Új Szó, 2000. június (53. évfolyam, 125-150. szám)
2000-06-19 / 140. szám, hétfő
Sportvilág ÚJ SZÓ 2000. JÚNIUS 19. '0*3 EURO | 2000 %.# XI. labdarúgó Európa-bajnokság EURO 2000 Alan Shearer (balra) góljával nyertek az angolok a németek elleni rangadón. (Fotó: TA SR) Charleroi. Két mérkőzés után egy ponttal a harmadik helyen áll a labdarúgó Európa-bajnokság A-csoportjá- ban a címvédő német válogatott. Erich Ribbeck védencei szombaton 1:0 arányban kikaptak az angoloktól. ÖSSZEÁLLÍTÁS ANGLIA-NÉMETORSZÁG 1:0 (0:0). Anglia számára nem volt más megoldás: az első mérkőzésen elszenvedett vereség után győzni kellett a németek ellen, különben elúszik a továbbjutás. Kevin Keegan legénysége ennek megfelelően rohamozta meg ellenfelét. A németek kezdőcsapata jelentősen változott a Románia elleni tizenegyhez képest: Oliver Bierhoff nem kapott lehetőséget, ezért a csapatkapitányi karszalagot Oliver Kahn kapus vette át. A Bayern München portásának bőven akadt védenivalója, de az első játékrészben valamennyi angol kísérletet hárított. A németek új csatárkettőse, Jancker és Kirsten új színt vitt a csapat támadójátékába, ráadásul Scholl ismét remekül irányított. A címvédő első komoly helyzetét éppen ő puskázta el: egy látványos kiugratás után egyedül találta magát a 16-osban. Még visszatehette volna a labdát; Jancker, vagy a balról érkező Kirsten- nek, de inkább a lövést választotta, ami meglehetősen gyengére sikeredett. A másik oldalon Owen mértani pontossággal helyezett fejesét Kahn nagy bravúrral a kapufára tolta. Kisvártatva Scholesnak kínálták fel a labdát, lövése azonban jó két méterrel fölé ment. Kemény párharcok jellemezték a félidőt, mindkét csapat inkább a védelemre összpontosított, nehogy valami hibát kövessen el, amiből a másik fél tőkét kovácsolhat. Az 53. percben Beckham beadását a német védők nem érték el, a labda az ötösön belül lepattant, majd az üresen hagyott Shearer könnyedén fejelte Kahn hálójába. Nem sokkal később Jancker egyenlíthetett volna, az ötös sarkáról azonban fordulásból fölé lőtt. A 65. percben Seaman, az angolok portása rosszul helyezkedett a szögletnél, Kirsten azonban három méterről nem találta el rendesen a labdát, Seaman lábbal még védeni tudott, Jancker pedig öt méterről nem találta el a kaput. A németek képtelenek voltak egyenlíteni, ezért két mérkőzés után egy pontjuk van, míg az angoloknak három, és ha az utolsó találkozójukon megverik a románokat, biztos továbbjutók a második helyről. Ha kikapnak, a németeken meg egy győzelem segíthet. Elméletileg tehát nyitott a kérdés, ráadásul a románoknak is van miért hajtani - egy győzelem őket is továbbjuttathatja... GóUövő: Shearer (53.). Játékvezető: Collina (olasz), 30 ezer néző. Sárga lap: Beckham, ül. Jeremies, Babbel. Anglia: Seaman-G. Neville, Keown, Campbell, P. Neville - Beckham, Ince, Scholes (72. Barmby), Wise - Shearer, Owen (61. Gerrard). Németország: Kahn - Babbel, Matthäus, Nowotny - Deisler (72. Ballack), Hamann, Jeremies (78. Bode), Ziege - Scholl - Jancker, Kirsten (70. Rink), (m, sr) Nézőcsúcs Amszterdamban Amszterdam. Az első tíz mérkőzését Hollandiában és Belgiumban 339 100 néző tekintette meg a helyszínen. Ez azt jelenti, hogy a nyolc stadiont 91 százalékban töltötték meg a nézők: Az 1:0-val végződött Hollandia-Csehország találkozón szurkoltak a legtöbben: 50 800-an ültek az amszterdami ArenA-ban. (MTI) Dobozos sört sem vehetnek Eindhoven. Biztonsági okokból az Eindhoven centrumában levő szupermarket úgy határozott, hogy nem árul a labdarúgó Európa-bajnokság alatt üveges és dobozos söröket. A csütörtöki Svédor- szág-Törökország (0:0) összecsapás előtt a szurkolók az itt vásárolt sörökkel támadtak egymásnak, a járókelőknek, és a rendőröknek, ezért határozott úgy az üzlet - a rendőrség és az önkormányzat hatására hogy a mai svéd-olasz mérkőzés miatt nem árul „fegyverként” is használható dobozokat és üvegeket. (MTI) Lebuktak a jegyüzérek Bruges. Még a Franciaor- szág-Csehország (2:1) Euró- pa-bajnoki labdarúgómérkőzés