Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-08-04 / 31. szám
1999, augusztus 4. » 32. évfolyam Szlovákiai magyar családi magazin Sport Ifjabb Albert Flórián: „Ebben a Fradiban fél lábbal is eljátszanék!” J-vy 40 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1999. augusztus 7-étől 13-áig Riport Karlovy Vary az idén harmincnegyedszer volt a film középeurópai fővárosa. Fogy a kormány ideje, hogy reményt ébresszen a csalódottakban Last minute SzilvássyJózsef ____________ Ny ugdíjas bácsika topogott július első napjaiban az egyik kisváros élelmiszerboltjában. Otthon felejtette a szemüvegét, ezért a polcokhoz közel hajolva igyekezett kisilabizálni az új árakat. Hajlongás közben, uram, bo-csá’, véletlenül szel- lentett egyet. Irulva-pirulva kért elnézést a mögötte elvihar- zó fiatal elárusítónőtől, aki kesernyés mosollyal vetette oda: „Ez még semmi, apóka. Ha meglátja az árakat, össze is tojja magát!” Történetünk szenvedő hőse bizonyosan most sem rezei be, hiszen annyi mindent túlélt már ebben az ocsmány évszázadban. Ki tudja, hányadszor, nekikeseredve sóhajt egy nagyot. Reggel éppen a megemelt villanyszámlát nézte, megkapta már az értesítést is a meglódult lakbérről, nemsokára kérik befizetni a borsos vízdíjat. Sok idő nem telik el, s megint fűteni kell, ám csak a jó ég a megmondhatója, miből, hiszen pénztárcánkat addigra a kiadások teljesen megkopasztják. Ri- . asztó hírek érkeztek eddig is. Sok iskolai étkezdébe már tavasszal egyre kevesebb diák járt, sokat közülük szeptemberben talán meg sem nyitnak, mert az anyu már réges-régen nem dolgozik, apu pedig vagy nagyon keveset keres, vagy már ő is munkanélküli. így aztán jó esetben zsíros, olykor parizeres kenyeret csomagolnak gyermekeiknek tízóraira. Rosszabb esetben azt sem. Az utazási irodák elképesztő mennyiségű last minute-hirdetésekkel igyekeznek mérsékelni veszteségeiket, és csábítgatják a polgárokat: a márciusi ajánlatokhoz képest csaknem fél áron lehet a görög vagy a spanyol tengerparton üdülni. Ám a vonzó árak ellenéTavaly szeptember óta sem ebbe az irányba araszol az ország szekere. re gyér az érdeklődés, marad egy hétvégi kiruccanás a rokonokhoz, esetleg gazos, hasonló sorsú emberek ezrei által ellepett bányatavak mellett, zavaros vizű uszodákban humorizálunk: az idén nem utaztunk Olaszországba, jövőre Göröghonba nem megyünk... Tudtuk persze, hogy négy évtized hazugságainak, gátlástalan harácsolásainak nagy lesz a böjtje. Ezért a gondolkodó százezrek nem is a meglódult árak ellen lázadoznak, hiszen azok ma már reálisan tükrözik a ráfordított költségeket. Bajunk, fájdalmunk az, amiről Hofi Géza beszélt, úgy két évtizeddel ezelőtt. Vagyis, aki árt mond, mondjon bért is! Nem bankóprésre gondolunk, mint Jelcin Potemkin-falvakból itt ragadt kváziközgazdászai. Több pénzhez e huzatos tájon élő milliók mindig is tisztességes munkával akartak jutni. Tisztában vannak azzal is, hogy nagyobb bérhez manapság már európai uniós értékrenddel mérhető teljesítmények szükségesek. Ehhez pedig politikai és gazdasági feltételek. Szilárd jogrend, vállalkozásbarát gazdasági stratégia, új munkahelyek teremtését ösztönző adóreformok. Tavaly szeptember óta sem ebbe az irányba araszol az ország szekere. Sőt, kormánypárti uraimék nem is egyfele húzzák. S döbbenten tapasztaljuk, hogy bizonyos pártok, csoportok érdekei ismét fontosabbak az ország, a polgár boldogulásánál. Nálunk a legtöbb újgazdag a második és a további millióját is becstelen úton, mi több: véres kézzel szerzi. Ezért egyre többen mondogatják elkeseredve: ez a kormány vagy nem látja, mekkora bajban fetreng az ország, vagy képtelen céltudatosan hozzálátni a bajok orvoslásához. Last minute-helyzetbe sodródik az ország, mert Dzurinda kabinetjének drámaian kevés ideje maradt ahhoz, hogy végre megemberelje magát, s apránként újra reményt, hitet ébresz- szen a csalódottakban. Melyikük szimpatikusabb? Nicole Kidman és Tóm Cruise filmjük