Új Szó, 2000. június (53. évfolyam, 125-150. szám)
2000-06-19 / 140. szám, hétfő
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2000. JÚNIUS 19. FELHÍVÁS A Magyar Táncművészeti Főiskola 2000. augusztus 7. és 19. között rendezi meg a XIV. Nemzetközi Nyári Tánckurzust. A kurzust 13-24 év közötti balettnövendékek és táncosok számára szervezik. A pedagógusoknak (korhatár nélkül) óralátogatást ajánlanak. A jelentkezési lapot (egy útlevélképpel és a banki átutalás igazolásának másolatával) az alábbi címre kell elküldeni: Magyar Táncművészeti Főiskola, H-1372 Budapest, P. 0. Box 439, Tel.: 00361/267-8647, 00361/267-8649, fax: 00361/268-0828. Jelentkezési lapok a Magyar Intézetben (Bratislava, Palisády 54, telefon: 07/5244-2961) átvehetők. TÖRTÉNELMI TÁBOR A Pro Patria Honismereti Szövetség, a Csemadok, a Szlovákiai Magyar Történelemtanárok Tárasága és a somorjai Bibliotheca Hunga- rica a hatodik ízben megrendezésre kerülő Selmecbányái történelmi-honismereti táborba hívja a magyar középiskolák diákjait. A tábort 2000. július 3-12. között szervezzük. A tíz nap alatt a diákok hazai és magyarországi előadók vezetésével foglalkoznak a kuruc kor és a Rákóczi-szabadságharc részleteivel. A tábor befejezéseként házi vetélkedőt is szervezünk Erdély 17. századi történelméből. Jelentkezni írásban vagy telefonon lehet 2000. június 23-ig a Csemadok országos irodájának címén vagy telefonszámán: RR-Cse- madok, Nám. 1. mája 10, 815 57 Bratislava, tel.: 07/529-21-147, fax: 07/529-61-157, vagy a 0905-024-6751-es mobilszámon. A jelentkezőktől pontos címet, esetleg telefonszámot kérünk, hogy a részletes műsort megküldhessük számukra. A részvételi díj 1700 korona. Ez a szállás- és étkezési díjon kívül magába foglalja a tábor egyéb kiadásait, például a belépőket és egy Selmecbánya-Sáros- patak autóbuszkirándulás költségét is. Elfelejtett kincsek Európa szívében Becs. A fenti címmel nyílt közös szlovák-magyar kiállítás a bécsi Szlovák Intézetben (Wipplinger Str. 24-26.). A tárlat a szlovák-magyar határ mindkét oldalán elterülő történelmi gömöri régió középkori falképeit mutatja be. A megnyitón részt vett Katarina Kosová, a Szlovák Műemlékvédelmi Intézet igazgatója, Se- lovszky László, a budapesti Országos Műemlékvédelmi Hivatal elnöke, valamint a Szlovák Műemlékvédelmi Intézet Rozsnyói Központjának vezetője, Tököly Gábor is. A kiállítás július 14-ig tekinthető meg. (trik) SZÍNHÁZ ___________________POZSONY___________________ SZLO VÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Weither 19 KASSA ÁLLAMI SZÍNHÁZ: Parasztbecsület, Bajazzók 19 KOMÁROM JÓKAI SZÍNHÁZ: Indul a bakterház 10 MOZI POZSONY HVIEZDA: Stuart Little, kisegér 15.30 A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső 18, 20.30 Erin Brockovich 21.15 OBZOR: Amerikai szépség 15.30, 18, 20.30 MLADOST: Meghitt fészkek (cseh) 15, 17.30, 20 CHARLIE CENTRUM: Mookie, a csimpánz (fr.) 18 Hatodik érzék 18.30 Pitch Black 20.30 200 cigaretta 20.30 Lost Highway -Útvesztőbeh (am.) 20.30 Betonon legeltetett lovak (szí.) 20 KASSA DRUZBA: Minden héten háború (am.) 16.30, 19.30 TATRA: A csontember (am.) 15.30, 17.45 Hair (am.) 20 ÚSMEV: A Mars mentőakció (am.) 16,18, 20 IMPULZ: Tiltott vágyak (am.) 16.15, 19.15 CAPITOL: Velem vagy nélküled (am.) 15.45,18 Az orléans-i szűz (am.) 20 DÉL-SZLOVÁKIA ROZSNYÓ - PANORÁMA: The next best thing (am.) 17,19 Ismét egy nagy amerikai álommal számol le Oliver Stone: legújabb filmje, a Minden héten háború (eredeti címe: Any Given Sunday) a világ talán legkeményebb sportja, az amerikai foci kulisszái mögé enged bepillantást. Főszerepben: Al Pacino, Cameron Diaz, Dennis Quaid. A film már a hazai mozikban is látható. (Foto: Continental) Duncsák Attila rákényszeríti a mozgó képekhez szokott mai nézőt a megállásra, képei olvasására Csendes kitartással álmodik Duncsák Attila az idén kerek évfordulót ünnepel - hatvan éves. Ez indokolta, hogy a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete Pozsonyban bemutassa egyéni kiállítását. Legutóbbi egyéni kiállítását 1991-ben volt alkalmam megrendezni Maskarák címmel, úgy a prágai, mint a pozsonyi Magyar Kulturális Központban. KUBiCKA KUCSERA KLÁRA Bár figyelemmel kísérem munkásságát, a csoportos kiállításokon csupán egyes alkotásait lehetett látni, így magam is kíváncsian vártam újabb munkáit. Az elmúlt kilenc év Duncsák kassai életének pont a fele, így nem elhanyagolható időszak. Ä végleges válogatásnál főleg újabb munkáit részesítettem előnyben, csupán néhány képét bemutatva a nyolcvanas évekből. Ez viszont szükséges volt, hogy összehasonlíthassuk művészetének állandó jeleit és kellékeit - mégpedig a változókhoz mérve őket. A kiállítás megnyitója előtt Szaszák György Kassai műtermek című könyvét mutatták be, melyben jelentős helyet foglal el a Duncsák Attila vallomását tartalmazó fejezet. Tudjuk, hogy a művész ungvári származású, és 42 éves korában döntött új hazájáról, Kassára való átköltözéséről. Ez a vallomás nagyon kemény élményeket és traumákat tár fel - a művésznek meg lett volna a teljes joga sorsának tragikus jellegű felfogásához vagy egyszerűen a lázadáshoz. De az emberi lélek útjai nem ilyen kiszámíthatók - Duncsák egyrészt csendes kitartással megváltoztatta reális életét, másrészt ugyanolyan csendes kitartással megtartotta jogát az álmaihoz, egy megálmodott világhoz. Pontosan választom a szavakat, nem kitalált világról van itt szó, az álmodott vüág nem kitalált, hanem történő és létező világ, lelkünk másik oldalának az élete. Néha söté- tebb árnyoldala, néha viszont csak segítségével lehet elviselni az ébrenlét súlyát. Duncsák álmai egy európai lélek mélyebb kulturális rétegeiben játszódnak le, tele vannak jelentésekkel, szimbólumokkal, asszociációkkal, melyeknek jó része érthető egy másik, európai kultúrájú ember íkámára. A való életben földrajzi szempontból főleg Velence és franciaországi tartózkodásai lettek meghatározóak számára. Ennek mélyebb okai is vannak - Duncsák felfogta annak a jelentőségét, hogy Kassán épült fel a - keleti irányban - legtávolabbi francia típusú katedrális, Velence viszont szimbólummá változott képein. Duncsák képeit szemlélve az első felszínes benyomás: egy óriási dinamikus kavargás, szinte káosz, mint közvetlenül a világ teremtése után vagy megszűnte előtt. Vagy az állandó teremtés folyamata ilyen? Aki megmarad ennél a felszínnél, nem értett meg sokat. Dinamizmusuk ellenére „álló” képekről van szó, és Duncsák rákényszeríti a mozgó képekhez szokott mai nézőt a megállásra, képei olvasására és a beléjük való hatolásra. Képeit a látható valóság és a képzelet, azaz a valóság felszín alatti létezése közötti' feszültség jellemzi. Úgy tűnik, játékról van szó, de ez egy újabb csapda. Döntés című képén kockával játszanak a játékosok. A dolog csak addig játék, amíg az asztalra esik a kocka, abban a pillanatban el van minden döntve, és a játék orosz ruletté változik - a szabály az szabály és be kell