Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-11-10 / 45. szám
Politika 1999. november 10. Csalódott, aki valami nagyszabásút, tárgyilagos ítéletet és markáns jövőképet várt Fejek a homokban Malinak István______________ Eredetileg a kormány önértékelése került volna itt terítékre. Dzurinda többször is megígérte, hogy október végére elkészül a számvetés - nem így lett. A téma mégsem ugrott. Először az SZTV-ben a parlament elnöke fejtette ki jellegzetesen baloldali pártelnöki véleményét a kabinet egyévi munkájáról, majd Rudolf Schuster államfő tette ugyanezt a törvényhozásban. Egyáltalán nem szerencsés, hogy a kormányfő átengedte a kezdeményezést, hogy két nyilvánvalóan baloldali beállítottságú politikus adta meg az alaphangot. Kereszténydemokrata szellemiségű, határozott kormányfő ilyen - taktikai? politikai? - hibát aligha követne el. Csak ha rákényszerül, ha nagyon gyenge. Dzurinda esetében mindkettő szóba jöhet. Hiszen akkor, amikor mindenki tőle várta volna a magyarázatot arra, hogy miért halasztotta el az első kormányzati esztendő mérlegének megvonását, a baloldal bejelentette: a DBP miniszterei és más vezetői ebben az ügyben először konzultálni akarnak a kormányfővel. Bizonyára nem véletlen az egybeesés. Némi iróniával azt is mondhatnánk: a baloldal meghatározza a kormányfői értékelés alapigazságait. Irónia nélkül: hónapok óta téma a sajtóban, hogy Dzurinda minden komoly döntés előtt Migassal konzultál, a baloldaltól kénytelen politikai támogatást kérni, mivel az SZDK-frakció egyöntetű támogatására nem számíthat. De hát ez sem úgy kezdődött, hogy Camogursky keresztényDzurinda minden komoly döntés előtt Migassal konzultál. demokratái és Langos demokratái minden ok nélkül szembefordultak vele... Ugye, mennyire visszás helyzet az, hogy amikor a kormány kerül szóba - akár van évforduló, akár nincs -, azonnal a pártpolitikai csatározások kerülnek előtérbe? Még az államfő első parlamenti beszéde alatt is ez jutott az ember eszébe. Aki valami nagyszabásút, az ország állapotáról tárgyilagos ítéletet és markáns jövőképet várt, az csalódott. Pedig Schuster csak a saját formáját hozta. Bírálatainak sok elemével egyet lehetett érteni, főleg azokkal, amelyek összecsengtek az utca emberének keserveivel - annál mélyebbre nem is mentek. Abban is igaza volt, hogy a kormánypártok széthúznak, marakodnak, és határozatlanok. Csak elfelejtette hozzátenni: ez év júniusáig az egyik kormánypárt elnökeként mindennek ő is aktív szereplője, sőt okozója volt, a miniszteri bársonyszékekkel folytatott elvtelen cserebere eredményeként lehetett csak belőle esélyes elnökjelölt. Elmagyarázhatná már neki valaki azt is, a közszolgálati televízió nem arra van, hogy egyetlen ember beteges szereplési vágyait elégítse ki, az SZTV nem a Markíza, az SZTV érdekei nem Rusko úr érdekei. Túl enyhe kifejezés tévedésnek vagy baklövésnek nevezni azt, hogy Schuster elismeréssel szólt a DSZM integrációs törekvéseiről. Hiszen az államfő pontosan tudja, hogy Szlovákia a DSZM országlása miatt maradt ki a NATO-ból és az EU-csatlakozásra várók első köréből. Nehezen hihető, hogy az ország első embere komoly ok nélkül vállalja a leplezetlen hazugságot. Gyökeres fordulatot a kormányfői jelentés sem fog hozni, s ezt nem a pesszimizmus vagy a rosszindulat mondatja az emberrel, hanem az a Dzurindával készült terjedelmes interjú, amely a Pravdában jelent meg november 2-án. Ebben félreérthetetlenül jelzi, milyen határok között kíván mozogni, és feltűnően kerüli az egyenes válaszokat. Például: az egyes területeken felgyülemlett problémákat szerinte az illetékes miniszter leváltása nélkül is meg lehet oldani. Az SZDK elnökeként nem érzi úgy, hogy a koalíciós szerződést lényegesen meg kellene változtatni. Arra a felvetésre pedig, hogy partnerei az SZDK-t tartják a leglabili- sabb kormánypártnak, Dzurinda azt felelte: az SZDK stabilizálódott. Majd homokba dugva a fejét elutasította azt, ami elkerülhetetlennek tűnik: az SZDK normális koalícióvá való átalakulását- egy homályos fejtegetés kíséretében, amely arról szólt, hogy az SZDK-nak van egy szűkebb meg egy tágabb értelmezése. Pedig mindenki tudja, milyen gondokat okoz