Új Szó, 2000. március (53. évfolyam, 50-76. szám)

2000-03-13 / 60. szám, hétfő

2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2000. MÁRCIUS 13. KOMMENTÁR Káder a kanyarban TÓTH MIHÁLY Vészjóslóan közeledik a kormányzati ciklus félideje, és a koalíció pártjaiban nőttön-nő az idegesség. A demokratikus térfélen sehol egy nyugodt politikai erő, s dugába dőlt minden olyan korábbi elképzelés, amely azt ígérte, hogy a HZDS csak addig lesz erős, amíg a hatalom sáncai mögött tudja magát. A közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy Szlovákiában csak a nemzeti alapon szerveződő és a nyakló nél­kül mindent megígérő populista pártoknak van türelmes bázisa. Per­sze, a türelmesség minősítésével csínján kell bánni. Nem egészen biz­tos, hogy a demokratikus választók önhibájukból váltak rabszodikus- sá, politikai irányultságukat tekintve már-már kiszámíthatatlanná. A rokon- és ellenszenv-százalékok hullámzását a vezető politikusok „idegösszeomlása” váltotta ki. Úgyszólván egyikük sem látta be, hogy a preferenciaszerzésben száz pártalapításnál és koalíció-újraszerve­zésnél többet ér egy aprócska hír az újságban arról, hogy X kisváros­ban beindult egy középüzem, amely 300 munkanélkülinek ígér tisz­tes megélhetést. Ráadásul nemcsak a gyalogszerrrel közlekedő vá­lasztópolgár elbizonytalanodása miatt kockázatos a demokratikus pártstruktúra átszervezése. Már most tapasztalható, hogy erkölcsron­tó hatása is van e folyamatnak, de a pártok nemzetközi kapcsolatai­nak is árt a demokratikus „kártyapakli” újraleosztása. Az utóbbiról csak annyit, hogy 1998 ősze óta a szlovákiai pártok nem kis hányadát nem tudják hova tenni az európai párttömörülések. Ennél is több és közvetlenenbbül érezhető gondtot okoz a karrierizmus még nagyobb elburjánzásának veszélye. Jól emlékezünk arra, hogy az SOP megala­kításának időszakában mennyire megígérték az új párt vezetői, hogy a karrieristákat eleve kiszűrik. Most ugyanezt ígéri Robert Fico is, de számos más párt is hitet tesz káderállományának megrostálása, önzetlenné történő „átképzése” mellett. Az egész elmúlt évtized gya­korlata azt mutatja, hogy a kommunizmusból a piacgazdaságba való átmenet nagyon termékeny talaj, a szélhámosok, a könnyen és gyor­san meggazdagodni vágyók számára. Ennél szemérmedenebbül ta­lán csak a II. vüágháború éveiben, a zsidó vagyon arizátorai garázdál­kodtak. Csakhogy róluk mindenki kezdettől fogva tudta, emberileg hány pénzt érnek. A mostani újgazdagok ünneplő pofát öltöttek, a tisztes polgári magatartást mímelik. Már szmokingban tündökölnek a farsangi bálon. „Ékszereik” valódiságát senki sem ellenőrzi. Dzurinda és Fico, Budaj és Camogursky, meg a többi pártátalakító ar­ra esküszik, közelükben nem terem babért aranyásók számára. Csak­hogy kérdés, lehet-e hétpróbás ugyanazokkal más eredményt elérni. Főszerkesztő: Grendel Ágota (58238318, fax: 58238320) Főszerkesztő-helyettes: Molnár Norbert (58238338) Kiadásvezető: Madi Géza (58238342) Rovatvezetők: Holop Zsolt - politika - (58238338), Sidó H. Zoltán - gazdaság - (58238312), Tallósi Béla - kultúra - (58238313), Urbán Gabriella - panoráma - (58238338), P. Malik Éva - régió - (58238310), Kovács Ilona - mellékletek - (58238314) Tomi Vince - sport - (58238340) Szerkesztőség: Prievozská 14/A, P. O. BOX 49,824 88 Bratislava 26 Hílfelvétel: 58238342,53417054, telefax: 58238343, üzenetrögzítő: 53417054- Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/6382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/5684 214, Komárom: tel., fax: 0819/704 200, Nyitra: 087/52 25 43, Rozsnyó: 0942/7329424. Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 58238322, fax: 58238321) Hirdetőiroda: 58238262,58238332, fax: 58238331 Lapterjesztési osztály, laprendelés: 58238327,58238326 Szedés és tördelés a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a CONCORDIA KFT.- Kolárska 8, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodáiban. Terjeszti a PrNS, valamint a D. A. CZVEDLER KFT. - Somolja. Külföldi megrendelések: PrNS ES-vyvoz dace, Koáická 1,813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Posta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az interneten is megtalálható: http://www.ujszo.com E-mail: redakcia@ujszo.com Liliomfi stílusában . GÖRFÖL ZSUZSA Történelmi esemény színhelye volt tegnap Róma: II. János Pál beismerte a 2000 éves egyház bűneit, és bocsánatot kért értük. Úgy tíz nappal ezelőtt, amikor a Vatikán bejelentette a Szentatya szándékát, sorra hallattak ma­gukról a nemzeti katolikus egy­házak, egymás után jelentették be: maguk is bocsánatkérésre ké­szülnek. Nagyon helyesen, hi­szen a nemzeti egyházaknak is megvannak a saját szégyeneik. Már megszólalt a svájci, elismer­ve: „ország és egyház kudarcot vallott a zsidó menekültek tekin­tetében” a II. vüágháború évei­ben. Elhangzott már a lengyel szándéknyilatkozat is: felszólít­ják a katolikusokat, hogy tartsa­nak lelki ismeret-vizsgálatot a zsi­dókkal kapcsolatos viszonyukról, s bocsánatot kémek azokért a vétkekért és mulasztásokért, amelyeket a keresztények elkö­vettek „idősebb testvéreik” ellen. S mindeközben a Lublini Katoli­kus Egyetem egyik professzora - minden bírálat ellenére - tovább­Albán folklór, NATO-motívumokkal. Néptáncbemutató egy koszovói katonai bázison (TA SR-felvétel) A letétekért adott banki kamatok elszakadtak a hitelkamatoktól és az áremelkedésétől Egy évre a növekedéstől Kicsi, de valós - így jellemez­hetjük a tavalyi év 1,9 száza­lékos gazdasági növekedésé­ről múlt héten közzétett hiva­talos adatot. TUBA LAJOS A szerény növekedéssel kapcsolat­ban némelyek csalódásuknak adtak hangot. Ők nyilvánvalóan elfelejtet­ték, hogy az ország egy évvel ezelőt­ti helyzetét figyelembe véve csök­kenhetett volna is a GDP. Sőt, mivel a tavalyi növekedés főként az im­portból fakadt, az is valószínű, hogy mindezt az élénkülő vüággazdasági konjunktúrának köszönhetjük. Ez egyelőre nincs ellentétben a kor­mány által felvázolt reformcsomag­gal, az is két év megszorítás után ígéri a gazdaság dinamikájának megélénkülését. Mivel a tavalyi becslők közül végül a jegybank bizo­nyult a legsikeresebbnek, most is ér­demes odafigyelni a véleményére. Peter Sevcovic pénzügypolitikai fő­osztályvezető szerint idén már be­zárul a tavalyi olló, vagyis a GDP nö­vekedésében újra szerepet kap a ha­zai fogyasztás bővülése is. Ennek el­lenére idén is két százalék körüli ér­téket vár, ebben egyezik véleménye a statisztikai hivataléval. A fontos az, hogy idén várhatóan folytatódik a gazdaság szerkezeté­nek átalakulása, ami elengedhetet­len feltétele az ígért fellendülés­nek. A jegybank szerint a külkeres­kedelmi mérleg és a folyó fizetési mérleg hiánya