Új Szó, 2000. március (53. évfolyam, 50-76. szám)

2000-03-14 / 61. szám, kedd

Panoráma ÚJ SZÓ 2000. MÁRCIUS 14. A Mozambikban az utóbbi hetekben pusztító árhullám halálos áldozatai­nak hivatalos száma 492-re emelkedett. Mint a maputói katasztrófael­hárítási hatóságok hétfőn közölték, ez még korántsem végleges adat: az áldozatok száma folyamatosan növekszik, az ár levonulásával újabb holt­testek kerülnek elő. Nemzetközi segélyszervezetek becslése szerint ezrek vesztették életüket az árvízben. (TA SR/AP) A Fekete-erdő vidékéről egészen a Fekete-tengerig Átússza a Dunát NAPTÁR Március 14 E Cf .y. G O N D O L A T Az élet csak megtörtént ben­nünk, de nem a miénk. Mi mintegy belenövünk, aztán tá­vozunk, az élet marad ami. László Gyula NÉVNAP Matild Germán eredetű név jelentése: hatalmas harcosnó. Ma Pauli­na nevű ismerőseinket is kö­szöntsük! ^.LÉ.y.FORDyLÓINK 90 éve született László Gyula régész és festőművész. Legin­kább festőnek tartotta magát, de könyveit remek stílusban írta, azért A honfoglaló ma­gyar nép élete és A vándorlás művészete Magyarországon című könyvei nemcsak tudós munkák, de sokak kedvenc ol­vasmányai is. 45 éve hunyt el Fuchs Jenő ví­vó. A kardvívásban jeleske­dett, az 1908-as és az 1912-es olimpián nemcsak a kard egyénit nyerte meg, de tagja volt a győztes magyar csapat­nak is. 25 éve hunyt el Susan Hay­ward amerikai színésznő. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 30 éves Raimundo Ferreira Ju­nior Baiano brazil labdarúgó. 30 éves Meredith Salenger amerikai színésznő. 30 éves Andree Wiedener né­met labdarúgó. NAPI VICC- Kiss úr, a hallása már teljesen rendben van - mondja az or­vos. - Kétszáz koronát kérek a kezelésért.- Hétszázat?- Igen, és bármikor újra meglá­togathat. MTI-PANORÁMA Ljubljana. A Dunát már jópáran át- úszták - keresztben. Egy 45 éves szlovén férfi azonban hosszában tervezi végigtempózni a távot. Mar­tin Strel a Fekete-erdő vidékéről startol - akárcsak a Duna - és 2848 küométert kell úsznia a Fekete-ten­geri finisig. Június 25-én vág neki a folyónak, s naponta 80 kilométert akar megtenni, amihez 14 órát kell a vízben lennie. így is több mint egy hónapig tart majd a „hosszútávúszó magányossága”. A Duna végigúszá- sával Strel fel akarja hívni a világ fi­gyelmét arra a folyóra, amely - mint mondta - sokat szenvedett há­borútól és környezeti katasztrófá­tól. Utóbbival a Marost és a Tiszát ért mérgezésre utalt, amelyből azonban a Dunába is jutott. HOROSZKÓP Kos: |MH A siker érdekében olyan módszereket kell alkal- maznia, amelyeket ko­rábban teljes mértékben elutasí­tott. Szerelmi kapcsolatát tönkre teheti az állandó féltékenység. Bika: ■■ Ez egy könnyed nap, I amikor csak rutinfelada- tokát kell elvégeznie, és magánéleti kapcsolatai harmo­nikusan alakulnak. Egyik rokona révén új barátokra tesz szert. Ikrek: ■■■ Délután együtt ebédel egyik üzletfelével, aki ■ül izgalmas ajánlatot tesz. Egy félreértett információ telje­sen romba döntheti munkáit, úgyhogy legyen óvatos. Rák: Szeretne felejthetetlen élményt szerezni kedve- sének, ezért elutaznak egy helyre, melyről tudja, hogy közel áll a szívéhez, és régóta szeretett volna eljutni oda. Oroszlán: ■pH Ha rászánja magát, ma megtalálhatja a közös WKM nevezőt a családtagjai­val, bár ez sok időt és türelmet igényel. Az este nem kedvez a ro­mantikának. Szűz: ■HH A mai nap kedvez a sze- Ey