Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-11-03 / 44. szám
4 1999. november 3. Háttér Pakisztán Fura esély a demokráciának Görföl Zsuzsa Október közepén katonai hatalomátvétel volt Pakisztánban - gyorsan, szinte puskalövés nélkül, és általános elégedettséget keltve. Persze csak Pakisztánban, külföldön nagy volt a zavar és értetlenség. Az értetlenség részben még tart, hiszen nem nagyon lehet azt követelni a katonáktól, hogy mielőbb írjanak ki választásokat, és ezzel állítsák helyre a demokráciát, ha a pakisztániak éppen ezt nem akaiják. Ők rendcsinálást akarnak, mert Pakisztánban az elmúlt évek .„demokráciája” korrupcióról, szabad rablásról, családi ösz- szefonódásokról, a klánok rivalizálásáról szólt. Ennek az állapotnak vetett véget Pervez Musarraf tábornok kényszerű puccsa. Karamat tábornok, az előző vezérkari főnök alig egy éve elkövette azt a hibát, hogy bírálta Navaz Sarif kormányfő módszereit. Rövid úton menesztették, hiszen ellentétben a kormány tagjainak elsöprő többségével, nem tartozott Sarif rokonságához. Megfelelő utódként a titkosszolgálat Pervez Musarrafot ajánlotta, mint vérbeli katonát, aki már fiatal tisztként kitűnt személyes bátorságával. Mellette szólt, hogy annak idején Nagy-Britanniában is tanult, Nyugat-barát, s nem híve az iszlám fundamentalizmusnak. Sarif azt hitte, a fegyelmezett katona majd vakon végrehajtja utasításait. Tévedett: Musarraf és a tisztikar jelentős része ellenezte az Afganisztánból visszaszivárgó Taliban térnyerését, az iszlám törvénykezés tervezett bevezetését, s azt a módot is, ahogy Sarif kiprovokálta, majd ameArchív felvétel rikai nyomásra Pakisztán számára meglehetősen hátrányos módon hirtelen lezárta a májusban indított kasmíri katonai akciót. A hadsereg tisztában volt azzal is, mi zajlik az országban, hogy az, úgymond, demokratikusan megválasztott Sarif, Pakisztán egyik leggazdagabb embere és családja egyre gazdagabb lesz, miközben a pómép nyomorog, az ország külföldi adóssága pedig 32 milliárd dollárra rúg. Sarif minden állami intézményt szétzüllesztett, s immár a hadsereget is megpróbálta saját szolgálatába állítani. Mivel ez Musarraffal nem ment, hát leváltotta őt - éppen akkor, amikor a vezérkari főnök Srí Lankán tett látogatást, Musarraf tüzér, a puccs mégis légi irányítású volt: Iszlámábádban nem kapott leszállási engedélyt a járat, amellyel éppen haza tartott. A pilótakabinból rádiókapcsolatot létesített a vezérkarral, értesült leváltásáról - s elrendelte a hatalomátvételt. Mire a Boeing a maradék üzemanyaggal leszállt Karacsiban, Navaz Sarif már házi őrizetben volt, Iszlámábád kulcsfontosságú épületei pedig a hadsereg kezében. A parlamentet szélnek eresztették, vagy száz politikust letartóztattak - a nép elégedett. Pedig Musarraf arról még mindig nem nyilatkozott, mikor váltja be a polgári hatalom visszaállítására tett ígéretét. Először ugyanis rendet akar csinálni, főleg a korrupciót visszaszorítva. Ha így van, akkor nem hónapokra, hanem évekre lesz szüksége, mert egyelőre úgy tűnik, komolyan gondolja a közélet megtisztítását. Ennek egyik biztos jele, hogy válaszra sem méltatta az ötéves börtönbüntetés és a 8,6 millió dolláros pénzbüntetés elől Londonba menekült Benazir Bhutto kétszeres exkormányfő és félje kegyelmi kérelmét. Azt ugyan elismerte, hogy az ellenük lefolytatott eljárás nem volt teljesen tiszta, de a korrupció vádját egy szóval sem vonta kétségbe - ami még egy jó pont a közvélemény szemében. S talán a Pakisztánnak hitelezők szemében is. Bár Washington, London vagy az IMF elég nehezen emészti meg, hogy van ország, ahol csak katonai puccsal lehet esélyt adni a demokráciának. Az igazságérzet is azt diktálja, hogy aki felkészültebb, az hamarabb legyen az Unió tagja Csak most jön a neheze Malinak István ___________ Ha összehasonlítjuk az Európai Bizottság október 13-i értékelését azokkal a jelentésekkel, amelyeket a testület a Meciar-kormány éveiben fogalmazott meg Szlovákiával kapcsolatban, nyilvánvaló, hogy a Dzurinda-kabinet eddigi legnagyobb külpolitikai sikereként könyvelhetjük el az EB-állásfoglalást. E dokumentum azt javasolja az EU tagállamainak, hogy 2000-ben további hat országgal (Szlovákia, Lettország, Litvánia, Málta, Románia és Bulgária) kezdjék meg a csatlakozási tárgyalásokat - de ezt még a decemberi helsinki csúcsértekezletnek is szentesítenie kell. Az eddigi tapasztalatok szerint nem valószínű, hogy a csúcs az EB-ajánlással ellentétes határozatot hozzon. Az tény, hogy Szlovákia egészében véve jó értékelést kapott, talán a legjobbat a második csoportban, de az EB bírálatokat is megfogalmazott, s ezeket komolyabban kellene venni, mint ahogy vezető politikusaink első reagálásaikban tették. Az öröm persze érthető, de nem csaphat át hurráoptimizmusba. A szlovák politikai elit azonnal arra helyezte a hangsúlyt, hogy Pozsony akár az első csoportba is visszakerülhet, sőt többeket le is körözhet, amiben benne volt az a nyíltan ki nem mondott enyhe káröröm, hogy a kiemeltek közül Csehország kapta a legrosszabb osztályzatot. Igen, elméletileg arra is van lehetőség, hogy Szlovákia az első hat állam (Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovénia, Észtország és Ciprus) elé kerüljön, némi iróniával tegyük hozzá: akkor, ha Pozsony kedvéért mindenki más elkezd visszafejlődni, legalábbis stagnálni. A lehetőség persze adott, hiszen az Unió változó bővítési stratégiájának eredményeként Brüsszel nyílt versenyhelyzetet akar teremteni. Eddig nagyjából mindenkivel ugyanarról tárgyalt, ezt követően a témakörök kiválasztása, az egyeztetés üteme ajelölt ország eredményeitől, fejlettségi szintjétől függ majd. Ez a szándék ésszerű, kérdés, mennyire sikerül átültetni a gyakorlatba. Mindenesetre az elemi igazságérzet is azt diktálja, hogy aki jobb, felkészültebb, az hamarabb legyen az Unió tagja. Miért nem árt a visszafogottság? Nem túlzás, hogy az EU- elvárások teljesítésének a neheze csak ezután következik. Emlékezhetünk, Meciarék szüntelenül azt hangoztatták, hogy Szlovákia a politikai, emberi jogokkal kapcsolatos feltételeket nem teljesíti, s ebből nem is kell nagy ügyet csinálni, mert a lényeg az, hogy gazMinden ország ismerni szeretné a csatlakozás időpontját. dasági téren nagyon jók az eredményeink. Akkor is tudtuk, hogy ez utóbbi állítás sem fedi a valóságot. A mostani EB- értékelés szerint Szlovákia a politikai kritériumoknak eleget tett - ide tartozik a kisebbségi nyelvtörvény is, ebből látható, hogy Brüsszelben nem szőröznek -, ami a gazdaságról nem mondható el. Az EB szerint a szlovák gazdaság még nem teljesen a piaci elvek szerint működik, s e félmondat mögött rengeteg tennivalót kell látni. A privatizációs folyamatot végig kell vinni, és átláthatóvá kell tenni. Nos, a vasmű, a Nafta Gbely, a tenderek ügye mind azt bizonyítja, hogy a kormánynak szakítania kell az eddigi gyakorlattal, és alaposan fel kell kötnie az alsóneműt, ha ennek az elvárásnak meg akar felelni, ugyanis Brüsszel szerint a korrupció elleni harc terén nem történt jelentős változás. Márpedig ezt ők nagyon komolyan veszik, a jelentés elkészülte után megtartott tamperei csúcsnak is ez volt a vezető témája. Bírálat érte az adópolitikát, a bankszektort, megállapították, hogy nem elég az uniós előírásokkal összhangban lévő törvények elfogadása, azokat át is kell ültetni a gyakorlatba. Olyan területek ezek, amelyeken nem lehet ködösíteni, a lényeget néhány politikai frázissal elsumákolni. Minden ország ismerni szeretné a csatlakozás pontos időpontját, de ilyen egyelőre nincs. Lehet, decemberben dátumokat is mondanak, de sokkal valószínűbb, hogy inkább csak irányszámokat fognak kitűzni. Romano Prodi, az EU „kormányának” elnöke szerint nem lehet sokáig bizonytalanságban hagyni a kelet-európai országokat, mert ez destabilizálhatja belső helyzetüket. Vele ellentétben többen lassítanák a bővítési folyamatot. A gazdasági eredményeket figyelembe véve az első csoportból Magyarország, utána pedig Lengyelország kapta a legjobb értékelést, s ennek alapján Budapest is, Varsó is szinte kész tényként kezeli, hogy 2003-ban az „európai elitklub” tagjává válik. De ez sem biztos, ezért Pozsonynak is teljesíthető célokat kell megfogalmaznia. Egyéb körülmények is közrejátszanak, pl. még a keleti bővítés előtt be kell fejezni az EU intézmény- rendszerének átalakítását, ami 2002 előtt nemigen