idén is a tavalyi öt százalék körül alakul majd, vagyis nem várható lényeges javulás. Szá­mítanak viszont a külföldi tőke be­áramlására. Ez azzal is jár majd, hogy míg az előző években a folyó fizetési mérleg alig húsz százaléká­nak megfelelő tőke áramlott az or­szágba, idén ez az arány akár a 80 százalékot is elérheti. Ez pedig ko­molyan hozzájárul a gazdaság biz­tonságérzetéhez. A jegybank az infláció alakulásához is hozzászólt. Januárban a tervezetthez képest nagyobb volt az infláció és arra szá­mítanak, hogy az áremelkedés üte­me március-áprilisig folytatódik - addigra eléri a 17 százalékot. Ez­után viszont már javulásra számí­tanak, így az éves infláció az év má­sodik felére 10-11 százalék körül alakul majd. Erre komoly hatással lesz a vámpótlék csökkentése és a remélhetőleg stabil koronaárfo­lyam. Azt sem szabad figyelmen kí­vül hagyni, hogy a jegybank - az önálló Szlovákia történetében elő­ször - idén már csak közvetett mó­don, a kamatszint meghatározásá­val érvényesíti pénzpolitikai célja­it. Ez újabb lépés ahhoz, hogy vég­re nálunk is normális gazdasági vi­szonyok alakuljanak ki. A jegybank és a statisztikai hivatal becslésével szemben áll Ivan Miklós gazdasági miniszterelnök-helyettes véleménye, aki a múlt héten az Eu­rópai Bizottság előtt 3 százalékos idei gazdaságnövekedést helyezett küátásba. Ezt arra alapozta, hogy a hazai fogyasztás növekedése mel­lett megmarad az export bővülése is, főként a számunkra meghatáro­zó német piac konjuktúrájának kö­szönhetően. A megatakarítások szempontjából érdekes helyzet állt elő. A jegybank kamatpolitikájának változása miatt (január óta az aktu­ális kamatlábon - jelenleg 12 száza­lék - bármelyik bank áthidaló hitel­hez juthat ebből a forrásból) jelen­tősen visszaestek a betéti kamatok. Míg az egyhónapos letétek tavaly ja­nuárban még 17 százalék, ősszel pe­dig 13 százalék felett voltak, napja­inkra már 9,9 százalék alá csökken­tek. Ez azzal is jár, hogy 17 százalé­kos infláció mellett a megtakarítása­ink rohamosan vesztenek értékük­ből. Vagyis, amennyiben nyárra az áremelkedés mértékét nem sikerül 10 százalék közelébe szorítani, az komoly pénzmozgásokat válthat ki. Azt is látni kell, hogy viszont a hite­lek kamatait a bankok továbbra sem csökkentették lényegesen. A múlt hét másik híre kétségkívül az EU- csatiakozási tárgyalások megkezdé­se volt. A jogszabályok összevetése általában a nagyközönség számára unalmas folyamat, de eddigi elszi­getelésünk után már ez is érdekes hímek tekithető. Azzal, hogy a har­minc fejezetből a hazai szekértők nyolcban kezdik meg a tárgyaláso­kat és ez több, mint korábbi csoport­társaink, Bulgária és Románia ese­tében, bizonyítja, hogy küábaltunk a Meciar-féle balkáni csoportból. Egyébként a korábbi első körös or­szágok hét fejezettel kezdtek - igaz, ők már 23-nál tartanak. OLVASÓILEVÉK Az új nemzedék a tét A vasúti kocsi nyugalma hirtelen megszakad. Egy csapat iskolás húz el mellettem. Fiúk, lányok lökdö­sődve, egymást túlkiabálva és a legcifrább jelzőkkel ületve. A fiata­lok nem vesznek róla tudomást, hogy közelükben kisgyerekek, bo­rús tekintetű idős emberek vannak. Óriási a hangzavar, teletűzdelve pikáns történetekkel, a legalpáribb stílusban. Ezek a fiatalok a koreog­ráfiára is vigyáznak. Tudják, hogy a hangulatot mivel lehet még emelni. A vezérhím fél szemmel az ablakot