japán bemutatója előtt. TASR/AP-feivétei Vezércikk Fel, Európába! Kövesdi Karoly_____________ Kormányokjönnek, mennek, évszakok váltakoznak, de ez az ország úgy tűnik, nem tud mást, mint egy helyben topogni. Havazik, süt a nap, napfogyatkozás van, árvíz zúdul a nyakunkba, egyre megy. Az ország, mint a mókuskerék, forog a saját tengelye körül, és azt hiszi, halad valamerre. Dzurinda kormányelnök kijelenti: dejure nem vagyunk NA- TO-tag, de facto az vagyunk. Öles léptekkel, nyelvtörvényekkel haladunk az Európai Unió felé, de facto egymás után csapódnak be az európai kapuk. Anglia után vízum kell Finnországba, Norvégiába, s tarthatunk tőle, hogy talán hamarosan Svédországba vagy Dániába is. Nem kétséges, valakik szervezetten munkálkodnak a háttérben, hogy a romák repülőjegyre költsék a munkanélkülisegélyt, s hogy lejárassák az országot, de a kisvállalkozások valahogy ma sem tudnak kölcsönhözjutni, hogy munkahelyet is találjanak verbuváló agitátorok helyett. A munkanélküliség az egekben - mit tesz a kormány? Lefaragja a munka- nélküli- segélyt. Huszárosán és átfogóan. Hogy az a szerencsétlen ember, aki, mondjuk, egy kis zsákfaluban tengődik, ahol a szövetkezet dögrováson, üzem se közel, se távol, egyik napról a másikra bűnbakká válik, mert nem elég „aktív” a munkakeresésben? Hát istenkém, pechje van, a kormány átfogó intézkedése nem terjedhet ki minden apróságra. Legfeljebb fájdalomdíjként Jósé Ignatio könnyfakasztó szenvedései után megnézheti a tévében, hogyan pas- kolja Iván Lexa sörhasát a szenei tó vize. Vagy csodálkozhat, hogyan lesz Jaroslav Svéchotából egycsapásra mérnök úr, pedig attól még Lexa nyugodtan lubickolhat. Esetleg forró nyári estéken elmélázhat afölött, hány alkotmánybíróság van ebben az országban, s vajon nem kellene-e az alkotmánybíróságot is alkotmánybíróságra adni. Hogy az egyik kerületi bíróság a bűntett elkövetőjét elítéli, a másik a kitervelőt szabadon engedi. Lassan alig akad olyan miniszter a kormányban, amelyik normális országban ne nyújtotta volna be a lemondását. Hogy egyfelől a gigantománia terheit nyögjük, mert a bősi „csoda” annyi hasznot se hoz, amennyi eltartaná e szörnyeteget, de lassan gyógyszerre sem futja. Afelől sem igen lehet kétsége, hogy például a vasút fejlesztésére felvett kilencmilliárdos kölcsönt a szocialista mo- loch úgy elnyeli, hogy füstje se marad, miközben holtbiztos, hogy vasutasok kerülnek az utcára, átképzés, más munkalehetőség nélkül. Huszárosán és átfogóan. Amúgy balosán. De akkor esne le az álla, ha egyszer betévedne a vasút folyamatos tönkretételén munkálkodó vezér- ,fő- és aligazgatók irodáiba, s láthatná, micsoda komfort szolgálja ott az egyetemes leépülés verejtékes munkáját! Ismétlem, amúgy balosán, mert ha valaki még nem tudná, ebben a kormányban a balosok diktálnak. Rebesgetik is mindenfelé, hogy ősszel át kell alakítani a kormányt, de afelől se legyenek illúzióink, hogy az ország érdekében, hogy végre haladjon a szekér. Majd a svindlerek maradnak, a bűnbakokat meg kiebrudalják. Mert az uraknak nem az a fő gondjuk, hogyan lendítsenek ezen a szerencsétlenjobb sorsra érdemes országon, hanem hogyan tegyenek keresztbe egymásnak. Csak egyvalamiben következetes ez a kormány: kiskanállal adagolja azt, amit Meciarék 1994-ben azon a bizonyos parlamenti hosszú éjszakán huszárosán és frappánsan lerendeztek: pár óra alatt taccsra tették az egész ellenzéket, és megkaparintottak minden hatalmat. Ennek a kormánynak ugyanez lassan egy évébe kerül, de a hatalom gyakorlása helyett úgy tűnik, csak a polgár fölött képes gyakorolni a hatalmat. Az egyre tü- relmedenebb, a botrányokat egyre növekvő szkepszissel figyelő polgárok legalábbis így érzik. Annak idején a KDH abba bukott bele, hogy nem itthon politizált, hanem külföldön. Félő, ez a koalíciós kormány sem tudja összeegyeztetni az itthoni mucsai viszonyokat az európai álmokkal. S a bezáródó kapuk a csekélyke sikerélménytől is megfosztják.
