Új Szó, 2000. február (53. évfolyam, 25-49. szám)

2000-02-11 / 34. szám, péntek

Kultúra hirdetés ÚJ SZÓ 2000. FEBRUÁR 11. Megnyílt a Berlini Filmfesztivál Berlin. Új helyszínen, a német főváros új szívének számító Potsdamer Platzon nyílt meg a sorrendben 50. Berlini Filmfeszti­vál, a Berlinale. A tíznapos eseményre Berlinale-palotává átalakí­tott Stella musicalszínházban 27 teremben egyszerre 7700 néző láthatja a fesztivál különböző szekcióiban bemutatandó alkotáso­kat. A legbecsesebb díjnak számító Arany és Ezüst Medvéért 16 or­szág 21 filmje verseng. Köztük idén három német rendező is indul. Elsőként a négy éve Los Angelesben élő Wim Wenders mutatko­zott be: The Million Dollar Hotel című alkotása volt ugyanis a fesz­tivál nyitófilmje. (MTI) Az európai civilizáció gyökereiről Pozsony. A Szlovák Nemzeti Galériában tegnap Milan Knazko kul­turális miniszter nyitotta meg azt az európai civilizáció gyökerei­vel foglalkozó kétnapos konferenciát, amelyen mintegy 120 törté­nész, vallástörténész és művészettörténész vesz részt. A konferen­cia legfőbb témája a kereszténység felvételének történelmi folya­mata; a résztvevők szeretnék bebizonyítani, hogy ez a folyamat „nem tűzzel-vassal erőltetve zajlott, hanem számos területen tole­ráns formában jelentkezett” - jegyezte meg a Szlovák Tudomá­nyos Akadémia alelnöke, Dusán Caplovic. (SITA) SZÍNHÁZ POZSONY SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Nabucco 19 HVIEZDOSLAV SZÍN­HÁZ: Üvegre festve 19 KIS SZÍNPAD: No de ezredesnél 10 Oleanna 19 RUZINOVI MŰVELŐDÉSI HÁZ: Cyrano 19 KASSA ÁLLAMI SZÍNHÁZ: Rómeó és Júlia 19 TATABÁNYA JÁSZAI MARI SZÍNHÁZ: Emil és a detektívek 15 MOZI POZSONY HVIEZDA: Hatodik érzék (am.) 15.30,18, 20.30 OBZOR: Hatodik érzék (am.) 15.30,18, 20.30 YMCA: Harcosok klubja (am.) 15.30, 18, 20.30 TATRA: A csaj nem jár egyedül (am.) 15.30, 18, 20.30 ISTROPOLIS: Harcosok klubja (am.) 17, 20 Kicsikém - Sir Austin Powers II. (am.) 15.30, 18, 20.30 Hatodik érzék (am.) 17.30, 20 CHARLIE CENTRUM: A hat mesterlövész (szí.-cseh) 18.45 Stigmata (am.) 18.30 Lola az életéért fut (ném.) 20.30 Fergeteges forgatás (am.) 17 Interjú (ol.) 18 Szerelmi történetek (lengy.) 20.30 Az élet szép (ol.) 20.30 Sekalnak meg kell halnia (cseh-szl.) 17.30 KASSA ÚSMEV: Harcosok klubja (am.) 15.30,18,20.30 IMPULZ: Két apá­nak hány a fele? (fr.) 16.15,19.15 CAPITOL: Kicsikém - Sir Austin Powers II. (am.) 15.15,18, 20 DRUZBA: Mátrix (am.) 16,19 TAT­RA: 200 cigaretta (am.) 16,18, 20 DÉL-SZLOVÁKIA DUNASZERDAHELY - LUX: ítéletnap (am.) 17.30,20 ROZSNYÓ - PANORÁMA: Zuhanás (am.) 17, 19 LÉVA - JUNIOR: Háborgó mélység (am.) 16.30, 19 SLOVÁN: Álmaid nője 19 GALÁNTA - VMK: Félelem és reszketés Las Vegasban (am.) 17.30, 20 ZSELÍZ - VÁROSI MOZI: Fergeteges forgatás (am.) 18 GYŐR CINEMA CITY: A napfény íze (am.) 14, 17.30, 21, Zuhanás (am.) 14.45, 17.15, 19.45, 22.15 Asterix és Obelix (fr.) 13.45, 15.45, 17.45, 19.45, 21.45 Kétszázéves ember (am.) 15, 17.30, 20, 22.30 Stigmata (am.) 13.15,15.30,17.45, 20, 22.15 Amerikai pite (am.) 14.30,16.30,18.30,20.30,22.30 Harcosok klubja (am.) 14.15,17, 19.45, 22.30 Tarzan (am.) 13.30, 15.30 Rosszfiúk (magy.) 17.45, 20,22.15 Hatodik érzék (am.) 13,15.15,17.30,20,22.30 Kicsikém - Sir Austin Powers II. (am.) 14.30,16.30,18.30 Az orleans-i szűz (am.) 20.30 Surányi András Film című alkotásában nyújtott játékáért Temessy Hédi a legjobb női, Darvas Iván pedig a legjobb férfialakítás