Új Szó, 2000. április (53. évfolyam, 77-99. szám)

2000-04-08 / 83. szám, szombat

8 Tudomány és technika ÚJ SZÓ 2000. ÁPRILIS 8. Eddig ismeretlen emlőst találtak az Andokban Májusban ritka bolygóegyüttállás lesz Naprendszerünkben, öt planéta csoportosul 20 fokos körzetben A véletlen segített ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A világvége 2000-ben is elmarad A Szaturnusz teljes pompájában. Bármilyen nagy bolygóról is van szó, hatása Földünkre nézve elenyésző. (Fotó: Internet) Zoológusok szerint rendkívüli a fel­fedezés, amit egy expedíció tagja tett Peruban, az Andokban: egy mindeddig ismeretlen emlősfajt ta­lált. A Conservation International által szervezett, ebből a szempont­ból még nem tanulmányozott terü­leteken vizsgálódó expedíció tagjai éppen a Vilcabamba-hegységben jártak, a híres inka város, Machu Picchu romjai közelében, amikor Dr. Louise Emmons, a washingtoni Smithsonian Intézet kutatója szinte rálépett egy állatra. Az új faj a Cus- comys asháninka nevet kapta, ami a közelben fekvő Cuzco városára és a környék indián őslakóira, az asha- ninkákra egyaránt utal. Egy új pat­kány-fajról van szó, melynek mérete megegyezik egy házimacskáéval, testfelépítése erőteljes, színe hal­ványszürke, a fején egy fehér csík húzódik végig egészen az orráig, és hatalmas karmai vannak. A dolog ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Mintegy 10 ezer évvel ezelőtt, a leg­utóbbi jégkorszak végén a mai Michigan területén is megolvadtak a gleccserek, s a vidéket meghódí­tották és elborították a lucfenyők. Aztán, szinte tragikus hirtelenség­gel, az erdők elpusztultak. Marad­ványaikat azonban a rájuk rakodó homokrétegek meglepő épségben megőrizték, s ma tudósok vizsgál­ják rajtuk a hirtelen felmelegedés okozta változásokat. Leginkább ar­ra kíváncsiak, milyen tanulságok­kal szolgálnak e maradványok a mának, amikor a legtöbb kutató szerint ismét egy világméretű fel- melegedés korszaka köszöntött a Földre. A kutatók a helyszínre siet­tek, hogy a tudományos vizsgálatok céljából legalább időlegesen zárol­ják a területet. Ezután megkezdték a homok és a nyomában feltörő víz óvatos eltávolítását. Amit feltártak, az valóban lenyűgöző volt: mintegy 6000 négyszögölnyi erdő, benne még álló fákkal, olyan tökéletes ép­ségben, hogy a fák törzsén még a moha is megmaradt. A vizsgálatok­ból kiderült, hogy ajég visszahúzó­dása után a fák szinte azonnal el­szinte teljes mértékben a véletlenen múlott. A kutató elmondta: „Csodá­latos érzés volt ráébredni, hogy a rágcsálók egy teljesen új faját talál­tam meg.” Minden bizonnyal egy ragadozó állatot, egy menyétet za­vart meg, amely éppen végzett a patkánnyal, de elfogyasztani már nem tudta zsákmányát. Azt is hoz­zátette, hogy ha csak egy méterrel feküdt volna arrébb a tetem, már akkor sem vette volna észre a rend­kívül sűrű trópusi növényzetben. A felfedezés azért is rendkívüli sze­rencsének tekinthető, mert ezt a patkányt - nagy mérete miatt - kép­telenség lett volna az egerek és más kisebb méretű emlősök számára ki­helyezett csapdákkal elfogni. Más kutatók mindezt igen fontos ered­ményként kommentálták, és egy­ben elmondták: a tény, hogy egy ek­kora állat mindeddig ismeretlen maradhatott, arra utal, hogy még rendkívül nagyszámú ismeretlen faj található a természetben. (S. A.) kezdték benépesíteni a területet. Ám egy hirtelen felmelegedés fel­gyorsította az olvadást, a területet elborította a víz, és megfojtotta a fá­kat. A leülepedett iszap a hajdani erdő talaján még a lehullott tűleve­leket és tobozokat is épségben meg­őrizte. Ha a történet itt befejeződött volna, akkor a fák szép lassan elkor­hadnak. Ám ekkor az éghajlat vá­ratlanul újra nagyot változott, felte­hetőleg egy még nagyobb felmele­gedés következett