Új Szó, 2000. április (53. évfolyam, 77-99. szám)

2000-04-12 / 86. szám, szerda

Politika ÚJ SZÓ 2000. ÁPRILIS 12. Vladimír Meciar kikötései Pozsony. Vladimír Meciar, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom vezetője csak ab­ban az esetben jelenik meg a kihallgatáson, ha a kormány- koalíció „a hatalmát nem használja fel az ellenzék ül­dözésére”, ahogy ezt már másfél éve teszi. Ezt Lubos Lackovic, a mozgalom ár­nyékkormányának tagja (ár­nyék-belügyminiszter) jelen­tette ki a Markíza televízió Rosta című műsorában. Arra a kérdésre, hogy Meciar a megbízatási időszak végéig villájában marad-e, Lackovic így válaszolt: „Ebből követ­kezik, hogy ez már nem tart sokáig.” (SITA) Hiba lenne a késlekedés Pozsony. A közigazgatási reform elhalasztása azt je­lentené, hogy nem teljesül a kormányprogram alapvető pontja - vélekedett a Polgári Egyetértés Pártjának elnök­ségi tagja, Mária Machová. Kijelentette: pártja a kor­mány által tegnap elfoga­dott tervezetben szereplő határidők megtartására fog törekedni. A kormánypártok közötti konszenzus elérése érdekében kompromisszum­ra kell jutniuk. „Nincs hova hátrálni”- mondta Machová, aki attól tart, hogy a késle­kedés negatívan befolyásol­hatja a regionális önkor­mányzati választások ered­ményét is. (TA SR) Mária Machová (TA SR-fotó) Baltával támadt a rendőrökre Pozsony/Kassa. Baltával akart bejutni egy rendőrautó­ba a 28 éves Jaroslav H. Két rendőr is megpróbálta jobb belátásra bírni az ittas férfit, eredménytelenül. Ezt köve­tően baltájával rátámadt az egyik rendőrre, aki ekkor fi­gyelmeztető lövést adott le. A támadó megijedt, s ez ele­gendő volt arra, hogy a két rendőr lefegyverezze és meg­bilincselje. Jaroslav H.-t hiva­talos személy elleni erőszak­kal gyanúsítják, s akár nyolc évre is ítélhetik. (SITA) Támogatás a zöldektől Pozsony. A Szlovákiai Zöl­dek Pártjának elnöksége tá­mogatja a Kereszténydemok­rata Mozgalom javaslatát, hogy a kerületi és járási elöl­járók számaránya a kor­mánykoalíción belüli erővi­szonyokat tükrözze. A zöldek pártja egy elöljárót jelölt, a választási eredmények alap­ján azonban négy poszt illet­né meg. Pavol Kormúth első alelnök szerint azoknak az elöljáróknak, akik az anya­pártokból ádéptek a Mikulás Dzurinda kormányfő által alapított Szlovák Demokrati­kus és Keresztény Unióba, meg kellene fontolniuk, to­vábbra is posztjukon kíván- nak-e maradni. (SITA) Cooperative Chance 2000. A Békepartnerség keretében szervezett parancsnoki-törzskari gyakorlat tegnap dél­előtt nyílt meg Zólyomban. A képen a résztvevők egy csoportjalátható (TA SR-felvétel) Schuster szerint az ellenzék feleslegesen fogalmazta meg a bizalmatlansági indítványt Koncos és a „bűzlő hal” Pozsony. Rudolf Schuster ál­lamfő szerint az ellenzéknek nem sok esélye van, hogy si­keres legyen a Mikulás Dzurinda elleni bizalmatlan- sági indítvány, mert a koalí­ció jelenlegi összetételében nem támogathatja a kor­mányfő leváltását. HÍRÖSSZEFOGLALÓ Az államfő hangsúlyozta, az utóbbi időben a koalíció az egységesülésre és az ellentétek felszámolására tö­rekedett. „ígéretet tettek, hogy ke­resni fogják a megoldást, mert más út nem járható - mondta Schuster. - A kabinet négy évre alakult, és a pártoknak ehhez kell tartaniuk ma­gukat. A problémákat a koalíción belül kell megoldani úgy, hogy az ne legyen negatív hatással a lakos­ságra. Az elnök szerint a