Új Szó, 2000. május (53. évfolyam, 100-124. szám)
2000-05-31 / 124. szám, szerda
Szerda, 2000. május 31. 2. évfolyam, 1. szám Érdemes már korábban böngészni az utazási irodák katalógusában, és érdemes megfogadni néhány jó tanácsot is, mely csaknem minden országban hasznunkra lehet Mi ne maradjon ki az útipoggyászból? ÖSSZEFOGLALÓ A statisztikai adatok I szerint a legtöbben július második felében, illetve augusz- tusban veszik ki szabadságuk nagy részét. Ha ezeket az adatokat vesszük alapul, akkor elmondhatjuk, sokak számára csak ekkor kezdődik igazán a nyári idény, az utazás, a világlátás, kikapcsolódás ideje. Érdemes azonban már korábban böngészni az utazási irodák katalógusában, és érdemes megfogadni néhány jó tanácsot is. Ösz- szeállításunkban áttekintést, útmutatást adunk, és néhány hasznos információval igyekszünk szolgálni a nyaralni indulóknak. Nem lesz baj az időjárással - jósolják a meteorológusok -, a július, illetve augusztus közepén várható kisebb lehűlésen kívül Közép-Európában 25-30 fokos melegekre számíthatunk egész szeptemberig. így azoknak sem kell rettegniük, akik nem utaznak „melegebb vidékre”, akik a honi hegyekben, erdőkben, tópartokon szeretnének pihenni. Repülőgéppel, busszal vagy autóval? Az utazási irodák többsége ún. charterjáratokat biztosít. Mindenképpen megéri azokat a repü- lőutakat választani, amelyeket Pozsonyból (Kassáról, Szliácsról) indítanak, így a kiránduló megtaA napozókrém napi kellék / karíthat egy fölösleges utat a bécsi Schwechat, illetve a budapesti Ferihegyi repülőtérre, amelyeken a nyári turistaforgalom idején bizony eléggé nagy káosz szokott uralkodni. A „buszos” turistáknak ajánljuk, vigyenek magukkal elegendő italt, hosszabb útra - ha az éjszakát is az autóbuszban kénytelenek átvészelni - pedig mindenképpen egy kispárnát is csomagoljanak be, „nyaki elgémbere- dés” ellen. Aki személygépkocsival utazik külföldre, mindenképp váltsa ki a nemzetközi jogosítványt (beszerezhető a közlekedésrendészeten) és az úgynevezett zöld kártyát, amely igazolja a törvényes biztosítás befizetését. Az egy évre szóló kártyát a Szlovák Biztosító irodáiban állítják ki 50 koronáért; hússzoros áron a határátkelőkön is megkaphatjuk. Ne feledkezzen meg az autós a térképről és a biztosításról. Ne legyen szükség rá! Tudnivalók sofőröknek Ausztria: minden gépjármű számára általánosan díjköteles az autópályák használata. A díjfizetést igazoló matricát belülről kell a szélvédőre ragasztani. Az éves, kéthavi vagy 10 napos matrica koronáért megvásárolható a határállomásokon. Egyes autópálya-szakaszok, hegyvidéki pano- rámautak, alagutak használatáért külön a helyszínen is kell fizetni. Rendszeres az ellenőrzés, és súlyos a büntetés: személygépkocsi esetében például 1100 schilling a pénzbírság. A rendA szalmakalap nem csak divatcikk kon, valamint az Ucka-alagút és a Krk-híd használatáért fizetni kell. Nagy-Britannia: az autópályák használatáért nem kell fizetni, de díjköteles néhány híd és alagút, valamint a Csatorna-alagút használata. Németország: személygépkocsival nem kell fizetni az autópályákon. Olaszország: számos autópályaszakasz és néhány alagút használata díjköteles. Auz autópályadíj előre kiváltott kártyával is kiegyenlíthető. Románia: nem kell fizetni az autópályákon, de díjköteles a Duna- hidakon való áthaladás. Spanyolország: az autópálya-hálózat jelentős részén fizetni kell, valamint 3 alagút használatáért is. Svájc: az autópályákra és autó- utakra kötelező éves matricát venni. Ez személygépkocsira 40 svájci frank. A matricát belülről kell a szélvédőre ragasztani. Szlovénia: egyes autópálya-szakaszokon és az Ausztriába tartó Karavanka-alagút használatáért fizetni kell. Törökország: egyes