be, amely még több vizet zúdított a területre. Ez az áradat már a gleccser által kivájt homokot is magával sodorta, amely olyan gyengéden temette el az er­dőt, hogy a fákon még a satjadzó hajtások is épségben megmarad­tak. A kutatók arra számítottak, hogy a növekedés ütemében valami „törésre” fognak bukkanni, amely visszatükrözi a mikroklímában be­következettváltozást. Ám meglepe­tésükre ennek semmi jelét sem ta­lálták. Úgy látszik, a fák nem érzé­kelték a gyors felmelegedést, és nem változtattak növekedésük üte­mén. Ez pedig intő jel kell legyen a mának is. Váratlanul, minden elő­zetes jelzés nélkül nyakunkba sza­kadhat a katasztrófa. (É. T. ) A bulvársajtó 1999-ben négy időpontra is világvégét hirde­tett, s úgy tűnik, idén sem fo­gunk hiányt szenvedni hason­ló rémhírekből. A 2000. év fő attrakciója a május 5-ei boly­góegyüttállás lesz: öt planéta csoportosul a Halak és a Kos határán, viszonylag kis terü­leten, mintegy 20 fokos kör­zetben. Ott lesz a Nap, és tisz­teletét teszi a Hold is. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Tudjuk, hogy csillagképek valójá­ban nem léteznek, csupán az em­beri fantázia termékei. Legtöbb­jüknél a csillagok csak közel egy irányban látszanak, de tőlünk és egymástól való távolságuk is óriá­si. Elnevezésük közmegegyezésen alapul, és kevés kivételtől eltekint­ve nem is hasonlítanak arra, ami­nek nevezik őket. így aztán annak sincs semmilyen jelentősége, hogy egy-egy bolygó éppen melyik jegy­ben tartózkodik, de az asztrológu­sok már fenik a fogukat, hiszen va­lószínűleg sokan fordulnak majd hozzájuk, hogy megtudják, mit je­lent számukra a csillagok állása. Évezredekkel ezelőtt az emberek­nek még fogalmuk sem lehetett az égitestek mibenlétéről. Az égbolt is­merete viszont nélkülözhetetlen volt számukra, hiszen a Nap és a Hold csillagok közötti helyzete alapján készítettek naptárt, hogy idejében el tudják végezni a mező- gazdasági munkákat. Ó-Egyiptom- ban a Szíriusz heliákus (Nappal együtt való) kelésekor indult meg a Nílus áradása. Tapasztalataik alap­ján úgy gondolták, hogy a két dolog összefügg. Ma már tudjuk, hogy meteorológiai, éghajlattani okok miatt áradt éppen akkor a Nílus, a csillagok aktuális helyzete csupán véletlen egybeesés volt. Az is bevett gyakorlat volt hajdanán, hogy fo­gyatkozások idején éktelen lármát csaptak az égi szörny elijesztésére, mert hitük szerint fel akarja falni a Napot vagy a Holdat. A módszer be­vált, hiszen néhány óra múlva vége lett a fogyatkozásnak. Ma már mo- solygunk ezen, pedig ez a szokás és a mögötte lévő szemlélet egyidős azzal, hogy az égitestek állása meg­határozza sorsunkat. A korabeli is­mereteknek megfelelt, mai tudá­sunkkal már csak babonának ne­vezhetjük. Ma a csillagászat (aszt­ronómia) és a csillagjóslás (asztro­lógia) között - szó szerint - ég és föld a különbség. Olyan udvariat­lanság összetéveszteni őket, mint ha Budapestet keverné valaki Buka­resttel. Á csillagász valóban az égi­testekkel foglalkozik, az asztroló'- gusnak sokkal fontosabb a pszicho­lógia, amit a hiszékenység kihasz­nálása érdekében érdemes tanul­mányoznia. Mindehhez ma már a csillagos ég csak ürügy. A közhiedelemmel ellentétben nem is olyan ritka a bolygók sora- kozója, legutóbb 1994-ben volt a mostanihoz hasonló együttállás. Akkor a Nyilasban és a Bakban he­lyezkedett el az öt legfényesebb bolygó, de rendkívüli esemény nem történt. A Nap és a Hold való­ban hat Földünkre, gondoljunk csak az apály és dagály váltakozá­sára. De a bolygóknak még akkor sincs számottevő fizikai hatásuk, ha azonos hányban helyezkednek el. A kilenc nagybolygó össztöme- ge több mint ezerszer kisebb, mint a Napé. A gravitációs erő hatása a távolság négyzetével fordítottan arányos. Márpedig az említett égi­testek idén május 5-én