díját nyerte a napokban véget ért 31. Magyar Filmszemlén. (Markovics Ferenc felvétele) Születésének 100. évfordulóját ünnepeljük az idén, 2000 Márai-évnek tekintendő Márai a középpontban Miért is ne foroghatna idén minden Márai körül?! (Archív felvétel) Kassa. A 40 évig tiltott, agyonhallgatott, ezáltal mél­tatlanul elfeledett író, költő és gondolkodó, Márai Sándor születésének 100. évforduló­ját ünnepeljük az idén, szó szerint egész évben, hiszen a 2000. év hivatalosan is Márai- évnek tekintendő. Miért is ne foroghatna idén minden Márai körül?! JUHÁSZ KATALIN A „mozgolódás” nem tegnap kezdő­dött. Már három évvel ezelőtt meg­rendezték a Márai Sándor Hazája cí­mű szavalóversenyt, melyet két fia­tal színművész, a komáromi Czajlik József és a kassai Dudás Péter ötlöt- tek ki, s melynek megnevezéséből hiányzik a „verseny” szó. Mi se hasz­náljuk tehát, fiatal előadóművészek találkozójáról beszéljünk. Idén ennek a rendezvénynek szeptem­berben egy-egy elődöntője zajlik majd Kassán, Dunaszerdahelyen, Füleken és Komáromban. A döntőre és a gálára novemberben kerül sor Kassán, Márai szülővárosában. Ám előreszaladtunk kissé az időben, áp­rilisban ugyanis nemzetközi irodal­mi szimpóziumnak ad otthont a vá­ros, a tavaly alakult Márai Sándor Polgári Társulás közösen szervezi a Szlovákiai Magyar írók Társaságá­val és a Magyar Köztársaság pozso­nyi Kulturális Intézetével. Körvona­lazódik továbbá egy Számypróba elnevezésű rendezvény, amely a ta­nulóifjúságot célozza meg. Azokat a diákokat, akik irodalmi, képzőmű­vészeti és egyéb művészeti tevé­kenységüket mutathatják be a nagy- közönségnek és a zsűrinek. Április 11-én, a költészet napján, egyben Márai születésnapján a Thália Szín­házban szlovák-magyar Márai-es- ten adóznak az író emlékének, sor kerül a Márai-ház emléktáblájának megkoszorúzására is. A már emlí­tett Márai Sándor Polgári Társulás, melynek tagjai irodalmárok, újság­írók, kulturális intézmények alkal­mazottai és Márai „civil” tisztelői, a közeljövőben igyekszik majd minél több eredeti tárgyi emléket, kézira­tot, első kiadású kötetet felkutatni. Ebben nagy segítségükre van a bu­dapesti Petőfi Irodalmi Múzeum, melynek igazgatója nemrég épp Márai kapcsán járt Kassán. Sikerült a város vezetőinek az érdeklődését is felkelteni a Márai-emlékszoba iránt, amelynek „felszereltsége” eléggé szegényes, és amelybe most az amerikai hagyatékból kerülhet­nének fotók, kéziratok, levelek. Előkerült egy eddig kiadadan re­gény is, ameíy valószínűleg még az idén napvilágot lát, a Corvina Kiadó pedig egy reprezentatív albumot je­lentet meg a centenárium alkalmá­ból. Említést érdemel az a CD is, amelyen Márai saját verseit adja elő 60 percben. A kassai irodalmi szim­póziumot követően kerül sor Szom­bathelyen egy nagyszabású Márai- konferenciára, a két rendezvény így akár össze is köthető, az igazi „fana­tikusok” Kassáról egyenesen Szom­bathelyre utazhatnak. Dr. Praz- novszky Mihály, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója és a Magyar Irodalmi Évfordulók miniszteri megbízottja nemrég számolt be Kas­sán arról a vándorkiállításról, amely az év folyamán több szlovákiai vá­rosban lesz látható, az országjárást követően pedig valószínűleg Kassán kap állandó helyet. Elsősorban az ő igyekezetének köszönhető, hogy Márai Sándor idén szobrot kap Bu­dán, a Magyar Rádió pedig folyama­tosan tűzi műsorra az író műveinek adaptációit. Egy dombormű ödete a