kezdete előtt őrizetbe vettek a rendőrök nyolc jegyüzért és három zsebtolvajt. Az üzérek között három francia, két finn, valamint egy-egy német, holland és egy amerikai volt. A belvárosban elfogott három zsebtolvaj közül kettő grúz, egy pedig cseh állampolgár. (MTI) Egy albán tippelő bánata Tirana. Elvesztette egyetlen családi pénzkereseti forrását, azaz autómosó üzletét egy albán férfi, mert nem találta el a labdarúgó Európa-bajnokság Olaszország-Belgium mérkőzésének kimenetelét. Az illető hazai sikerre tippelt, azonban szerdán az olaszok 2:0-ra győztek. A következő reggel a pórul járt fogadó átadta a bolt kulcsait a nyertesnek. (MTI) 450 szurkolót vettek őrizetbe, 42-en megsérültek Kevesebb incidens MTI-INFORMÁCIÓ Brüsszel. Francois-Xavier Donnéa brüsszeli polgármester megerősítette azokat a sajtóértesüléseket, melyek szerint angol és olasz alvilági elemek állítólag helyi törökök meggyilkolására készülnek Hollandiában és Belgiumban - bosszúból az áprilisban, Isztambulban meggyilkolt két leedsi szurkoló haláláért. Az értesülést a holland titkosszolgálat szerezte és természetesen értesítette a belgákat is. Eszerint angol bűnözők olasz szurkolókat próbálnak felbérelni a törökellenes lincsre Eindhovenban és főleg Brüsszelben, ahol 40-50 ezer török él. A mai belga-török mérkőzésre tehát a rendfenntartó erők ismét készültségben lesznek. A csendőrség ezt a találkozót a maga 3-as veszélyességi skáláján 2-esnek minősítette, s ennek mefelelően összesen 3300 csendőr és rendőr lesz a stadionban és a városban, a tömegközlekedési eszközökön. A hétvégén minden nap 1300 csendőr teljesít szolgálatot a belga fővárosban. A török rendőrség 12 olyan civilruhás nyomozót küld a belga fővárosba, akik jól ismerik a futballhuligá- nokat. A belga rendőrök az ő segítségükkel remélik időben lefülelni az esedeges török bajkeverőket. A németekkel hasonló megállapodásuk van. Sajnos, az angol rendőrségről nem a legjobb vélemény alakult ki, mert hiába ígérte meg, hogy nem engedik ki a szigetországból az egyik leghírhedtebb huligánt, akit csak „Rémálomnak” hívnak otthon. A nemkívánatos „vendéget” a belga zsaruk fedezték fel a brüsszeli déli pályaudvaron, ahova vonattal érkezett - azonmód vissza is fordították Angliába. A brüsszeli polgármester elmondta, hogy az „itteni török közösség igen felelősségteljes. Mi megpróbáljuk megvédeni őket és reméljük, hogy ők is felelősségteljesen viselkednek”. MTI-HÍR Charleroi. A labdarúgó Európa-bajnokság angol-német „rizikómeccse” előtt és alatt összesen 450 szurkolót vettek őrizetbe a dél-belgiumi Char- leroi-ban, mindkét táborból - közölte Jacques Van Gompel polgármester szombat éjjel, két órával a mérkőzés után, hozzátéve, hogy az összetűzésekben 40 drukker és két rendőr sérült meg könnyebben. Az őrizetbe vettek túlnyomórészt a jegy nélkül maradtak közül kerültek ki.,A vártnál kevesebb incidens történt.” - állapította meg a polgár- mester, dicsérve a rendőrök munkáját. A mérkőzést 30 ezren nézték végig a stadionban, és csak 3-4 ezer szurkoló rekedt kívül jegyezte meg. A meccs alatt a belga rendőrök vízágyút vetettek be a városközpontban angol szurkolókkal szemben. Szemtanúk szerint mintegy ötven brit jegy nélküli randalírozott dühében. Ezzel egy időben a rendőrök hat német drukkert is őrizetbe vettek, akik egy kávézóban törtek-zúztak. A Reuters szerint több tucat jegy nélküli németet állítottak elő. Az őrizetbe vételek zöme mindenesetre közigazgatási intézkedés volt: ezeket a szurkolókat hamar elengedték, esetleg kitoloncolták. Csak mintegy 30 letartóztatást követ bírói eljárás, de kihallgatás után majdnem mindenkit szabadon engedtek. A városi ügyész mindössze két angol őrizetben tartásáról adott számot: az egyik egy honfitársát bántalmazta és már vasárnap vizsgálóbíró elé állítják, míg a másik egy csendőrt ütött meg, és a jövő héten citálják bíróság elé. A mérkőzés után németek és britek külön-külön hagyták el a stadiont. Charleroi centruma angol örömünnep színtere volt az l:0-ás győzelem után. De a rendőrségnek csak apróbb incidenseknél kellett közbeavatkoznia. A brit szurkolók zöme még éjfél előtt elhagyta a belvárost. Tippeljen és nyerjen! Ön szerint melyik csapat nyeri az idei labdarúgó Európa-bajnoksá- got? A csoportmérkőzések kezdetével egy időben tippversenyt hirdetünk. A helyesen tippelők görögországi nyaralást, 2000, illetve 1000 korona értékben tippelési lehetőséget és CD-csomagot nyerhetnek. Önnek csak az a dolga, hogy felhívja az adott csapathoz tartozó telefonszámot, s érthetően elmondja nevét és lakcímét. Egy hívás ára legfeljebb 5 korona. 