Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-10-13 / 41. szám
1999. október 13. Nagyvilág 7 Ahol a radikális gazdasági reformok meghozták gyümölcsüket Miért mosolyognak az írek? Hazajött, és otthon is maradt. Cathal Jenningsnek Dublinban ma menő számítógép-vállalata van. Archív felvétel Délvidéki levél „A hetvenes évek elején Írországban véletlenül sem talált az ember munkát.” - emlékezik vissza a dublini születésű Cathal Jennings. „Aki csak tehette, menekült. Vagy Angliába, vagy Amerikába.” Jennings az Államokban, San Diegóban telepedett le, ahol a repülőből történő fényképezésre szakosodott. Amikor 1995-ben meglátogatta Dublint, nem hitt a szemének. Gyermekkora szomorú városa igazi metropolisszá vált, amelyben elegáns emberek jártak az utcán, kezükben mobiltelefonokkal. Amikor egy barátja arra kérte, segítsen neki szoftver-eladásban, úgy döntött, egy ideig otthon marad. Ma már saját cége van, amely számító- géprendszereket állít össze és árusít. Nagyot változott a világ errefelé. Az ír Köztársaság, amely letargiába süllyedt agrárország, áporo- dott kocsáival, szegénységével a gazdasági hanyatlás szimbóluma volt, a csúcstechnológiai ipar világközpontjává vált. Az ír gazdaság tavaly nyolc százalékos növekedést ért el, ami a legmagasabb Európában, de világviszonylatban is a legdinamikusabban fejlődő gazdaságok közé tartozik. A két százalékos inflációnak és az utóbbi húsz év legalacsonyabb munkanélküliségének köszönhetően az írek ma úgy élnek, mint egykori uraik, a britek. A gazdaság nem egész tíz év alatt állt talpra, ami azt bizonyítja, hogy ha megvan a politikai akarat az állami kiadások leszorítására, az adók csökkentésére és az ésszerű tervezésre, egy kis ország is képes kimászni a csávából. Írország sokáig elmaradott volt, magas kamatokkal, ami elűzte a befektetőket. A szociális kiadások meredeken emelkedtek, napirenden voltak a sztrájkok. A íegrosszabb azonban a lakosság állandó csökkenése volt, hiszen az írek emigrálni kényszerültek a munkanélküliség miatt. Csak a nyolcvanas években mintegy 200 ezren hagyták el az országot. Á nyolcvanas évek végén a kormány végre alapvető reformokba fogott. Radikálisan csökkentette a kiadásokat; mintegy 40 000 állami alkalmazott veszítette el a munkahelyét. Az állam, a vállalatok vezetése és a dolgozók abbahagyták a kimerítő konfliktusokat, és megállították a bér- növekedést. A jogi személyek adóit 40- ről 32 százalékra csökkentették. Az Európai Unió támogatása segített kiépíteni a modern infrastruktúrát és a felső- oktatás csúcstechnológiai ágazataiba történő nyilvános befektetéseket. Ma a diákok 60 százaléka természettudományi, műszaki vagy gazdasági szakon tanul, és a fiatal alkalmazottak között a diplomások aránya csak Japánban magasabb. Érdekes, hogy ezeket a változásokat Írországban kiemelkedő személyiségek nélkül vitték véghez. Minden politikai párt támogatta a reformokat, s megegyeztek abban, hogy változásra van szükség. Bertie Ahern miniszterelnök ma büszkén emlegeti, hogy országa az információs technológia „globális világítótornya”. Igaza van, hiszen Írország közvetlenül az USA után következik a számítógépes szoftverexportban. Jelenleg többszáz amerikai cég - köztük az American Airlines és az UPS - európai központja éppen Írországban van. „Írországban fantasztikusan lehet vállalkozni” - mondja mosolyogva Ray Hoare, aki a Citibank pénzintézet