Új Szó, 2000. május (53. évfolyam, 100-124. szám)

2000-05-31 / 124. szám, szerda

ÚJ SZÓ 2000. MÁJUS 31. 3 Régió Maroktelefon-alkatrészeket gyárt majd a Molex amerikai cég új üzeme, melynek alapkövét tegnap tették le a kassai járásbeli Kenyhecen (TA SR-felvétel) NYITRA Felesleges gondok Alig ötvenen voltak kíváncsiak a SMER politikai párt bemutatkozó nagygyűlésére, de Peter Oremus regionális koordinátor szerint nem is céljuk a tömeges tagság, mert a bejegyzés és az ellenőrzés csak felesleges adminisztrációs gondokat okoz. így is elégedet­tek, hiszen az alsó-nyitrai régió­ban (Nyitrai, Érsekújvári és Ko­máromi járás) főleg a vegyes- lakosú településeken érdeklőd­nek sokan a tagság iránt. „Ez is bizonyítja, hogy a kormányon lé­vő pártokban legyenek szlovákok vagy magyarok, már senki sem bízik, bennünk viszont perspektí­vát látnak, mert a nemzetiségi kérdésekről nyíltan beszélünk, és ideologizálás helyett a gondok gyakorlati oldalával foglalko­zunk” - vélte Oremus. A további­akban ismertette a párt második negyedévre szóló akciótervét, amely szerint a Smer szakembe­rei törvényjavaslatokat fognak benyújtani az autópálya-díjakból származó bevételek kiesésének megakadályozásáról, a roma­probléma megoldásáról és a nem­zetiségi iskolákról. Részleteket a SMER nemzetiségi politikával és közigazgatással foglalkozó szek­ciójának vezetője, Miroslav Cíz sem árult el, csak annyit mon­dott, hogy a legfőbb kiinduló pontjuk a polgári egyenlőség el­ve, mindenféle pozitív diszkrimi­náció nélkül. A tapasztalat azt mutatja, hogy a túlzott engedé­kenységgel a kisebbségek és etni­kumok Szlovákiában mindig visz- szaélnek. Ezenkívül a SMER szak­emberei 2 héten belül a parla­ment elé terjesztik saját közigaz­gatási reform-koncepciójukat is, mert a Niznansky-féle tervezet szerintük nem teszi egyértelművé a központi hivatalok és a területi egységek viszonyát, (bee) Ha a időjárás is úgy akarja, 21 hőlégballon emelkedik a ma­gasba naponta kétszer a hol­naptól vasárnapig tartó nem­zetközi fieszta keretében. KASSA Ez hazánk legnagyobb szabású ilyen jellegű rendezvénye. Hála a kassai hőlégballon-klub szervezői­nek, mára nemzetközi rangot vívott ki. A ballonsport vüágszerte olvasott szaklapja kiemelten foglalkozott a tavalyi találkozóval, amelyen egy különleges hőlégballont is bemutat­tak. 7 országból érkeznek résztve­vők a 7. alkalommal sorra kerülő ta­lálkozóra, közülük többen évente visszajárnak, dicsérik a szervezést, a táj szépségét és a rendezvény csalá­dias hangulatát. A szervezők elsőd­leges célja hazánk propagálása és új hívek toborzása. Holnaptól érdemes a szokásosnál gyakrabban felnézni az égre, főleg a reggeli, illetve az es­ti órákban. Péntek este fél tíztől a Felszabadulás terén kivilágított hő­légballonokban gyönyörködhetnek az arra járók. Szombaton a legkiseb­bek részére szerveznek egész napos programot a bárci Aeroklub terüle­tén, ahol megismerkedhetnek a re­pülés különböző módjaival, láthat­ják a tűzoltók és a rendőrség bemu­tatóit. Idén is lesz különleges látvá­nyosság: a világszerte ismert hol­land Festő ikerballonok láthatók Kassa fölött. Érdekességük, hogy egyikük „fejjel lefelé” repül, azaz ko­sara látszólag az ég felé fordul. Még nem áruljuk el a trükköt, amely le­hetővé teszi ezt az attrakciót, elöljá­róban csak annyit, hogy világszerte sok helyen arattak sikert a holland pilóták. Komoly díjért folyik a küz­delem, egy ezerdolláros csekkre igyekeznek „rárepülni” a ballonok legénységei, összemérve navigációs képességeiket, cáfolva a hiedelmet, mely szerint a hőlégballon irányít- hatatlan. Végig a szél lesz az úr, a szervezők azonban optimisták, szép időt jósolnak a hétvégére, (uk) Szerződés