Új Szó, 2000. február (53. évfolyam, 25-49. szám)

2000-02-19 / 41. szám, szombat

8 Tudomány és technika ÚJ SZÓ 2000. FEBRUÁR 19. Életmentő segítség a májátültetésre váróknak A helyzet hosszú évek óta súlyos, de globális környezeti katasztrófára a következő évtizedekben nem kell számítani Fagyasztott túlélés HÍRÖSSZEFOGLALÓ Aki időt nyer, életet nyer - tartja a közmondás. A májátültetésre váró betegek számára valóban életmen­tő lehet, ha sikerül meghosszabbí­tani a várakozási idejüket, mert így nő az esélye annak, hogy sikerül megfelelő donort találni nekik. Saj­nos, olykor az átültetésre szánt máj valamilyen ok (például a vérerek vagy az epevezeték sérülései) miatt mégsem alkalmas arra, hogy egy másik ember szervezetébe kerül­jön. Kísérletképpen folyékony nit­rogénben lefagyasztották ezeket a szerveket, és végső stádiumú bete­gek májába és lépébe sejteket fecs­kendeztek belőlük. Az így kezelt ti­zenkét beteg közül hét esetben be­vált a kezelés: sikerült addig meg­hosszabbítani az életüket, amíg megfelelő májat nem találtak az át­ültetéshez. Richmondban egy asszony, aki fájdalomcsillapító túl­adagolása miatt került életvesz­élyes állapotba, teljesen felépült a sejtes kezelés hatására. „Olyan ez, mint valami csoda” - nyilatkozták a kórházi orvosok. A májsejtinfúziós módszert ugyan még inkább csak próbálgatják, de máris sikerült egy gyermek életét megmenteni vele. A babánál már méhen belül diag­nosztizálták az öröklődő májbeteg­séget. Közvedenül a szülés után, majd később is több alkalommal sejtinfúziót kapott, öt hónapos ko­rában pedig sikeres májátültetésen esett át. (É. T.) Ismét igazolták Albert Einstein relativitáselméletét Időutazás egy órával HÍRÖSSZEFOGLALÓ A tudományos-fantasztikus iroda­lom egyik kedvelt témája az időutazás. Képzettebb művelői az Einstein-féle relativitáselmélet kí­sérletileg is többszörösen igazolt ikerparadoxonjára építenek. Az angol Nemzeti Fizikai Laboratóri­um (NPL) kutatói most két szinkro­nizált, szuperpontos atomórával - amelyek 300 ezer éven belül 1 má­sodpercre pontosak - végeztek el egy újabb kísérletet, amely mind a speciális, mind az általános relativi­táselmélet jóslatait próbára tette. A John Laverty vezette kutatócsoport az egyik órát egy Sanghajba, majd onnan visszafelé tartó menetrend- szerű Virgin Airways-járaton he­lyezte el, miközben a másik óra mindvégig Londonban maradt. Az újbóli találkozás pillanatában a „re­pülő” óra 55 nanoszekundumot sie­tett Londonban maradt párjához képest. Az eredmény csupán első hallásra meglepő, ám tökéletesen megfelel az Einstein-féle speciális és általános relativitáselmélet jósla­tainak. Igaz, a speciális relativitá­selmélet szerint az idő annál lassab­ban telik, minél gyorsabban uta­zunk (tehát a repülő óra lenne fia­talabb), az általános relativitásel­méletből következően viszont an­nál gyorsabban, minél távolabb va­gyunk a Föld középpontjától (vagy­is minél magasabbra emelkedünk). A kísérletben ez a két hatás egymás ellen dolgozott, és mivel az általá­nos relativitáselméletből eredő (a gravitáció gyengülése miatti) „sie­tés” nagyobb volt, mint a speciális relativitáselméletből adódó (sebes­ség miatti) „késés” az előbbi győze­delmeskedett. Vagyis a „repülő” óra ez esetben többet öregedett, mint helyben maradt párja. Jóval na­gyobb sebességeknél, persze, for­dulna a kocka, hiszen már 87%-os fénysebességgel is egy 25 évig tartó utazás után 50 évvel öregebben lát­hatnánk viszont itthon hagyott is­merőseinket. (É. T.) Legyilkolt hadifoglyok Teotihuacán Hold templomában Áldozatot mutattak be