Új Szó, 2000. május (53. évfolyam, 100-124. szám)
2000-05-31 / 124. szám, szerda
8 Gazdaság és fogyasztók - hirdetés ÚJ SZÓ 2000. MÁJUS 31. Szlovákiában napjainkban hatvannyolc eredeti vadfaj él A Swedwood főként fahulladékot kíván hasznosítani a Malacka mellett épülő fafeldolgozó és bútorgyártó üzemében Országos vadászkiállítás ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A nyitrai Agrokomplex kiállítóterületén június 17. és 25. közt rendezik az országos vadászkiállítást. Marián Cíz, a kiállítást előkészítő bizottság elnökének tájékoztatása szerint a naponta reggel kilenctől este hatig megtekinthető kiállítás idén is feledhetetlen élményt nyújt nemcsak a szakma, de a laikusok számára is. Az érdeklődők a vadászsólymok és vadászkutyák bemutatója mellett a legújabb vadászdivattal is megismerkedhetnek. Június 24-én a mezőgazdasági egyetemen rendezik a Szlovák vadászat a harmadik évezred küszöbén országos szakmai konferenciát. Van még mit bemutatni, hiszen Szlovákia geográfiai helyzete rendkívül kedvező. Az ország 87 százaléka vadászterületnek számít, ennek csaknem a 78 százalékát a vadásztársulatok bérlik. Az országban 68 eredeti vadfajt tartanak nyilván, amiből több védettnek számít. A tavaly tavaszi statisztikák szerint 32,5 ezer szarvast, 6726 muflont, 73 ezer őzt, 189 ezernyulat, 171 ezer fácánt, 450 zergét, 1288 medvét, 1240 farkast és ezer hiúzt tartottak nyilván, (mi) Gabonapiaci előrejelzés - Nyomottak lesznek a búzaárak Kielégítőek ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Washington. A világ búzakészletei 13%-kal szűkülhetnek a júniusban kezdődő új idényben - jelentette a Reuters az USA agrárminisztériumának (USDA) legújabb előrejelzésére hivatkozva. A 2000/01. évi össztermelés várhatóan 1%-kal - 587 millió tonnára - gyengül, miközben a kereslet 60 ezer tonnával bővül: 596,9 millióra. A most 126 millió tonna közelében várt zárókészletek így jövő május végére 109,4 millió tonnára fogyhatnak. Ez is meglehetősen bő tartalék, ráadásul az összexport csaknem 2,7 millióval erősödhet, 129 millió tonna közelébe. Ezért búzaárgaloppra továbbra sem lehet számítani. Az amerikai búza tonnánkénti ára a folyó idénybeli 92 dollár körüli áta készletek lagszintről legfeljebb 106-ig emelkedhet, de az előre jelzett alsó határértéke még a 90 dollárt sem éri el. Hasonlóképp hántolt rizsből is mintegy fél százalékkal kevesebbet termelnek majd a Bloomberg adatai szerint. Azonban, tekintettel a folyó idénybeli több mint 2%-os termelésbővülésre, az összkivitel markánsan - 10%-ot meghaladóan - erősödhet, újra megközelítve az 1998/99. évi szintet. így a jövő idénybeli zárókészletek 4,5%-kal szűkülhetnek. A világ kukoricakészletei viszont 2000/01-ben több mint 5%-kal tovább duzzadhatnak, elérve a 119 millió tonnás szintet. Az össztermelés várhatóan 1,7%-kal - 615 millió tonna közelébe - nő, míg a fogyasztás csak 1%-kal, nem egészen 609 millió tonnára csökkenhet. (NG, VG) AGRAR MORZSÁK A hazai sörgyártás mérlege Pozsony. A szlovákiai sörgyárak 1,172 millió hektoliter sört főztek az idei év első negyedévében. Ez 23 ezer hektoliteres csökkenés a múlt év azonos időszakához viszonyítva. Az összmennyiségből az ógyallai Aranyfácánban és a Saris sörgyárban