Új Szó, 2000. május (53. évfolyam, 100-124. szám)
2000-05-13 / 109. szám, szombat
Szombat, 2000. május 13. 4. évfolyam, 18. szám HÉTVÉGI MAGAZIN „Gyerekkoromban faltam a könyveket, de igazán olvasni akkor kezdtem, amikor Gyurival együtt kezdtünk járni. Akkor szerettem bele Adyba. Azóta is ő a kedvencem." „Sokat aggódom a gyerekeimért" KOPASZ KIEDROWSKA CSILLA él évszázad együtt, különösebb ellentétek nélkül - ahogy fogalmaz Dénes György (Dusík Dániel) költő felesége, keveseknek adatik meg. „Életem legszebb időszaka az volt, amikor még együtt jártunk, mert akkor még kötetlen volt minden.” Öt év hosszú idő. Margitka gyerek volt, amikor megismerte későbbi férjét. „Az irodalom hozott össze bennünket, a könyvek, de aztán a családunkat elvitték Csehországba és vége lett mindennek.” A sors nem akarta, hogy a szépen induló szerelemnek vége szakadjon. Margitkáék nyolc hónapig kibírták, tovább nem: hazaszöktek Pelsőcre. A fiatalok ismét találkoztak, tervezgettek. „Isten nem akarta, hogy elszakadjunk egymástól. Huszonegy éves voltam, amikor összeházasodtunk. Hosz- szú ideig jártunk együtt, a szüleim haragudtak érte, nem is tudom, miért, aztán meg jobban szerették Gyurit, mint engem.” Negyvenkilenc éve élnek Pozsonyban. „De én mindig hazamentem szülni Pelsőcre, hogy a gyerekek születési helye azonos legyen.” Az első gyerek születése a legnagyobb csoda. „Mindig imádkoztam, hogy kislány legyen. Akkoriban még nem létezett ultrahang. Amikor Évával voltam terhes, akkor olvastam az Aranykoporsót. Belebolondultam abba a könyvbe! Szerintem ez a világirodalom legszebb szerelmes regénye.” Éva a Titanilla nevet kapta volna, ha közbe nem szól a szigorú hivatal. A második gyerek is Pelsőcön jött világra, egy vasárnapon, egy bőrgyógyász vezette le a szülést, és mire a bába megérkezett a másik faluból, Titanillát már pólyába csavarták. Az orvos nem győzött méltatlankodni: ki látott már olyat, hogy egy fiatalasszony a városból falura megy szülni... A harmadik gyerek, már Pozsonyban született - nem tervezték. A két nagylány - Éva tíz, Tituska hétéves volt, amikor az öccsük született - rettenetesen kényeztették Gábort. „Ha rá akartam csapni valamiért, a testükkel védték, pedig hát de rakoncátlan gyerek volt!” A gyerekek felnőnek. Dusík Éva a rádió szerkesztője (Gergő fia már egyetemista): a mama mindig meghallgatja a műsorait, és ha valamit kifogásol, megmondja, de ha tetszett, megdicséri. „A húsvéti műsora nagyon szép volt!” Titanilla a Duna utcai magyar iskolában taníc (Két fia van: Samu és Simon). „Ő olyan munkát végez, amibe nem látok bele, nem mondhatok róla véleményt. De azt tudom, hogy a tanítványai imádják.” Gábor sikeres zeneszerző - eredetileg szlovák-magyar szakos tanár, de elcsábította a könnyűzene, a Gravis, Ars Musica. A mama a megzenésített verseket szerette a legjobban. Dusík Gábor Miro Noga és Stefan Skrúcany „háziszerzője”, ó írja Katarina Hasprová dalainak zenéjét. Gáboréknál három a kislány: Borbála, Fanni és Rebeka. Ő a legkisebb unoka, négyéves. „Én választottam ezt a nevet. Annyit mondogattam, míg elfogadták.” Az ötvenes években nem sokan vállaltak három gyereket. „És én nem is dolgoztam! Olyan szegénységben éltünk, hogy azt nem is tudom elmondani. De kiszámítottuk, hogy ha állásba megyek, sokkal rosszabbul járunk. Kint laktunk Krasnanyban, onnan rohantuk be a gyerekekkel a Duna utcára. Akkor még délelőtt-dél- után jártak iskolába. Harminc kilométert utaztak oda-vissza, té- len-nyáron. Gáborral voltam terhes, rohantunk Titussal az iskolába. Mindig az utolsó pillanatban értünk be, mert olyan rossz volt a közlekedés. Azt