Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)

1999-11-03 / 44. szám

14 1999. november 3. Szabadidő Kalendárium Szerda, 1999. november 3. A NAP kel 06.41 - nyugszik 16.29 órakor. A HOLD kel 01.14 - nyugszik 14.58 órakor. Névnapjukon szeretettel köszöntjük Győző nevű kedves olvasóinkat. Győző - A 19. század elején keletkezett a Viktor név magya­rító lefordításaként. Becézés: Győzi, Győzőke. November 4. Károly • november 5. Imre • november 6. Lénárd • november 7. Rezső • november 8. Zsombor • november 9. Tivadar Jerry Ford olyan ostoba, hogy nem tud egyszerre fingani és rágógumit rágni. Lyndon B. Johnson amerikai politikus Évforduló 1674. november 8. John Milton 325 éve halt meg Londonban az angol költő, a polgári for­radalom eszméinek hirdető­je. 1608-ban született. A cambridge-i egyetemen szer­zett magiszteri fokozatot. 1638 tavaszán több hónapot töltött Firenzében, Rómában és Nápolyban, s meglátogat­ta az inkvizíció őrizetében élő Galileit is. Hazatérte után megírta a Damon sírfelirata című elégiáját, amelyben bú­csút mondott a latin nyelvű költészetnek. 1649-ben a polgári forradalom elkötele­zett híveként az államtanács külügyi titkára lett. Tagadta az uralkodók isteni jogát, és történelmi, bibliai példákkal állt ki a forradalom joga és igazsága mellett. Egy, a ki­végzett királyt szentnek be­állító könyv elleni válaszul írta A képromboló című röp- iratát, majd három latin nyelvű pamfletben védte az angol nép ügyét: Az angol nép védelmében; Még egy­szer az angol nép védelmé­ben; Önmaga igazolása. 1655 és 1660 között tovább dolgozott angol történel­mén, terjedelmes latin teoló­giai művet írt A keresztény tanításról címmel, s ekkor kezdte élete főművét, Az el­veszett Paradicsom írását is. Utolsó nagy prózai művé­ben, A szabad köztársaság szervezésének kézenfekvő, könnyű módja címűben a gyűlölt királyi rabság vissza­állítása ellen emelt szót. A Stuart-ház restaurálásával Milton minden politikai re­ménye romba dőlt, bujdosni kényszerült, majd letartóz­tatták, s csak egy amnesztia mentette meg az életét. Meg­vakulva, magányosan ekkor ért el költészetének csúcsára. 1667-ben jelent meg Az elve­szett Paradicsom, 1671-ben pedig a négy énekből álló A visszanyert Paradicsom, s ve­le egy kötetben A küzdő Sámson című dráma, közben pedig Anglia története című történelmi munkája. Mosolyogjunk Baleset- Miért van bekötve a fejed? - kérdezi Kovácsot a barátja.- Volt egy kis autóbalesetem...- Csak nem karamboloztál?- Úgy is lehet mondani. A fele­ségem idegen rúzst talált az au­tónk ülésén... Skót A skót meglátogatja vidéken élő rokonait.- Megkaptuk a leveled, amely­ben írtad, hogy jössz - mondja a házigazda. - Ha jól emlék­szem, azt is írtad, hogy hozol egy tyúkot ajándékba.- Igen, valóban úgy volt, de közben a tyúk meggyógyult. Gyermekáldás- Doktor úr, már öt éve házasok vagyunk, és házasságunknak még nincs gyümölcse.- Vetkőzzön le, asszonyom, meglátjuk, mit tehetünk! '- Jaj, azt nem lehet, doktor úr! Azért én mégis azt szeretném, ha az uramtól lenne gyerekem! Bolond Az elmegyógyintézetben az egyik beteg egy cipőt húz maga után madzagon. Az orvos ta­pintatosan megkérdi:- Jaj, de aranyos! Hogy hívják?