Új Szó, 2000. február (53. évfolyam, 25-49. szám)
2000-02-11 / 34. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2000. FEBRUÁR 11. Oktatás A hazai magyar szakmai és érdekvédelmi szervezetek azt állítják, hogy nincsenek eszközeik adatgyűjtésre, feldolgozásra. Ugyanezt állítják a magyarországi illetékesek is. „Nem csak bennünk kell keresni a hibát” A megváltozott magyarországi továbbtanulási lehetőségek és a határon túli magyarok jogállását szabályozni hivatott törvény kapcsán gyakran merül fel a kérdés: vajon a magyar kormány rendelkezik-e mindazokkal az adatokkal, amelyek lehetővé teszik a helyes döntést? Erről beszélgettünk Szabó Tiborral, a Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH) elnökével. VOJTEK KATALIN Rendelkeznek olyan eszközökkel, amelyek lehetővé teszik a pontos helyzetfelmérést az anyaország határain túl élő magyarság körében? Valós információk birtokában tud döntéseket hozni a HTMH? A Határon Túli Magyarok Hivatala a magyar kormány politikájának megvalósítója és koordinálója. Nem maga hoz döntéseket, hanem előkészíti a magyar kormánynak a határon túli magyarsággal kapcsolatos döntéseit. Ez a döntéselőkészítés objektív információk alapján történik. Mindenesetre ilyen információk alapján igyekszünk dönteni, amennyiben a rendelkezésünkre állnak. Információforrásaink a határon túli magyar szakmai és érdekvédelmi szervezetek. Ha ezek nem képesek, nem akarnak vagy nem tudnak megfelelő információkhoz jutni, azokat feldolgozni és számunkra hozzáférhetővé tenni, akkor talán nem bennünk kell keresni a hibát, hanem valahol a túloldalon. A szlovákiai magyar szervezetek azt állítják, nincsenek eszközeik adatgyűjtésre, feldolgozásra. Ugyanezt állítja a magyarorszátikai, és nem a szakmai képviselet szorgalmazza ezen elképzelés megvalósítását. Ennek okát talán a hazai szakmai képviselettől kellene megkérdezni. Kérdés, hogy kit érthetünk szakmai képviselet alatt a szlovákiai magyar oktatás területén. Ez hasznos kérdés. Meg kell nézni, melyek azok a szakmai szervezetek, amelyek érdemben rendelkeznek erre vonatkozó információkkal, és álláspontjuk is van ebben a kérdésben. Ez elsősorban a szlovákiai magyarság szakmai képviseletének a felelőssége. Úgy tudom, nemcsak a határon túlról érkező egyetemisták jelentenek gondot. Egyre több szlovákiai magyar diák jár magyarországi középiskolába. Létezik magyar állami támogatás, amely ezt lehetővé teszi? A magyar állam a fejkvótával támogatja ezeket a diákokat. Ezek nem önköltséges gyermekek, automatikusan úgy iratkoznak be a magyar állami általános és középiskolákba, mint a magyar állampolgárok gyermekei. Szüleik nem fizetnek egy fillért sem. Nyilvánvaló, hogy ezek a gyerekek a magyarországi iskolákban nem tanulnak meg szlovákul, tehát gyakorlatilag 10-13 éves korukban eldől a sorsuk, olyan értelemben, hogy a szlovák nyelv ismeretének hiányában nem tudnak boldogulni a szülőföldjükön. Ez az, ami elgondolkoztató, és nem biztos, hogy hasznos. Megítélésünk szerint nem segíti elő a szülőföldön maradást. Tehetős szlovák családok Ausztriába vagy jóval messzebb küldik középiskolás gyermekeiket tanulni. Tudom, hogy sántít a példa, mert szlovák anyanyelvű Elsősorban a hatá- ~ ron túli politikusok, pedagógusok, pedagógiai érdekvédelmi szervezetek feladata meggyőzni a szülőket, hogy odahaza járassák iskolá- ba gyermekeiket. \v gi fél is. Az Oktatási Minisztérium Határon Túli Magyarok Titkársága például nem tudott pontos adatokkal szolgálni a tanulmányaik befejezése után Magyarországon maradt szlovákiai magyar fiatalok számát illetően. Önöknek vannak ilyen adataik? Pontos adataink nincsenek, azonban a gyakorlati tapasztalatunk az, hogy a határon túlról érkezett, teljes felsőoktatási képzésben részesült fiatalok nagy számban maradnak Magyarországon, elsősorban azokból az országokból, ahol különösen kedveződen a gazdasági helyzet. Ebben a tekintetben még a szlovákiai fiatalok a legkevésbé veszélyeztetettek. Ennek ellenére ez a veszélyeztetettségi fok már olyan, hogy meggondolandóvá vált, nem kell-e az ösztöndíjrendszert úgy megváltoztatni, hogy jobban ösztönözzön a szülőföldön maradásra. Ön a Vasárnapnak adott interjújában elmondta, hogy a magyar- országi teljes képzésre jogosító ösztöndíjak csökkentését a szlovákiai magyarok politikai képviselete szorgalmazta, így van, a Magyar Koalíció Pártja tökéletesen egyetért ezzel az elképzeléssel. Talán nem véletíen, hogy a poligyerekekről van szó, csupán arra szerettem volna rámutatni, hogy ez egy általános tendencia, amelyet tudtommal sehol sem szorítanak vissza adminisztratív eszközökkel. De nem is támogatják anyagilag. Az a szülő, aki egyénileg Ausztriába vagy akár Amerikába küldi tanulni a gyerekét, kifizeti érte az évi több ezer schillinget vagy dollárt, mert az adott állam semmilyen módon nem támogatja. Egyes források szerint 800 szlovákiai gyermek jár magyarországi állami általános vagy középiskolába. Ez a 800 gyerek hiányzik a szlovákiai magyar iskolákból. Ezáltal azok színvonala csökken, nincs diák, és főleg jó diákok nincsenek. Ez egy öngerjesztő folyamatot indít el, amely a szlovákiai magyar nyelvű oktatás elsorvadásához vezethet. Akkor pedig értelmetlenné válik az a törekvés, hogy olyan oktatási rendszer épüljön ki Szlovákiában, amely lehetővé teszi, hogy a magyar gyermek az óvodától az egyetemig magyar nyelvű képzésben részesüljön. Márpedig minden szlovákiai magyar szakmai és politikai képviselet megfogalmazta ezt az igényt. A politikai és a szakmai deklarációknak a valóság „Mindenképpen a határon túli magyarság felelőssége, hogy mire kéri és mire ösztönzi a magyar kormányt." szintjén is meg kell jelenniük. Nem lehet azt csinálni, hogy van egy politikai szándék, de a mindennapok gyakorlata ezzel merőben ellentétes. Fontolgat a magyar állam olyan adminisztratív lépéseket, amelyek megakadályoznák a határon túli általános és középiskolások beszivárgását? Jelen pillanatban nincs ilyen szándék. Azt hiszem, elsősorban a határon túli politikusok, pedagógusok, pedagógiai érdekvédelmi szervezetek feladata meggyőzni a szülőket, hogy odahaza járassák iskolába gyermekeiket. Mindenképpen a határon túli magyarság felelőssége, hogy mire kéri és mire ösztönzi a magyar kormányt. Nyitrai látogatása alkalmával találkozott a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem magyar pedagógusaival, akik elmondták problémáikat. Ezek a súlyos gondok a nyitrai intézmény fennállása óta léteznek, s megoldásukra nem sok remény mutatkozik. Az új statútum most sem ruházta fel a magyar szekciókat irányító kari tanácsokat önálló döntési joggal. Ugyanez az új alapszabály alibista módon így fogalmaz: „Az oktatás egy része a kisebbség nyelvén valósul meg.” Ebből nyilvánvaló, hogy a megfogalmazóknak eszük ágában sincs a teljes magyar nyelvű képzés megvalósítása. Ebben a helyzetben nem tűnik fellegekben járásnak a jelenlegi magyar kormány többször deklarált alapelve, miszerint a határon túli magyarok az óvodától az egyetemig a szülőföldjükön részesüljenek magyar nyelvű képzésben? Azt gondolom, hogy azért vannak pozitív jelek. Önmagában már az is biztató, hogy a szlovák kormányprogramban megjelent a magyar nyelvű pedagógusképzés megoldására vonatkozó kitétel. Ez lehetőséget ad arra, hogy akár a működő egyetem keretein, akár más kereteken belül olyan szervezeti egység jöjjön létre, amely kiküszöböli az említett esetlegességeket vagy garanciahiányokat, és biztosítékot ad a magyar pedagógusképzés fenntartására, illetve megerősítésére. Ez pedig azt jelenti, hogy az illető felsőoktatási intézmény struktúráján belül olyan önálló egységet kell létrehozni, amely szervezetileg is, alapszabályzatilag is biztosítja hosszú távon azt, hogy a magyar nyelvű képzés egyfajta szervezeti keretben történjék. Ennek pedig értelemszerűen a legegyszerűbb módja egy magyar kar létrehozása. Akkor, amikor az MKP kormányzati szerepet vállalt, és ennek eredményeként bekerült a kormányprogramba az említett megfogalmazás, azt hiszem, adott a lehetőség, hogy az MKP, koalíciós partnereivel egyeztetve és meggyőzve őket, ezt a struktúrát létre tudja hozni a szlovák felsőoktatási rendszeren belül. A szlovák oktatási miniszter szívesen és gyakran hangoztatja, hogy az egyetem autonóm intézmény, amelynek döntései kívülről nem befolyásolhatók. Maga a nyitrai egyetem vezetése pozitív változtatásra nem mutat különösebb hajlandóságot. Ez egy bűvös kör. Ebből egyfajta módon lehet kilépni. Amennyiben egy felsőoktatási intézmény fenntartója az állam, akkor az állam - és az állam képviseletében a kormány - befolyásolni képes az adott intézményen belüli történéseket. De az oktatási miniszter épp azt hangoztatja, hogy a kormány az egyetem autonómiáját sértené, amennyiben érvényesítené a befolyását. A kormányprogram úgy fogalmaz, hogy meg kell oldani a magyar pedagógusképzést. Amikor a kormány ezt elfogadta, nyilván tisztában volt azokkal az eszközökkel, amelyek a megfogalmazott cél megvalósításához a rendelkezésére állnak. Szlovákiában a kormányprogramban foglaltakat nem mindenki tekinti kötelező érvényűnek. Ennek illusztrálására elegendő utalni arra, hogy a neve- sítetlen földek községi tulajdonba utalása is a kormányprogram része. Épp ezért tűnik úgy, hogy a magyarországi fél túlzottan optimista, ha óvodától az egyetemig magyar nyelvű oktatásban reménykedik Szlovákiában. A magyar kormánynak ez az álláspontja elvi álláspont, amely épp arra alapozódik, amit a határon túli közösségek megfogalmaztak. A szlovákiai magyar közösség még akkor fogalmazta meg ezt az igényét, amikor az MKP nem volt a kormányban. Attól, hogy bekerült a kormányba, erről az igényéről tudtommal nem mondott le. Az igény tagadhatatlan, de megvalósítása a közeljövőben nem valószínű. Addig, amíg nincs magyar egyetem, nem tekinthető kissé inkorrekt lépésnek otthon maradásra kényszeríteni a továbbtanulni vágyó szlovákiai magyar fiatalokat? Ráadásul így az oly sokat adni képes magyar- országi kulturális infrastruktúrától is el lesznek zárva. Nem elzárni, hanem megnyitni szeretnénk a lehetőségeket. A határon túli magyarok jogállását szabályozni hivatott törvény keretében pontosan ezeket a lehetőségeket szeretnénk alanyi jogon hozzáférhetővé tenni a határon túli magyarság számára. Ez azonban nem jelenti okvetlenül azt, hogy a teljes képzést Magyarországon kell kapnia a határon túli diáknak. Amit ezzel szemben minél többek számára elérhetővé kívánunk tenni, az a részképzés, a posztgraduális képzés, a felkészülés különböző formáinak támogatása, vagyis könyvtár, múzeum, szaktárlatok, szakmai anyagokhoz való hozzáférés. Itt tehát nem lehetőségszűkítésről, hanem bővítésről van szó. Arról, hogy néhány tíz ember helyett több száz embernek tesszük lehetővé az itt tanulást, a forrásokhoz való hozzáférést, de olyan módon, hogy az ne ösztönözze őket a Magyarországon maradásra. Tehát jöjjenek, az eddiginél sokkal többen jöjjenek Magyarországra magukat továbbképezni, de utána térjenek vissza szülőföldjükre. Lehet, hogy egy, két, három, tizenöt ember előtt bezárul egy lehetőség, de százak számára megnyílik. Pont azért, mert így megtakarítunk esetleg valamit, és azt kiterítjük a társadalom szélesebb rétegeire. Kimagaslóan tehetséges fiatalok esetében nem lehet olyan kivételt tenni, hogy ne csak egy szemeszternyi időt töltsenek magyarországi egyetemen? Kivételes tehetségek és Szlovákiában nem oktatott vagy a szlovákiai magyarság számára rendkívül fontos szakok esetében továbbra is kell hogy legyen lehetőség a Magyarországon való tanulásra. „A szlovákiai gyerekek a magyarországi középiskolákban nem tanulnak szlovákul, s így e nyelv ismeretének hiányában nem tudnak majd boldogulni a szülőföldjükön.” (Somogyi Tibor felvételei)
