Új Szó, 2000. május (53. évfolyam, 100-124. szám)

2000-05-31 / 124. szám, szerda

El Politika ÚJ SZÓ 2000. MÁJUS 31. Balról Walter Schwimmer, Mikulás Dzurinda és Csáky Pál. A romakérdés egy ideig még téma lesz (TA SR-felvétel) Walter Schwimmer, az Európa Tanács főtitkára elégedett Szlovákiával Középpontban a romák Csak hatályos joganyagot lehetne felülvizsgálni Martonyi János: nem foglalkozunk Trianonnal MTI-HÍR Nem változott a felügyelőtanács összetétele határkérdésekkel. Martonyi János rámutatott: a trianoni szerződés nem számít hatályos joganyagnak, mert a második világháború után a párizsi szerződéssel váltották fel. Felülvizsgálni viszont csak hatá­lyos joganyagot lehet - ebben az esetben ez csak a párizsi szerződés lehetne. A miniszter azonban re­ményét fejezte ki, hasonló érdem­telen próbálkozásoknak a jövőben sem kell jelentőséget tulajdonítani. hajógyár kellett volna összeülnie a felügye­lőtanácsnak, de az egyezség meg­szegése miatt mind a hitelezők, mind a gazdasági, illetve pénzügy­minisztérium illetékesei úgy dön­töttek, nem vesznek részt egy olyan szerv gyűlésén, melynek nem lettek tagjai. Értesüléseink szerint ma ülnek össze a felügyelő­tanács és a tárcák, valamint a ban­kok képviselői, (end) Rosszul áll Richard Müller szénája Pozsony. Az ügyészség eluta­sította Richard Müller felleb­bezését, így továbbra is vád alatt áll. A popénekest egy márciusi nyilatkozata miatt jelentették fel, amikor nyíltan beszélt a kábítószerek pozitív hatásáról, s ezzel megsértette a polgári büntető törvény- könyv 188. paragrafusának 1. és 2. bekezdését. Ha a bíróság bűnösnek találja, akár nyolc év szabadságvesztésre is ítél­hetik. (TA SR) Nő a pedagógusok heti munkaideje Pozsony. Az oktatási minisz­térium a korábbi informáci­ókkal ellentétben nem 24, ha­nem csak 22 órára kívánja növelni a pedagógusok eddi­gi heti 21 órás munkaidejét. Szigeti László államtitkár el­mondta, az óraszámok eme­lését a tavalyi 10 százalékos létszámcsökkentés miatt kel­lett bevezetni, de kompenzá­cióként július 1-től 4 száza­lékkal növelik a pedagógusok fizetését, tehát a heti plusz egy óráért 450 koronával töb­bet kap majd a tanár. (SFTA) Szigeti László államtitkár (Archívum) Törlik az élelmiszer utáni áfát? Pozsony. Az élelmiszerekre nullszázalékos áfa bevezeté­sét javasolja a Polgári Egyet­értés Pártja (SOP). Mária Machová szerint erre azért van szükség, mivel több szomszédos ország egy adott összegig a külföldieknek visszatéríti az adót, ezért pél­dául nagyon sok szlovák jár Csehországba élelmiszert vá­sárolni. A privatizációért fele­lős miniszter szerint a kiesett bevételt más forrásokból ké­ne kompenzálni. (SITA) Malíková Schusterhez készül Pozsony. Anna Malíková ta­lálkozni akar Rudolf SchuS- terrel. A Szlovák Nemzeti Párt vezetője a belpolitikai helyzetről, a készülő önkor­mányzati reformról, az alkot­mánymódosításról, a Matica slovenskát szerinte diszkri- mináló, nemzeti könyvtárról szóló törvényről, és a straté­giai fontosságú vállalatok privatizálásáról szeretne az elnökkel tárgyalni. (SITA) Várják az asztmás gyerekeket Pozsony. Az Asztma Iskolája keretén belül pénteken dél­után kettőtől hat óráig az asztmában szenvedő gyere­keknek vízisport-délutánt szerveznek a testnevelési fő­iskola uszodájában. Azonkí­vül, hogy az érdeklődők ked­vükre lubickolhatnak a me­dencében, tombola, vetélke­dők, gazdag program is feled­tetni kívánja velük a betegsé­get. A szülők kérdéseire szak­orvosok válaszolnak. (erf) Pozsony. - A szlovákiai ro­mák kivándorlásának nem emberjogi, hanem szociális okai vannak - jelentette ki Walter Schwimmer. ÖSSZEFOGLALÓNK Az Európa Tanács főtitkára Eduard Kukán külügyminiszter meghívására hivatalos látogatásra érkezett Szlovákiába. Schwimmer pozitívan értékelte Szlovákia tevé­kenységét az Európa Tanácsban, ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Peter