valósul meg. A politikai gyakorlatban nemcsak az úgynevezett egységes EU-érdekek érvényesülnek, minden tagországnak megvannak a saját érdekei is. Például Ausztriának a Jas- lovské Bohunice-i atomerőmű Vl-es blokkjának leállítása. Brüsszel elfogadta Dzurindáék ígéretét, hogy ez 2006-2008- ban megtörténik, de Bécs nem. Márpedig a sógorok megvétózhatják Szlovákia felvételét,' ezért jó lenne őket komolyabban venni. Katonai egyensúly Árt az USA presztízsének MTI-jelentss _______________ Az Egyesült Államok globális befolyását csorbítja, hogy a szenátus nem ratifikálta a nukleáris kísérletek teljes körű betiltásáról (CTBT) szóló egyezményt - hangsúlyozta nemrégiben John Chipman, a londoni Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézetének igazgatója. Chipman az intézetnek a katonai egyensúlyról közzétett ez évi jelentését ismertetve rámutatott arra, hogy a CTBT amerikai ratífi- kálásának elmaradása aláássa az amerikai kormányzatnak azt a törekvését, hogy más országokat rábírjon az egyezményhez való csatlakozására és ratifikálására. „Ha az USA meg akarja őrizni a nemzetközi egyezmények tisztességes felügyeleti nagyhatalmának hírnevét, nem engedheti meg magának, hogy miután felvázolta az alapelveket, saját maga számára kivételeket tegyen” - hangsúlyozta a katonai szakértő. Chipman felhívta a figyelmet arra is, hogy miközben éves átlagban a katonai kiadások és a fegyverkereskedelem minimális értékben növekedtek szerte a világon, a fegyvervásárlások a Szaharától délre fekvő afrikai országok részéről megkétszereződtek. Nem véletlenül, hiszen a katonai konfliktusok nagy többsége erre a térségre tevődött át 1999-ben, amit jelez az a tény is, hogy a katonai konfliktusok tavalyi áldozatainak száma - 110 ezer ember szerte a világon - ebben a térségben megközelíti a 60 ezret. A londoni intézet jelentése a továbbiakban megállapítja: a NATO Lengyelországgal, Magyarországgal és a Cseh Köztársasággal való kibővítése nem jelentette azt, hogy jelentős mértékben megnövekedtek volna a szövetségen belüli katonai kiadások a három új tagállam gazdasági problémái miatt. Bár mindhárom ország magasabb kiadásokat tervez katonai költségvetésében, valószínűleg inkább a szélesebb körű gazdasági és szociális célok teljesítésének adnak elsőbbséget, hogy teljesíthessék az európai uniós csatlakozáshoz szükséges feltételeket. E három ország Észtországgal, Ciprussal és Szlovéniával együtt az uniós csatlakozás 2002-ben történő megvalósításáról tárgyal, de hivatalos belépésük legvalószínűbb időpontja 2005 lesz - vélik a jelentés készítői. Mind a NATO régi tagállamai, mind az új tagok körében jelentősen csökkentek a . NATO-bővítés várható költségeit illető aggodalmak. Egyértelművé vált, hogy a költségek nagy részét főként az új tagállamok állják, és sem az egyoldalú, sem a többoldalú (a NATO által közösen befektetett) hozzájárulások nem lesznek jelentősek. A lengyel védelmi minisztérium becslése szerint Lengyelország közvetlen NATO-csatlakozási költségei 1998 és 2010 között 3 milliárd dollárra rúgnak, azaz az éves katonai kiadások körülbelül 5 százalékát emésztik majd fel. A közvetett költségek (a NATO- erőkkel való interoperabilitás elérése és a hadfelszerelés korszerűsítése) pedig 15 év alatt kb. 8,3 miliárd dollárt tesznek ki. A tanulmány a NATO Jugoszlávia elleni akciója kapcsán megállapítja: a hadművelet felszínre hozott számos műveleti hiányosságot, amelyre gyógymódot kell találni. A legfontosabb tanulságok a parancsnoki irányító rendszerre (különösen a légtérirányításra), a biztonságos adat- és hangkommunikációra, a célkiválasztás módszerére, a felderítési adatok gyűjtésének és elemzésének helyes integrálására vonatkoznak. Ha ezek nem hatékonyak, nem hatékonyak a legjobb harci gépek és a legnagyobb pontosságú fegyverek sem. A Jugoszlávia elleni hadjárat arra ösztönözte az EU országait, hogy felgyorsítsák a tervezést egy jelentősebb európai katonai képesség megteremtésére. Ennek megvalósításához azonban elkerülhetetlen a katonai kiadások növelése, legalábbis a források radikális újraelosztása. Romano Prodi (középen) a francia és a finn kormányfő társaságában, a tamperei csúcson. TA SR/AP