tartani, vége a véletlennek és vége a játéknak. Velence karneváljai nem csak Velencében játszódnak, az álarc mögé rejtőzés és annak groteszk- sége nemcsak képmutatás, hanem titokzatosság is és mindennapjaink velejárója. Az élet - Divina com- media, magunk vagyunk a nézők és a szereplők is. A festő nemcsak néz, hanem lát is bennünket - ezért festi önarcképeit bábukkal. Magára vállalja a valamikori udvari bohóc szerepét - egyik szemével nevet, a másikkal sír -, a nevetésből hirtelen a legdöbbenetesebb komoly igazságokat mondja a szemünkbe, vállalva, hogy vagy egy marék aranyat vagy rúgást kap ezért. Maskarák, bohócok, bolondok az egyik oldalon - a Szerződés, a Finálé, az Önarcképek a másikon. Festészetében döntő nyomot hagyott az a tény, hogy kerámia és üveg szakon végzett a főiskolán. Habár képeit ma ecsettel alakítja, festészetének anyagkezelése és dinamikája emlékeztet az olvadt üvegmasz- sza lávaszerűségére és színpompájá- ra. (Ebben is megjelenik Velence és közeli szigettársa, Murano, mint az üvegművészet felülmúlhatatlan hazája.) Ez lehetett az oka annak is, hogy a temperát választotta festészete anyagának - ennél az anyagnál ugyanis jellemző a szín transzparens jellege, az áthatoló fény szerepe, az egymásbaolvadás, a tündöklés, a szín intenzitása. Mindez jelen van Duncsák képein. Duncsák megalkotta saját vüágát és azt mélyíti, tökéletesíti. Egyik legutóbbi jellemzésemben azt írtam róla, hogy formavilága az utóbbi években monumentálisabbá vált. Ez a folyamat tovább tart, és én pozitívnak tartom - témáinak jellege és drámaisága ezzel letisztul, beérik. Eddigi világa törvényszerű folytatásaként legújabb művei között absztrakt festmények tűnnek fel - a Virtuális tájak, a Jelek. Duncsák Attila azért telepedett le 1982-ben Kassán, hogy közelebb kerüljön Európához és kivívja helyét egy új hazában, melynek szerves része az itt élő magyarság is. Nem csak a mi befogadóképességünkön múlott, hogy ez valóra vált - Duncsák Attila ezért komolyan megdolgozott. Az idén a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága neki ítélte oda évi nívódíját, Kassa pedig az otthonává vált. Ha egy hatvanéves művész jubileumi kiállítása alkalmából őszintén ki lehet jelenteni, hogy művészete főleg önnönmagához hasonlít és hogy saját világában még nagyon is képes új ajtókat nyitogatni, az felér egy gratulációval. Megjelent Szeberényi Zoltán Ozsvald Árpádról szóló monográfiája a Nap Kiadó gondozásában Követelményrendszer mint minőség VÖRÖS PÉTER „Tájainkon a monografikus igényű munkák a kívánatosnál jóval lassúbb tempóban születnek...” - írja Révész Bertalan irodalomtörténész a Czuczor Gergely költői pályája 1830-ig (Gran TOURS Kiadó, 1993) című könyvében. Azóta hét év telt el, s a Révész által joggal felvetett „lassúbb tempó” - kiadóink jóvoltából - azért már gyorsulni látszik. Annál is inkább, mert a pozsonyi Kalligram Könyvkiadó Tegnap és ma sorozatában Grendel Lajosról (Szirák Péter) és Tőzsér Árpádról (Pécsi Györgyi), a duna- szerdahelyi Nap Kiadó Műhely sorozatában pedig Koncsol Lászlóról (Filep Tamás Gusztáv), Duba Gyuláról (Szeberényi Zoltán) és Zalabai Zsigmondról (Filep Tamás Gusztáv) írt monográfia látott nap- vüágot. A sort a közelmúltban a Nap Kiadó gondozásában megjelent Ózsvald Árpád-monográfiával kell folytatnunk, melynek szerzője az a Szeberényi Zoltán, akiről Tőzsér Árpád egy helyütt a következőket írja: „Széles körű irodalmi műveltségével és ízlésével (...) az egyik legmegbízhatóbb