relemnek, lehet, hogy partnert talál, akit ko­rábban csak távolabbról ismert. Délután egy rendezvényen új üz­leti kapcsolatokat épít ki. Mérleg: Semmi sem terelheti el figyelmét végső céljáról, ■■■ melynek elérése érdeké­ben mindent megtesz. Egy reg­geli találkozón váratlan új lehe­tőségek nyílnak meg. Skorpió: ■■■■ Távoli célkitűzései érde- fcfTi5 kében ma kockázatos üzleti menőverre vállal­kozik. Egy üzletemberrel folyta­tott tárgyalás sikere azon múlik, hogy mennyire meggyőző. Nyilas: Egyik szomszédjával re­mekül megértik egy­mást, de mégse szeretne közelebbi barátságba kerülni ve­le. Egy bevásárló körút során hasznos holmikra tesz szett. Bak: Több jó hírt is kap a tá­volból, melyek megnö­velik az önbizalmát. Mi­vel remekül szót ért munkatársa­ival, ezen a napon a csapatmun­ka a legcélravezetőbb megoldás. Vizöntö: Egy pénzzel kapcsolatos vágyálma ma valósággá válat, hála egy nagy ha­talmú ember segítségének. Be­fektetéseinél a legfontosabb szempont a biztonság legyen. Halak: Itt az ideje, hogy üzleti kapcsolatait felhasznál­ja arra, hogy előmozdít­sa karrierjét. Néhány ember örömmel segítene, mert nagy le­hetőséget látnak Önben. Tudjon meg többet életéről a szerelem kártyájából az Új Szó vonalán! 0975-75 75 OO Az orosz polgároknak is sok a panaszuk, de nem az Antikrisztus miatt Ördögi adóügyek Moszkva. Az orosz pravosz­láv egyház Szent Szinódusa azzal vádolja az adóügyi minisztériumot, hogy ördö­gi számmisztikát alkalmaz és totális ellenőrzésre tö­rekszik az orosz polgárok magánélete fölött. MTI-PANORÁMA Egyes pópák megtagadják a szentségek kiszolgáltatását azok­nak a híveknek, akik átvették az adóigazolványt a hivataltól. A Szent Szinódus egy nyilatkozatá­ban sérelmezte, hogy az új adó- igazolványokon az azonosító­szám tartalmazza a 666-os szám­jegyet, amely az egyház szerint az Antikrisztus jegye. A hétvégi orosz lapok szerint az egyház til­takozott azért is, mert szerinte az új adóazonosító kártyák révén - amelyek kódolt információkat tá­rolnak birtokosaikról - a hatósá­gok totális ellenőrzésre tesznek szert az állampolgárok magánéle­te fölött. Az ortodox egyház vezetése fel­hívta a hatóságok figyelmét arra, hogy „az orosz alkotmány értel­Egyes papok elutasítják az adóigazolványt átvevő hívők megáldoztatását. mében tilos adatokat gyűjteni, őrizni és felhasználni az állampol­gárokról azok beleegyezése nél­kül”. A szinódus úgy látja, hogy az adó­hatóság által gyűjtött információk felhasználhatók az „állampolgár­ok rovására”, mindazonáltal nem ért egyet azzal, hogy egyes papok elutasítják a „sátáni” adóigazol­ványt átvevő hívők megáldoztatá­sát - derül ki az AFP jelentéséből. Az Izvesztyija szerint az orosz adóügyi hatóságok lázasan tanul­mányozzák az egyház nyilatkoza­tát, de egyelőre nem értik kris­tálytisztán annak minden pontját. Korábban az ukrán ortodox egy­ház is felszólította híveit, hogy ta­gadják meg az Antikrisztus jelét, a 666-os számjegyet tartalmazó adóigazolványok átvételét. Ami az adófizetőket illeti, szintén sok panaszuk van az adókkal kap­csolatban, de nem az Antikrisztus miatt. Olasz kutatók hat európai városban végeztek méréseket Gyilkos otthonok MTI-PANORÁMA London. Egyre veszélyesebbek otthonaink, levegőjük ugyanis mérgezőbb, mint a kinti* utcai. A modern otthonok szőnyegei, csempéi, műanyagpadlói valósá­gos „benzingőzcsapdaként” mű­ködnek, mivel magukba