Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-07-21 / 29. szám
8 1999. július 21. Hosszú évek után ismét magyar-szlovák filmkoprodukció. Egy nő, két férfi a Jadviga párnájában Két tűz között, szerelemben Szabó G. László „Zacsínám túto knyizsecsku” - kezdi feljegyzési könyvecskéjét Osztatni András, egy nagyrészt szlovákok által lakott magyar faluban, valahol a magyar határ közelében 1915. február 5-én, a nősülése előtti napon. A könyvecske naplóvá dagad, és regény lesz belőle. Závada Pál regénye, a Jadviga párnája. Szép regény. Varázslatosan szép. Irodalmi szenzáció, amely több ezer olvasót avat be Osztatni Ondris és Palkovits Mária Jadviga különös szerelmi történetébe, szenvedéllyel és gyötrődéssel teli tragikus házasságába. A könyv két évvel ezelőtt jelent meg először. A legfrissebb példányokon már fehér papírszalag jelzi: negyedik kiadás. Magyar író ekkora sikert napjainkban ritkán mondhat a magáénak. Deák Krisztina, a Csinszka és az Eszterkönyv rendezője a legelső kötetek egyikét olvasta még 1997 nyarán, amikor az „első film” lepergett előtte. Megbabonázva falta a regényt. Minden bekezdése, műiden sora mögött képeket, jeleneteket, arcokat látott. Fel is hívta gyorsan az írót, még mielőtt bárki megelőzte volna, hogy ha ő is úgy akarja, filmre viszi regényét. Závada Pál igent mondott. Aztán nemet is. Annak, aki lekésett. Csalódott is nagyot az illető, mert úgy gondolta, kitűnő alapanyagból készít kiváló filmet. Deák Krisztina ötven nap alatt forgatta le a maga verzióját. Februárban kezdett a Mafilm műtermében, és május első napjaiban fejezte be a munkát pozsonyi helyszíneken. Közben dolgozott a stáb Tótkomlóson, Hévízen és Pöstyénben is. Závada Pál szinte végig ott volt a forgatáson. A lakodalmi jelenetben, Földes doktor szerepében, majd Winkler Franci barátjaként egy városi szálloda éttermében ő maga is feltűnik a filmben. Jelmezt kapott, korabeli fazont - és szerepet játszott. „Édesapám még ma is Tótkomlóson él. Én tizennégy éves koromig éltem ott, aztán gimnáziumba kerültem Szegedre, majd egyetemre Pécsre. Otthon főleg a nagyszüle- immel beszéltem szlovákul, a szüleim már váltogatták a magyart és a szlovákot. A tótkomlósi nyelv sokban különbözik az eredeti szlováktól, hiszen hiányzott a közvetlen kapocs az anyaországgal, és nem tudott fejlődni a nyelv. Én is inkább értem, mint beszélem a szlovákot. Tótkomlós a háború előtt terebélyes falu volt 11 ezer lakossal. Most, amióta város, már csak 8 ezren lakják. Az 1947-es lakosságcserénél főleg a parasztság elitje, de részben az értelmiség is (szlovák, magyar, zsidó egyaránt) áttelepült. A nemzeti öntudatban, a nyelv megőrzésében ez komoly érvágás volt. Minden, ami történt, azért történt, hogy vesszen a nemzetiségi fenntartó erő. A mai negyvenesek, az én korosztályom még beszéli a szlovákot, főleg ha úgy házasodtak. A gyerekeik azonban már nem. Egész egyszerűen szólva: kopik a tótkomlósi nyelv. Nagy kár persze, mert az ember erre is szeretne úgy tekinteni, mint értékre, amelyet őrizni kellene. Ehhez viszont elengedhetetlenül fontos a nemzetiségi kultúra is, a kétkezi munkától a templomig, az élet minden szférájában. Ilyesmiről azonban már nem beszélhetünk. Ami a tótkomlósiak számára a szlovákságot jelenti, az inkább a családhoz, a szülőhelyhez való hűség lenyomata és a hagyományok ápolása.” Családregény és szerelmi történet a Jadviga párnája. Ondris a férje, Franci a régi szerelme Jadvi- gának, aki gyámapja, Apovka révén kerül az Osztatní-házba. Apovkának Jadviga anyja volt a nagy szerelme, de miután Jadviga árván maradt, s féltő szívvel ő egyengette az útját, a szerelem Apovka és Jadviga között is fellobbant. Ondris sok mindenről tud, de sok mindenről neki is csak sejtései vannak. „Könyvem utolsó oldaláig Miso, Jadviga Francitól született fia marad életben a családból, illetve ő sem, hiszen félbeszakad az ő naplóbejegyzése is. Gregor, az Osztatni család öreg bérese az egyetlen túlélő; kiegyensúlyozott, stabil, biztonságot sugárzó figura, aki támaszt jelent elsősorban Ondrisnak, de az egész történetben, az általános sodródásban ő a horgony. Egy időtlen figura, aki a könyv végén egyszerűen kisétál a képből, de nem hal meg.” Jadviga a film kezdetén huszonnyolc éves. A regényben hat- vanvalahány, amikor meghal, miközben megélte a második világháborút, ötvenhatot és a nagyobbik fia elvesztését. A film csupán hat évet ölel át, és Ondris halálával ér véget. Jadviga miután magára marad, besiet a szobába, ledobja az ágyra a Francinak írt levelet, és elkezdi olvasni Ondris naplóját. Tóth Ildikó, Jadviga megformáló- ja harmadszor dolgozott most Deák Krisztinával. Először 1993 tavaszán az Arany János Színház Árad a gazság című produkciójában, majd A ködben, amelyet Gozsdu Elek regénye alapján forgatott a rendező. Az azóta eltelt öt év alatt mindkettőjüket másfele sodorta az élet, majd megjelent a könyv, Závada regénye, és Deák Krisztina ismét Tóth Ildikó mellett döntött. „Amikor felhívott telefonon, és elmondta, hogy mire készül, a szívem lezuhant a talpamba. Én ugyanis hajnalokig olvastam a könyvet, annyira szerettem. A próbafelvétel és a forgatás első napja között hosszú hónapok teltek el. Volt ebben mámor is, félelem is, minden. Fel-le szaladgált bennem a higanyszál. Főleg attól, hogy állandóan csúszott a kezdés időpontja. Mindig, mikor lélekben már készen álltam a forgatásra, odaszóltak, hogy mégse, majd két hét vagy két hónap múlva. Hol a pénz hiánya, hol valami technikai dolog keresztezte a terveket, így utólag most már úgy érzem, mint minden rosszban, ebben is volt valami jó. Eleinte ugyanis azt hittem, nem leszek képes megbirkózni a feladattal, de mert újabb és újabb időt kaptam arra, hogy egy nagy levegőt vegyek, és megnyugodjak, a végén már el is hitettem magammal, hogy menni fog. Természetesen minden titoknak utána akartam járni. Évszámokat és eseményeket egyeztettem, a homályból próbáltam kirakni mindenféle képet. Márquez nyilatkozta egyszer, amikor a sikerről faggatták, hogy felérni a csúcsra nem kis dolog, de szépen, alázattal lejönni még nagyobb. Ilyen maratoni forgatásban nekem még nem volt részem. Az ötven napból negyvennyolcat töltöttem kamera előtt, ezért jutott eszembe Márquez. Jadvigával, én most úgy érzem, a Himaláját másztam meg. S a feladat minőségéről akkor még nem is beszéltem. Hosszú időbe telik, míg feldolgozom magamban, hogy mi is történt velem a forgatás két és fél hónapja alatt. Most, hogy túl vagyok a munkán, azt is elmondhatom: amikor kezembe vettem a forgatókönyv utolsó változatát, annak ellenére, hogy úgy gondoltam, tudok valamit az egészről, és napról napra mindig készültem a következő jelenetre, ahogy beöltöztem, és bementem a díszletbe, valahogy minden máshogy alakult. De ez is természetes. Ott a partner, Balog Gábor operatőr, a rendező, másik három akarat, és máris változnak az általam elképzelt képek. A belső út azonban, amelyet nekem kellett megtennem, nem módosult. Csupán a külső körülmények.” Magyar-szlovák összefogásban készült filmről lévén szó, a szereplők közül hárman szlovákok. Román Luknár, aki Winkler Francit, az ügyvédet, vagyis Jadviga németországi szerelmét játssza a filmben, kilenc éve Madridban él spanyol feleségével és két fiával. „Nagyon jól dolgoztunk együtt - mondja Tóth Ildikó. - Más nyelv, más kultúra, más színészet, és mégis! Ahogy bejött az ajtón, máris megéreztem, hogy nem lesznek gondjaink. Ez óriási szerencse ilyen helyzetben. Isteni adomány. Nem minden jó színész jó partner. Ő az volt. Nagyon megszerettük egymást.” A pap szerepében Marián Labuda nyújt kimagasló alakítást, Ze-lenákot, a néma szolgát pedig az ugyancsak pozsonyi Peter Simún alakítja ugyancsak nagyszerűen. Závada Pál számára külön öröm volt, hogy a magyar helyszíneken „eredeti szlovák” szöveget hallhatott, illetve Pozsonyban és Pöstyénben a „rokoni miliőben” is megmártózhatott. Pöstyénben az Irma Szállóban dolgozott a stáb, itt kóstolgatta Jadviga és Franci a „lopott” szerelmet. Pozsonyban pedig a Dóm környékén, a Mi- hály-kapu alatt és az Úri utcában tűntek fel. „Megőrült?! Észrevesznek” - lihegte Franci fülébe Jadviga, miközben a vágyait sosem leplező fiatal ügyvéd egy kapu alatt csó- kolta-ölelte szenvedélyesen. Ezekben a hetekben már a vágóasztalon fut a film, s pár hónap múlva elnyeri végső formáját. De addig is: itt a könyv. A KÖNYV. Megéri újraolvasni. A film úgyis más lesz. Dolgozott a stáb Tótkomlóson, Hévízen, Pozsonyban és Pöstyénben is. Ondris sok mindenről tud, de sok mindenről neki is csak sejtései vannak. Závada Pál és édesapja a tótkomlósi templomban. A papa ugyanis epizódszerephez jutott a filmben. Ahogy a fia fogalmaz: „belesodródott”. Karakteres arcával, magas termetével nem veszett el a tömegben. A lakodalmi jelenetben Marián Labudával társalog a megterített asztal mellett. Nem feszélyezte őt semmi. Minden helyzetben hitelesen játszott. Jadviga és Ondris a lakodalomban. Ahol minden igazi volt. A szenvedély, a szerelem, a félelem, a kíváncsiság, a torta, a pogácsa, a sült hús... csak a vörösbor volt málnaszörpből. Dzsoko bácsi (a Gregort al azonban n< kákát húzt; legített”, a: került törk me. Kende T/ Román Luknár és Bodó Viktor, azaz Franci és Ondris hosszú idő után, 1925 tavaszán egy étteremben találkoznak. Franci a barátaival pezsgőzik, Ondris, borostásan és lerongyolódva, két fiával ül az asztalnál. Bánatában és haragjában, s persze a bor nekiesik Francinak. „ ott, az a gyerek?” - bik fiára, a hatéves nem mondja ki, azér ja ki, hogy Jadviga t Francitól szülte a gye