az összehangolt idegenforgalmi fejlesztésért Egymást kiegészítve Nagy érdeklődéssel kísért kulturális rendezvény Újra dalolt a vidék ROZSNYÓI JÁRÁS Együttműködési keretmegállapo­dást kötött a Rozsnyói járásban működő Szlovák-karszt Turisztikai Egyesület és a szlovák - magyar ha­tár túloldalán elterülő Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósága. A két fél ezentúl törekedni fog a turiz­mus összehangolt fejlesztésére a természeti világörökség címet kö­zösen viselő Aggteleki- és Szlovák- karszt területén. A dokumentumot szlovák részről Szlovák Gyula, a tu­risztikai egyesület ügyvezető igaz­gatója (aki egyben a Rozsnyói Tu­risztikai Információs Centrum ve­zetője is) írta alá. Szlovák Gyula el­mondta lapunknak, az egyesület megegyezett a nemzeti park igaz­gatóságával, hogy az idegenforga­lom fejlesztésére közös CBC- projektumokat dolgoznak ki. En­nek keretében a határ mindkét ol­dalán felmérik a már meglévő ide­genforgalmi létesítményeket, s a további fejlesztési terveket úgy igyekeznek majd kidolgozni, hogy a szlovák és magyar oldalon műkö­dő idegenforgalommal kapcsola­tos vállalkozások ne egymással ve­télkedve, hanem egymást kiegé­szítve működjenek. A tervek kö­zött szerepel továbbá egy közös internetes információs rendszer kiépítése is. (tüdő) IPOLYSZAKÁLLOS Évtizedek óta a település szabadtéri színpadán zajlik a Lévai járás felnőtt és ifjúsági nemzetiségi népművé­szeti csoportjainak szereplési, be­mutatkozási lehetőséget biztosító rendezvény, a kétévente megrende­zésre kerülő Újradaloló Ipolyvölgye területi kulturális ünnepély. A má­jus utolsó vasárnapján megtartott seregszemlén az Ipolysági Vegyes­kórus nyitószáma után Vitái István, a Csemadok lévai területi választ­mányának elnöke mondott ünnepi beszédet, majd egymást váltották a színpadon, az éneklő- és hagyo­mányőrző csoportok, a néptánce­gyüttesek és a citerazenekarok. Fel­lépett a Csemadok ipolyszakállosi Kamaraegyüttese és Paprikás Tánc­csoportja, a vámosladányi Tormás Néptáncegyüttes és annak ifjúsági csoportja is Bodor Éva és Papp Viola szólóénekesekkel. A százdi citeraze- nekar elhozta magával az ifi citerá- sokat is, Csatáról az éneklőcsopor­tokon kívül fellépett Babinák István és csoportja. Helyet kaptak a palásti, a pásztói és a lekéri hagyományőr­zők, a kétyi és a garamsárói éneklő­csoport, az ipolysági citerások, a nagysallói iskola és az ipolysági egy­házi iskola csoportja. Műsorzáró­ként lépett színpadra a Veresegyhá­zi Hagyományőrző Csoport, (bgy) IPOLYVARBÓ Névadó ünnepség az iskolában A halhatatlan magyar író, Mikszáth Kálmán nevét veszi fel a he­lyi magyar tanítási nyelvű alapiskola. A holnap tartandó iskolai névadó ünnepség díszvendége Csáky Pál miniszterelnök-helyet­tes lesz. Az ifj. Szabó István szobrászművész által készített dom­borművet felavatja és az író életművét méltatja Praznovszky Mi­hály a Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ igazgatója, (dzsár) KELET-SZLOVÁKIA Ismét Challenge Day Tegnapra a keleti végeken is kezdetét vette a városok közötti megmérettetés, az úgynevezett Challenge Day elnevezésű akció, vagyis a Kihívás Napja. Tőketerebes a tegnap este kezdő­dött versenyen Szennával és Varannóval méri össze erejét, Gálszécs pedig Dobsinával „mérkőzik” ma a lakosság vala­mennyi rétegét megmozgató és sporttal teli vetélkedőben. A Bodrogközben és az Ung-vidéken ezúttal elmarad a lakosság részéről korábban oly nagy lelkesedéssel várt rendezvény, Nagykapos és Királyhelmec idén ugyanis nem nevezett be a városok közötti versenybe, (kát) TŐKETEREBES Régmúltat idéző kiállítás Az 1831-es kolerajárványt és parasztfelkelést idézi az az állandó ki­állítás, amely a tőketerebesi