mind a kormányzati, mind a parlamenti munkában az SZDK zűrzavaros helyzete. Félő, a megoldás elodázását csupán személyi ambíciók indokolják. Jasszer Arafat és Göncz Árpád. A palesztin elnök a múlt heti oslói hármas csúcs után látogatott Budapestre, ahol utoljára 1989-ben járt, még a rendszerváltás előtt. Magyarország az idén került fel a palesztin autonómiát segítő, eddig 44 ország nevét tartalmazó ún. donorlistára. Göncz és Orbán Viktor most arról tárgyalt a vendéggel, mikénttudna Magyarország kézzelfoghatóan közreműködni a palesztin újjáépítésben. TASR/AP Bauer Edit államtitkár: A nyugdíj ezentúl is pontosan megérkezik majd, de igazi megoldást csak a reform jelenthet Saját nyugdíj számlánkra gyűjtjük majd a pénzt Tuba Lajos _________________ Mi lesz a nyugdíjjal? - vetődik fel a hírek hallatán ma idősebbekben és fiatalokban egyaránt. Az aktuális helyzetről és a nyugdíj- reformról Bauer Edittel, a szociális és munkaügyi minisztérium államtitkárával beszélgettünk. A Szociális Biztosító októberben bejelentette: felhalmozódott hiánya miatt a januári nyugdíjak kifizetéséhez 330 millió koronára van szüksége. Mi a helyzet ezzel kapcsolatban? Afelől semmi kétség, hogy a kormány ezt a kérdést meg tudja oldani. Nagy felelőtlenség lenne olyasvalamit sugallni az idős embereknek, hogy esetleg veszélyben a nyugdíjuk. A pénzt jövőre is mindig pontosan meg fogják kapni. A Szociális Biztosítóban kialakult helyzet megoldása kétféle módon lehetséges. Először is a biztosító kinnlévőségei messze meghaladják a jövő évre mutatkozó hiányát. Az egyik legnagyobb adósa a Szlovák Vasutak, és a kormány valószínűleg hamarosan dönt a közszolgálati többletköltségeknek a vállalat számára való megtérítéséről. Ebből pedig a vasút bőven rendezni tudja adósságát, körülbelül egy- tizede elég a januári hiány fedezésére. Ha erre a tranzakcióra nem kerülne sor, a kormány kész arra, hogy a hiányt átmenetileg fedezze, amint azt a gazdasági ügyekért felelős alelnök az érdekegyeztető tanáccsal közölte is. Az idei infláció várhatóan 14 százalék körül alakul. Mi lesz jövőre a nyugdíjemeléssel, ha a Szociális Biztosító ilyen gondokkal küzd? Az infláció nagy részét már az idei nyugdíjemelés mértéke is fedezte: az utolsó emelés során 2,2 százalékkal nőtt a nyugdíjak reálértéke. Az infláció alakulását általában áprilistól áprilisig szoktuk nézni, és ehhez számítjuk a nyugdíjemelést. Jövő évi prognózisunk áprilistól áprilisig kb. 10-10,5 százalék. Tehát ez éppen meghaladja azt a határt, amikor a törvény szerint emelni kell a nyugdíjakat. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy a biztosítónak nincs hozzá megfelelő anyagi fedezete. A megoldás végső soron a parlamenttől függ. Ahhoz ugyanis, hogy a feltételek teljesülése esetén ne emeljék a nyugdíjakat, módosítani kell a vonatkozó törvényt. Egyelőre annyi biztos, hogy a kormány nem hozott döntést a nyugdíjemelésjövő évi elmaradásáról. Jóváhagyta viszont a szociális biztosítás reformjának koncepcióját. Ennek legfontosabb része éppen a nyugdíjreform. Miből áll? Tudatosítani kell, hogy az egész Európában zajló nyugdíjreformot az eddigi nyugdíjrendszerek válságba jutása váltotta ki. A demográfiai helyzet változása kikényszerítette az új megoldások keresését; alapjában változott ugyanis a nyugdíjalapba befizetők és az onnét nyugdíjat élvezők aránya. Az a rendszer, amikor a mai befizetéseinket másnap kifizetik a szüléinknek és nagyszüle- inknek, csak addig működik, amíg a népesség száma növekszik. Ekkor nő a befizetők száma, és legalább stagnál a nyugdíjasoké. Ha a folyamat ellenkező irányúvá válik, vagyis egyre kevesebb a gazdaságilag aktív befizetők száma, akkor más rendszert kell felállítani. Enélkül ugyanis a helyzet csak a nyugdíjak csökkentésével lenne megoldható. Emiatt kell nálunk is új nyugdíjrendszerben gondolkozni, de azonnal előrebocsátom: csak a mai középkorúakat és fiatalokat érinti. Nem vonatkozik azokra a nyugdíjakra, amelyekre már megteremtődött a jogigény. A nyugdíjrendszer reformját a finanszírozási rendszer átalakításával lehet elérni, amikor is a keresők a nyugdíjjárulékuk egy részét saját tőkeszámlájukra fizetik be. így a nyugdíjkifizetés