licenc alapján főzött sör 21,3 ezer hektolitert tett ki. A szlovákiai sörgyártók érdek- védelmi szövetsége szerint a ha zai sörgyártásnak a nagymértékű behozatal miatt negatív a mérlege. Május 15-ig 85,6 millió korona értékben importáltunk sört. Ugyanakkor az export csak 65,6 millió koronát tett ki. (SITA) Gombatermelők lehetőségei Budapest. Az elmúlt tíz év alatt ötszörösére, 35 ezer tonnára növekedett a gombatermesztés Magyarországon, az export pedig tízszeresére. A kivitel túlnyomó részét - 13 ezer tonnát - a csiperke adta, 21,5 millió dollár értékben. A fennmaradó rész laskagomba. (NG) VÍZŐR Csak az öntözés segít Az elmúlt hét is rendkívül csapadékszegény volt, amikor mindössze 6-15 mm csapadék hullott. Májusban a csapadékösszeg az előző évek ádagának csak a 19-41 százalékát érte el. A napi átlaghőmérséklet ugyanakkor 2,6-4 fokkal haladta meg a sokéves átlagot. Jelenleg az öntözéses, ám nem öntözött területeken 80-135 mm csapadék hiányzik a földből, ami 800- 1350 köbméter vizet jelent hektáronként. A mezőgazdaságban dolgozók elsőrendű feladata jelenleg a termés megmentése, ennek érdekében folytatni kell a folyamatos csapadékpótlást. Az összes régióra érvényes, hogy mindéHt öntözni kell. Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy az öntözőberendezések műszakilag jócskán elhasználtak, ezért elsősorban a gyommentes parcellákat kell öntözni, ahol a növényzet még hasznosítani tudja a csapadékot. (Öntözésgazdálkodási Kutatóintézet) Ék Ha nem jön az esi, jön a A 7.ŐL9 VILÁGÉRT m ven xfh FOR A GREEN WORLD * ..RAINSTAR' tipusu csevelodobos ontozobarendezesek SO fele változatban a TX és az E PÜIS típus szaaiitogappel irányított * ontozakonzolok 12 - 60 m szelesek * széles hatósugarú sávos UNESTAR" es körös TEREST AR" öntözoberendezesek * gázolajjal es traktormeghajtassal mukodo szivattyúk * gyorskapcsolasos őntözéosovek es • készülékek * a trágyáié kijuttatására alkalmas tartálykocsik es tartozékaik BAUER G.m.b.H.- szervezési egység, Podunajská 25. 825 64 Bratislava, Tel./fax: 07/4525 89 43, Mobil: 0903 706 643. E-mail: andrasPbauer.sk VK-363 Konyhabútor hulladékfából Háboritatlan, nyugalmat sugárzó erdő. A Swedwood hasznosítani fogja a hulladékfát. (A Swedwood szívességéből) Pozsony. A nyugat-szlovákiai erdőgazdaságok és -tulajdonosok bizonyára örömujjongva fogadták a Swedwood legújabb kezdeményezésének, a Malacka melletti, három üzemből álló komplexum építésének a hírét. A svéd cég ugyanis hulladékfából présfákat és IKEA-kony- habútorokat gyárt majd, javarészt exportra. GÁGYOR ALÍZ Normális fakitermelés során a hazai erdőkben évente hozzávetőleg 1 millió köbméter hulladékfa képződik. Mivel csak az egészséges fa törzsét lehet jó pénzért értékesíteni, az ágak, gallyak, tönkök - melyeket egykor a fával tüzelő háztartások hasznosítottak, ám amelyek a gázművesítés miatt ma már senkinek sem kellenek - ott száradnak, rohadnak el az erdőben. Rosszabb esetben évekig - a facsemeték kiültetéséig - „díszítik” az erdőt. Hasonló sorsra jutottak az erdőgyérítés és a tisztító vágás során kivágott A három üzemben 400-500 főt kívánnak foglalkoztatni. fák is. Bizonyára megváltozik a helyzet - legalábbis Nyugat- és Dél- Szlovákiában - a svéd Swedwood társaság