lesi, egyszer csak hirtelen felugrik és megiramodik előre, töb­ben követik. Kis idő elteltével visz- szaérkezik a győztes sereg. Láttad, milyet behúztam neki? Láttad, hogy rúgtam fejbe? És mindez a legválogatottabb jelzők kíséreté­ben. Hogy miért írok erről a borzal­mas jelenségről? Mert ez a való­ság! Ebben az évben is több ezer fi­atal kerül ki az iskolákból és kezdi úgy az „önálló életet”, hogy mun­kanélküli lesz. Az ország legna- * gyobb problémája ez, és ennek a megoldása a legégetőbb. Sok mú­lik azon, hogy a mai fiatalok mi­lyen irányban indulnak el. Az or­szág jövője a tét. Milyen perspektí­va áll az előtt a fiatal előtt, akinek segélyből kell megélnie? A becsüle­tes utat válassza, és igénytelen lesz? A szerencsésebbje elmegy külföldre munkát vállalni. A gyen­ge erkölcsű beáll maffiózónak és minden rémség elkövetésére képes lesz. S mi lesz azokkal, akik csalá­dot szeretnének alapítani. A házas­ság amúgy is törékeny intézmény. A munkanélküliségből adódó prob­lémák a családi harmóniát nem erősítik, hanem bomlasztják. Az ország tele lesz lelkibeteg fiatallal, akik az idejükkel nem tudnak mit kezdeni. Sokan a kábítószer rabjá­vá válnak. Sajnos, a világ tele van rosszal! A szerencsétlen öngyilkos­jelölt kábítószer-élvezőket még biztatják is. Az internet pontos le­írást közöl különféle kábítószerek elkészítéséről. Vajon kinek a hibá­ja, hogy Közép-Európában nálunk a legnagyobb a munkanélküliség? A mostam kormány a ludas, vagy az előző? Az ellenzéki politikusok gyakran kérik számon a kormány- programnak azt a részét, mely az új munkahelyek létesítésére vonat­kozik. A helyzet nem ilyen egysze­rű, de nincs tudomásunk róla, hogy a problémára a kormánynak lenne megfelelően kidolgozott koncepciója. Erre utal Ivan Miklós miniszterelnök-helyettes február 22-i beszámolója is, mely egy sze­mináriumon hangzott el a munka- nélküliséggel kapcsolatban. De ha lenne is, honnan veszi a pénzmil- liárdokat munkahelyek létesítésé­re. Mostanáig, köszönet az előző kormány bölcs kormányzásának, a nyugati befektetők az ország stabi­litását nem találták megfelelőnek, ezért nem is igyekeztek nálunk be­fektetni. A munkanélküliség a mi MVSZ Tőkés László nem indul A Magyarok Világszövetsége Er­délyi Társasága (VET) küldöttállí­tó gyűlésén, ellenszavazat nélkül Patrubány Miklóst, az MVSZ je­lenlegi alelnökét jelölte az MVSZ elnöki tisztére. Tőkés László püs­pök a gyűlésen közölte: nem vál­lalja a jelöltséget. A tanácskozá­son megfogalmazódott, hogy a VET mindenképpen azt szeretné, ha a Magyarok Világszövetség­ének élére erdélyi magyar kerül­ne, az erdélyi szellemiség pedig vezető szerephez jutna a szövet­ségben. Tőkés László beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy az Erdélyi Társaság nehéz helyzet­ben van: az MVSZ jelenlegi veze­tése „szinte beszélő viszonyban sincs” a VET-tel és a magyarorszá­gi viszonyok sem azt mutatják, hogy az erdélyi jelöltet könnyű lenne elfogadtatni. Tőkés püspök azt a véleményét fogalmazta meg, hogy bárkit vá­lasszanak meg az MVSZ elnöké­nek, az nem fogja megoldani a szövetségen belüli feszültséget, az ellentétek újratermelődnek majd. Az MTI kérdésére Tőkés püspök kijelentette, hogy bár most elutasította a jelöltségét, ha a tisztújító küldöttgyűlésen az az egybehangzó álláspont alakul ki, hogy az ő személye feloldhatja az ellentéteket, kész vállalni az el­nökséget.