Zempléni Múzeum főépületében te­kinthető meg. A kiállított korabeli dokumentumok közül az egyik legértékesebb az 1831. augusztus 18-ai keltezésű császári rendelet, amelynek értelmében I. Ferenc császár ifj. Eötvös Ignác bárót ne­vezte ki királyi biztosnak Zemplén megyébe. A rendeletet gróf Reviczky Ádám kancellár írta alá. (kát) EPERJES Kerékpárosok találkozója BICYFEST 2000 - címmel kerékpáros-találkozót szerveznek szom­baton az eperjesi Csontrázó (Kostitras) Kerékpárcsapat tagjai. A kerékpáros közlekedést és az egészséges életmódot népszerűsítő akció hatodik alkalommal kerül megrendezésre az idén. A rendez­vény résztvevői 9.30-kor találkoznak a városi hivatal épülete előtt, majd 10 órakor kezdetét veszi a több mint 100 kilométer hosszú Hegyeken-völgyeken elnevezésű kerékpármaraton. A résztvevők ezután elkerekeznek az Eperjesenyicske (Haniska) község melletti Borkút forráshoz, ahol különféle ügyességi vetélkedők várnak rá­juk. (-km-) PELSŐC Kovács Katit látják vendégül Kellemes délutáni szórakozást Ígér a Pelsőci Művelődési Ház va­sárnapi programja a Rozsnyói járás nosztalgiára vágyó lakóinak. A kultúrház 15.30 órától ugyanis Kovács Katit látja vendégül. A táncalénekesnő fellépését Koncz Tibor és zenekara kíséri. Jegyek a pelsőci kultúrház pénztárában vásárolhatók, vagy telefonon is rendelhetők (0942/7921585). Elővétel esetén az érdeklődők ár- kedvezményben részesülnek, (-trik-) LOSONC Közigazgatási reform Elfogadta a losonci Phoenix Lutetia Polgári Társulás, a Casino Club, az ASTRA női klub és a Nás domov Polgári Társulás meghívá­sát Viktor Niznansky, a kormány közigazgatási reformjával megbí­zott tagja, aki ma Losoncra látogat, ahol 12.30-kor a Vigadóban nyilvános fórumon vesz részt. Előadásában a közigazgatási reform koncepcióját mutatja be. A régió komunális politikájáról valamint gazdasági terveiről Éva Bálázóvá és Juraj Dobrocky tartanak elő­adásokat. Az ezeket követő beszélgetés fő témája a tervezett Nógrád-Gömöri régió lesz. A szervezők szerettei várják az érdekelt járások lakosait, s mindazokat akik érdeklődnek a közigazgatási re­form részletei iránt.'(—pj—) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: FELHÖSÖDÉS, ELVÉTVE CSAPADÉK; 1 5-20 FOK A Nap kel 04.58 - nyugszik 20.41-kor. A Hold kel 04.00 - nyugszik 18.02-kor. A Duna vízállása - Pozsony: 370, apad; Medve: 280, árad; Komárom: 325, árad; Párkány: 240, változatlan. ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLOGIA Felhős időre szá­míthatunk a nap folyamán, 15 és 20 fok közötti csúcshőmérsék­lettel. Eső csak elvétve fordul elő, de napozni sem lehet majd. Napközben köze­pes erejű északi, északnyugati szél várható. Az éjszaka folyamán 10 és 5 fok közé hűl le a levegő, de holnap már újra melegebb lesz, 18 és 23 fok, sőt pénteken akár 26 fokos csúcsérték is lehetséges. Jobbára derűs, nyugaton száraz, napos, csapadékmentes, keleten a dél­előtti órákban még esős, később ott is szép idő várható. Nagy valószínű­séggel az ország egész területén számíthatunk a mozgásszervi, főleg a reumás fájdalmak erősödésére. Az időjá­rásra érzékenyek számoljanak mindennemű fájdalmak erősödé­sével, idegesség, fejfájás várható. Felborulhat a lelki egyensúly, a koncentrálóképesség és a fizikai teljesítőképesség csökkenhet. Szerencsére a holnapi nap folya­mán javulás várható, növekszik a teljesítőképesség, a reumás fáj­dalmak csökkennek, összességé­ben véve elmúlik a mai rossz ha­tás. Csütörtökön üllőről ki k AZ ÚJ SZÓ MOLBOETE ♦ Az erdők, mezők lakóinak hónapja ♦ A híres szélsebes Tajár ♦ Szívből szóljon a dal Holnaptól érdemes lesz a szokásosnál gyakrabban felnézni az égre Örömünnep a levegőben

Next

/
Thumbnails
Contents