autópála- szakaszok és az Európát Ázsiával összekötő két híd díjöteles. őrök nem fogadják el azt a kifogást, hogy a szabálysértőnél nincs elegendő készpénz. Ilyen esetben az autósnak számítania kell arra, hogy a bírságnak megfelelő összeg erejéig értéktárgyait foglalják le. Bulgária: személygépkocsival díjköteles az autópályák használata. A fizetendő összeg egy alapdíjból és egyr a megtett kilométrektől függő díjból áll. A Rusze és a romániai Giurgiu közötti Duna-hí- don való áthaladáskor is fizetni kell az úthasználatért, és környezetvédelmi adót is kérnek. Csehország: az autóutak és autópályák használatáért fizetni kell. Az éves matrica ára személy- gépkocsira, illetve maximum 3,5 tonna legnagyobb megengedett össztömegű jármű esetében 800 Bármilyen csábító a verőfény, délben hasznosabb visszavonulni sziesztázni az árnyékba cseh korona. A matricát belülről kell a kocsi szélvédőjére ragasztani. Franciaország: az autópályák nagy része, néhány alagút és híd, valamint a Csatorna-alagút használata díjköteles. Görögország: egyes autópálya- és autóútszakaszokon úthasználati díjat kell fizetni. Horvátország: egyes autópá- lya-szakaszo(Archív felvételek) Ne legyünk telhetetlenek, mondjuk kesernyésen, amikor hiába rakosgatjuk a garasokat, a kupac nem nő az égig Mindenütt jó, de a legjobb nyaralni JEGYZET Ám az, hogy hol a legjobb nyaralni,' elsősorban a pénztárcánk függvénye. Lehet álmodozni Tunéziáról, a Bahamákról, ha az ember keresete fizetéstől fizetésig éppen hogy kitart. Végül is ne legyünk telhetetlenek - mondhatjuk kesernyés szájízzel, amikor a garasokat hiába rakosgatjuk egymásra, csak nem akar magasabb lenni a kupac, mint tavaly ilyenkor. Nyaralni otthon is lehet - mondják az okosok -, s ha abból indulunk ki, hogy mindenütt jó, de legjobb otthon, akkor ez a tétel igaz is. Akik a pihenésnek az otthoni válfaját választják, azoknak tanácsolják az úgynevezett szakértők, hogy de ilyenkor aztán ne úgy éljünk, mint a dolgos hétköznapokon, ne végezzünk háztartási munkát, aludjunk, ameddig jólesik, menjünk moziba, múzeumba, ha esik, strandra vagy a legközelebbi tópartra, ha hétágra süt a nap, esetleg ilyenkor kényeztessük azzal csemetéinket, hogy százhúsz palacsintát sütünk nekik. Azokban a családokban, amelyeknél ez az év többi hónapjában is hasonlóképpen működik, nem lesz gond, de aki általában hajnalban kel, hogy mielőtt elindul otthonról, fényesre glancolja a lakást - kezdetben, mert hátha betoppan valaki, később meg azért, mert már a vérében van -, egyetlen porszem, mosatlan tányér, vasalatlan ing fölött sem huny szemet. Holott az lenne az igazi, ha évente legalább egyszer legalább egy-két hétig mindenki képes lenne lazítani, tekintet nélkül arra, hogy otthon pihen-e vagy a tengerparton. Nyaralni persze igazán úgy jó, hogy az ember becsomagol, repülőre száll, csodálatos tengerparton landol, ahol nem kell azon törnie a fejét, mit adjon reggelire, mit főzzön ebédre, vacsorára, hogyan terelje el könyörgő gyerekei figyelmét a vonzóbb vonzóbb attrakcióktól, s hogyan bizonyítsa be nekik, hogy napi két fagylalt, jégkrém luxus, különben is egészségtelen. Tudjuk, hogy vannak kivételezettek, akik bankkártyát tesznek kis kézitáskájukba, nem cipelnek hatalmas bőröndöket, utazótáskákat, de a többség ilyent csak filmen lát. Az lenne az igazi, ha kétszer nyaralhatnánk. Egy kulturális és egy pihenő szabadságot iktathatnánk üdülésünkbe. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem lehet boldog az az ember, aki kerékpáron járja végig az ország egy szakaszát, aki tóparton sátorozik, kondérban főzi a halászlét vagy aki szülőfalujában keres egy kis lelki felüdülést. (end) Keveseknek adatik meg nyáron a terülj, terülj, asztalkám (Archívum)