mondta egy asz- szonyka, amikor rohantam a gyerekkel, hogy maga az utcán fog megszülni. Szegények voltunk, de ahány szegény főiskolás, író felkerült Pozsonyba, mind menedéket talált nálunk. A múltkor színházban voltunk, és valaki hozzám fordult - nem tudom, ki lehetett-, hogy Dénesné, máig nem felejtettem el a töltött káposztáját. Annak már legalább negyven éve. Szerettek hozzánk járni.” A gyerekek felnőhetnek, de egy anya mipdvégig aggódik értük. Lehet önálló életük, családjuk - ha nem érkeznek haza időre, idegeskedik. „Ne higgyétek, hogy bele akarok szólni a dolgaitokba, mondogatom a gyerekeimnek. Belőlem csak a tapasztalat beszél. Csináljátok úgy, ahogyan akarjátok. Azért megjegyzik csendesen, hogy mi már felnőttek vagyunk. Nem is azért mondom, csak hát felneveltem már egy csomó gyereket. Mindegyik unoka nevelésébe besegítettem. A kis Fanni soványka volt, már nem szopott, a menyem panaszkodott, hogy nem akar enni. Mondom én, ezt a gyereket elviszem legalább egy hétre. Elhoztam, de éjszaka, amikor sírni kezdett, belém villant, hogy miért is csinálom én ezt vénségemre! De amikor egy hét múlva eljöttek érte, már táncolt az ölemben. Rászoktattam a dudlisüvegre. Gábor nem akart hinni a szemének. Ő bolondul a gyerekeiért... most, hogy Borika a határon túli magyar gyerekek versenyén második lett versmondásban - Budapesten - jobban örült, mint a lánya.” Arról beszélgetünk, tesz-e különbséget egy anya a gyerekei között. „Olyan nem létezik. Az ajándékot is fillére egyformán kapják. Mit vegyek nektek karácsonyra, kérdeztem. Anyu, annak semmi értelme, hogy mi mondjuk meg. Elmarad a meglepetés. Akkor jelént meg a férjem kötete, a kiadó adott előleget. Apu, mondom, szánjuk ezt a kis pénzt a gyerekekre, hadd örüljenek. így mindegyiküknek borítékot adtunk. Tudod, anyu, jól jött, mert karácsony után már úgysincs pénzünk - mondták...” Pénz. Gábor nyolc évig járt zeneiskolába és még külön zeneszerzést tanult (egy óra ötven koronába került). Hányszor eljátszották Móricz Zsigmond Hét krajcárját! „Én egészen másképp kötődtem a gyerekeimhez, mint azok a szülők, akik a nyakukba akasztották a kulcsot és el van intézve. Ahány verset, mesét elolvastam, ahány dalt ezzel a hamis hangommal elénekeltem nekik! Mert én rettenetes hamisan énekelek, nem is szoktam énekelni, rá nem szednének, hogy egy hangot is kiadjak, de a gyerekek előtt nem szégyelltem magamat. A gyerekek úgy emlékeznek a régi időkre, hogy szegények voltunk, mégis gazdagon éltünk.” Az olvasás a ki- kapcsolódást, de a menekvést is jelenti. „Gyerekkoromban faltam a könyveket, de igazán olvasni akkor kezdtem, amikor Gyurival együtt kezdtünk járni. Akkor szerettem bele Adyba. Azóta is ő a kedvencem. Gyuri, ha reggel felébred és ott látja mellettem a könyvet, azt mondja, no, megint valami szívfájdalmad volt, mert ott az Ady-kötet.” Általában olyankor lapozza fel Adyt, amikor valamiért aggódik. „Nagyon rossz természetem van, sokat nyugtalankodom a gyerekei miatt. Úgy szeretném, hogy jó legyen nekik, de látom, hogy mennyit kínlódnak... De sosem feledkeznek meg róla, hogy anyák napján egy szál virágocskát hozzanak. Nagyon jó gyerekek.” A gyermekek száma miatt amolyan megbélyegzetteknek számítanak a társadalom szemében Minden gyermek ajándék ZSEBIK ILDIKÓ Általában tudatlannak és felelődennek tartja a közvélemény azokat a szülőket, akik négy, ne adj’ Isten még több gyermeket nevelnek. Pedig ők csak a siralmas hazai demográfiai helyzeten javítanak ezzel, hiszen közel van már az az idő, amikor Szlovákiában az aktív keresők arányához képest túl magas lesz a nyugdíjasok száma. Mivel legtöbben főleg anyagi megfontolásból utasítják el a bő gyermekáldást, törvényszerű, hogy a nagycsaládosok zöme nehéz anyagi körülmények között él. Az érintettek ezen is, máson is szeretnének javítani azzal, hogy megalakították a Sokgyermekes Családok Klubját, sőt 1999 végén a keleti végeken is létrejött ennek a bodrogközi alapszervezete. Ez utóbbi elnöke a Terebesi Járási Hivatal Szervezési Főosztályának vezetője, a hatgyermekes családapa, Paholics Gábor lett.