ami veszélybe sodorhatja a U.S. Steel befekte­tését a kassai vasműbe - áll a cég Mikulás Dzurindának írott levelében, amit a City Holding képviseletében Juraj Kamarás írt alá. (SITA) Bevezethetik a digitális aláírást Washington. Németország után az Egyesült Államokban is megteremtődnek a digitális aláírás jogi feltételei. A képvi­selőház 426 szavazattal négy ellenében törvényt hozott a digitális aláírás elismeré­séről. A törvény életbe lépésé­hez még az elnök, Bili Clinton aláírása szükséges. (MTI) VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 2000. június 21-én a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott árfolyamok alapján Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 42,243 Magyar forint (100) 16,258 Angol font 66,691 Német márka 21,599 Cseh korona 1,173 Olasz líra (1000) 21,817 Francia frank 6,440 Osztrák schilling 3,070 Japán ien (100) 41,725 Spanyol peseta (100) 25,389 Kanadai dollár 30,046 Sváici frank 27,096 Lengyel zloty 10,039 USA-dollár 44,093 A keleti régiók vannak a legrosszabb helyzetben Kevesebb munkanélküli A Devin Bank főként az energetikában lát fantáziát Nagy ügyfelekre várnak

Next

/
Thumbnails
Contents