belviszály- okról nyilvánosságra kerülő hírek rossz hatással vannak a társada­lomra. Eduard Kukán külügyminiszter meggyőződése, az ellenzék indítvá­nya is bizonyítja, hogy a kormány összeforrott testüket. Erről tanús­kodik az is, hogy tegnap egyhangú­lag jóváhagyta a közigazgatási re­form tervezetét. Ez éppen az ellen­kezője annak, amit a Dzurinda elle­ni bizalmadansági indítványt be­nyújtói kívánnak. Kukán arról is meg van győződve, hogy a kor­mánykoalíció valamennyi pártja tá­mogatja a miniszterelnököt, és csak a leváltásra javasolt kormánytagok köre bővül. Pavel Koncos földműve­lési miniszter a kormány hiányossá­gaira rámutatva úgy vélekedett, hogy,fejétől bűzlik a hal”. A kérdés­ben, hogy a bizalom is hiányos-e, Koncos vitába szállna, mindeneset­re a mezőgazdaság nagyobb támo­gatását váija a kormányfőtől. Lu- bomír Fogas miniszterelnök-helyet­tes korainak tartja a kormány tevé­kenységének és működőképességé­nek megkérdőjelezését. A Keresz­ténydemokrata Mozgalom ellenzi a bizalmadansági indítványt, és Pavol Hrüsovsky szerint az egész kormány támogatja Dzurindát. A Polgári Egyetértés Pártjának képviselői nem fogják támogatni a bizalmat­lansági indítványt. „Ez nem azt je­lend, hogy mindennel elégedettek vagyunk. Mi is részei vagyunk a ko­alíciónak, ezért minket is terhel a fe­lelősség” - jelentette ki Mária Ma­chová privatizációs miniszter. ,A Demokratikus Szlovákiáért Mozga­lom és a Szlovák Nemzeti Párt kép­viselői áltál beterjesztett bizalmat­lansági indítvány nem hozható ösz- szefüggésbe a Vladimír Meciar kö­rüli bonyodalmakkal” - jelentette ki Dusán Jariabek, a mozgalom képvi­selője. Mint mondta, a képviselők a jelenlegi garnitúra kormányzási stí­lusával elégededenek. „A javaslat a jelenlegi társadalmi helyzet logikus következménye” - véli Jariabek. Carlos Roblés véleménye szerint a belgiumi vízumkényszer ideiglenes intézkedés Figyelmeztető jel Brüsszelből HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁS Madrid. A Szlovákiával szemben április 13-án bevezetendő belga ví­zumkényszer feltehetőleg ideigle­nes intézkedés lesz - nyilatkozta az Új Szónak Carlos Roblés, a spa­nyol külügyminisztérium közép- és kelet-európai főosztályának he­lyettes vezetője. Ugyanakkor úgy véli, a brüsszeli lépésnek „figyel­meztető jelként kell szolgálnia” Pozsony számára, hogy mindent megtegyen az EU-csatlakozás ér­dekében. Hozzátette, az 1998-as MTI-JELENTÉS Prága. Csehország egyelőre nem tart attól, hogy a romák növekvő számú belgiumi menedékkérelmei miatt Brüsszel esedeg vízumkény­szert vezet be a cseh állampolgárok­kal szemben, ahogy ezt Szlovákiá­val kapcsolatban teszi. „Tekintettel arra, hogy a cseh számok jelentősen alacsonyabbak, és az összes kérel­mezőnek alig egy százalékát teszik ki, a Cseh Köztársaságnak nem kell félnie a vízumkényszer visszaállítá­sától” - jelentette ki Irena Kras­parlamenti választások óta Po­zsony jó úton halad. „Végre kell hajtani a közigazgatási és a gazda­sági reformokat” - hangsúlyozta Roblés. Elmondta: Spanyolország EU-tagállammá válását követően is ugyanazoknak a hosszú távú problémáknak a megoldásán dol­gozik, mint amelyekkel a csatlako­zást megelőzően foglalkozott, ám azzal a lényeges különbséggel, hogy jelenleg szavazati joggal bír az unióban, vagyis határozottab­ban befolyásolhatja a döntéshoza­tali folyamatokat. A roma problé­nická, a külügyi tárca