ítéletű szlovákiai magyar irodalomtörténész és kritikus (...). A szlovákiai magyar irodalom teljességéről ebben a pillanatban valószínűleg ő tudja a legtöbbet” - s ez így igaz. Azt is bizton állíthatjuk, hogy Ozsvald Árpád (1932) írói munkásságának legjobb ismerője, aki beavatottként méltán készített mérleget az Ozsvald-életműről. Szeberényi eme legújabb irodalomtörténeti munkája az Esszé és vallomás alcímet viseli. A 177 oldalas mű egy frappáns című (Ecce homo - ecce poéta) Prológussal indul, melyben Ozsvald pályaképének szűk keresztmetszetét kapja az olvasó. Tény, hogy Ozsvald Árpád a legolvasottabb és legnépszerűbb költőink egyike: neve határainkon túl is közismert, ám úgy igazándiból Ozsvald-jelenségről irodalmunkban - még - nem sok szó esett. Mert Ozsvald már akkor belátta a modernség folytathatatlanságát, amikor mások még csak kóstolgatták a - mára már megfáradni látszó - posztmodemt. Úgy általában minden irodalom- történész ír, ám „nem mindenki kutató. Van, aki áhít és kényszerít, piros ruhát ölt, előzékenyen tessékel és sandán előz” (Erdélyi Miklós). Szeberényi Zoltán alázattal nyúlt ahhoz az életműhöz, melyről nem keveset írt eleddig is: de eme jókora tudásanyag birtoklása ellenére újra és újra kellett olvasnia az Ozsvald-opusokat, s mindazt, amit vele kapcsolatban érdemesnek tartott. Szeberényi a költő, író, publicista és műfordító Ozsvald Árpád alkotói pályájának öt évtizedét három olyan korszakküszöbben jelölte meg, amely irányadó szövegszervező tényezővé - értékközpontú véleményhatalmi lehetőséggé - avatta megírandó tárgyát. Mert A legkisebb legény - 1951-1958, Az árvaság kora - 1958-1978 és a Valahol otthon - 1979-1999 című (a kötet gerincét adó) fejezetek egyértelműen azt bizonyítják, hogy az Ozsvald- életmű kimerítő, teljességre törekvő leírása, ismertetése, elemzése és értékelése szinte maradéktalanul megvalósult a monográfus tolla által. Szeberényi művének egyik kiemelkedő érdeme, hogy - a klasszikus irodalomtörténet-írás szabályait is követve, s az esztétikum szabadságának is teret adva - egy mű- és szövegközpontú monográfiát tett le az asztalunkra. Könyvének 107. oldalán a következőket írja: Az irodalomtudomány közhelyszerű tapasztalata, hogy az irodalmi műalkotások életrajzi magyarázatul való felhasználása, vagy a valós életrajzi mozzanatoknak a művek értelmezésére történő alkalmazása egyaránt súlyos tévedések veszélyét hordozza magában”. Az iménti idézet azt is bizonyítja, hogy szerzőnktől nem is áll oly távol a hermeneutika - a megértés tudománya. Könyvének minden sorából kiolvasható, hogy számára „a szöveg partner”. Mert Szeberényi kérdez, jól kérdez - és nagyon is használható válaszokat kap, hiszen az „adott” szöveg és a vele szembesített szöveg a monográfia lapjain rögzítve már mint megértési törvény dominál. Szeberényi Zoltán az Utószó helyett című záró esszéjében példaértékű tömörséggel végzi el, adja meg az Ozsvald-líra időtálló aranypróbáját: „Legjobb verseinek jellemző tónusa a halk megrendült- ség, a világ dolgai feletti csendes tűnődés, szomorkás meditáció a múlt idő kérlelhetetlenségén. Mégsem múltközpontú, magánjellegű líra ez, eltéphetetlen szálak kötik nemzetiségi létünk mindennapjaihoz csakúgy, mint az emberiség legfőbb gondjaihoz.” A könyv bő és érdekes jegyzetanyaggal, válogatott bio- és bibliográfiával, valamint az Ozsvald Árpád fénykép-albumából összeállított 33 fekete-fehér fotóval zárul. Duncsák Attila: Századvég (Reprofotó)
