Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)

1999-07-21 / 29. szám

Tanácsadó 1999. július 21. 11 Néhány héttel a szemzés előtt ajánlatos az alanyt alaposan beöntözni Legjobb augusztusban A szemzéshez a magoncnevelést már az előző évben el kell kezde­ni. A magvakat legjobb az érés után, a terméshústól megtisztítva a kert egy védett részében elvet­ni, olyan sűrűn, hogy esetleg a kö­vetkező évben már helyben le­hessen szemezni. A karógyökér képzésére hajlamos fajokat (pl. a vadkörtét) mindenképpen cél­szerű átültetni, a gyökerüket pe­dig visszavágni. Ha nincs előké­szített területünk, vethetünk ta­vasszal is. Ilyenkor azonban a magvakat rétegezzük, vagyis a termesztéshez hasonló, nyirkos, hideg körülmények között tárol­A szaporítani kívánt faegy-egyágát még a megelőző évben vissza kell metszeni, hogy hosszú hajtást kapjunk. juk a vetésig. Ha a rétegezett ma­got előcsíráztatjuk, és a gyököcs- két visszacsípve március elején tápkockába vagy műanyag cse­répbe ültetjük, ezután pedig fólia alatt, vagy akár az ablakban ne­veljük a május közepén esedékes szabadföldi kiültetésig, akkor biztonságosan nevelhetünk sze­mezhető alanycsemetéket au­gusztusra. A füge helyes szedése Nem utóérő gyümölcs, ezért termését éretten szedjük. Az érett termés szára elvékonyo­dik, a gyümölcs megráncoso­dik. A cukortartalma ilyenkor a legmagasabb, friss fogyasztás­ra, aszalásra, dzsem-, bor- vagy pálinkakészítésre ilyenkor a legalkalmasabb. Friss fogyasz­tásra szedhetjük a már puha,' megrepedt héjú, de még zöldes gyümölcsöket is, amelyek cu­kortartalma még alacsony, ned­vességtartalma magas, így hosszabb tárolásra nem alkal­masak, de üde ízük így is élveze­tes. A gyümölcsöket nagyon óvatosan kell szedni, hiszen azok folyamatosan az egyéves hajtásokon képződnek.-k­Ha idősebb fákról akarunk sze­mezni, ne feledkezzünk meg a szemzőhajtás kineveléséről se. Ezeken ugyanis szemzéshez fej­lett szemet már alig találunk. A szaporítani kívánt fa egy-egy ágát még a megelőző évben alaposan vissza kell metszeni, hogy né­hány szemzésre alkalmas, 40-60 cm hosszú hajtást kapjunk. Külö­nösen a csonthéjasoknál fontos, hogy a felhasznált szemek hajtó­rügyek legyenek, mert ezek vi­rágrügyeiből nem kapunk haj­tást. Az őszibarack teljes termő­vesszőin lévő hármas vegyes rügycsoport tartalmaz hajtórü­gyet, így szemzésre alkalmas. A megszedett hajtásokról a leve­leket 1-1,5 cm hosszú levélcsonk Július második felében, au­gusztus elején tájainkon nem ritka a felhőszakadás s a vele együtt járó jégeső. Ennek kö­vetkezményeit kertjükben már szinte mindnyájan tapasztal­hattuk. Ha a következmények felszámolását ilyenkor elmu­lasztjuk, akkor a kórokozókkal, kártevőkkel duplán meggyűl­het a bajunk. Ne röstelljük ezért összegyűj­teni, leszedni a fáról a sérült gyümölcsöket, lemetszeni a megtépázott, roncsolt ágakat. A sérült, de már érett gyümöl­csöket természetesen felhasz­nálhatjuk - főzhetünk belőlük gyümölcsízt, készíthetünk ros­meghagyásával távolítsuk el azonnal, hogy a hajtás minél ke­vesebb vizet veszítsen. A szem­zőhajtást legjobb közvetlenül a A hajtás hosszában a rügyek nem egyenletesen fejlettek... szemzés előtt megszedni. Nyir­kos papírban, rongyba csavarva hűvös helyen azonban több napig eltartható. A hajtás hosszában a rügyek nem egyenletesen fejlettek, az alapi és tos italt, vagy süthetünk le­pényt. A letépett lombot, éret­len termést meg kell semmisí­tenünk, mégpedig úgy, hogy ne váljon különféle paraziták - gombák, baktériumok - forrá­sává. Ássunk ezért egy félreeső he­lyen a kertben gödröt, hordjuk bele a növényi részeket, majd égetett mésszel szórjuk le, és temessük be földdel. Az apróbb sérüléseket a gyü­mölcsök, a hajtások általában kiheverik. Fáink egészségi ál­lapotának helyreállításához azonban nekünk is hozzá kell járulnunk. Vágjuk le az erősen sérült ágakat, majd kezeljük a a csúcsi részen levő fejletlen sze­meket lehetőleg ne használjuk fel. Szemezni akkor lehet, amikor a csemete jól adja a héját, vagyis a háncsszövet nedvdús, könnyen elválik, a nemesen pedig már jól fejlett szemek találhatók. A nyárvégi alvószemzésre a leg­több gyümölcsfajnál az augusz­tus a legkedvezőbb. Ilyenkor a fiatal csemeték még növeked­nek. Ha növekedésük leáll, az alany már nem adja héját, így a szemzés kevésbé eredményes. Ajánlatos tehát a tervezett idő­pont előtt 2-3 héttel a területet alaposan beöntözni, a csemeté­ket rendszeres lombvédelem­ben részesíteni. Kertbarát Magazin vágási felületeket (Latex, seb­balzsam stb.), Jó szolgálatot tesz ilyenkor a levéltrágya vagy beöntözés formájában ki­juttatott káliumtartalmú mű­trágya is. Hogy a gombák okozta betegségek terjedését megelőzzük, ajánlatos a sérült fákat fungicidekkel (pl. Di- thabe M 45, Perozin 75 B, Novozir MN 80) lepermetezni. Abban az esetben, ha a sérült ágakat levéltetvek támadnák meg, használjunk ellenük Pirimor DP-t! (Tudni kell, hogy a spray formájában for­galmazott Pirimor ilyenkor vé­dekezésre, rovarirtásra nem alkalmas!) I. d. Ne röstelljük összegyűjteni, leszedni a fáról a sérült gyümölcsöket Kerti teendők-jégeső után Megkérdeztük a szakértőt Kiveheti át a bírósági iratokat? Néhány olvasónk aziránt ér­deklődött, hogy a bírósági ira­tok kézbesítésének milyen formái vannak, és átveheti-e a címzetten kívül más is az egyes küldeményeket. A bírósági iratokat rendsze­rint posta útján kell kézbesí­teni. Ha a címzett nem érhető el, holott a megkísérelt kéz­besítés helyén tartózkodik, az iratot más felnőtt személy­nek is kézbesíthetik, aki ugyanazon a munkahelyen dolgozik, mint a címzett. Ha a küldeményt így sem lehet kézbesíteni, akkor azt postai megőrzésre kell bocsátani, és a kézbesítő szerv felszólítja a címzettet, hogy az iratot ve­gye át. Ebben esetben az ira­tot kézbesítettnek kell tekin­teni, azon a napon, amikor a postai megőrzésre elhelyez­ték, még akkor is, ha a cím­zett erről nem is tudott. Meg­jegyzem, a fent említett sza­bályok olyan küldemények­re vonatkoznak, amelyeket nem neki magának kell át­adni. Azonkívül nincsenek joghatásai az olyan kézbesí­tésnek, amikor az iratot olyan személynek kézbesítik, akinek a címzettel ellentéte­sek az ügyre vonatkozó érde­kei. Vannak olyan iratok is, amelyeket csak a címzett sa­ját kezébe lehet adni. Ebben az esetben ha a címzettet nem lehet elérni, holott az a megkísérelt kézbesítés he­lyén tartózkodik, a kézbesí­tést végző szerv megfelelő módon tájékoztatja arról, Szabó Elena jogász hogy a küldeményt másod­szor is megkísérli kézbesíte­ni, és eme második kézbesí­tési kísérlet helyét és idejét is feltünteti a tájékoztatóban. Ha ez a második kísérlet is eredménytelen marad, akkor a kézbesítő letétbe helyezi a küldeményt, mondjuk, a pos­tán, és a címzettet erről is ér­tesíti. Ha a címzett a külde­ményt három napon belül nem veszi át, akkor a három­napos határidő utolsó nap­ján a küldeményt kézbesí­tettnek kell tekinteni. Ha a félnek a per vitelére megha­talmazottja van, a bírósági iratokat a fél helyett a meg­hatalmazottnak kell kézbesí­teni. Fontos, hogy pl. egy íté­letet, vagy fizetési megha­gyást, amely bizonyos ösz- szeg megfizetésére kötelezi az alperest, annak saját ke­zébe adnak át, tértivevény- nyel (dorucenka), mert az átvétel napjától kezdődik, mondjuk, a teljesítési határ­idő. Helyesen járt el tehát az a postai alkalmazott, aki nem akarta átadni a saját kézbe szóló küldeményt más sze- mélynek-pl. aszomszédnak. Grafológia Jelige: Halványkék szemek. Aki csalódott a társában, és mégis felnéz rá, az nagy „színész”, de okos. Képes be­leélni magát másnak a hely­zetébe. Lábproblémáit ügye­sen rejti még a kézírásában is. Magasabb szellemi kö­rökhöz szeretne tartozni, az ilyen emberek ismeretségét keresi. Szeretetre vágyó, kedvesen beszélgető ember, aki olykor azzal ámítja ma­gát, hogy nincs szüksége ' ' ^ Bartalos Mária grafológus