akkor is elég messze lesznek tőlünk, ha az adatokat lefelé kerekítjük. Teljesen tudománytalan tehát arra hivatkozni, hogy a bolygók árapály­keltő ereje fog katasztrófát okozni. Egyszerű számítások segítségével kiderül, hogy május 5-én Naprend­szerünk legnagyobb bolygója, a Ju­piter kb. 1,5 mm-rel növeli a Hold és a Nap árapályának mértékét. A többi bolygó együttes hatása sem éri el a fenti érték felét. A bolygók látszólagos elhelyezkedése tehát nem jelent semmit. Sokszor kerül­tek már közel egymáshoz az égen, ennek ellenére bolygónk még min­dig egyben van. Az emberekben vi­szont csak az maradt meg, amikor ezzel egyidejűleg valami váradan és negatív esemény történt. A csilla­gokból egyébként sem a jövőt, ha­nem a múltat lehet kiolvasni! Már a legközelebbi bolygóktól is többször tíz perc alatt ér ide a fény, a csilla­goktól pedig több száz vagy akár több ezer évig is jöhet, mire eljut hozzánk. Mi tehát nem a mostani, hanem a fény-kiinduláskori állapo­tot, vagyis a múltat látjuk. A bevezetőben említett híresztelé­seket nem lehet ártaüan játéknak minősíteni. Tavaly a napfogyatko­zás ürügyén katasztrófákkal ijeszt­gették a lakosságot. Azért sem mondhatjuk, hogy ártatlan játék­ról van szó, mert egy ilyen rémhír hallatán néhányan úgy gondolnák, hogy most már minden mindegy, és visszavonhataüan lépésekre szánnák el magukat. A korábbi „világvégék” alkalmával számta­lan ilyen eset történt. 1910-ben a Halley-üstökös megjelenésekor so­kan eltékozolták vagyonukat, má­sok öngyilkosok lettek. Arról azon­ban nem lehetett hallani, hogy egyeden rémhírterjesztőnek is bármi baja esett volna. Jogilag elég nehéz megfogni őket, lelkiis­meretükre apellálni pedig naivitás lenne. A bulvársajtó üzleti érde­kektől vezérelve nem riad vissza semmilyen álszenzáció tálalásától. Teheti, hiszen az emberi pszichi­kum sajátsága a szorongás, a féle­lem az elmúlástól, aminek persze jól felfogott önvédelmi, evolúciós okai vannak. A megsemmisülést azonban agyunk nem tudja feldol­gozni. Ez a lelki jelenség az összes vallás transzcendens gondolatai­nak fenntartója és újraélesztője. Nem tudunk mit kezdeni a halál­lal, és kibúvókat keresünk előle: túlvilágot, mennyországot, rein­karnációt találunk ki és emeljük társadalmi szintre. Ennek a meg­semmisülés-félelemnek a kifejezé­se a vüágvége-szorongás is, erre építenek akarva-akaradanul is a rémhírteijesztők, és mivel szinte minden ember tudatalattijában ott van ez a misztikus rettegés, újra és újra be lehet dobni a köztudatba, mert erősebb érzelmi hatást ered­ményez, mint ha észérvekkel pró­bálunk valakit meggyőzni arról, hogy ezer együttállás volt már az égen, és mégse történt semmi. Egyedüli megoldás a tanulás, isme­reteink kiszélesítése lehet, ami per­sze sokkal nehezebb, mint egysze­rűen elhinni a készen tálalt, készen kapott információt. Fáradságos, de megéri, hiszen sok szép élményben lesz része annak, aki megismerke­dik a csülagok világával. Anyagilag is megéri, hiszen nem veszi meg év­ről évre az ugyanazokat a szenzáci­ókat hirdető újságokat. Végezetül még egyszer: május 5-én semmi különleges nem történik majd, leg­alábbis a bolygók együttállása mi­att biztosan nem. Az ember sorsá­ra a legkevésbé az égitestek van­nak befolyással, a legnagyobb ve­szélyt saját maga jelenti önmaga számára. Az intő jeleket tehát ne az égen keressük. Ha mégis ször- nyülködni akar valaki, akkor ne az eget kémlelje, hanem nézzen kö­rül - itt a Földön. (T. Z.) Az amerikai űrmentőcsónak újabb sikeres tesztje Michigan államban tökéletes épségű erdőre leltek A fák állva haltak meg Hét személyen segít ÚJ SZÓÖSSZEFOGLALÓ Az eddigi legkomolyabb tesztet vé­gezték el az X-38 jelzésű kísérleti re­pülő szerkezeten, amely a Nemzet­közi Űrállomáson szolgál majd „mentőcsónakként”. A