sajtóosztályá­nak vezetője. Szerinte az a tény, hogy az ügyben hétfőn bekérették a belga külügyminisztériumba a brüsszeli cseh nagykövetet, még nem jelent semmit, mert csupán egy információ közléséről volt szó. „En­nek ellenére az ott közölteket nem vesszük könnyelműen” - szögezte le Krasnická. Belgiumi adatok szerint 1999-ben 35 778 külföldi kért me­nedékjogot az országban. Ebből 354 volt cseh állampolgár. Az idei első három hónapban 123 csehországi roma .menekült” Belgiumba. makör kapcsán egyebek mellett az emigráció kérdését érintette. A megoldás több területen, így a spa­nyolországi emigráció terén is hi­ányzik, újabban például Romániá­ból és Portugáliából érkeznek ro­ma bevándorlók. Arra a kérdésre, mennyiben kedvező a madridi szo­ciálpolitika ahhoz, hogy esetlege­sen szlovákiai romák is csoporto­san vándoroljanak Spanyolország­ba, Roblés azt válaszolta, hogy en­nek kicsi a valószínűsége, mivel a szlovákiai romák kevésbé mobi- lisak. (korp) Brüsszelben a külügy bekérette a cseh nagykövetet Prága nem tart a belga vízum visszaállításától Andrassy feltételekhez köti a kormányfő támogatását Nyilatkozatot várnak ÚJ SZáTUDÓSÍTÁS Pozsony. Ha a kormányfő hajlandó nyilvánosan deklarálni, hogy a kor­mány megváltoztatja munkastílu­sát, elsőrendű feladatként kezeli a munkanélküliség csökkentését és a termelés újraélesztését, akkor én személy szerint bizalmat szavazok neki, s nem fogom támogatni a visz- szahívására tett képviselői javasla­tot - jelentette ki tegnap Kubomír Andrassy, a Demokratikus Baloldal Pártjának alelnöke. Arra a kérdés­re, miként fog szavazni, ha Dzu­rinda nem tesz ilyen nyilvános kije­lentést, Andrassy azt válaszolta, ő hisz benne, hogy a kormányfőnek is érdeke az említett kérdések megol­dása, tehát elhangzik a kért nyilat­kozat. Arra a megjegyzésre, hogy a kormányban több baloldali minisz­ter is működik, sőt a pénzügyi tárca élén is a párt jelöltje áll, Andrassy azt válaszolta, hogy az említett kér­dések megoldása elsősorban a gaz­dasági tárcákhoz tartozik, és az a legfontosabb, hogy a kormányfő miképp hányatja a kabinet munká­ját. A párt arra kötelezte saját mi­nisztereit, hogy a kormányban szorgalmazzák az említett célok el­érését. Kérdésünkre válaszolva az alelnök elmondta, hogy pártja mi­niszteri klubjának hétfői ülésén nem hangzott el javaslat Pavol Ka- nis klubelnöki posztról történő visz- szahívására. (gl) Szlovén parlamenti küldöttség tárgyal Pozsonyban Vannak közös vonások ÚJ SZÓ-JELENTÉS Pozsony. Szlovákiában tárgyal a szlovén parlament nemzetközi kap­csolatokért felelős bizottsága. A kül­döttség tegnap a parlament külügyi bizottságának tagjaival és Csáky Pál miniszterelnök-helyettessel is tár­gyalt. ,A megbeszélések központi témáját az európai integráció ké­pezte” - nyilatkozta Duka Zólyomi Árpád képviselő. Elmondta: Szlové­niában gyorsan végbementek a re­formok, ennek köszönhetően az Eu­rópai Unió társult országainak első csoportjába sorolták. Kilenc fejeze­tet már lezártak, jelenleg pedig 16 fejezetben folynak a csadakozási tárgyalások. Szlovákiától eltérően Szlovéniának nem okoz problémát az agrárszektor, mert az ország be­hozatalra szorul, tehát szüksége van az EU mezőgazdaságára. Duka Zó­lyomi szerint érdekes fejlemény, hogy az országban kormányválság van kialakulóban. Ennek oka, hogy a kormánytag néppárt egyesül az el­lenzéki kereszténydemokrata