Új Szó, 2000. március (53. évfolyam, 50-76. szám)

2000-03-13 / 60. szám, hétfő

► SPORTVILAG Ház, lakás, autó. telek, rekonstrukció ♦ Dárdai, Király és a többiek ♦ Akit még Steve Yzerman is megirigyelhetne ♦ Rajt a jobb jövő jegyében ♦ Fél tucat gólt lőtt a Slovan ♦ Nyolc „zöld-fehér” gól a Vácnak ♦ Kövér bohóc, aki sárgára festi a haját ♦ Schumacher nyert Melbourneben Hétfő, 2000. március 13. www.ujszo.com Ára 8,50 korona • 53. évfolyam, 60. szám A kulturális szervezet a hétvégén módosította alapszabályát és megújulásra készül Kvarda József lett a Csemadok elnöke Talán még viz is van a Tiszában (CTK-felvétel) Ciánra ólom; a tiszai szennyezés elérte Magyarországot Tiszta Románia MTI- ÉS TA SR-HlR Egy évre a növekedéstől Kicsi, de valós - így jelle­mezhetjük a tavalyi év 1,9 százalékos gazdasági növe­kedéséről múlt héten közzé­tett hivatalos adatot. A sze­rény növekedéssel kapcso­latban némelyek csalódásuk­nak adtak hangot. Ők nyil­vánvalóan elfelejtették, hogy az ország egy évvel ez­előtti helyzetét figyelembe véve csökkenhetett volna is a GDP. Sőt, mivel a tavalyi növekedés főként az import­ból fakadt, az is valószínű, hogy mindezt az élénkülő vi­lággazdasági konjunktúrá­nak köszönhetjük. 2. oldal POLITIKA Orbán-Dzurinda megbeszélés .Akkor lehet Magyarország jó állampolgára egy itteni szlovák, ha megmarad jó szlováknak, s így gazdagítja Magyarországot” - mondta a csabai Szlovák Kultúra Házá­ban tartott tájékoztatón Or­bán Viktor. A magyar minisz­terelnök szerint tárgyaló- partnere is rendkívül fontos­nak tartotta a párkányi-esztergomi híd mi­előbbi újraépítését. 5. oldal Mikulás Dzurinda Békéscsa­bán GAZDASÁG Az információs társadalom felé Korunkban nagyszabású át­alakulás tanúi és részesei va­gyunk, melynek folyamán az ipari társadalom folyamato­san informatikai társadalom­má válik. Európa az informa­tikai társadalom kiépítésé­ben szeretne vezető szerepet játszani, s ezt meg is kell ten­nie, ha versenyben akar ma­radni Japánnal és az USA- val. 7. oldal Változóan felhős idő, 3-8 fok, délnyugaton 10 fokra is felszökhet a hőmérő higany­szála. Éjszaka mínusz 4 és mínusz 8 fok, az ország dél­nyugati részében mínusz 2 fok lesz. 3. oldal Dunaszerdahely. Kvarda Jó­zsef, a Magyar Koalíció Pártja alelnöke lett a Csemadok el­nöke. Ő volt az egyeden jelölt a posztra, a szervezet hétvégi országos közgyűlésén a le­adott 105 szavazatból 101-et kapott. KAMONCZA MÁRTA A Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség köz­gyűlésén a több mint száz küldött módosította a szervezet alapsza­bályát is.- 1993-ban fogalmaztuk meg, hogy a Csemadokot alulról építkező szer­vezetté kell átalakítani. Akkor nem sejthettük, hogy milyen idők követ­keznek, nem tudtuk, hogy a Csema­dok elesik mindennemű állami tá­mogatásától. Azt azonban tudtuk, hogy a szövetség megtartó ereje a tagság és a helyi szervezetek. En­nek az önszerveződő folyamatnak a szükségességét az 1997-es közgyű­lés is megerősítette, lényegében ez jelentette a túlélést - húzta alá be­számolójában Kolár Péter, a Cse­madok ÖT elnöke. A legutóbbi or­szágos közgyűlés óta eltelt három­éves időszakot értékelve rámuta­tott arra, hogy a Csemadok helyi Ön az MKP alelnöke, parlamenti képviselő, Csenke község polgár- mestere és már a Csemadok elnö­ke is. Nehéz lesz eleget tenni va­lamennyi feladatnak... Sokat gondolkodtam, vállaljam-e a jelölést, tekintettel arra, hogy ko­moly feladatok előtt áll az ország és az MKP is. Ilyen szempontból nagy kihívás számomra, mert az idő va­lahol korlátozó tényező. Ettől füg­getlenül úgy láttam, hogy valamifé­le tanácstalanság uralkott el