mostani teszt már az ötödik légköri kísérlet volt, s most elsőször végezték olyan körülmények között, amilyenek majd az űrből történő landolás vég­ső szakaszában is jellemzőek lesz­nek. A gépet egy NB-52-es bombá­zóról engedték el, 11 850 méteres magasságból. Az X-38-as 44 másod­percig szabadon, siklórepülésben repült, s 800 km/órás sebességet ért el. Ekkor kezdődött meg az újonnan kifejlesztett, több fázisban kinyíló ejtőemyőrendszer telepítése, ame­lyet most próbáltak ki első ízben. A szerkezet remekül működött, és si­ma, 11,2 perces ereszkedést biztosí­tott a legénység nélküli gép számá­ra. A landolás során a három csúszótalp egyike nem nyüt ki, de a földet érés ettől függetlenül simán zajlott. Első ízben próbáltak ki egy új repülésirányító szoftvert is, amely hibátlanul működött. Az X-38 az űr­állomás egész legénységének (max. 7 fő) kimentésére alkalmas. Élet- fenntartó rendszerei mintegy 9 órá­nyi repülést engednek meg. A lan^ dolás teljesen automatikus, de a le­génység természetesen beavatkoz­hat, ha ezt szükségesnek tartja. A mentés során a Föld felé való lökést megadóTiajtómű leállása és ledobá- sa után a jármű siklórepüléssel köz­lekedik, majd kinyitja irányítható ej­tőernyőjét. A landolás nem kereke­ken, hanem csúszótalpakon törté­nik. A pályamódosításra alkalmas hajtóműrendszer nitrogéngázzal működik. Az energiát újratölthető elemek biztosítják. A jármű kb. 8,5 méter hosszú és 5 méter széles, tö­mege több mint 7 tonna. A jármű előállítására fordított költségek drá­mai módon csökkentek: az eredeti­leg tervezett 2 milliárd dollár he­lyett mindössze 90 millióba kerül majd a repülési tesztekkel együtt. Ennek legfőbb oka az, hogy sok esetben már meglévő technológiák alkalmazásával, illetve továbbfej­lesztésével operálnak. Az elektroni­ka és a mechanika nagy része a NA­SA, a légierő és a haditengerészet ál­tal már korábban, közösen kifejlesz­tett berendezésekből származik. A speciális, a NASA által már kifejlesz­tett festékréteg, amit a tervek sze­rint a hővédő burkolaton alkalmaz­nak, jóval tartósabb lesz, mint az űr­repülőgépek esetében. A következő másfél évben további tesztek követ­keznek, s a gép továbbfejlesztett, ja­vított változatát 2002-ben próbálják ki „élesben”, egyelőre még legény­ség nélkül. A tervek szerint egy űrre­pülőgépről elengedve kell landolnia a Földön. (S. T.) A tűzhányók gőzgyűrűi ismert jelenségek, ám részletesen eddig egyetlen vulkánnál sem figyelték meg őket Ráérősen, látványosan pöfékelt az Etna ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Gőzből és gázokból álló, néhány száz méter átmérőjű „füstkariká­kat” kaptak lencsevégre a vulkano- lógusok. A drámai alakzatokat az Etna pöfékelte ki magából. Az Etna Európa legmagasabb és legaktí­vabb tűzhányója. Jug Alean és Marco Fülle vulkanológusok folya­matosan figyelik az Erna növekvő aktivitását, s februárban egészen furcsa alakzatokat figyeltek meg a hegy Bocca Nuova nevű területe felett. Az általuk gőzgyűrűknek nevezett alakzatok jelentek meg, s sokáig finoman sodródtak a leve­gőben. Méretüket nehéz meghatá­rozni, mert az égbolton nem lehet mihez viszonyítani őket. Becslések szerint kb. 200 méteres átmérőjűek, s fennállásuk 10 perce alatt kb. 1000 méteres magasságig jutottak el. Bár a gőzgyűrűk régóta ismert jelenségek, ilyen részletes­séggel eddig egyetlen vulkánnál sem figyelték meg őket. Kialakulá­suk módja egyelőre nem ismert, de valószínű, hogy keskeny hasadé- kok mentén, gyors ütemben lezaj­ló pulzáló gázkibocsátások alakít­ják ki őket. Alean és Fülle folyama­tosan fényképezik a hegyet, mi­közben a földreftgéseket figyelik állomásukról. (S. T.) 200 méter átmérőjű, pompás látványnak számító füstkarikákat ereget az Etna (Fotó: Internet)

Next

/
Thumbnails
Contents