Új Szó, 2000. február (53. évfolyam, 25-49. szám)
2000-02-16 / 38. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2000. FEBRUÁR 16. Nagyszünet Beszélgetés Gáspár Tiborral a komáromi gimnázium irodalmi színpadának történetéről, a kezdetről, amikor az irodalmi színpadok megjelenése történelmi szükségszerűséggé vált „Nem elismerést.vártunk, cselekedtünk" nek egy tehetséges embert. Lényegében ezzel a színjátékkal zárult le az irodalmi színpad történetének első korszaka. Ezt követően Kiss Péntek Józsefnek adtam át a diákszínjátszó együttesünk vezetését. Az 1989-es sorsforduló új korszakot nyitott az iskolai kultúr- munka terén? Igen, gimnáziumunk s vele színpadunk is a változás útjára lépett. Nagy sikert aratott a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical, melyet Kiss Péntek József rendezett. Az általa vezetett, zenés darabokat művelő együttes 1993- ban felvette a GIMISZ nevet. Ezt követte a filmváltozatban is nagy sikert aratott Pomádé című előadás, az Ezek a fiatalok, a Hair, a Néró című zenés darab, legutóbb pedig a Dzsungel könyve. Az eltelt 40 év nemcsak visszatekintésre nyújt alkalmat, hanem összegzésre is kötelez. A négy évtized folyamán 65 lírai oratóriumban, összeállításban, diAz irodalmi színpad táncosai az „árvízi" műsorban, 1965-ben zői megoldásokat is. Ehhez az időszakhoz kötődnek olyan összeállításaink is, mint a Költészet és tánc, Képek a Szülőföldről, Komárom az irodalomban, Szülőföldemen, melyekben többek között a szülőföld szeretetéről szóltunk. Az ezt követő években egyre több szó esett arról, hogy a szak- középiskolákban és gimnáziumokban a háromfelvonásos reaA diákszínjátszás szórakoztat és a művészet eszközeivel oktat. lista színjátszásnak nincs jövője. Mennyire volt ez hatással az önök munkájára? Kétségtelen, hogy a középiskolákban egyre ritkább volt az egész estét betöltő drámai művek előadása, mivel sok időt és energiát követeltek. Egyre inkább a nagyobb lélegzetű darabokból készült összeállításokra és egyfelvonásosokra volt igény. így jött létre a hagyományos diákszínjátszás, mely eredetileg a 16. században alakult ki, és abban az időben egyet jelentett a magyar nyelvű színjátszással. Ez később, a 19. század második felétől úgy módosult, hogy egyre inkább a hivatásos színházak utánzójává vált. Századunk második felétől a diákszínjátszás történetében jelentős változások történtek. Egyre több oktatási szakember ismerte fel, hogy a diákszínjátszásnak milyen A visszaemlékezés végén hallhatnánk-e valamit arról, mi volt a legszebb, a legtöbb, a legnagyobb örömet keltő Ön és a színjátszók számára? Elsősorban az erőnk, felkészültségünk felmérésének lehetősége, a biztatások, a dicséretek, a bírálatok önbizalmat erősítő szerepe, anyanyelvűnk ápolása, irodalmunk művészi szinten való tolmácsolása, az országos versenyeken elért kimagasló eredményeink. Nem tervezgettünk, nem álmodoztunk, nem elismerést és jutalmakat vártunk, hanem cselekedtünk, dolgoztunk. Akik pedig az irodalmi színpadban szerepeltek, versenyeken csiszolták előadói adottságaikat, azokban ott élnek a verssorok, a szövegek, az írói üzenetek, és talizmánként őrzik ezeket, hogy felmutassák, továbbvigyék. rű gondolati színházat produkált. Színpadunk 40 évvel ezelőtt alakult azzal a célkitűzéssel, hogy nevelő szándákkal szóljunk az irodalom kedvelőihez, mindenekelőtt az Írósághoz. Művészi tolmácsolásra törekedtünk, tehát az oktatásnak az élményt nyújtó formáját képviseltük. Első műsorainkban a vers, a próza és a zene összhangja volt a fő cél. Kevés volt még a mozgás, nem volt játék. Fő követelmény volt viszont a pontos és igényes vers- és prózamondás. Ilyen formában mutattuk be Csokonai Vitéz Mihály, Próba kabátban és sálban, a hideg teremben 1978-ban jelentős szerepe van a fiatalok esztétikai nevelésében. Olyan tevékenység ez, melynek során a tanulók emberi, társadalmi és erkölcsi helyzeteket ismernek meg, ugyanakkor elsajátítják a szép magyar beszéd, a helyes viselkedés, a határozott fellépés képességét is. A di- ákszínjátszás nemcsak szórakoztat, hanem a művészetek eszközeivel oktat is. ákjátékban, zenés darabban kb. 1500 tanuló szerepelt. Az előadások számát pontosan nem jegyeztük meg, de volt olyan műsorunk amellyel harmincötször léptünk közönség elé. Irodalmi színpadunk, színjátszóink az 1970-es évek elejétől rendszeresen részt vettek a Jókai Napok