dublini globális központjának személyzeti osztályvezetője. A pénzintézet napi 100 milliárd dollár értékben bonyolít le tranzakciókat. „Az emberek műveltek, megvan a motivációjuk, és az adópolitikának köszönhetően itt megéri dolgozni.” Az elkövetkező 3-5 évben Hoare több mint 1300 szakképzett munkaerőt vesz föl, s nemcsak íror-szágból, de Torontóból vagy éppen Bostonból. Az egykor szomorúságot árasztó dublini utcákon a világ valamennyi konyháját kínáló vendéglők sorakoznak, versenyezve az ír kotlettel. Az építkezéseken oly nagy a munkaerőhiány, hogy az építők szakképzett angol munkásokat hívnak - ami a két ország múltbeli viszonyához képest elképesztő fordulat. Még ennél is elképesztőbb és nagyobb jelentőségű, hogy ezerrel több ír költözött vissza az USA-ból, mint amennyi távozott az elmúlt években. Közéjük tartozik Caroline Moloney grafikus is. , ,A csodálatos sikert, hogy országunkból kelta tigris lett, a fiataloknak köszönhetjük - mondja. - Éhesek a sikerre.” Caroline tíz évig élt a férjével Londonban és Los Angelesben. A szoros családi szálak húzták haza őket és a nyugodt élet, amely a technológiai forradalom kellős közepén is megmaradt. „Az itteni emberek barátságosak és van humorérzékük.” - állítja Kevin Moloney. „Emellett úgy érzi az ember, hogy a világ történéseinek középpontjában él.” Kevin egyébként sikeres producer, és szeretne Dublinban stúdiót alapítani. A mai Írországban semmi sem létezik, amit ne lehetne megvalósítani. Az életszínvonallal együtt a kultúra is virágzásnak indult. Az U2 együttesnek, Van Morrison-nak, Sinead O’Connomak köszönhetően Szemkút SlNKOVITS PÉTER Valahol megjegyeztem, Kosztolányi egy nyaralásra portugál regényt vitt magával. A nyelvet nem ismerte, de két hét elteltével, a strandon heverészve olyan érzése támadt, a szöveget már érti, kikövetkeztetheti a cselekményt, a szereplőket azonosítani tudja. Maurits Ferencet, tájékunk legjobb képzőművészét is idézhetném, sö- rözgetés közben egyszer azt mondta, ha egy könyvet kézbe vesz, rápillant a fedőlapra, majd átsimít egykét oldalon, megfigyeli a bekezdéseket, a párbeszédek előfordulását, a betűtípust, néhány gyakorta előforduló nevet- már nagyjából sejti a kötet tartalmát; ennek alapján dönti el, érdemes-e az elolvasásra. Szobámban tornyosulnak a könyvek, legtetején Fehér Kálmáné. Több héttel ezelőtt adta át Zentán, majd magammal vittem Budapestre. Közben többször is találkoztunk, szülővárosában, a bánáti Csókán, ahol egykoron Móra Ferenc gyűjtött; akkor a kertből szedett gyümölccsel kínált, kissé nehézkesen, kialvatlan éveket szenvedve. Rá egy hétre már frissen és kipihenten ültünk a zentai központi cukrászda teraszán, mustrálgatva (és visszaidézve) a gimnáziumba igyekvő lányokat. De emlékszem rá korábbról is; ti- zenvalahány esztendővel ezelőtt búcsúestet szerveztünk a számára az újvidéki Fórum Írország a rockzene egyik nagy exportőre is lett. A világ ráadásul bolondul a hagyományos ír kocsmákért, amelyeket előre gyártott formában szállítanak szerte a világba, Moszkvától Pe- kingig. „Különös - mondja Michael Griffin, akinek cége ilyen kocsmákat tervez - a világ egyik fele ír, a másik felének pedig minden vágya, hogy azzá váljék.” Az ír gazdaság ma az egész világban eredényesen terjeszkedik. Amikor Eamonn McGuinkiadóház klubjában, miután Jugoszlávia indiai nagykövete lett, majd egy év múltán őt hallottuk a távolból a