HÍRÖSSZEFOGLALÓ Az ősi, máig rejtélyes - a mai Mexi­kó középső részén lévő - Teotihua­cán feltárása során a Saburo Sugi- yama vezette kutatócsoport négy, Kr. u. 100-200-ból származó csontvázakra akadt a Hold-temp­lomban. A férfiak kezét legyilkolá- suk előtt hátul összekötötték. A te­temeket gondosan körberakták ja- detárgyakkal, zöld obszidiánpen- gékkel, valamint madarak, macs­kafélék, és valamilyen kutyaféle - feltehetően farkas - koponyáival. Az egyik áldozat az orrán jade „pil- langó”-függőt viselt. A terem mindegyik sarka tele volt kagyló­val. Feltehető, hogy a halottak ha­difoglyok voltak, akiket az itt élő, máig azonosítatlan nép isteneinek ajánlott fel a tárgyakkal együtt. (A szintén Teotíhuacában talált Tol­laskígyó templomából 130 tetem került elő. Valószínűleg ők is ellen­séges katonák voltak.) A Kr. e. 1. évezred vége felé alapított Teoti­huacán, amelyben mintegy két­százezren éltek, a VIII. században - máig nem tisztázott okokból - ki­halt, lakói szétszóródtak, központ­ja leégett. Az utókor számára először a toltékok és az aztékok fe­dezték fel, de már akkor is romo­sán állt a hatalmas város. Az azté­kok adták a városnak ma ismert nevét. Úgy vélték, ilyen monu­mentális helyen csakis istenek él­hettek, és minden élet onnan szár­mazik. (É. T.) Kennewick Man mégis az indiánok őse volt Engedélyezett vizsgálat HÍRÖSSZEFOGLALÓ A legújabb antropológiai vizsgála­tok megerősítik azt az eredeti véle­ményt, hogy Észak-Amerika leg­idősebb és legnépesebb emberi csontváza - amelyet a tudósok Ken­newick Mannek neveztek el - a mai bennszülött észak-amerikaiak, vagyis az indiánok őse. A csontvá­zat még 1996-ban találták meg. A vita azóta folyik arról, kié a 9300 éves tetem. Kennewick Man felte­hetően a Bering-szoroson át érke­zett Észak-Amerikába akkor, ami­kor a szoroson száraz lábbal lehe­tett átkelni. Éppen ezért egy dara­big úgy vélték, ő is az akkoriban Észak-Ázsiából érkezett népekhez tartozott, vagyis a mai indiánok elődje. Ezért több indián törzs is je­lentkezett a csontvázért, hogy tisz­tességgel eltemethesse ősét. Ez per­sze egyúttal azt is jelentette, hogy nem engedélyezték a tudományos vizsgálatot. Éppen ezért DNS-elem- zést sem végezhettek, mivel az indi­ánok úgy vélték, ezzel ősapjukat csonkítanák meg. Ekkor a tudósok léptek: a szövetségi bírósághoz for­dultak annak érdekében, hogy megállapíthassák, egyáltalán való­ban az indiánok őse-e a messziről érkezett ember. A szövetségi hatá­rozat engedélyezte a vizsgálatot. Alaposabb vizsgálatot rendeltek el 3, egymástól függeden kutatóinté­zetben. Az antropológusok leg­újabb véleménye: Kennewick Man az indiánok elődje. Kérdés most már, a tudományos szempontból rendkívül fontos lelet örökre eltűnik-e a tudomány látóköréből, vagy sem. (Los Angeles Times) Hogy lakható maradj on a Föld Globális környezeti kataszt­rófára a következő években nem kell számítani, az vi­szont lehetséges, hogy egy későbbi katasztrófa magvait ekkor hinti majd el az embe­riség. A kisebb helyi környe­zeti balesetek fő oka az embe­ri felelőtlenség és butaság lesz - elég csupán a Tisza ci­ánmérgezésére gondolni. HÍRÖSSZEFOGLALÓ Szinte biztos, hogy a következő esz­tendőkben is minden nagy aszály után megírják az újságok: „Ez már a globális fölmelegedés” vagy „Itt a klímaváltozás”, holott a melegedés mértékének pontos meghatározásá­hoz még legalább évtizedekig kell várni. Ha a globális középhőmér­séklet gyorsan, azaz évtizedenként 0,1-0,2 Celsius-fokot emelkedik, a világ tengereinek szintje a 21. szá­zad végére akár 90 centimétert is emelkedhet, aminek