- Nálunk ma nagycsaládosnak a legalább négy gyermeket, rendezett körülmények között, becsülettel nevelő szülők számítanak. Sajnos, azonban a többség ezeket gyakorta a roma családokkal azonosítja, bár a romák szociális támogatásának megoldásakor mi már senkinek sem jutunk eszébe. Ezért fontos, hogy végre mi is szót emeljünk saját érdekünkben, ráébresztve a társadalmat problémáinkra. Arra, hogy nem felelőtlenségből, hanem esetleg keresztényi megfontolásból vállaljuk ezt a családmodellt, mert hisszük, hogy minden gyermek ajándék, és méltánytalannak érezzük, ha emiatt hátrányos helyzetbe kerülünk. Alapszervezetünk létrehozását egyébként egy hatgyermekes családanya, Buzogány Katalin szorgalmazta, akinek egyelőre nyolc olyan nagycsaládost sikerült találnia, akik hajlandók nevüket adni működésünkhöz. Itt szeretném megjegyezni, hogy gyermekeink száma miatt amolyan megbélyegzetteknek számítunk már a társadalom szemében, épp ezért nem szívesen szervezkedünk, nem szeretjük nevünket olyasmihez adni, aminek sikere bizonytalan. Ezért vállalkoztunk eddig önerőből gondjaink megoldására. Rá kellett azonban ébrednünk, hogy senkinek sem fájnak igazán gondjaink, s bármilyen paradoxonnak is tűnjék, bár a legelfoglaltabb emberek közé tartozunk, kevés szabadidőnkből nekünk kell áldoznunk arra, hogy érdekünkben is történjék végre valami. Sok, számunkra méltatlannak tűnő intézkedés ellen szeretnénk a közeljövőben szót emelni. Helytelenítjük például azt a gyakorlatot, mely szerint a nagycsaládos vállalkozók csupán négy gyermek után kaphatnak adókedvezményt. Ezzel az állam a többi gyermek létéről szinte nem hajlandó tudomást venni. Jó lenne, ha az illetékesek azon is elgondolkodnának, hogy egy sokgyermekes mama aktív életszakaszának legalább 10 esztendejét gyesen tölti, ezáltal óhatatlanul le kell mondania a karrierépítésről. Cserében viszont az lesz a jutalma”, hogy az átlagosnál alacsonyabb nyugdíjat kap majd. Úgy érezzük, ezzel az állam akaraltanul is bünteti a gyermekvállalást. De miért ne kaphatnák meg ezek az anyák a felnőtt gyermekeik által az államkasszába befizetett adók egy részét? Az is köztudomású, hogy a gyermeket nevelő anyák korkedvezménnyel mehetnek nyugdíjba. Igen ám, de ez a kedvezmény maximum négy gyermekre vonatkozik. Nem helyes, ha egy konkrét szám után húzzuk meg ezt a határvonalat, igazságosabbnak tartanánk, ha a nevelés módja alapján ítélkeznének. Ezen, illetve hasonló kérdések megoldásában látjuk a nagycsaládosok klubja megalakulásának igazi értelmét. A kormány, illetve a parlament mellett működő szociális és családügyi bizottság elé olyan javaslatokat, felméréseket szeretnénk benyújtani, amelyek jól láttatják, miben is különböznek egymástól a nagycsaládosok és az átlagos családok. Ugyanakkor a karitatív munka gondolata sem idegen tőlünk, ahogyan az egyes sokgyermekes családok kapcsolatépítésének és együttműködésének segítése sem. Fontos, hogy a gyermeknevelés kapcsán felmerülő problémákat olyan emberek tudják egymással megbeszélni, akik már fél szavakkal is megértik egymást. „Az ajándékot fillére egyformán kapják'1 (A szerző felvétele) Anyák öröme (Illusztrációs felvétel)
