Új Szó, 2000. február (53. évfolyam, 25-49. szám)
2000-02-16 / 38. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2000. FEBRUÁR 16. Gazdaság és fogyasztók Meglepően nagy az érdeklődés a nyugdíjrendszer reformjával kapcsolatos társadalmi vita iránt Ellenzik a korhatár emelését Munka után édes a pihenés, viszont annál nagyobb keserűség az alacsony nyugdíj (Illusztrációs felvétel) Pozsony. Napjaink egyik legfontosabb hazái szociálpolitikai kérdése a nyugdíjrendszer mielőbbi reformja. A közelmúltban széleskörű társadalmi vita folyt ebben a témában. KÁDEK KATA A nyugdíjrendszer reformjával kapcsolatos kérdőívet, amelyet annak idején az Új Szó is közölt, a munka-, szociális és családügyi minisztérium munkatársai állították össze abból a célból, hogy a polgárokat is bevonják a szociális biztosításról szóló döntési folyamatba. A kérdőívekre a vártnál jóval több válasz érkezett. Külön elemzésre adott lehetőséget, hogy a közel 24 ezer válasz közül ötszázat az Interneten küldtek be a polgárok, illetve az ÚJ SZÓ-ban közölt kérdőívek magyarul érkeztek vissza. Nem mondhatjuk ugyan el, hogy szociológiai szempontból teljes mértékben reprezentatív minta került kezünkbe, mégis, ha összehasonlítjuk Szlovákia gazdaságilag aktív lakosságának ismérveit a mintában szereplőkkel, megállapíthatjuk, hogy azok egymástól nem sokban különböznek. A beérkezett kérdőívekből összeállított minta mind nemek, mind korosztályok terén arányos eloszlást mutat. Figyelemre méltó viszont az a tény, hogy a vitába az Új Szón keresztül szinte csak nyugdíjas vagy éppen nyugdíjazás előtt állók kapcsolódtak be, s csak elvétve akad köztük egy-egy fiatal. A nők többsége 45-55 év közötti volt, a férfiak pedig jobbára a hatvanas éveikben jártak. Az összmintában az alkalmazottak aránya a legnagyobb, őket a munkanélküliek követik. A legtöbben érettségizettek, s ugyancsak magas a főiskolai végzettségűek aránya. Az összminta területi megoszlása a Zsolnai, a Besztercebányai és a Nyitrai kerületekben serény válaszadókat feltételez, a Nagyszombati, illetve a Kassai kerületből kevesebb kérdőív érkezett. Érdemes megjegyezni, hogy a magyar mintában a válaszadó nők mintegy 71 százaléka érettségivel rendelkezik és alkalmazottként dolgozik, míg a férfiak között kb. azonos az érettségizettek, illetve a főiskolai végzettségűek aránya. Nagy részük már nyugdíjas, a többiek alkalmazottként keresik kenyerüket. A válaszadók 91,2 százaléka (az Új Szó olvasói közül 97 százalék) elérkezettnek látja az időt a nyugdíj- reformra. Nem mindenki támogatja azonban a teljes átalakítást, minden harmadik személy csupán részleges reformot tart indokoltnak. A reformot leginkább a főiskolai végzettségűek szorgalmazzák. A 24 év alatti korosztály még nem érzi különösen érintettnek magát, inkább a mérsékelt változtatás híve. A jelenlegi szociális biztosítási rendszer problémáit boncolgató kérdésre mindössze a polgárok 43%-a válaszolt. Legnagyobb mértékben az állam rossz gazdaságpolitikáját teszik felelőssé a gondokért, emellett bírálják a jelenlegi nyugdíjrendszert is. A magyar minta válaszadói közül többen az igazságosság, a becsület és a tisztesség nevében nyüatkozva megírták, hogy keményen dolgoztak a múlt rendszerben, s most alig csurran-csep- pen. Sokan rámutattak az államkassza pénzhiányára, melyet azzal indokoltak, hogy a vállalkozói réteg nem fizeti az alkalmazottak béréből levont kötelező juttatásokat. Jó megoldásnak látnák a szigorúbb állami ellenőrzést. Többen felszólaltak a korrupció megszüntetése érdekében, s a munkanélküliség égető problémájának megoldását sürgették. Néhány kérdőív a törvényalkotók tehetetlenségére, hozzá nem