szívják és elraktározzák az autók kívül­ről beáramló kipufogógázait - adta hírül a brit Nature című tu­dományos magazin. Olasz kutatók hat európai város­ban vizsgálták a karcinogén szin­teket, és a lakásokon belül más- félszeres átlagértéket mértek a kinti, utcaihoz képest. A rákkeltő vegyi anyagoknak Észak-Európa lakosai jobban ki vannak téve, mint a déíiek. Észa­kon ugyanis több a szőnyeg, a fa­felület, amelyek magukba szívják a káros gázokat, míg a délen ked­velt márvány burkolatok, csupasz falak kevésbé raktározzák a kar­cinogén anyagokat. A lakáson belül mért szintek így aztán jóval magasabbak voltak Koppenhágában, Antwerpenben, Rouenban, mint például Athén­ben. A méréseket mindegyik városban ötven önként felajánlott lakásban végezték kéthavonta, 1997 és 1998 között. Hárman meghaltak, az anyagi kár hárommilliárd korona Árvíz pusztított Észak-Csehországban Barbie vetélytársa? Liz Taylor 75 dollárért New York. Liz Taylor versenyre kel Barbie babával: a Mattel ameri­kai játékkonszem baba formájá­ban „piacra dobja” a világhírű szí­nésznőt. A baba Kleopátra alakjában ábrá­zolja Taylort az 1963-as filmből. Ez az első engedélyezett játékszer a színésznőről. Darabja 75 dollár­ba kerül. A Barbie-kat ontó Mattel cég már újabb Liz babán dolgozik. A Taylor- sorozat következő darabja még fia­talabb lesz: az 1950-ben készült Father of the Bride (A menyasz- szony apja) című filmben játszó Taylorról mintázzák. Ez a baba júli­usban kerül az üzletekbe. (PAN) Film Dietrich életéről Langyos fogadtatás Berlin. A Marlene Dietrich életéről készült film-díszbemutatóján mér­sékelt sikert aratott a berlini közön­ség soraiban. A bírálatok szerint csak klisék hosszú sorát filmesítette meg a rendező, Joseph Vilsmaier. Védekezésül a rendező azt hozta fel, hogy„Marlenét filmre vinni a lehető legnehezebb dolog”. Marlene szere­pét Kalja Flint német színésznő ala­kította. A film 15 évet fog át Dietrich életéből, attól kezdve, hogy 1930- ban Josef von Sternberg felfedezte őt a „Kék angyalban”, egészen ad­dig, hogy a második világháború be­fejeződését követően a színésznő visszalátogatott Berlinbe. (PAN) MTI-JELENTÉS Prága. Immár három emberéle­tet követelt az árvíz Észak-Cse­hországban - jelentette tegnap reggel a prágai közszolgálati rá­dió. Az anyagi károk elérik a há­rommilliárd koronát. Az enyhe idő kiváltotta hóolvadás, vala­mint a több napig tartó esőzések következtében megáradt folyók és patakok a Prágától északra eső régióban, különösen a Semily, Mélník, Mladá Boleslav, Decin és az Ústí nad Labem járásokban, mintegy 15 000 hektárnyi terüle­tet öntöttek el, megrongálva szá­mos autóutat, vasutat, hidakat és a folyók közelében álló épülete­ket. Milos Kuzvart környezetvé­delmi miniszter, aki a hét végén helyszíni szemlét tartott az árvíz sújtotta területeken, úgy nyilat­kozott, hogy az anyagi károk el­érik a hárommilliárd koronát. A legnagyobb károk az úthálózat­ban keletkeztek. A károkat az ál­lami költségvetésből fogják meg­téríteni. A meteorológusok szerint az észak-csehországi folyók vasár­nap, illetve tegnap tetőztek, s várható, hogy az árhullám már nem okoz nagyobb károkat. Az 1997-es tavaszi áradások több mint 60 emberéletet követeltek. Ünneplés Mexikóvárosban. A közép-ameikai ország fővárosában vasárnap emlékeztek meg a városalapítás 675. évfordulójáról. (TASR/EPA)

Next

/
Thumbnails
Contents