aligha örülné­nek például Velence vagy Bangla­des lakói. Az erős melegedés para­dox hatása lenne, hogy Északnyu- gat-Európa úgy száz év múlva hűlni kezdene, s lakói a 22. század végére egyenesen alaszkai éghajlatra ren­dezkedhetnének be. A hőmérséklet emelkedése ugyanis leállíthatja vagy alaposan megváltoztathatja az Atlanti-óceán nagy vízáramlásait, így a Golf-áramot is, amely most a vén kontinens északnyugati fertá­lyait a földrajzilag „megérdemelt­nél” jóval melegebben tanja. Hosszabb távon nem kizárt a nagy dél-ázsiai monszunrendszer elmoz­dulása, vagyis a bőséges eső másutt zúdulna le, mint ahol most sok száz­millió embert táplál. És ami még rémisztőbb, a melegedés folyamata önerősítővé válhat: ha ugyanis a nagy nyugat-atlanti jégtömb vagy az északi-tengeri jégtakaró olvadni kezdene, a felszínen kevesebb - a napfényt visszaverő - fehér folt ma­radna, s ez a hőmérséklet további emelkedéséhez vezetne. Az efféle kellemetlen változások lehetősége is szerepet játszott abban, hogy 1992-ben a Rio de Janeiró-i környe­zetvédelmi csúcsértekezleten 153 ENSZ-tagállam képviselői keret­egyezményt írtak alá a Föld éghajla­tának védelmére, 1997-ben Kiotó­ban pedig egy olyan - nemzetközi jogi érvénnyel máig sem bíró - meg­állapodást, miszerint 2010-re a fej­lett nyugati és a volt szocialista or­szágoknak az 1990-es szinthez ké­pest átlagosan 6%-kal kellene csök­kenteniük az éghajlat alakulása szempontjából legfontosabb gázok, elsősorban a szén-dioxid kibocsátá­sát. Az igazság órája csak 2012-ben üt majd, amikorra kiderül: mennyi­re teljesültek az előirányzatok, s mi­lyen lehetőség lesz a bliccelők meg­büntetésére. Biztató, hogy az üzleti szféra szereplői közül sokan elébe mennek a szabályozás várható szi­gorodásának. Jó néhány erős szén­dioxid-kibocsátónak számító cég­óriás szponzorál erdőtelepítési programokat fejlődő országokban, amerikai áramtermelő vállalatok tö­megesen szabadulnak meg szénbá­nya-érdekeltségeiktől, a BP-Amoco, a Shell és más olajmultik a napener­gia terén bővítik érdekeltségeiket. Optimizmusra ad okot az is, hogy míg az utóbbi két évben az amerikai gazdaság mintegy 4-4%-kal bővült, a szén-dioxid-kibocsátás nagyjából változatlan maradt. A többi globális problémánál vegyesebb a kép. A felső légköri ózonpajzs elvékonyo- dásában a hűtő- és vegyiparban, elektronikában és még egy sor he­lyen használt freon és halon gázok bűnössége egyértelműen igazolt. Ezek előállításának és kibocsátásá­nak megszüntetése - az 1987-ben 172 ország által aláírt, ma már 95 vegyületet érintő, ún. montreali jegyzőkönyv nyomán - jól halad, a „bűnös gázok” légköri koncentráci­ója az utóbbi 6 évben némüeg csök­kent, de így is három-négy évtizedre lesz szükség, hogy megkezdődjék az ózonpajzs gyógyulása. A teljes fel­Megfeneklett kőolajszállító. Az ember okozta környezetszennyezés többnyire a felelőtlenség számlájára írható. (Illusztrációs felvétel) épülésre - az 1930-as évek állapotá­nak helyreállására - pedig legalább a 21. század közepéig kell várni. A folyamatot persze jócskán lassítja az utóbbi esztendőkben elharapózó - elsősorban a szovjet utódállamok­ból Nyugat-Európába, illetve Indiá­ból az USA-ba irányuló - freon- csempészet. Mivel a fejlődő és átme­neti gazdaságú országokban egyelőre szabad efféle káros gázo­kat gyártani - s mert a freon jóval ol­csóbb, mint a modem helyettesítő anyagok-, az illegális kereskedelem olyan méreteket ölt, hogy az ameri­kai vámosok által az utóbbi években elfogott csempészáruk között a pia­ci értéket tekintve a ffeonokjelentik a második legnagyobb