a sze­mélyi ügyekben, a Csemadok elnö­kével kapcsolatban, így, bizonyos rábeszélésre mégiscsak hajlandó voltam elvállalni ezt a tisztséget. Tudom, hogy ez mivel jár. Picit za­var, hogy nem volt több jelölt, ugyanakkor megnyugtat, hogy a küldöttek nagy része rám szava­zott. Ez azt jelenti, hogy bíznak bennem, hiszen megtehették volna, ha nem értenek egyet a jelölésem­mel, hogy nem szavaznak. A közgyűlésen a küldöttek között feltűnően kevés volt a fiatal. Mit kíván tenni e helyzet megváltoz­tatása érdekében? Ha mi arról beszélünk, hogy vala­milyen új arculatra, váltásra, meg­újhodásra van szükség, alapvetően át kell értékelnünk a helyzetünket és a fiatalok felé kell orientálódni. A pártok is rájöttek, hogy a fiatalok nélkül nem megy. Az utánunk jövő generációt fel kell készíteni a stafé­szervezetinek túlnyomó többsége hasznos és aktív tevékenységet fej­tett ki. - Minden nehézség ellenére alapszervezeteink száma ma is eléri az ötszázat, taglétszámuk a hetve­nezret, bár az erre vonatkozó ada­tok nem pontosak, mivel az anyagi­ak hiánya miatt sok esetben még a tagsági bélyegeket sem tudtuk el­juttatni a tagokhoz - fűzte hozzá Kolár. Az alapszabály módosításának vi­tájában Bauer Győző, a Csemadok volt országos elnöke szorgalmazta a szövetség gazdasági hátterének kiépítését. Ennek egyik módja - a pályázatok mellett - a tagsági bé­lyeg árának emelése lenne: ez évi száz koronától ezer koronáig ter­jedne. Az új alapszabály és prog­ram a jelenlévők szerint jó kiindu­lópont a szövetség tevékenységé­nek hatékonyabbá tételéhez. A program értelmében a közművelő­dési tevékenységek segítésére tabot átvételére. Nem fordulhat elő a mostanihoz hasonló helyzet, hogy nincs elég jelölt egy ilyen fontos poszt betöltésére, mint a Csemadok országos elnökének atisztsége. Milyen programmal kívánják megszólítani a fiatalokat? Magyarországon nemsokára elké­szül a státustörvény, ami azt jelenti, hogy az itt élő, magát magyarnak valló szlovák állampolgár valamifé­le többletjogokat kap. Ennek kap­csán komoly lehetőségek nyílnak majd a fiatalok számára is. Nem ar­ra gondolok, hogy áttelepülnének Magyarországra, hanem éppen for­módszertani központot hoznak létre, mely biztosítja a szakmai ta­nácsadást. A szövetségnek az elkövetkező idő­szakban három alelnöke lesz: Köte­les László a kelet-, Balajti Lajos a kö­zép-, Miklós Péter pedig a nyugat­szlovákiai régióból. A jelenlévők megválasztották a 41 tagú Orszá­gos Tanácsot, amely első ülését már tegnap megtartotta. Kvarda József elnök a kétnapos tanácskozás zár­szavában annak a reményének adott hangott, hogy a Csemadok tagsága a jövőben bővül, és a szö­vetséget sikerül a kor elvárásainak megfeleően működtetni. A tanácskozások vendégeként jelen volt Bugár Béla, a szlovák parla­ment alelnöke, az MKP elnöke, Csáky Pál miniszterelnök-helyettes, Boros Miklós, Magyarország pozso­nyi nagykövete és Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalá­nak elnöke. 51 dítva, hogy itthon maradjanak. A státustörvény, tehát még ebben az esztendőben elkészül és úgy látom, hogy ennek lehet komoly kihatása a jövő évi népszámlálásra is. Ez en­nek az évnek fontos eseménye lesz, és ilyen szempontból a Csemadok- nak megfelelő súlya és szerepe lesz, meg kell tudni szólítani azt a fiatal réteget, melyre ez irányul. Mi, idő­sebbek, ennek nyilván valamilyen előnyét élvezni fogjuk, de igazából „ezt a mellényt” a fiatalokra kell szabni, (km) (Holnapi számunkban részletes beszélgetést közlünk Kvarda Jó­zseffel.) Bukarest/Budapest. Határérték feletti ólomkoncentrátummal érte el a Tisza szlovákiai és magyaror­szági szakaszát a romániai eredetű szennyeződés. Az öt kilométeres szlovák szakaszon a szakértők víz­mintát vettek, a laboratóriumi el­lenőrzés eredményének közzété­telét mára ígérték. Magyarorszá­gon a vízmintában 0,12 milli­gramm ólmot mutatott ki literen­ként, az erős szennyezettség határ­értéke 0,1 mg. A folyó vizét szür­kére változtatta a szennyeződés. A Borsabánya fölötti novati derítő­ből sikerült leállítani a szennyezett víz kiáramlását - közölte a román vízügyi és környezetvédelmi mi­nisztérium. A helyszínen tartózko­dó román kormányküldöttség há­romszakaszos tervet dolgozott ki a környezetvédelmi baleset elhárítá­sára. A szaktárca hangoztatta: az eddigi román mérések szerint a Visó folyó és a Tisza vizének minő­ségi mutatói általában megfelel­CTK- és TA SR-HÍR Kassa. Vladimír Meciar az egyedü­li jelölt a HZDS elnöki székébe, a mozgalom hétvégén tartja tisztújí­tó közgyűlését - jelentette be az országos tanács kassai ülését köve­tően Vojtech Tkác, a mozgalom al­elnöke. Tkác emellett azt is elkép­zelhetőnek tartja, hogy Meciar tiszteletbeli elnök lenne, s hölgy vezetné a HZDS-t, bár „abból kell kiindulni, hogy a párttagság köré­ben Meciar a legnépszerűbb”. Sza­vai szerint a mozgalom már 600 ezer támogató aláírást gyűjtött össze az előrehozott választások kiírására, és „a legkisebb kétség sem fér ahhoz, hogy tagja lesz az új kormánynak”. Közölte, a néppárt­nek a román szabványoknak - a vas-, cink- és ólomtartalom kivéte­lével. Halpusztulást nem észleltek. A román kormány bezárással fe­nyegette meg azokat a bányaválla­latokat, amelyek nem érvényesítik a biztonságos működtetés követel­ményeit. Az elmúlt napok árvizei és a Tisza nehézfém-szennyezése miatt Ma­gyarország március 15-re - a ro­mán és az ukrán fél bevonásával - rendkívüli találkozót kezdemé­nyezett. A magyar miniszterelnök elmondta, a magyar kormányzat igyekszik elérni, hogy minél előbb külföldi mérési szervezetek is ér­kezzenek Magyarországra, mert így lehet nemzetközileg is hiteles adatokat beszerezni a szennyezés­ről, amelynek méretéről különbö­ző becslések láttak napvilágot. Or­bán Viktor hangsúlyozta: ha más­képpen nem megy, Romániát nemzetközi összefogással kell arra kényszeríteni, hogy írja alá a nem­zetközi környezetvédelmi szerző­déseket. tá alakuló mozgalom megtartja a HZDS nevet, viszont „lázasan” dol­gozik azon, hogy tagjává válhas­son a demokratikus és néppárto­kat tömörítő befolyásos európai szervezeteknek. Ennek érdekében szerinte mozgalmának a KDH-val és az MKP-val is fokozottabban együtt kell működnie, mert e két párt már tagja az EDU-nak, illetve az EPP-nek, s a tagfelvételre is be­folyással van. Újságírói kérdésre, Meciar személye nem akadályoz­ná-e- a mozgalom felvételét az EDU-ba, Tkác kijelentette, a nem­zetközi szervezettel folytatott tár­gyalásaikon személyi kérdésekkel nem foglalkoztak. Sergej Kozlík al- elnök kijelentette, a HZDS tovább­ra is az EU- és NATO-tagság híve. Megnyugtat, hogy a küldöttek nagy része rám szavazott. (archívumi felvétel) Köszönőlevél Kolár Péternek Milan Knazko kulturális miniszter levélben köszönte meg Kolár Péternek, a Csemadok leköszönő országos elnökének a szövetség­ben kifejtett odaadó munkáját. A levelet Jarábik Gabriella, a kuturális minisztérium nemzetiségi főosztályának vezetője szom­baton a Csemadok országos közgyűlésén adta át Kolár Péternek. Kvarda József Csemadok-elnökként egyik fő feladatának a fiatalok megszólítását tartja „Tanácstalanság uralkodott el a személyi ügyekben INTERJÚ A HZDS EDU-tagsága érdekében az MKP-val is tárgyalna Előre lefutott tiszteletkor

Next

/
Thumbnails
Contents