Baco volt földműve­lési miniszter szerint a Meciar-kor- mány által kidolgozott földtulaj­dontörvény nem szorul módosítás­ra, mert „megoldotta a földkérdést”. Az, hogy a tulajdonjogi rendezés au­gusztus végi határidejét öt évvel meghosszabbítsák, szerinte felesle­ges, mert bár a 15. paragrafus vüá- gosan kimondja, a föld tulajdonjoga a határidő letelte utáni egy éven be­ÖSSZEFOGLALÓNK Pozsony. A közeljövőben két bizto­sítónak is problémái lehetnek, mi­vel nem teljesítik a biztonságos vál­lalkozás feltételeit - nyilatkozta Vladimü Podstránsky pénzügyi ál­lamtitkár, aki azonban nem volt hajlandó konkrétan megnevezni őket. A csődközeibe került biztosí­tókat, pénzintézeket egyébként nem szokás és nem is lehet megne­vezni, mivel egy ilyen bejelentés­ül SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. A január elsejétől műkö­dő Közbeszerzési Hivatal a közeljö­vőben tanfolyamsorozat szervezé­sére készül olyan érdeklődők szá­mára, akik a szakképesítés megszer­zése után a közbeszerzés területén kívánnak tevékenykedni. Az okta­tók olyan feddhetetlen múltú sze­mélyek, akik előadói gyakorlattal rendelkeznek, továbbá bizonyos fo­kú ismereteik és gyakorlati tapasz­dicséretben részesítette az ország vezetőinek a balkáni béke megte­remtését segítő tevékenységét. Eduard Kukán a főtitkár segítségét kérte a romaprobléma megoldásá­ban, hiszen az ET idén nagyobb összeget különít el a kelet-európai romák társadalmi integrálására. Egyebek közt erről a problémáról is tárgyalt Schwimmer Rudolf Schusterrel, s dicsérte a cseh- szlo­vák romaprogramot, melynek véd­nöke a két köztársasági elnök. Schuster elmondta, ígéretet kap­lül még igényelhető, „a törvénynek nincs kimondott időbeli korlátozá­sa”. „Nem tudom, miért a »Meciar és Baco idejéből származó« törvény­ként akarják módosítani, ha ezt a jogszabályt a jelenlegi koalíció kép­viselői is jóváhagyták” - figyelmez­tetett, hozzátéve, a törvény akkori elfogadása „össztársadalmi kon­szenzus” volt. A koalíció, köztük az MKP módosítási javaslatát „értel- medenségnek” minősítette. „Elle­nezzük a törvényhez való hozzá­nek pánikkeltő hatása lenne, sót az intézmény hitelrontás címén pert is indíthatna. Podstránsky az első cseh-szlovák, biztosítókról szóló szakmai konfe­rencián tartott beszédet. A kétna­pos kassai értekezleten, ahol több mint 70 biztosítási szakember vesz részt, a szlovákiai biztositási piac je­lenlegi helyzetét és a várható tren­deket vitatják meg. A pénzügyi tárca az elmúlt időszak­ban szigorította a biztosítási piac fe­talataik is vannak a közbeszerzés te­rületéről. Az oktatók szakmai felké­szítését a hivatal munkatársai vég­zik az év harmadik és negyedik ne­gyedévében. Fiala Ilona, a Közbe­szerzési Hivatal sajtófelelőse lapun­kat arról tájékoztatta, hogy a felké­szítés iránt érdeklődők június 30-ig jelentkezhetnek a hivatalnál. A hi­vatal egyidejűleg olyan tanfolyam­szervezőket is keres, akik évente mi­nimálisan 400 résztvevő fogadását tudják biztosítani Szlovákia minden tak arra, hogy az ET Kelet-Szlová- kiában létesít majd egy oktatóköz­pontot, ahol a schengeni szerződés betartását és a gyakorlatba való át­ültetését fogják tanítani a külföldi előadók. Mikulás Dzurinda kormányfővel és Csáky pál miniszterelnök-he­lyettessel az ET működéséről, az emberi jogokról, valamint a romák problémáiról tárgyalt. Az Európa Tanács Európa legidő­sebb integrációs szervezete, jelen­leg 41 tagja van. (sita, tasr) nyúlást, mert az 1992 előtti res- titúciók megnyitása azzal a veszély- lyel jár, hogy megnyitjuk a benesi dekrétumok kérdését” - vélekedett. Közlése szerint a HZDS kérte az ag­rártárca vezetőjét, Pavel Koncost, ne menjen bele „a benesi dekrétu­mokért folyó” játékba, „mert nem létező ügyet kezelne. Ezt az ügyet az MKP gyárija abban a reményben, hogy ha a 180-as törvényt megnyit­ják, megnyitható lesz az összes benesi dekrétum.” (kár) letti