tételt a kábí­tószerek után. A következő egy-két évtizedben azonban a vészmadarak huhogása ellenére valószínűleg nem kerül sor globális, az emberi te­vékenységek által kiváltott környe­zeti katasztrófára; a biofizikai folya­matok és az ökológiai rendszerek a vártnál ellenállóbbnak bizonyulnak az emberi hatásokkal szemben, s gyorsabban regenerálódnak, mint azt a pánikkeltők hirdetik. Ugyan­akkor, mivel a nagy geofizikai rend­szerek tehetetlensége miatt a hatá­sok sokszor csak nagy késéssel je­lentkeznek, fennáll a lehetősége visszafordíthatatlan változások be­indulásának, a „visszatérés lehetet­len” küszöb átlépésének. S persze sor kerülhet jó néhány helyi környe­zeti katasztrófára is. Ezek jó részét alighanem az emberi felelőtlenség vagy butaság okozza majd. A globá­lis környezeti betegségek teljes or­voslása már csak azért sem várható az elkövetkező évtizedekben, mert a vüág nagy régiói között óriási szaka­dékok húzódnak a problémák nagy­ságát, jellegét illetően, valamint veszélyességük megítélésében. Míg a gazdag országokban a figyelem a hosszú távú globális kockázatokra is kiteljed, a szegényekben továbbra is az ivóvízellátás, a csatornahálózat kiépítése és a légszennyezés problé­máinak a megoldása lesz a legsür­getőbb feladat. A legrosszabbak a Szaharától délre fekvő afrikai orszá­gok kilátásai, melyekben a gazdasá­gi fejlődés négy évtizede lényegében egy helyben topog. Valóságos csoda volna, ha a következő évtizedben be­fejeződnének a helyi háborúk, és megindulna akár egy sajátos afrikai jellegű demokratizálódás, amikép­pen az is, ha olyan mérvű üzleti ér­deklődés fordulna a régió felé, amely képes volna megalapozni a tartós növekedést. A szubszaharai térség így alighanem továbbra is az éhségkatasztrófák színtere lesz, da­cára annak, hogy az ENSZ Élelmezé­si és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) előrejelzése szerint még leg­alább 20 éven át csökken a mezőgaz­dasági termékek világpiaci ára. Dél- kelet-Ázsiában viszont az eddigi „kapzsi” növekedés átalakulhat kör­nyezetkímélőbbé. Ehhez két dolog szükségeltetik. Az egyik, hogy a la­kosság számára fontossá váljanak a környezeti kérdések. A másik a de­mokratizálódás, amely biztosítaná, hogy a népesség ilyetén elvárásai ér­vényre is juthassanak. A világ fejlet­tebb régióiban minden való­színűség szerint folytatódik az az 1960-as években megindult folya­mat, melynek során drasztikusan csökkent a legfontosabb környezet­és egészségkárosító anyagok kibo­csátása, és amelynek eredménye­ként ma jóval tisztább a levegő, a fo­lyók és tengerek vize, mint koráb­ban. A fertőzött ivóvízre, a csatorná­zás hiányára visszavezethető ha­gyományos környezeti eredetű be­tegségek jórészt eltűntek, megma­radtak viszont az intenzív mezőgaz­daság által okozott nitrátosodási és eutrofizációs (a szerves anyagok vízben való fölhalmozódásával kap­csolatos), továbbá a közlekedés ál­tal okozott levegőszennyezési gon­dok. Megoldódni látszik viszont a 20-30 éve még komoly aggodalom­ra okot adó savas eső kérdése: az ausztriai Laxenburgban működő Nemzetközi Alkalmazott Rendsze­relemzési Intézet szerint az Európai Unió (EU) tagállamainak többségé­ben tovább csökken a kén dioxid és a nitrogén-oxidok kibocsátása, s így az erdőket és a tavak élővilágát pusztító savas lerakódás is. A brüsszeli Európai Bizottság prognó­zisa szerint az EU-ban 2010-re je­lentősen emelkedik a környezetbe kerülő mérgező nehézfémek - pél­dául az idegrendszeri problémákat okozó higany vagy a rákkeltő kad- mium - mennyisége, a már érvény­ben lévő korlátozások