keretében rendezett országos versenyeken és számos előkelő helyezést értek el. Több alkalommal külföldön is felléptek. Szülőföldemen - 1985-ben Jókai Napok közönsége 1986-ban nagy szeretettel fogadta Iliéi János iskolai drámáját, a Tornyos Pétert, melyben a nagyravágyókat és azok műveletlenségét figuráztuk ki. Mi a művet úgy állítottuk színpadra, hogy a szerepek jelentős részét lányok játszották el, és ezzel sajátos hangulatot adtunk a diákjátéknak. Az 1950-es évek végén Csokonai költészetéből készült összeállítással indultak, 1989-ben szintén az ő életének egy szakaszát mutatták be színjáték formájában. Páskándi Géza Diákbolondító című komédiája egy lehetséges történetet mutat be. Nem történelmi színmű, csak az életrajzi vonatkozás, Csokonai debreceni kollégiumból való eltávolítása van belefoglalva. A mondanivalója általános: vannak olyan politikai helyzetek, amelyekben nevetséges személyek iskolából való távozásra kényszeríteA 70-es évek elején változtattunk az összeállítási felfogásunkon, hiszen az irodalmi színpad feladata nemcsak versek előadása volt, hanem nagyobb művek feldolgozása és bemutatása is. A Hasek-műben nem a hagyományos Svejket akartuk színpadra állítani, hanem egy olyan figurát, akiben benne van a kisember csalafintasága mellett a leleményesség, a furfang, ugyanakkor a közép-európai ember gondolkodása is. Természetesen az előadások folyamán már bátrabban alkalmaztuk a korszerű rendeMelyek voltak a legsikeresebb diákjátékok? Színpadunk az 1981/82-es tanévben tért át a korszerű diákjátékra. Ilyen formában mutattuk be Páskándi Géza Az eb olykor emeli a lábát című mesejátékából készült összeállítást, melyben az igazság kimondásának fontosságáról szóltunk. A műsorral az országos versenyen 2. helyezést értünk el, a kerületi népművelési központ pedig magyarországi vendégszereplésre küldött bennünket. A következő tanévben Pállya István drámaíró Ravaszy és Szerencsés című darabját tanultuk be, melyben különböző élethelyzeteket, konfliktusokat ismerhetett meg a közönség. A Vallomás önmagunkról, A gyermek felnő, Egy nap az iskolában című műsorainkban tanítványaink vallottak céljaikról, vágyaikról. A Kaszás Attila az 1977/78-as tanévben az irodalmi színpad műsorának főszereplője FARKASNE BARTAKOVICS ADRIANNA lovákia legnagyobb magyar gimnáziuma, a Selye János Gimnázium volt az első, amely 1950 szeptemberében szélesre tárta kapuit, hogy az ország különböző tájairól idetóduló magyar fiatalok anyanyelvükön tanulhassanak. Ettől a dátumtól számíthatjuk a magyar iskolák indulását, ez az első lélegzetvétel volt a magyar iskolák születésének pillanata. Az elmúlt 50 évben az intézményben az oktatás mellett igényes kulturális munka folyt. Ennek elsőrendű képviselője az irodalmi színpad, mely 1960-ban alakult Gáspár Tibor vezetésével. A tanár urat négy évtizedes kemény munka eredményeiről, sikereiről, kudarcairól kérdeztem. Tanár úr, müyen körülmények között indult el az irodalmi szí- pad munkája? Az irodalmi színpadok megjelenése történelmi szükségszerűség volt. Az 50-es évek második felében ugyanis a líra korvallató műveivel színpadra idézte a kor problémáit. A lírát üy módon tömegmozgalomént pódiumhoz juttatta, és újszePetőfi Sándor, Ady Endre, Juhász Gyula, József Attila költészetét. Hogyan fogadta a közvélemény az Önök tevékenységét, hiszen köztudott, hogy a 60-as években több nehéz időszakot élt át a város, az iskola? A kedvező fogadtatás mellett bizony megjelentek kétkedő írások is, de ezek nem tudták befolyásolni törekvéseinket. Első előadásunkat 1961 novemberében tartottuk a MATESZ-ban. A 60-as évek közepén átélt természeti csapások ellenére mozgalmunk egyre inkább megizmosodott. Pár év múlva az oratorikus forma mellé a játék is felzárkózott. A szegénység szárnyain, Szabadság útján, Emlékezés, Átkelés, Szegénylegények, Út a győzelemhez című összeállításokban hangokra bontottuk a verset. Ezek a műsorok nem tűrték a naturalizmust, de a figurával való teljes azonosulást sem kívánták meg. Volt a stílusukban egy kis kí- vülmaradás, ily módon akár idős embert is eljátszhattak tanítványaink. Hasek Svejkje, Voznyeszensz- kij Rekviemje már nagyobb lélegzetű művek, melyek a 70-es évek elején kerültek bemutatásra. Mi volt az oka a műfaji és rendezői váltásnak? Az eb olykor emeli lábát című mesejátékkal 1982-ben az országos versenyen (Archívumi felvételek)