senkire. Ön képes felülvizs­gálni életmódját. Kímélje önmagát az izgalmaktól, a stressztől. Gyermeklélektan Jelige: Dodó. „Húgom az utóbbi időben nagyon gyakran mos ke­zet, amit azzal indokol, hogy piszkosnak érzi. Anyu nem csi­nál belőle gondot, de én egész­ségügyi szakközépiskolába já­rok, s tudom, hogy ebből komoly betegség is kialakulhat. Mit te­gyek?” A kényszemeurózis nagyon rit­ka és nehezen befolyásolható betegség. A betegnek olyan gon­dolatai, érzései, késztetései van­nak, melyek kényszerítő erővel lépnek be a tudatba, onnan aka­rattal el nem űzhetők, a gondo­latáramlás normális menetét is­mételten megzavarják, noha je­lentkezésüket különleges han­gulati vagy indulati állapot nem indokolja, és a beteg maga is ér­telmetlennek, kórosnak tartja őket - küzd ellenük. Például a skizofrén folyamat bizonyos szakában is lehetnek kényszer­képzetek, de a beteg állásfogla­lása határozatlan, nem küzd el­lenük. A depressziós beteg bűn­tudatos, szégyenteljes vagy ki­sebbrendűségi gondolatai is je­lentkezhetnek a kényszer érzé­sével, de a hangulateséssel szo­ros összefüggésben. Az agyvelő- gyulladás után is szoktak jelent­kezni hasonló tünetek, ezért be­szélje meg édesanyjával, hogy mi mindent rejthet ez a tünet, nem lehet félvállról venni. Fel­tétlenül keressék fel az orvost. Jelige: Tanácstalan. „Fiam most megy kilencedik osztályba, s nem tudja eldönteni, hogy mit tanuljon tovább. Mondtam neki, Dr. Hadas Katalin hogy elviszem pszichológushoz, az majd tanácsot ad. El sem tud­ja képzelni, hogy mit fognak ve­le ott csinálni, honnan tudja egy idegen megállapítani, hogy ő mire alkalmas. Ezekre a kérdé­sekre nem tudtam feleletet ad­ni, Öntől várom a választ.” Az emberek között jelentős egyéni különbségek vannak ab­ban, hogy milyen színvonalon végeznek különféle munkákat, hogy milyen koncentráltan dol­goznak, és mennyire élvezik a különböző fajta tevékenysége­ket. Különböznek képességeik­ben, amelyekfontos feltételei az eredményes munkavégzésnek, különböznek érdeklődésükben és motivációjukban, amelyek azt határozzák meg, hogy egy személy milyenfajta munkát kí­ván elsősorban végezni, és azt, milyen intenzitással teszi majd. Különböznek teljesítményük mintáiban és energiahátteré­ben, különböznek értékválasz­tásaikban, kockázatvállalásuk mértékében és még sok más tu­lajdonságban. A pályaválasztási tanácsadás szempontjából e té­nyezők ismerete azért lényeges, mert ez teszi lehetővé annak el­döntését, előrejelzését, hogy várhatóan milyen pálya nyújtja majd az adott személynek a leg­nagyobb munkaelégedettséget, és milyen területen dolgozhat majd a legeredményesebben. A pályaválasztási tanácsadás nem csupán a személyi adottságok feltárását, felismerését, felfede­zését tekinti feladatának, ha­nem a gyerekekben levő lehető­ségek felszínre hozását, kibon­takoztatását és folyamatos fej­lesztését is. A pályafejlődés szerves része a személyiségfej­lődés egészének, éppúgy a pá­lyaválasztási tanácsadás és pá­lyafejlesztési tevékenység is ré­sze a személyiségfejlesztés egé­szének. Az általános értelmi ké­pességek színvonala önmagá­ban nem meghatározója vala­milyen pályaválasztási irány­nak, de nélkülözhetetlen felté­tele bármilyen jellegű eredmé­nyes szakmai felkészülésnek. Sokszor a gátlásosság, a sikerte­lenségtől való félelem akadá­lyozza a szellemi aktivitás igazi kibontakozását. Az érdeklődés irányulása már jóval a pályavá­lasztási érettség kialakulása előtt jelzi azokat a pályairányo­kat, amelyek vonzónak tűnnek, és amelyeken belül az egyén a legmegfelelőbbet keresheti. Remélem, hogy kollégám mind­ezeket figyelembe véve úgy ve­zeti majd a beszélgetést, és úgy válogatja össze a feladatokat, hogy az eredmények fia jobb ön- megismerését szolgálják, bőví­tik látókörét, és megkönnyítik döntését. \ leggyakoribb szemzési mód a T szemzés, melynél az alanycsemete héjkérgét és háncsát t alakban fel­nyitjuk.

Next

/
Thumbnails
Contents