eredménye­ként viszont csökken a vérben felha- mozódó, keringési és idegrendszeri betegségeket kiváltó ólom, vala­mint a szintén rákkeltő dioxinok és poliklórozott bifenilek (PCB) kibo­csátása és koncentrációja. A nyugat­európai országok többsége komoly sikereket könyvelhet el a háztartási papír- és üveghulladék újrafelhasz­nálásában és a többi szilárd hulla­dék elégetésében, de még a további javulás sem képes megakadályozni a szemétképződés növekedését, amely a következő évtizedben is az egyre inkább telítődő és egyre drá­gábban kiépített tárolóhelyekre ke­rül. Igazi kellemetlen meglepetések inkább a mikroszférában, a kémiai vegyületek, gének és hormonok vi­lágában várhatók. Az EU-ban a nagy tömegben gyártott vegyi anyagok háromnegyedéről nem áll rendelke­zésre kielégítő méregtani és ökoló­giai hatáselemzés, s akkor még nem beszéltünk a kisebb mennyiségben előállított vegyületek tízezreiről. A genetikailag módosított anyagok ki- fejlesztését és felhasználását nagy tudományos bizonytalanság és poli­tikai vita övezi, amelyek hátráltat­ják a mélyreható, időigényes vizsgá­latok elvégzését. Az állattenyésztés­ben felhasznált hormonok késéssel jelentkező, a fogyasztók szervezeté­ben történő felhalmozódás nyomán fellépő hatásairól szintén édeskeve­set tudni, a már betiltott hormonok illegális felhasználásának ellenőrzé­se pedig kevéssé hatékony. Összeg­zésül: a szigorodó szabályozás el­lenére is számolni kell a kergemar­hakórhoz hasonló meglepetésekkel. Az EU-csatlakozásra készülő kelet­európai országok számára még a fenti, meglehetősen vegyes környe­zetvédelmi helyzethez történő fel­zárkózás is nagy kihívást jelent. Az Európai Bizottság becslése szerint 2010-re a kelet-európai ipar 1 euró- nyi termékre jutó energiafelhaszálá- sa 35%-kal csökken, a kén- és nitro­gén-oxidok kibocsátása pedig az 1998-as szint felére esik vissza, ám a kedvező kilátást ronthatja a terme­lés és a fogyasztás gyors növekedé­se, illetve az, ha a nyugat-európai­nál sűrűbb távolsági és helyi tömeg- közlekedési hálózat áldozatul esik a gazdasági átmenet nehézségeinek. Kelet-Európa lakosságának 90%-a még ma is olyan városokban él, ahol a légszennyezés mértéke meg­haladja a WHO által javasolt határ­értékeket, a javulás sebessége pedig a gépkocsiállomány további kor­szerűsödésétől, másrészt a forga­lom növekedésének ütemétől függ. Az EU „szennyvízkezelési direktívá­jának” megvalósítása nyomán Ke­let-Európábán átlagosan csaknem 60%-kal csökkenne az élővizekbe jutó szervesanyagok, 40-50%-kal pedig a nitrogén és foszfor kibocsá­tása, de még nagy kérdés, mi tör­ténne a tisztítás során keletkező, je­lentős mennyiségű, nehézfémeket és más toxikus anyagokat tartalma­zó szennyvíziszappal. Még na­gyobb kérdés, hogy mennyit hajlan­dók költeni az egyes országok, illet­ve az EU a szennyvízkezelő kapaci­tások kiépítésére, hiszen ez a csa­tornahálózat kiépítése nélkül is leg­alább 9 müliárd euróba kerülne. Az EU-integráció mindenesetre szük­ségessé teszi az évtizedeken át fel­halmozott környezeti adósság gyorsított törlesztését, s Kelet-Euró- pa - sokak korábbi félelmeivel szemben - nem válik majd a konti­nens szemétdombjává. Azzal, hogy a kelet-európai országok kénytele­nek lesznek átvenni és betartani a nyugati környezeti szabványokat, olyan „zöld normák” meghonosítá­sát vállalják, amelyekre az EU gaz­dagabb országai fejlődésük megfe­lelő fázisában még csak nem is gon­doltak. (A HVG nyomán) A jéghegyek elolvadása fokozza a felmelegedést (Illusztrációs felvétel)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents