Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-08-11 / 32. szám
1999. augusztus 11. Kultúra Heti kultúra Filmbemutató Elisabeth „Azért kértek fel e film megrendezésére, mert tudták, nem leszek túl tisztelettudó. Filmem az ember választásairól szól. A dilemmáról, amellyel Erzsébet nagyon fiatalon szembesül. Mit kell tennie, hogy életben maradjon? Továbbra is szere- tetteli, vidám emberi lény maradjon, vagy váljon kíméletlen uralkodóvá? Feladatom izgalmas volt: emberi történetet csinálni a történelmi témából, ami magában hordoz valami nagyon mait.” Ekként nyilatkozott Shekhar Kapur indiai rendező óriási sikerű (több díjjal és Oscar-jelöléssel elismert) filmjéről. Érdekes, hogy az angol történelem aranykorában játszódó, a máig legnagyobb brit uralkodónak tartott Erzsébetről szóló filmet éppen egy indiai rendezőre bízták. A választás telitalálatnak bizonyult. Korhű történelmi filmet alkotott - lenyűgöző látványvilággal, kitűnő szereposztással -, amely egyszerre szerelmi történet és egy lélek fejlődésének aprólékos rajza. Vili. Henrik halála után Anglia népe zűrzavaros, kegyetlen időket él meg. A trónörökös Mária vakbuzgó katolikusként tűzzel-vassal üldözi a protestánsokat. Halála után Erzsébet (Cate Blanchett) kerül a trónra, akit elődje kis híján kivégeztetett, lévén protestáns. A fiatal királynő nehéz helyzetben van: üres a kincstár, a nemesek és a papok a vallási megosztottság miatt két pártra szakadtak, az országot idegen támadás fenyegeti. Ha Erzsébet politikai házasságra lép - a spanyol és a francia uralkodó is megkérte a kezét -, talán sikerül kiutat találnia. Ám a szíve gyermekkori pajtásáé, Róbert Dudleyé (Joseph Fiennes). Erzsébet kikosarazza mindkét királyi kérőjét, elküldi seregét a franciák ellen. Csúfos vereséget szenved. A szerencse folytán több merényletet túlél. Megakadályoz egy ellene irányuló összeesküvést, amelynek egyik résztvevője Dudley. így érik vérbeli uralkodóvá, és veszíti el igazi énjét, magánérzelmeit. Heti hír Jennifer „bűne” A texasi kisvárosból származó Jennifer Lőve Hewitt (20) kisgyerek korában is sokat szerepelt. Eleinte ünnepi rendezvényeken kapott lehetőséget az éneklésre, majd reklámokban és tévésorozatokban tűnt fel. A hangját már akkor is szorgalmasan képezte. Amikor önálló albuma, a Lőve Songs megjelent, Japánban pillanatok alatt a tinik egyik bálványa lett. Whoopi Goldberg mellett láthattuk őt az Apácashow-ban, bár mifelénk jobbára a Tudom, mit tettél tavaly nyáron című film két epizódjából lehet ismerős. Talán ártatlan, kis- lányos arcára figyeltek fel, amikor meghívták a horrorfilmbe, és minden bizonnyal beváltotta a reményeket, hiszen az esetleges folytatásnál is számítanak rá, sőt, azóta újabb felkéréseket kapott. „Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, hogy melegednének az emberek” Közös hazánk közös dala POKSTALLER LÍVIA A somorjai Híd kórus hosszú évek óta színvonalas fesztiválok és hangversenyek sorát rendezi meg. Ez a sor most egy újabbal gyarapodott, Somoija egy nemzetközi kórusfesztiválnak adott otthont. József Attila Tél című versének mottója alatt találkoztak a zeneszerető énekesek. Az erre a versre komponált Udvar- di-kórusmű előadásával nyitotta meg a hangversenyt a somoijai Híd Vegyes Kar. A kórusfesztivál résztvevői Európa egymástól nagyon távoli részeiből érkeztek, hiszen Székelyudvarhely Erdély szívében van, míg Leiderdorp Hollandia egyik festői kisvárosa, Pozsony, Somorja és Győr pedig egy közép-európai régió „koordinátái”. A fesztivál címe: Közös hazánk, Európa azonban azt is jelezte, hogy a vén kontinens távoli részein élő emberek vállalják a közös kulturális örökséget, s hogy megteremtik a maguk határok nélküli Európáját, amely a népek, nemzetek és nyelvek különbözőségében is egy és oszthatatlan. A Somorjai Művelődési Központ színpadán fellépő énekeseknek nem volt szükségük tolmácsra, hiszen a más-más nyelvet beszélők is közös nyelvre találtak a zenében - ezt a gondolatot fogalmazta meg Bugár Béla, az SZK Nemzeti Tanácsának alelnöke, aki a rendezvény fővédnöke volt. Elmondta azt is, örül annak, hogy a zene, a kórusmuzsika segítségével a művészemberek sokkal hamarabb, könnyebben és természetesebben megteremtik a maguk közös Európáját, mint a politikusok. A Híd Vegyes Kar a maga részéről baráti kapcsolatok létesítésével járul hozzá e közös Európa megteremtéséhez. Az utóbbi években körbejárta a közép-európai térséget és eljutott Nyugat- Európába is. Részt vett holland nemzetközi kórusfesztiválon, énekelt Erdélyben, Magyarországon, Ausztriában és Szlovákia sok-sok városában. Rendszeresen megrendezi ádventi hangversenyét, amelyen már nagyon sok Európa-szerte híres kórus és muzsikus lépett fel. Munkáját sokan segítik, többnyire somorjai lokálpatrióta vállalkozók és lelkes kultúremberek. A Híd Hazai vizeken a Híd Vegyes Kar Vegyes Kar tevékenységét a Cse- madok berkeiben végzi. A fent említett kórusfesztivál és rendezvény szellemi atyja Limpár Péter, a Csemadok somorjai városi szervezetének elnöke volt. Limpár Péter együttműködve a Híd Vegyes Kar vezetőségével és kórustagjaival szervezte meg ezt a nagyvonalú és nagyszabású fesztivált. Nem véletlenül ő nyitotta meg a fesztiválhangversenyt, és üdvözölte a szervezők nevében a közönséget, a vendégeket s a Híd Vegyes Kar régi barátait: az odasereglett kórusokat. A fesztiválhangversenyen zeneileg is magasra értékelhető produkciók születtek, bár a rendezvény célja ennél jóval sokrétűbb volt. Az öt kórus más-más zenei irányultsága és formavilága színessé és változatossá tette a hangversenyt. A holland Excel- sior kórus hatalmas létszámával és könnyed éneklési stílusával jól harmonizált az előadott műsorszámok, a musical- és operarészletek hanganyaga. A Pozsonyi Akadémiai Kórus már bemutatkozott egy alkalommal Somoiján, s legutóbb idén tavasszal Pozsonyban, az Euró- pa-napok keretében a Prímási palotában rendezett hangversenyen énekelt együtt a Híd Vegyes Karral, egy lengyel és egy cseh kórussal. A Luba Halóvá karnagy által vezényelt kórus fiatal és képzett muzsikusai finom, cizellált hangzással adták elő a középkori madrigálokat, amelyek sajátos színfoltot jelentettek a hangverseny zenei palettáján. A halk és tiszta hangok, a szabályos harmóniák az erdei patak csörgedezését idézték fel a hallgatóban. A székelyudvarhelyi Cantiléna Kamarakórus ugyancsak fiatal énekesekből verbuválódott, ám az ő előadási stílusuk mégis gyökeresen eltér a pozsonyi muzsikusokétól. Talán itt volt leginkább tetten érhető a másfajta mentalitás, a hangképzés különbözősége, összevetve a Kodály- módszeren nevelkedett erdélyi magyar kórus és a pozsonyi vegyes kar nagyon kulturált, mégis kicsit erőtlen szláv éneklési módját. E különbözőség - s ez nyilván természetes - megnyilvánult a műsorválasztás másságában is. Az erőteljesebb, de tiszta éneklést igénylő, modem for- mavilágú kórusművek szépen szólaltak meg az erdélyiek előadásában Major László karvezetésével. A Győri Pedagóguskórus Egyesület és a vendéglátó Híd Vegyes Kar zenei ízlése meglehetősen közel áll egymáshoz, mégis más-más dicsérhető bennük. A győriek valóban magukra találhattak Kodály Zoltán csodálatos Sík Sándor-tedeu- mának előadásában, s e rendkívül nehéz, bonyolult, sok, harmóniában feloldódó diszharmóniát megszólaltató mű próbára tette még e képzett zenetanárok képességeit is. Szépen megfeleltek a feladatnak, és gyönyörű művészi élménnyel ajándékozták meg a somorjai közönséget és éneklő barátaikat. A somorjai Híd Vegyes Kar jó formáját mutatta a hangversenyen, és legjobb eszközüket mozgósították: rendkívül változatos, érdekes, élvezetes műsort állítottak össze. Mind stílusban, mind formai tekintetben szépet alkottak: Kodály Négy szlovák népdalának impozáns, szláv akkordjai után hazatalálásként élhettük meg Bárdos Lajos Csillagvirág című népdalfeldolgozásának ismerős dallamait, s előadásukból nem maradtak ki a zenei világirodalom klasszikusai sem. Nagy élményben lehetett részük tehát azoknak, akik a kórusmuzsikának szentelték idejüket. A teljesség kedvéért azonban hadd soroljuk fel a fesztivál egyéb hangversenyeit is: a somorjai Művészeti Alapiskola koncerttermében adott közös hangversenyt az Excelsior és a Híd, majd a holland kórus a vasárnap délelőtti szentmise hangulatát is emelkedetté tette énekével. S végül, de nem utolsósorban a fesztiválhangversenyre a térzene tette fel a koronát, hiszen nincs szebb annál, mintha száznál több, a művészetért, a zenéért és a zenével élő énekes „isten szabad ege alatt” hirdeti, hogy mily jó embernek lenni ebben a háború szaggatta, de akkor is, így is békére áhítozó világban. Vállalják a közös kulturális örökséget. A szabályos harmóniák az erdei patak csörgedezését idézték fel. Százhúsz éve született Móra Ferenc. Sovány kenyerét rövid életén át mindig megfeszített munkával kereste Nem volt forradalmár, csak a szavak nagymestere Bacher Iván Keresve is nehéz találni magyar írót, aki annyira ne volna aktuális, mint a százhúsz éve született Móra Ferenc. Hogy szegénysorból jött, azt ma fölemlegetni primitív populizmusnak minősül. Hogy igaz nép-nemzeti volt, olyan, aki hírből sem ismerte a származás, a vér, a faj szerinti különböztetést, az manapság egyáltalában nem is hihető. Hogy sovány kenyerét rövid életén át mindig megfeszített munkával kereste, az ma, a sikerdíjak és fantomcégek korában nevetni való balekség csupán. Hogy mint író pedig mindig emberi sorsokról írt, és mindig történeteket, most legföljebb az ösztöndíjosztó szövegítészek fanyalgását válthatja ki. Nem a Mórák korát éljük - ugyancsak jólesőt csodálkoznék, ha kiderülne: valami jótét lélek már rátette volna őt a netre. Pedig Móra Ferenc életrajza szerint jó tételanyag a mai ifjúi agynak: alig volt életrajza ugyanis - nem utazgatott, nem vett részt csatákban, nem falta a nőket, bajba, barikádra, börtönbe sosem került. Aki magyarul csak egy kicsit is olvasni tanult, az azért tudja, hogy a Kincskereső kisködmön szerzőjének papája szűcsmesterkedett, tán még az is meglehetősen közismert, hogy édesanyja kenyérsütéssel kereste a madárláttát. De azt már talán kevesen tudják, hogy Móra Ferenc maga is napszámos volt. A szó napszámosa. Ötvenöt évéből majd harmincötöt töltött hírlapi kötelékben. Napszámban írt ezerszám hírt, hírfejet, vezércikket, tudósítást, tárcát, novellát, mesét. Nemcsak szorgos ember volt, hanem hűséges is. A Szegedi Napló mellett kezdettől végezetig kitartott. Régen az újságírást újságnál tanulták a népek. Manapság a fiatalok médiaszakokon tanulják, úgymond, a mesterséget. Vajon létezik, létezhet-e olyan média szak, amely az egykori Szegedi Naplóval felérne? Az alföldi lap szellemi fundamentuma egy palóc volt, aki a hírlapírói szempontból a legjobbkor, épp a nagy árvíz előtt került a városba, körülbelül akkor, amikor Móra született. Mikszáth után, akinek íróasztalát - Móra tárcájának tanúsága szerint - a csekély fizetés ellentételezéseként minden újoncnak kivételes megtiszteltetés volt megörökölnie, s persze minden újonc jövetelekor újabb és újabb asztalok kerültek föl a kultúrpalota feneketlen pincéjéből, Mikszáth után sorban örökölték az asztalokat: Gárdonyi Géza - aki persze a város históriájába nevét főként párbajával írta be, melynek során félholtra kaszabolta még a segédeket is, annyira nem tudott vívni szegény - aztán Thury Zoltán, Tömörkény István, Móra Ferenc, Juhász Gyula- még fölsorolni is jóleső a névsort. És az újságírás nem valami kiruccanás, az ösztöndíjlét előtti torna volt - Móra 1901-től 1934- ig, tehát haláláig volt a Szegedi Naplónak - egy időben főszerkesztői minőségben is - munkatársa, aki mint minden igaz hírlapíró, mindenhez értett, de tényleg: valóban tudós régész volt, tényleg komoly rovartanász, történelmi tárcáinak forrásai valóban hiteles kútfőkből fakadtak, nálánál szakszerűbb könyvtárost, levéltárost igazán nem lehetett volna lelni, Móra szerkesztő úr kultúr-, város-, zene- és hadtörténészként, etnográfusként, nyelvészként egyaránt megbízhatóan ténykedett. De persze mindenekelőtt a nyelvet tudta nagyon, a magyart, természetest, érthetőt, gyönyörköd- tetőt. Sok magyar író élt és írt a szerkesztőség és a színpad kettős varázskörében. Mórának a redak- ció mellett második ihlető hona a múzeum volt - ebben is követte szelíd szeretettel túlszárnyalt mesterét, Tömörkényt. Regényeit szinte csak mellesleg írta meg, Móra soha nem csinált faksznit magából, sokra sosem tört, és nem is ért el egyebet, mint hogy amíg magyarul egy ember is olvasni bír, addig ő olvasva lesz. Nem volt forradalmár, nem volt radikális újító, lehet, hogy korában mesterségének, a szónak csak egyik tisztességes és nagyszerű szakembere volt - ebből a szempontból gyönyörű kor volt az övé.
