Új Szó, 2000. március (53. évfolyam, 50-76. szám)
2000-03-09 / 57. szám, csütörtök
Az államalapítás millénniuma alkalmából nyáron Szlovákiában csakis egyetlen helyen, Deákiban tartanak központi ünnepséget Hl Régióink __________________________________________________ ÚJ SZÓ 2000. MÁRCIUS 9. a Csemadok egyik alapító tagja és volt központi titkára, Szabó Rezső leplezte le. Az ő meglátása szerint a tábla azt jelképezi, nincs reménytelen helyzet. Ezt bizonyítja hogy annak ellenére, hogy a falu csaknem egyharmadát kitelepítették vagy deportálták csak azért mert magyarok voltak, mégis „Megújulni mindig képesek voltunk" Teltház előtt szólt a nóta (A szerző felvételei) „Hittük akkor is, valljuk ma is, hogy munkánkkal a megmaradásunkat szolgáljuk" - mondta beszámolójában Merva Arnold (jobbról). Mellette Szabó Rezső. akadtak, akik fel merték vállalni a magyarságukat és merték vállalni a helyi szervezeten belüli tevékenykedést, pedig akkor ehhez még bátorság kellett. És hogy Deákiban bőven „voltak bátrak, akik mertek”, azt Merva Arnold, az egykori alapítótag, és Szabó Frigyes jelenlegi titkár beszámolója bizonyította. A nyugdíjas korban is legaktívabb csemadok-tagok közé tartozó Arnold bácsi a helyi szervezet első 25 évét foglalta össze. Elmondta, hogy annak idején amikor az 1948 utáni Csehszlovákia állami vezetése látta, hogy az itteni magyarsággal csak magyarul érthet szót, a Csemadokot olyan szervezetként akarta létrehozni, amelyen keresztül kezében tarthatja a kisebbséget. Ezzel magyarázható hogy a megalakulásnál olyan pártvezetők is bábáskodtak, akiknek vajmi kevés közük volt a magyarsághoz Csakhogy a falubeli tagság édeskeveset törődött azzal, hogy mit akar a pozsonyi központ. -„Hittük akkor is, valljuk ma is, hogy munkánkkal a megmaradásunkat szolgáljuk” - és a felszólaló hosszan sorolta azt a munkát, amit a megalakulás utáni első negyed évszázadban végeztek. Az is jellemzi az akkori lelkes tevékenységet, hogy még az alakuló ülésről sincs írásos jegyzőkönyv - „mert azt gondoltuk, elég dolgozni, nem kell jelenteni”. Sajnos nincs lehetőségünk név szerint felsorolni Vérpezsdítő népi táncok Márványba vésett történelem a deáki kultúrház falán mindazokat, akik hozzájárultak, hogy a szervezet 1968-ban 600 taggal már a járás legnépesebb helyi csoportja volt, hogy az énekkar, a szólóénekesek, a tánccsoport különféle versenyeken öregbítették a falu hírnevét, hogy szinte minden évben színdarabot adtak elő, vagy műsoros estet tartottak. És mindezt kezdetben olyan körülmények között, hogy a kultúrházba még a székeket is a szereplők kéregették össze a faluban, hogy a teltházas közönségnek legyen ülőhelye. A második 25 évről számot adó titkár beszámolójában az énekkari, zenekari tánckari tevékenység mellett közös kirándulások, színházlátogatás, író-olvasó találkozók és ismeretterjesztő előadások szerepeltek. Azt, hogy a Csemadok deáki szevezete ma is él és virul, semmi sem bizonyítja jobban, mint hogy a március 4-dikei ünnepi taggyűlésen annyian vettek részt, hogy be sem fértek a kultúrház nagytermébe. Nemcsak léteznek, hanem működnek is, hiszen a gazdag kultúrműsor kizárólag „házilag készített” előadás volt. Ismét színpadra álltak az egykor sikerrel szereplő, ma már nyugdíjas szólóénekesek és az asszonykórus, volt lámpalázzal küszködő őszhajú szavaló, de ez sem rontott semmit az előadás színvonalán. Újra összeállt az alig másfél évtizede alakult népi tánccsoport és egyáltalán nem látszott meg rajtuk, hogy nyolc éve nem táncolnak együtt, és a kislányból azóta fiatalaszonnyá érett szólóénekes hangja is éppen úgy csengett mint annak idején. Persze nemcsak a régiek, és kevésbé régiek, léptek fel, hanem a ma is aktívan működő két csoport, a citerazenekar és a női kórus is. Az előbbi csoport az összefogás jelképe is lehetne, hiszen a hangszereiket a helyi ön- kormányzat és az Illyés Alapítvány hathatós anyagi segítségével sikerült beszerezni, enélkül nem tudnának ilyen szépen szóló muzsikát produkálni. A másik együttes pedig a haladást, a fejlődni tudást is jelképezhetné hiszen míg azelőtt csak népdalcsokrokat énekeltek, új karnagyuk, Csizmár Anikó vezetésével már hangversenyművekkel is próbálkoznak. Ez is bizonyítja amit az egész szervezetre vonatkozóan mondott a beszámolót tartó titkár: „Egy biztos, megújulni mindig képesek voltunk.” GAÁL LÁSZLÓ idén augusztusban a magyar kormány védnöksége alatt a Kárpát-medence öt helyén tartanak központi ünnepséget az állam- alapítás millénniuma alkalmából, s a tervek szerint ezek egyike - és Szlovákiában az egyedüli - Deáki lesz. A magyarországi Ópusztaszer, a kárpátaljai Verecke, az erdélyi Csíksomlyó és a délvidéki Szentlászló mellett ez a nem nagy mátyusföldi község, a pannonhalmi bencés apátság egykori birtoka ad helyet a nagyszabású megemlékezésnek, és fogad olyan nagyhírű vendégeket, mint az apátság mai rendfőnöke Várszegi Asztrik, Pomogáts Béla, a Magyar írószövetség elnöke, Szarka László történész, a szlovák és a magyar minisztériumok és a Magyarok Világszövetsége képviselői. Mindez egyelőre csak elképzelés, de jelzésértékű, hogy erről Bukovszky János polgármester első ízben a Csemadok deáki alapszervezete magalakulásának 50. évfordulójára tartott ünnepségen beszélt. S talán nemcsak az szólt a helyszín kiválasztása mellett, hogy annak idején Deákiban használták az első összefüggő magyar szöveget, a halotti beszédet, és hogy közép-Európában talán az egyedüli emeletes templommal büszkélkedhet a falu, hanem a helyi Csemadok-szervezet fél évszázados tevékenyésége is hozzájárult ahhoz, hogy megszerezzék a nagyszabású rendezvénysorozat szervezőinek bizalmát. Éppen erről, a fél évszázados tevékenyságről szólt az emléktábla-avatással kezdődő szombati megemlékezés. A deáki kultúrház falán elhelyezett emléktáblát a helyi szervezet jelenlegi elnökének, Komjáty Győzőnek a társaságában Szekeresné Szarka Klaudia (jobbról) és Mészáros Ágnes csúfolkodó dalai is hatalmas tapsot arattak Jó hangszereken jól lehet játszani A női kar már hangversenyművekkel is színpadra lépett