értők bábáskodására utal, számos vélemény hivatkozott káoszra, anarchiára, a törvények átláthatatlanságára. Érdekes javaslat érkezett viszont a Kassai kerületből. A válaszadó azt szeretné, ha az új törvény lehetőséget adna arra, hogy a nők 25-30 éves munkaviszony után is nyugdíjba mehessenek és nyugdíjuk a ledolgozott évek és a kereset arányához igazodjon. Az összminta válaszadóinak háromnegyede úgy látná igazságosnak a nyugdíj összegének meghatározását, ha az tükrözné az egyén élete során elért keresetét. Mindössze minden ötödik nyilatkozó remélte az „egy mindenkiért, mindenki egyért” jelszó jegyében az egyforma összeget. A nyugdíjkorhatár emelését a válaszadók mintegy kétharmada (főképp a középiskolai végzettségűek, valamint a 35-49 éves korosztály) elvetette. Mindössze 9 százaléka ért egyet az elképzeléssel, ők szinte kivétel nélkül a 24 év alatti korosztályhoz vagy a főiskolai végzettségűek csoportjához tartoznak. A világhálón érkezett válaszok sem ellenezték különösebben a korhatármódosítást. Rendkívül magas azok aránya, akik nem tudtak vagy nem akartak ebben a kérdésben állást foglalni (összesen 17,6 százalék). Az eddigi nyugdíjrendszer viszonylagos biztonságérzetet nyújtott az egyén személyes beavatkozása nélkül. Ezzel ellentétben, a leendő szociális biztosítási rendszer egyenesen feltételezi az egyén kezdeményezését, és számol azzal, hogy az állam nem vállalhatja magára teljes mértékben a felelősséget az egyén saját életének alakításáért. Ennek az elmozdulásnak természetes következménye a biztonságérzet elvesztéséből eredő félelem, melyet a reform egyes lépéseivel szembeni bizalmatlanságjelez. A szerző szociológus ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Február 29. és március 5. között rendezik a nyitrai Bútor és lakáskultúra 2000 kiállítást. A rendezők szerint az idén mintegy 350 kiállító mutatkozik be 14 500 négyzetméteres kiállítóterületen. A kiállítás koncepcióját tekintve idén is a iegjelentősebb európai bútoripari kiállításokhoz szeretnénk kötődni, a 10. jubileumi kiállításon ezért az új évezred irányzatainak bemutatására törekszünk - nyilatkozta Jozef Je- nis, a kiállítást rendező üzleti csoport igazgatója. Az Agrokomplex kiállításai közül a bútoripari bemutató a harmadik helyet foglalja el a kiállítók számát tekintve, a látogatók száma pedig tavaly elérte a 115 ezret. A külföldi kiállítók nagyrészt Csehországból, Magyarországról, Ausztriából, Németországból, Olaszországból és Dániából érkeznek. Míg azonban a nagy nemzetközi bútoripari vásárokon egyre nő a külföldi kiállítók száma, a hazai bemutatón továbbra is a szlovákiai cégek vannak többségben. A kiállítás keretén belül idén is megrendezik a bútoripari formatervezéssel foglalkozó Forum design kiállítást, ahol bemutatkoznak a fiatal formatervezők is. (mi) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A bankok konszolidációja és privatizációja terén Szlovákia 5 évet késett, ezért a konszolidáció folyamata már mintegy 100 milliárd koronába kerül - közölte Mikulás Dzurinda kormányfő, aki tegnap La- dislavVaskoviccsal, az Általános Hitelbank (VÚB) elnökével tárgyalt a VÚB privatizációjáról. A miniszterelnök szerint a késlekedés azt is jelenti, hogy a pénzintézeteket már nem lehet olyan jól értékesíteni, mint korábban. Ezért a kabinet a privatizációtól a többletbevétel helyett azt várja, hogy a leendő tulajdonosok új banki szolgáltatásokat vezetnek be és javítani fogják a hitelportfoliót. Dzurinda megerősítette a kormány szándékát, amely szerint 2000. december 31-ig szeremé eladni a Szlovák Takarékpénztár és az Általános Hitelbank többségi részesedését. A kormányfő arról is