híres építész, Makovecz Imre agyá­ban is megfogant, aki felajánlotta, ő maga teremd elő az ehhez szüksé­ges pénzt, illetve talál vállalkozó kedvű szobrászművészt a kivitele­zéséhez. Ez a dombormű az egyelő­re „romokban álló” Márai-stúdió épületének falát díszíti majd. To­vábbi jó hír, hogy a közeljövőben szlovák nyelven is napvilágot lát az író különleges, meghatározhatatían műfajú, de leginkább filozófiai mű­ként értelmezhető kötete, a Füves könyv, valamint a Kassai őijárat. A Kassai Polgárok című drámának szintén létezik szlovák fordítása, a Márai Sándor Polgári Társulás egyik céljaként határozta meg a mű kas­sai, szlovák nyelvű bemutatójának elősegítését. Amint az a fentiekből kiderül, a cen­tenáriumi év igencsak mozgalmas­nak ígérkezik. Remélhetőleg jövő ilyenkorra már alig akad szlovákiai magyar, akinek idegenül cseng Márai neve. Ne feledjék tehát: 2000,100, Márai, Kassa! A magyar adás ajánlata Hétvége a rádióban Szombaton reggel nyolckor kezdő­dik publicisztikai magazinunk, a Hétről hétre. Az első két órában a hét politikai és társadalmi esemé­nyeivel foglalkozunk, összefoglal­juk a parlament 26. ülésének e he­ti történéseit, beszámolunk az Em­beri Erőforrások Irányításának és Fejlesztésének Társulása által szervezett konferenciáról. A mű­sorvezető-szerkesztő Kamocsai Imre. Riportműsorunkban, a Ha­zai tükörben (11.30) ezúttal Nád­szegre látogatunk el. Az Irodalmi mozaikban (13.00) többek között Janus Pannoniusról lesz szó, és megszólal Tóth László költő, szer­kesztő. A Tallózóban (13.30) újra meghallgathatják a Duba Gyulával készített beszélgetést, melyben az író hobbijáról, a műgyűjtésről szól. Beszélgetést hallhatnak Kárász La­jos bényi hegedűkészítővel is. 15 órakor nyugdíjasoknak szóló mű­sorunk, az Oszidő jelentkezik, 15.30- tól pedig népszerű dalla­mok szólnak. Vasárnap reggel 8.00-kor Hírek, ezt követi A héten történt című műsor. 8.30-kor ifjú­sági ismeretterjesztő összeállítást közvetítünk az egyiptomi művé­szetről. Egyházi műsorunkban (9.00) Herdics György nádszegi esperes plébános szól a hallgatók­hoz, majd beszélgetés hangzik el az ipolysági Fegyvemeki Ferenc Egyházi Iskola diákjaival a far­sangról és a természetvédelemről. 9.30- tól a 40 éve elhunyt zongo­raművészre és zeneszerzőre, Dohnányi Ernőre emlékezünk a Zenei Galériában. A Randevú (10.05-14.00) központi témája a Valentin-nap. Megszólal két sze­relmespár, utánajártunk, mi min­dent vásárolnak ilyenkor egymás­nak a szerelmesek, Mr. Rick pedig az első randevújáról beszél. Az Anyanyelvűnk című nyelvművelő műsorunkban (14.05) Jakab Ist­ván olvassa fel írását. Néprajzi mű­sorunkban (15.30) folytatjuk a né­pi táplálkozásról szóló sorozatun­kat. Ezúttal a tardoskeddi Vanya Gyuláné Vida Ilona idézi fel az egykori étkezési szokásokat. (ML) 2000. február 29.19°° KOMÁROMI SPORTCSARNOK jegyelővétel: VMK, tel.; 0819/ 713 550 2000. március U990! DUNASZERDAHELYI I SPORTCSARNOK J jegyelővétel: u VMK, tel.: 0709/552 57 51 fl SLOVAKOTURIST. Vámbéry tér SPORTCSARNOK ■ VIKTÓRIA SPORTBISZTRÓ ■ tel-0709/552 83 67 A csak 2 helyszínen ÓRIÁS ÉLŐKONCERT lemezbemutató, régi nagy slágerek 2000. február 23. 19°° GUTA VMK 2000. február 24. 19“ PÁRKÁNY VMK 2000. február 25. 19“ NAGYKÉR Kultúrház 2000. március 22. 19“ ZSELÍZ VMK A műsor kizárólagosan a K0M-ART műsorirodában rendelhető meg - falunapokra, ünnepségekre. Tel.: 0903/445 710. Jó szórakozást! VK-103

Next

/
Thumbnails
Contents