0972 262 300 - NÉMETORSZÁG 0972 262 301 - ROMÁNIA 0972 262 302 - PORTUGÁLIA 0972 262 303-ANGLIA 0972 262 304 - BELGIUM 0972 262 305 - SVÉDORSZÁG 0972 262 306 - TÖRÖKORSZÁG 0972 262 307 - OLASZORSZÁG 0972 262 308 - SPANYOLORSZÁG 0972 262 309 - NORVÉGIA 0972 262 310 - JUGOSZLÁVIA 0972 262 311 - SZLOVÉNIA 0972 262 312 - HOLLANDIA 0972 262 313 - CSEHORSZÁG 0972 262 314 - FRANCIAORSZÁG 0972 262 315 - DÁNIA Sok szerencsét! PEREXIS, P.O. Box 49,830 08 Bratislava 38 EB-NYILATKOZATOK ROGER LEMERRE, a francia válogatott szövetségi kapitánya: - Gratulálok a csapatnak és különösen Thierry Henrynak, ő a nap hőse. Fegyelmezetten játszottunk, és a csehek minden hibáját kihasználtuk. JOZEF CHOVANEC, a cseh válogatott vezetőedzője: - Elégedett vagyok a játékosok hozzáállásával. Sajnos, a sorsolás szeszélye folytán egy nagyszerű együttessel kerültünk szembe, amely megérdemelten győzött le bennünket. A mostani találkozó talán még nehezebb volt, mint a Hollandia elleni. FRANK RIJKAARD, a holland válogatott szövetségi kapitánya: - Különösen a széleken voltunk gyorsak, s ez meghozta az eredményt. Mindegyik mérkőzésünket meg szeretnénk nyerni, tehát a franciák ellen is győzelemre játszunk, már csak azért is, hogy mi nyerjük a csoportot. Rendezők vagyunk, s ez kötelez minket. BO JOHANSSON, a dán válogatott mestere: - Nagyon igyekeztünk, de sajnos, nem tudtuk megnehezíteni a hollandok dolgát. A második félidőre elfáradt a csapat, s ez megbosszulta magát. Kikaptunk, ezen nem lehet szépíteni. HUMBERTO COELHO, a portugál válogatott szövetségi kapitánya: - Nagy taktikai csata folyt a pályán. Sok türelemre volt szükségünk, hogy feltörjük a románok védelmét, de a végén eljött az igazság pillanata. Ellenfelünk rengeteg tapasztalt játékossal tud pályára lépni, ezért volt roppant nehéz dolgunk. GHEORGHE HAGI, a román válogatott csapatkapitánya: - Sokkal bölcsebben kell játszanunk ahhoz, hogy ne az utolsó másodpercben esett góllal kapjunk ki. Ezúttal a portugálok szerencsésebbek voltak. KEVIN KEEGAN, az angolok szövetségi kapitánya: - Azt hiszem, nagy örömöt okoztunk sok angol szurkolónak itt a stadionban és odahaza. Megmutattuk, hogy mennyire tudunk küzdeni és elhittük, hogy győzhetünk. így kell folytatnunk Románia ellen. ERICH RIBBECK, a németek vezetőedzője: - Nagyon fájdalmas ez a vereség, mert sokkal jobban játszottunk az angoloknál. Nekik egy komoly helyzetük volt, nekünk három-négy. Külön bosszant, hogy Beckham beíveléseit videóról elemeztük, mégis ilyen helyzetből kaptuk a gólt. Szombaton a török szurkolók is dühöngtek Charleroi-ban Megkéseltek egy angolt MTI-HÍR Brüsszel/Charleroi. Súlyosan megsebesült az az angol szurkoló, akit szombat hajnalban egy török megkéselt Charleroi-ban. Az angol és a török szurkolók között áprilisban mérgesedett el a viszony, miután Isztambulban két Leeds-szim- patizánst halálra szurkáltak. Mindeközben több mint 200 angolt vettek őrizetbe Brüsszel központjában, miután a felhevült tömeg összecsapott a rendőrséggel. Ä vasrudakkal és ütőkkel felszerelt vandálok péntek éjjel támadták meg a rendfenntartókat, a rohamrendőrök könnygázzal fékezték meg a felhevült tömeget, majd a tartóztatták le a huligánokat. Nem unatkoztak a rendőrök az angol-német derbi előtt és után. (Fotó: TA SR) A belga rendőrség törökellenes lincstervekről tud Alvilági elemek terve Németországnak már csak elméleti esélye maradt a továbbjutásra Nagy bajban a címvédő