Malacka melletti feldolgozóüzemének beindítása után. A gyárban ugyanis kizárólag puha, kevésbé értékes fenyő- és lomblevelű fákat dolgoznak majd fel. Eduard Greppel, a földművelésügyi tárca erdőgazdasági részlegének igazgatója bizakodó. Ugyanis a svédek a malackai cég beindítása után tölgyfán és akácfán kívül minden egészséges faanyagot, három centiméternél vastagabb átmérőjű ágat, forgácsot és fűrésztelepi hulladékot egyaránt felvásárolnak majd. Az alapanyagot válogatás után apróra őrlik, megszárítják, majd préseléssel, ragasztással présfát gyártanak belőle. A fóliával, vagy vékony falemezzel borított deszkákból a fafeldolgozó tőszomszédságában épülő másik gyárban IKEA-konyhaSútorok készülnek majd, 90 százalékban exportra. A többi présfát a szintén a svédek kezében lévő nagyszombati Spartan bútorgyárban hasznosítják. A szintén az IKEA-nak termelő nagyszombatiak az alapanyagot eddig Csehországból hozták be. A másfél milliárd koronás beruházással épülő gyárkomplexum harmadik üzemében a konyhabútorokhoz szükséges csavarokat, kellékeket készítik majd össze. A három üzemben összesen 400-500 főt kívánnak foglalkoztatni. A Swedwood malackai telepén ott- jártunkkor már javában folyt az építkezés. A munkálatok menetét felügyelő Alan Petterson, a Swedwood Slovakia igazgatója büszkén kalauzolja az újságírókat a négy hektáros összterületű komplexumban, ahol az építkezési munkálatokkal párhuzamosan történik a nagy fafeldolgozó gépek telepítése. Az összes munkálatot szlovákiai cég végzi, munkájukkal a svéd igazgató felettébb elégedett. „A építkezési munkálatok befejezését szeptemberre tervezzük, októberben pedig indulhat a termelés” - közölte Stefan Sústrik, a cég területi igazgatója A svéd társaság közel hároméves vizsgálódás után döntötte el, hogy az új gyárakat Malackán építi fel. Fontos szempont volt a helyszín ki- választásakon az alapanyag közelsége mellett a képzett munkaerő jelenléte. (A térségben a rendszer- váltásig több bútorüzem műköA többi présfát a nagy- szombati Spartan bútorgyárban hasznosítják. dött.) De sokat nyomott a latban a cseh, osztrák és a magyar határ közelsége is. A svéd cégnek nem ez az egyetlen befektetése Szlovákiában. Tulajdonában van az említett nagyszombati, valamint a Závazná Poruba-i Jasná bútorgyár. Ott azonban más termékeket készítenek. Eddigi szlovákiai összberuhá- zásaik- a malackai céget is beleértve - elérik a 3 milliárd koronát. A Swedwood a világ egyik legnagyobb bútorgyártójává nőtte ki magát, összesen 33 országban vannak érdekeltségei, gyárai. Kizárólag a szintén svéd IKEA üzlethálózatnak termel. Az Ingvar Kamprad alapította bolthálózatnak immár 28 országban összesen 150 üzlete van. A pozsonyi a kisebbek közé tartozik. Tervek szerint a malackai üzemben évente 160-200 ezer köbméter hulladékfát dolgoznak fel, amelyet 100-200 kilométeres körzetből szerzik majd be. A Szlovák Garancia és Fejlesztési Bank tavalyi eredménye Csökkenő garanciák ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A Szlovák Garancia és Fejlesztési Bank tavaly csupán 72,9 millió korona tiszta nyereséget produkált, ennek ellenére a bank vezetése nem tartja sikertelennek az elmúlt esztendőt, mivel sikerült megvalósítania a stratégiai elképzeléseit, nevezetesen a pénzintézet gazdasági stabilitását biztosító tartalékalap feltöltését. Erre a célra összesen 560 millió koronát fordítottak, s amint azt Vitári- us Lajos, a bank vezérigazgatója elmondta, a bank tevékenységét vizsgáló auditorok három évre szóló ajánlásait e téren sikerült az első évben teljesíteniük. Csökkenő tendenciát mutat a banki hitelekre általuk folyósított garanciák szintje. Ennek elsősorban az az oka, hogy a kereskedelmi bankok 1999-ben elsősorban rövidtávú hiteleket folyósítottak, ezek több mint 90 százaléka üzemelési célokra szolgált, így a középtávú hitelekhez kapcsolódó garanciák szintje is több mint 22 százalékkal csökkent, állította Ladislav Setnicky a bank kereskedelmi ügyekért felelős igazgatóhelyettese. A kis- és középvállalkozókat támogató programok közül a Fejlesztés elnevezésű program iránt, amelyet a német Kreditanstal für Wiederaufbauval együttműködve finaszíroz- nak, az előző évhez viszonyítva jelentősen nőtt az érdeklődés. Tavaly 416 millió korona értékű hitelt folyósítottak ebből a forrásból. A lakásépítés támogatására új hitelkeret áll a pénzintézet rendelkezésére, amelynek forrásait elsősorban a szociális lakások építésére használhatják majd fel a helyi önkormányzatok. A bank vezetése az Első Lakás-takarékpénztárral már egyezségre jutott e hitelek új garanciális feltételeiről. Vitárius Lajos elmondta, a Szlovák Kreditbankban letétbe helyezett forrásaikat a Szlovák Vasutak és a komáromi hajógyár révén sikerült kimenteniük a csődbejutott pénzintézetből, (tszl) MTI-HÍR Washinton. A Föld felszínéről készült részletes műholdfelvételek és más adatok segítenek a tudósoknak a világ mezőgazdasági helyzetének megítélésében. Végkövetkeztetésük: baj van. Korábbi adatok egyes agrárrendszereket vizsgáltak, az ENSZ szakosított intézménye, a Nemzetközi Élelmezéspolitikai Kutatóintézet (IFPRI) azonban az egész világra kiterjesztette vizsgálódásait és arra a következtetésre jutott, hogy a mezőgazdasági területek csaknem 40 százaléka súlyosan károsodott a földkerekségen. A talajerózió, a szerves anyagok hiánya, a talaj elszikese- dése, vegyi hatások, a tápérték csökkenése és más talajra ható tényezők a világ potenciális és korábbi mezőgazdasági területeinek nagy részét használhatatlanná tették a legújabb elemzések szerint. Közép-Amerika termőterületeinek 75 százaléka súlyosan károsodott, Afrikában 20 százalék, Ázsiában 11 százalék ez az arány. A műholdfelvételek alapján készült térképen képkockákra van osztva a világ földfelszíne, mindegyik egy négyzetkilométernyi területet képvisel. Az egyik meglepő következtetés, hogy az öntözött területek 40 százaléka Kínában és Indiában van. A Nemzetközi Élelmezéspolitikai Kutatóintézet új vizsgálatainak szerint a teljes szárazföld 25-30 százalékát lehet mezőgazdasági területnek minősíteni a jelenlegi állapotok szerint, olyan alapon, hogy a terület 30 vagy nagyobb százaléka mezőgazdasági hasznosítású. A kutatások eredményeként elkészült a Föld első átfogó mezőgazdasági térképe. Az új térképek azokat a kétségeket erősítik, vajon képes lesz-e a világ élelmezni magát. A probléma a legsúlyosabb a fejlődő országokban. Az öntözött területek 40%-a Kínában és Indiában van Bajban a mezőgazdaság