- Bodrinak, doktor úr...- Nagyon szép név. És nem ha­rap? Az ápolt megvetően néz a dok­torra:- Maga hülye? Hallott már olyat, hogy egy negyvenkettes férficipő harap? Böngésző Múlt heti, 43. számunkban ol­vashatták a Gyakran kerül a sé­rülések fogságába című inter­jút. Kérdésünk: Kivel készült J. Mészáros Károly beszélgetése? A választ levelezőlapon küldjék szerkesztőségünk címére. Három szerencsés beküldő 500-500 korona jutalmat nyer. A nyertesek nevét az Új Szó no­vember 3-i számában közöljük. A múlt heti Böngésző helyes megfejtése: a 2. helyen. A 42. szám Böngészőjének nyertesei: Szabó László, Komá­rom; Vassné K. Jolán, Kapos- kelecsény, Orosz Róbert, Lo­sonc. (A 286/1992 Tt. számú adótör­vény 36.§-a alapján a nyeremé­nyek összegébői 15% jövede­lemadót vonunk le.) Horoszkóp - 1999. november 3-ától 9-éig KOS (III. 21. - IV. 21.) RÁK (VI. 22. - VII. 22.) MERLEG (IX. 24. - X. 23.) Csendes napokra A munkahelyével Ez a hét semmi jóval számíthat, ám a hét w semmi baj, ráadásul i & nem kecsegteti, még vége meglehetősen fizetésemelésre is a szokásosnál is ke­zajosra sikerülhet. Anyagilag nincs oka panaszra, ne sirán­kozzon hát fölöslegesen. In­kább ragadja meg a kínálkozó alkalmat, járjon nyitott szem­mel. BIKA (IV. 22. - V. 20.) Kiegyensúlyozott napokra számíthat, de a bosszúság sem kerüli el. Különösen a harago­saira figyeljen oda jobban. Anyagi téren meglepetés érhe­ti, sajnos, ez lehet kellemetlen is. Ne vigye túlzásba a munkát. IKREK (V. 21. - VI. 21.) _ . Ezekben a napok- bán új ismeretsége- ——két köthet, köztük érdekes emberekkel is. Ha ajánlatot kap egy érdekes munkahely betöltésére, jól gondolja meg, mielőtt dönt. Ha teheti, több kikapcsolódást iktasson be az életébe. számíthat. A hét közepén azonban gondjai adódhatnak, főleg a családban; de kis türe­lemmel minden tisztázódik. Ingerültségét vezesse le vala­mi hobbival. OROSZLÁN (VII. 23. - Vili. 23.) ——- Bármennyire áhítja is a sikert, valahogy--------- nem képes fordítani a helyzetén. Talán nem koncentrál eléggé. A csa­ládi életben nyugodt napokra számíthat, de azért jó lesz odafigyelni az anyósára. SZŰZ (Vili. 24. - IX. 23.) —-— Nem ártana változ­ik* tatnia az életén, fel- őrlik a szürke hét­köznapok. Ha tehe­tijárjon gyakrabban társaság­ba, vagy élettársával menjen moziba, színházba. Egy érde­kes vállalkozás meglódítja a fantáziáját. vesebb szórakozásra lesz al­kalma. Egy új ismeretség könnyen kiborítja, gondolja meg, minden áron kell-e a si­ker, vagy jobb a biztonság. SKORPIÓ (X. 24. - XI. 22.) Úgy tűnik, végre kerül egyenesbe anyagilag is, s ren­deződnek a tartozá­sai. Ez nem jelenti azt, hogy felelőtlenül költekezzen. Ha a feladataira koncentrál, semmi sem zökkentheti ki a nyugal­mából. NYILAS (XI. 23. - XII. 21.) I Nem biztos, hogy mg/- mindig az igazság ^ győz, erre már több­ször rájöhetett. Csa­lódások érhetik, különösen a kollégái körében. Jobban ten­né, ha jobban odafigyelne a család apró-cseprő gondjaira is. BAK (XII. 22. - I. 20.) Ezen a héten csak a két keze munkájá­ban bízhat. Lehet, hogy anyagilag ren­deződik a helyzete, de ez egy­általán nem biztos. A szeren­csejátékkal viszont megpró­bálkozhat, sosem lehet tud­ni... VÍZÖNTŐ (I. 23. - II. 19.) _________ Megbecsülik a mun­4lv káját, igaz, rég meg- érdemelne egy fize­tésemelést, erre azonban csekély az esélye mostanában. Próbáljon meg új munkahely után nézni, ha úgy érzi, nem becsülik a fára­dozásait. HALAK (II. 21. - III. 20.) Ezen a héten komoly döntéseket kell hoz­nia. Készüljön fel rájuk alaposan, sok függ tő­lük. Egy-két napig egészségi gondjai adódhatnak, szeren­csére múló állapotról lesz szó. Vigyázzon a közlekedésben. FÉM FELFEDEZ KIREKESZT VÉR­CSOPORT ...GRAMM ÁRSZABÁS NAGYKÉPŰ MAGAS-..., HEGYSÉG EZÜST­MÉRTÉK ÁLLAT 1 1 i 1 1 + 1 REJTVÉNY 1 TÖSZÁMNÉV SZOMBAT RÉSZE JUTTAT TÜZEL A KÓRHÁZ JELE RÓMAI 2 BÖLÉNY u sz D KITIN- DARAB ! ÉPÍTŐ­ANYAG A MANGÁN VEGYJELE ...TARTÓ, PULPITUS AZ ÉSZAKI VILÁGTÁJ JELE \ REJTVÉNY 2/1 REJTVÉNY 2/2 RAGÁLYT OKOZÓ GŐZÖK 1 TUDOTT A RAJNA MELLÉK­FOLYÓJA ♦ ROMA11 HEVES SZÉLVIHAR CSERÉNY i*. ERDÉLYI FOLYÚ LANTÁN KILOMÉTER ÉPÜLET­SZINT SZEMÉLYES NÉVMÁS JÓSZÁG FONTÁNA RÉSZE ELLENŐR. RÖV. A MÚLT IDŐ JELE KIS TENGERÖBÖL INDULAT­SZÓ PAKSAMÉ- TÁBAN VAN ROMÁN LÉGI­TÁRSASÁG DANA VIETNAMI HOLDÚJÉV ... ÉLNI FOG FRANCIA­ORSZÁGI FOLYÓ GYÖKÉR­TÖRZS SPANYOLOR VÁROS A GYOMOR HANGOT AD ANGOL NÉVELŐ AZONOS BETŰK SÚLY­EGYSÉG INDIA TAGÁLLAMA SZINTÉN MAGYAROR. VÁROS r KN0CK OUT NORVÉG POLITIKUS NÉPI HANGSZER TALÁLT GYERMEK KEVERT DÓM! ÖREG HAL SZEMFÜLES ÚTNAK INDULT FINOM. PORSZERŰ SZÉN FÉRFINÉV J KÉRDŐ­SZÓCSKA NÉVUTÖ U. ÉGÉSI TERMÉK AZ ARGON VEGYJELE NAGYOB KAMPÓ ÁTHELYEZ ELÁRUSÍTÓ HALFOGÓ ESZKÖZ MAGYAROR. TELEPÜLÉS HIÁNYOS ÁLOÉ ANGOL FŐNEMESI CÍM TEST­SZLOVÁKUL MUNKA A KELLETÉ­NÉL ELŐBB TÖRTÉNŐ ...FŰTÉS ZS ...MUNKA, INTRIKA VULKÁNI KÜRTŐ c IDŐS KORÚ KÍGYÓ TESZI VITAMIN HOMORÚ- LATINUL LAPZÁRTA RÉSZE NITROGÉN OXIGÉN. CARBONIUM ÉLTES KORÚ FOLYÓ DÉL- AMERIKÁBAN AZONOS BETŰK FERENC ÚJ..., NAPILAP L. KERING RANGJELZŐ ELŐTAG ...SZENT­MÁRTON, PETŐFI LAKHELYE MAG KÖTŐSZÓ MAGYAR FESTŐ NÁTRIUM AKÁRKI NAGANO FELE HANGJEGY FÜGGŐLE­GES VONÁSA LÉTEZIK POLÓNIUM VEGYJELE ROMAI 4 NAGYON IDŐS BELGA ÜDÜLŐHELY ROMAI HÉT ű SE..., SE BESZÉD TANGENS, RÖV. IDÉNY HAT. RAG AD ACTA, RÖV. I GALLIUM KESERŰ EMÉSZTŐ­NEDV VITAMIN OLASZ - RÉGIESEN EME NÉVELŐ IGE­VÉGZŐDÉS M ► FOLYÓ KÖZÉP­ÁZSIÁBAN Rejtvényünk fő soraiban Denis DIDEROT francia filozófus, re­gény- és drámaíró két szép gondolatát rejtettük el. Megfejtésként ezeket küldjék be szerkesztőségünk címére november 9-éig. A le­velezőlapra írják rá: KERESZTREJTVENY. A megfejtők közül hár­man 300 korona pénzjutalmat nyernek. (Az adótörvény alapján a nyeremények összegéből 15% jövedelemadót vonunk le.) A 42. számban, október 20-án közölt keresztrejtvény helyes meg­fejtése: Ahol legnagyobb a veszély, ott van közel a segély. Aki sze­ret, azt viszont is szeretik. 300 koronát nyertek: Nagy Erzsébet, Jóka; Pelle Tibor, Péterfala; Csatlós Györgyné, Nagykövesd.

Next

/
Thumbnails
Contents