felügyeletet. Podstránsky sze­rint a biztosítók annak a pénzügyi piacnak a részét képezik, ahol to­vábbra is több probléma található, még ha nagyrészt csak a bankszek­tort érintik is. Véleménye szerint azonban a bankkonszolidáció inspi­rációt jelenthet a biztosítási piac rendezésére is. Jelenleg Szlovákiá­ban 29 biztosító működik, és a pénz­ügyi államtitkár szerint érdekes, hogy helyzetük a piacon sokkal sta- büabb, mint a bankoké. (SITA, ú) régiójában, beleértve elszállásolá­sukat és étkeztetésüket is. További velük szemben támasztott követel­mény, hogy legalább kétéves ta­pasztalatokkal rendelkezzenek a tanfolyamszervezés területén. A je­lentkező tanfolyamszervezőknek számolniuk kell azzal is, hogy a Köz- beszerzési Hivataltól kapott adatok alapján kivitelezési és pénzügyi ter­vet kell készíteniük. A hivatal július 31-ig fogadja a tanfolyamszervezők jelentkezését, (pve) Budapest. A Magyarok Világszö­vetsége küldöttgyűlésén elfoga­dott, a trianoni szerződés felülvizs­gálatáról szóló határozattal kap­csolatban Martonyi János magyar külügyminiszter megerősítette a Népszavának: nem változik a ma­gyar kormány külpolitikája. A kor­mányprogram vüágos eligazítással szolgál, amikor nem foglalkozik Függőben a ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. Még mindig nem rende­ződött véglegesen a komáromi ha­jógyár ügye. A múlt heti csütörtöki megegyezéssel ellentétben a hajó­gyár közgyűlése nem hagyta jóvá, hogy felügyelőtanácsába bekerül­jenek a hitelezők és az állam képvi­selői, ami az állam által vállalt hi­telgarancia egyik feltétele. Hétfőn Pozsony. Jozef Sesták szerint Bugár Béla még tejet szopott, ami­kor ő már diplomata volt, s az or­szágot szolgálta, ezért kikéri ma­gának, hogy a Magyar Koalíció Pártja elnöke az ő munkáját kriti­zálja. Sesták a Twist rádiónak el­mondta, azzal, hogy Bugár az ő ki­rúgását sugalmazta Eduard Kukán külügyminiszternek, úgy érzi, al­kotmányosjogait sértette meg. A Meciar-kormány egykori külügyi államtitkára - aki elemzők szerint tulajdonképpen jómaga irányítot­ta a tárcát a tapasztalatlan Zdenka Kraplová helyett - jelenleg is a mi­nisztérium alkalmazottja. El­mondta, ő nagyon jól dolgozik, s példaként brüsszeli diplomaták véleményét hozta fel, akik dicsér­ték, s figyelmeztetett, ő mint szak­értő személyesen sokat tett azért, hogy Szlovákiát az USA is támo­gassa az OECD-felvételnél. Nyolc évvel a válás után Graf: TASR Csehország Szlovákia Munkanélküliség (2000 márciusában) 9,5 % 19,3 % Átlagbér (1999-ben) 12 858 Ke (14 892 Sk) 10 728 Sk (9 119 Ke) A nyugdijak átlaga 5 779 Ke 4 521 Sk Évközi infláció (2000 márciusában) 3,8 % 16,6% Éves infláció (1999-ben) 2,1 % 10,6 % A betétek átlagos kamata (1999) 4,5 % 13,0% Az élelmiszerek árának változása (1998/1999)-5% 2,7 % 100 lakosra jutó mobiltelefonok száma 22,4 20,4 / A járás, ahol legmagasabb az átlagbér Prága (15 694 Ke) Pozsony (14 325 Sk) A járás, ahol a legalacsonyabb az átlagbér Bruntál (9 903 Ke) Sabinov (7 799 Sk) A legalacsonyabb és a legmagasabb bérek aránya 63% 55% A legkevesebb munkanélküli Prága (2,9 %) Pozsony (6,3%) Most (20,0 %) Rimaszombat (38,8 %) A cseh Mladá Fronta Dnes c. lap összehasonlította, milyen Csehország és Szlovákia gazdasági helyzete, életszínvonala nyolc évvel a két ország szétválása után. A tanulmány grafikonba sűrített adatait közöljük, melyekből kiderül, szomszédaink jóval előttünk járnak, (ú) Peter Baco, a HZDS volt minisztere óva int a földtulajdontörvény módosításától Megbolygatná a dekrétumokat Szlovákiában 29 biztosító működik, helyzetük általában stabilabb, mint a bankoké Két biztosító a csőd szélén? Tanfolyamokat indít és szakmai felkészítést vállal az év elejétől működő állami hivatal Közbeszerzők kerestetnek „Bugár még tejet szopott, mikor már diplomata voltam" Sesták felkapta a vizet ÖSSZEFOGLALÓNK

Next

/
Thumbnails
Contents