tájékoztatott, hogy a bankok privatizációjával kapcsolatban rövidesen német üzleti delegáció érkezik Pozsonyba. Ladislav Vaskovic bankelnök arra figyelmeztetett: ha a VÚB- ot az év végéig valóban magánosíta- ni szeretnék, akkor már az ősz folyamán ismerni kellene a leendő stratégiai befektető kilétét. A VÚB az elmúlt évben 12%-kal csökkentette működési költségeit. (SITA, CTK) A hazai pénzintézetek által nyújtott különböző feltételű hitelek kamatai Bank Rövidlejáratú Középtávú Hosszúlejáratú Istrobanka WHKKKK 21,00-től 21,50-től 21,50-től CSOB 18,00 18,00 18,00 Postabank 20,50 ind. ind. Pol’nobanka 22,40 23,00 24,00 Ludová banka 20,50 20,5020,5a Szlovák Takarékpénztár ind. ind. ind. Általános Hitelbank (VUB) 17,40-20,10 18,00-tól 18,5atől IRB 20,50 21,50 22,50 Banka Slovakia 20,00-23,50 20,00-24,00 ■; • . Bank Austria Creditanstalt 17,00 17,00-19,00' 3 hónap BRIBOR+mozgórész Slovenská kreditná banka 21,00-25,00 21,50-25,00Rövidítések: BRIBOR - Pozsonyi Bankközi Piac, ind. - individuális. (Forrás: SITA) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Bill Gates adóbevallása Seattle. A világ leggazdagabb emberének lenni nem a legolcsóbb mulatság. Jól példázza ezt Bill Gates esete, aki tegnap kapta kézhez a Seattle melletti birtokáról szóló adóbevallást. Gates a kéthektáros területen fekvő közel 110 millió dollár értékű luxusvillája után idén már 1,076 millió dolláros adót fizet. Tavaly, amikor a villa még nem volt befejezve, ez még „csak” 615 ezer dollár volt. A villában, ahol Gates feleségével és két gyermekével él, hét hálószoba és 24 illemhely található. (TA SR) Nem vásárol a DaimlerChrysler Stuttgart. A DaimlerChrysler nem foglal állást azokkal a találgatásokkal kapcsolatban, amelyek szerint vételi ajánlatot akar tenni a francia konkurens PSA Peugeot Citroen autógyárra. Tőzsdei berkekben ugyanakkor olyan hírek keltek szárnyra, hogy a Daimler ajánlattételre készül. A hír nyomán a francia autógyár részvényei Párizsban 6,3 százalékkal emelkedtek, míg a Daimler részvényeit 0,22 százalékkal alacsonyabban jegyezték. (MTI) Újabb virtuális betörés Washington. A RealNames internetes szolgáltató közölte, hogy betörtek rendszerébe, és ellopták több mint 15 ezer ügyfél hitelkártya-információját. A cég nem talált rá ugyan bizonyítékot, hogy az információkat bárhol is felhasználták volna, mindenesetre a hitelkártya-társaságok értesültek a dologról, és kicserélik a kártyákat. A cég vezetése reméli, hogy a cégük rendszerének feltörése nem rendíti meg az emberek bizalmát az internetben. (IDG) Árverez a Daewoo Motor Szöul. Nemzetközi árverésen értékesítik a pénzügyi csávába került dél-koreai Daewoo Motort és testvérvállalatát, a Ssangyong Motort. Az aukcióra neyes hazai és külföldi autógyárakat hívott meg az anyacég, a Daewoo csoport. A lehetséges vevőknek az ajánlatot február 21-ig kell benyújtaniuk. A Daewoo épp csak elkerülte a csődöt, amikor hazai hitelezői tavaly júniusban megegyeztek 8,3 milliárd dolláros hazai tartozás visszafizetésének féléves meghosszabbításáról. Fedezetül a Daewoo vállalta, hogy eladja vagy leválasztja 13 egységét. (MTI) Fuzionál a Viag a Vebával Düsseldorf. A német Viag vegyes szolgáltató vállalat részvényesei jóváhagyták a hasonló profilú, düsseldorfi Veba konszernnel tervezett fúziót. A vállalategyesítéssel Németország harmadik legnagyobb iparvállalata jön létre. A Veba és a Viag fúziójával 140 müliárd márka összforgalmú, 200 ezer embert foglalkoztató energia-, vegyipari, illetve távközlési óriásvállalat alakul. A Viag szerint az ágazatban végbemenő koncentrációs folyamat tette szükségessé a 77 éves önállóság feladását, képviselőik arra