időszakáig a pénz pénzt tud fialni. Nem ismeretlen ez tájainkon sem, hiszen a második világháború előtt Európában már így működött. Sajnos, a háború után megszüntették a személyi nyugdíjszámlákat, és áttértek a jelenlegi ún. átfolyó rendszerre. A nagyobb nyugdíj reményében Dömötör Ede felvétele többet kell majd befizetni? Elképzelésünk szerint az alapnyugdíj esetében nem nő majd a befizetés összege. A pénz viszont megosztódik, kétharmada marad a szolidaritáson alapuló átfolyó rendszerben, egyharmadát pedig a személyi számlákon lehetne gyűjteni. Ennek persze megvan az ára, hiszen az első időszakban elő kell teremteni az éppen akkor nyugdíjjogosult évjáratok nyugdíjának fedezetét. A kormány számol is az átmenet finanszírozásával. Milyen újdonságai lesznek még a rendszernek? Fontos változás lesz: mindenki számára megteremtődik a kiegészítő nyugdíjbiztosítás lehetősége, azzal a céllal, hogyjavul- jon a nyugdíjak és a keresetek közti arány. Ez a lehetőség részben, bizonyos csoportok számára már eddig is megvolt, de jövő év márciusától és áprilisától szeretnénk általánossá tenni. A rendszer önkéntes alapon működik majd, s már a munkaadó beleegyezésére sem lesz szükség. Mostani elképzeléseink szerint mindössze az állami hivatalnokokra nem vonatkozik majd, mivel számukra az állami szolgálatról szóló törvény keretében teremtjük meg ezt a lehetőséget. Mikorra várható az új nyugdíj- rendszer bevezetése? Elképzelésünk szerint a rendszer 2003-tól működhetne. E viszonylag hosszú átmeneti időre egyrészt azért van szükség, mert nagyon összetett folyamatról van szó, egy sor törvényt is módosítani kell. Másrészt pedig a Szociális Biztosítónak is fel kell rá készülnie, például több mint egymillió személyi számlát kell nyitnia. Mindezeket figyelembe véve a 2003-as időpont tűnik reálisan tarthatónak. Magyarországon a pályakezdők számára kötelező volt az új rendszerbe való belépés, az idősebbek pedig választhattak. Nálunk ez miként lesz? Ami koncepciónk kissé eltérő. Az alapbiztosítás mindenki számára kötelező, ennek keretében részesei lesznek mind az átfolyó, mind pedig az ún. tőkefedezeti rendszernek. Dönteni majd a kiegészítő nyugdíjbiztosítás esetében lehet. A részben eltérő koncepció oka, hogy nálunk kissé mások a nyugdíjbiztosító gazdasági lehetőségei. Másrészt pedig úgy tűnik, hogy a szlovákiai körülmények között ez a járhatóbb út. Római akták KGB-tervek a pápa ellen A KGB két tervet is kidolgozott a pápa lejáratására, kilátásba helyezve akár a katolikus egyházfő meggyilkolását is - derül ki az olasz kormány által a parlament illetékes vizsgálóbizottságához eljuttatott anyagokból. Az olasz elhárítás az egykori csehszlovák titkosszolgálattól szerezte értesüléseit. A Pagoda, illetve Fertőzés fedőnevű tervek célja az volt, hogy II. János Pált megpróbálják lejárami, és ha ez nem járna eredménnyel, akkor nem zárták ki a pápa meggyilkolásának lehetőségét sem. Elsősorban a Szentatya szavainak hitelét akarták rontani különféle félretájékoztatási kampányokkal és provokációkkal. A KGB számára elsőrendű célpont volt a Vatikán, ahová minden eszközzel be akart épülni. Az már korábban ismertté vált, hogy Agos- tino Casaroli volt bíboros-államtitkár dolgozószobájának Madonna-szobrocskájába poloskát helyeztek el, s e műveletben a magas rangú vatikáni személyiség egyik rokona is közreműködött. Az államtitkár környezetében dolgozott egy bizonyos „Bu- kowsky”, akinek állítólag a KGB adott megbízásokat. (Bukowsky ma egy kelet-európai országban apostoli nuncius.) Nem tudni, miként illeszkedett mindebbe a pápa ellen 1981-ben elkövetett merénylet. A korábbi olaszországi ügyészi vizsgálatok nem tudták a bíróság előtt bizonyítani a „bolgár nyom” elméletét, mint ahogy azt a lengyel titkosszolgálatok által kidolgozott állítólagos tervet sem, amely arról szólt, hogy az egyházfő ételébe fokozatosan mérget keverjenek. Az olasz sajtó továbbra is firtatja az úgynevezett Havel-dosszié sorsát. Ezt az iratköteget állítólag maga a cseh elnök adta át 1990-ben Caprin tett látogatásakor olasz vendéglátóinak. Csakhogy ezeket a dokumentumokat ma senki sem találja, és sokan kétségbe vonják, hogy léteztek egyáltalán.