- Ha nem tudunk jobbat jelölni, akkor támogatom Patrubány Mik­lóst. Jelen pillanatban nem látok olyan embert, aki nála jobb lehet -jelentette ki Tőkés, de hozzátet­te, utolsó lehetőség gyanánt szá­mol azzal az eshetőséggel, hogy ha a különböző régiók benne lát­nának olyan személyiséget, aki integrálhatná a világszövetséget és megteremthetné a kívánatos békét, a pártoktól való mentessé­gét, esetleg vállalná a jelölést. - Mindenesetre ezt csak egyezséges alapon tudom elképzelni. Nem vagyok hajlandó még Duray Mik­lóssal szemben sem felvállalni, hogy kijátszák őt, vagy engem. Azt gondolom, a világszövetség­ben mindig el kell jutnunk odáig, hogy meg tudjuk beszélni egy­mással a kérdéseket és egyetér­tésre jussunk - hangsúlyozta Tő­kés László. A küldöttállító gyűlés arra szólí­totta fel Patrubány Miklóst, hogy az MVSZ tisztújító közgyűléséig hátralévő időben pozitív kam­pányt folytasson. Tőkés László szerint a tisztújítás kapcsán olyan folyamat alakult ki, olyan helyzet figyelhető meg az MVSZ-ben, mint amilyen a pár­tok közötti választások előtti helyzetet jellemzi. Márpedig a vi­lágszövetségben konszenzus alapján történő, nem pedig párt­viszonyokra jellemző kiválasztási módra volna szükség. régiónkat sújtja leginkább. A közel­ben van ugyan egy állami nagyvál­lalat, az ágcsemyői átrakodó állo­más, sajnos, ez is leépítés alatt áll. Ha a mezőgazdaság nem lenne tu­datosan lezüllesztve, a gazdasági udvarok mindenféle jogcímen kira­bolva, a maradék prédának hátra­hagyva, talán állami segítséggel, jóakarattal, az ágazatot helyre le­hetett volna hozni. Sok embernek ezzel megélhetést biztosítani, de mivel vesztesége az elmúlt évben meghaladta a kétmüliárd koronát, és ezt az összeget csak tovább hal­mozza, helyzete reménytelen. A nyugati típusú farmergazdálkodás nálunk csak álom. Én a megoldást, sajnos, nem tudom, csak a problé­mát látom. Tisztelt miniszter urak, Önök azért kaptak bizalmat a nép­től, hogy azzal a hatalmas appará­tussal, amellyel rendelkeznek, ezt megoldják. A népnek biztosítsák a megélhetést. De könyörgöm, ne ilyen megalázó módon, munkanél­küli-segéllyel! Pitóczky József, Kistárkány JEGYZET ra is azt terjeszti, hogy különbsé­get kell tenni a náci munkatábor­ok és megsemmisítő táborok kö­zött, mivel a közkeletű hiedelem­mel szemben az előbbiek körül­ményei nem is voltak olyan rosz- szak... Hagyjuk. Inkább váljunk türelemmel, mert ez még csak a kezdet. Európában bocsánatot kell kérni külön-külön a reformá­tus egyházaktól, a dél-amerikai őslakosoktól főleg a spanyolok­nak és a portugáloknak, s min­den volt gyarmatosító nemzet­nek az erőszakos térítésért, az ősi kultúrák kiirtásáért. A sor még folytatható, de az egész procedú­ra már most is Makk Károly bű­bájos filmjére, a Liliomfira emlé­keztet. Arra a jelenetre, amikor Liliomfi pincérnek adja ki magát, és egyfolytában szemtelenkedik. És persze minden vétek után ár- tadan képpel kijelenti: „Mondot­tam: bocsánat!” Mert így illik. Én is megkövetek mindenkit, akit akaratom ellenére megsértettem ezzel a profán hasonlattal, de ne­kem valahogy minden kampány gyanús, mert a két legjellemzőbb vonásuk, hogy nem őszinték és nem következetesek. Fogadjunk, hogy senki sem fog bocsánatot kérni a szlovákiai magyar katoli­kus hívektől, mert még mindig nincs saját püspökük!

Next

/
Thumbnails
Contents