számítanak, hogy a versenyhatóságok májusig jóváhagyják a tranzakciót, amely elbocsátásokkal jár majd. (MTI) A PC-k legújabb konkurensei Cannes. Az internetes hozzáférés eszközeként a következő években a személyi számítógépek fokozatosan elvesztik elsőségüket Európában is, a helyüket átveszik a mobiltelefonok, a tv- készülékek vagy más eszközök - jósolja a Forrester Research piackutató intézet, amely szerint négy éven belül az Internet-használóknak több mint a fele nem PC-k segítségével kapcsolódik a hálózathoz. Szakemberek szerint néhány éven belül alig lesz olyan elektronikai berendezés, vagy szórakoztató elektronikai eszköz, amellyel ne lehetne az Internetre kapcsolódni. (MTI) Kötvényfelvásárlás csak nyáron Pozsony. A Szlovák Gázművek (SPP) leányvállalata a Gasfin értékpapírkereskedő Rt. nagy valószínűséggel csak a nyári hónapok folyamán kezdi el a vagyon- alapi kötvények felvásárlását. A Gasfin tervei szerint a kötvényekhez a nyüvános piacon anonim üzletkötések formájában kíván hozzájutni. (SITA) Csalások az interneten Washington. Tekintettel a csalási esetek növekvő számára az internetes kereskedésben, az amerikai hatóságok erősítik a nyomozati tevékenységet. Különösen veszélyesek a csalások szempontjából az online-aukciók, amelyeken számítógépeket, autókat, vagy egyéb nagyobb értékű használati tárgyakat árvereznek, ahol mind több esetben csapják be a vásárlókat. Tavaly így már 11 ezer megkárosítási eset történt. (MTI) A Gratex cáfolja a vádakat Pozsony. A Gratex International Rt. Szlovákiában a legna- gyobbb számítógépes szoftverszolgáltatók közé tartozik. A Grates működteti a sme, a twist és az inzine szervereket, és a tavalyi évben ügyfelei közé tartozott az Általános Hitelbank, a Szlovák Nemzeti Bank és a Szlovák Takarékpénztár is. Az elmúlt időszakban épp ez utóbbival kapcsolatban merültek fel kételyek. A magát F hacker csoportnak nevező világhálós tömörülés azt állítja, hogy sikerült betörnie a Gratex szerverébe, ahonnan állítólag rendkívül egyszerű bejutni a Szlovák Takarékpénztár információs rendszerébe. A Gratex szerint az ügy mögött egy volt alkalmazottuk áll, vagyis a szerverbe nem kívülről hatoltak be. (SITA) VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 2000. február 16-án a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott árfolyamok alapján Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 42,302 Magyar forint (100) 16,535 Angol font 68,454 Német márka 2.1,629 Cseh korona 1,186 Olasz líra (1000) 21,847 Francia frank 6,449 Osztrák schilling 3,074 Japán jen (100) 39,472 Spanyol peseta (100) 25,424 Kanadai dollár 29,610 Svájci frank 26,326 Lengyel zloty 10,389 USA-dollár 43,145 Mikulás Dzurinda a pénzintézetek privatizációjáról Mintegy öt évet késtünk Nyitrán 350 kiállítót várnak a nemzetközi bemutatóra Bútor és lakáskultúra Pozsony új munkahelyei Terjeszkedő Volkswagen Pozsony. A Volkswagen Slovakia autógyár az elkövetkező három évben több mint 4000 új munkahelyet teremt - közölte Jozef Uhrík, a VW Slovakia elnökségi tagja. A jelenleg kb. 6600 alkalmazottat foglalkoztató pozsonyi autógyár bővítése annak köszönhető, hogy a közeljövőben termelési profilját a Volkswagen Colorado luxuskivitelű terepjáró gyártásával bővíti. Az említett több mint 4000 új állásból 2000 közvetlenül a pozsonyi telephelyen lesz, további 700-1000 a malackai ipari parkban lesz, a többi pedig a várhatóan áprilistól üzemelő tu- rócszentmártoni Auto Martin autóalkatrészgyárban keletkezik. Emellett a Volkswagenhez kötődő alvállalkozók száma is bővülni fog, jelenleg a VW Slovakia számára bedolgozó cégek együttesen mintegy 10 ezer főt foglalkoztatnak. (P, SITA)