párt­tal. Megváltoznak tehát az arányok, ezért nem lehet kizárni az idő előtti választásokat. A Vatikánnal köten­dő szerződés kérdésében sem egy­ségesek a szlovén politikusok. A li­berális párt nem támogatja, mert azt vallja, az államot külön kell vá­lasztani az egyháztól. Szlovénia jó kapcsolatokat tart fenn szomszédaival. Jelenleg Ausztriával feszültebbek a viszonyok, mert a Haider-féle szabadságpárt Szlové­niát egyetien atomerőműve miatt támadja, (szm) Ha meggyógyul, Lexa vissza kíván térni a parlamentbe Erkölcstelen, törvényes SITA-HÍR Pozsony. Juraj Trokannak, Ivan Lexa védőjének meggyőződése, hogy védence ügyében kormány- szinten határoznak. Elmondása sze­rint a február 11-én az emberi jogok megsértésére hivatkozva benyújtott beadvány kérdésében még nem szü- letett döntés. Lubomír Hlbocan, Lexa másik ügyvédje szerint véderí­cük egészségi állapota változadan. „Ha Ivan Lexa kigyógyul betegségé­ből, melyet számos orvosi lelet iga­zol, visszatér a parlamentbe” - je­lentette ki Hlbocan. Trokan tájékoz­tatott washingtoni útjáról is, mely­nek során az amerikai képviselőkkel folytatott megbeszélésem azt han­goztatta: az amnesztia, melyben ifj. Michal Kovác elrablói részesültek, erkölcstelen, de törvényes. Több szociális törvénymódosítást is javasol a baloldal Megvédeni a „kicsiket” ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A munkanélküliek segé­lyére elkülönített összegből 2,3 mil­liárd koronát az önkormányzatok­nak kellene átadni, így mintegy 20 ezer közhasznú munkahelyet te­remthetnének olyanok számára, akik már legalább 9 hónapja segély­ből élnek. Egyebek közt erről szól a Demokratikus Baloldal Pártjának az a törvényjavaslata, melyet a kor­mány második parlamenti olvasatra javasolt. Lubomír Andrassy alelnök szerint a párt a polgári és a kereske­delmi törvénykönyv olyan módosí­tását is szorgalmazza, amely a válla­latok kisebbségi tulajdonosait véde­né a többségi tulajdonosok általi va- gyonátmentéstől, olyan előnytelen szerződések megkötésétől, amelyek csődbe juttatnák a vállalatot. Ilyen esetben a többségi tulajdonos nem­csak befektetett vagyonával, hanem magánvagyonával is kezeskedne a vállalat tartozásainak megtérítésé­ért. Andrassy szerint Ivan Miklós miniszterelnök-helyettes arról be­szélt, hogy a közigazgatási reform első szakaszának megvalósítására 1,5-2,5 milliárd koronára lenne szükség, a pénzügyminisztérium becslése szerint az összeg ennek a kétszeresét is kiteheti. (G. L.) Felmérés a szlovákiai magyarság körében A MKP egységes, jól működő párttá forrott össze Teljesen egyetért U Inkább egyetért | | Nincs határozott véleménye Inkább nem ért egyet HIH Egyáltalán nem ért egyet I I Nem tudja (adatok százalékban) Forrás: Fórum Intézet GRAFIKON © VOX NOVA Jövőre nyugdíjemelés c t Sikeres volt az idősek éve Pozsony. Az idősek nemzetközi éve Peter Magvasi munka-, szociális és családügyi miniszter szerint elérte célját. Magvasi jelentős lépésnek nevezte az idős emberek védelmé­ről szóló nemzeti program elfoga­dását. Az eredményekkel a Szlová­kiai Városok és FalvakTársulásának képviselői, valamint a szakszerveze­tek is elégedettek. Ivan Saktor, a konföderáció elnöke szerint viszont elsősorban az egészségügy terén nem sikerült eleget tenni az elvárá­soknak. A szaktárca szerint legké­sőbb jövőre elfogadják a nyugdíj- emelésről szóló jogszabályt. (SITA)

Next

/
Thumbnails
Contents