szerkesztőségi telefonon, honvágy gyötörte, reszketős hangon. Bár a legkeményebbek közül való, akit a szikár bánáti föld edzett, s ritkán hajlamos az elér- zékenyülésre. Pesten van egy vendéglő a Bartók Béla úton, csöndes kerthelyiséggel, felfutó indákkal, egybe- mosásosan, íá- gyan zümmögő szökőkúttal, emlékeztetve a dalmát tengerpartra, amely számunkra jó időre elveszett; ott jól érezte magát. Sört ittunk meg unikumot, a pincérnőknek mindig pazar borravalót adott. Fia, lánya átköltözött, már magyarországi állampolgárok, ő csak vendég. Visszafogottan és szemérmesen. Nem megnyílóan. Közben - ne maradjon említés nélkül - bejártuk közösen egy négytagú különítménynyel előadó-kőrúton a Felvidéket: Kassa, Komárom, Aranyos, Pozsony. És Somorja, ott találkozott pusztán a levelezésből számon tartott rokonaival. Onnan indultunk vissza, feltöltődve, háborús és inflációs világunkba. Mindennek eljő az ideje. Miért nyitnám fel túl korán ezt a verseskönyvet: a szembesülés még várhat. Ami maradandó nekifeszülés, az a nehezülő lélegzetvétel. Ott még nem tartunk. A kötet címe pedig, áruljuk el végül: Szemkút. ness 1990-ben távozott az ír hadseregből, a houstoni székhelyű Digital Equipment cég szoftverfejlesztő osztályának főnöke lett, amelynek Írország nyugati partvidékén van egy fiókja. Néhány év múlva távozott a cégtől, és otthon, a garázsában kifejlesztett egy szoftvert, amely sikeres vállalkozásának alapját jelentette. Cégének első fiókját 1997-ben nyitotta meg Bostonban. „Mindenhová eljutunk - mondta nemrég -, de már el sem mozdulunk Írországból.” V. B. Az ír gazdaság sikere A GDP növekedése 1998-ban Írország USA Franciaország Németország Nagy-Brltannia Olaszország Japán 7,25% 3,75% 300% 2,75% 300% 350% ■350% A nyolcvanas évek végén a kormány végre alapvető reformokba kezdett. Onnan indultunk vissza, feltöltődve, háborús és inflációs világunkba. Szomszédolás Újra fókuszban az elnöki pár Cséfalvay Ildikó Nagy port vert fel Prágában Milos Ryc pszichiáter, Dagmar Havlová volt titkárának könyve, amely nemrég jelent meg a könyvesboltok polcain. Az „Egy titkár vallomása” (Zpovéd tajemníka) című kötetében életének arról a másfél éves időszakáról számol be részletesen, melyet a vár szolgálatában töltött. Milos Ryc neve nem ismeretlen a cseh nyilvánosság előtt, hiszen a kilencvenes évek elején ő volt az az orvos, aki elsőként akart érvényt szerezni a homeopátiának Csehországban. Elmondása szerint hosszú mérlegelés után azért döntött úgy, hogy megírja könyvét, mert szükségét érezte, hogy a bulvárlapok mocskolódása után tisztára mossa magát a nyilvánosság előtt. Könyvében merő hazugságnak nevezi az újságírók azon állítását, hogy közelebbi viszony lett volna közte és az elnök felesége között. Talán éppen emiatt a rágalom miatt szentel könyvében különösen hosszú fejezetet Dagmar Havlová egyénisége jellemzésének. Tíz évvel ezelőtt ismerkedtek meg, s szerinte Dagmar asz- szony személyisége azóta drámai változásokon ment át. Egy napon Ryc ráébredt, hogy titkári munkája az elnök felesége mellett értelmét vesztette, ezért felmondott. Volt főnöknőjét nem tünteti fel különösen pozitív fényben, azt állítja róla, hogy pénz- és hatalomsóvár. Dagmar Havlová szerinte egy jó színésznő csupán, akinek a jelenlegi „szerep” nem áll jól. Ryc egyetért az újságírók azon véíe- ményével, hogy ez a könyv megfosztja a titokzatos Várat az azt körüllengő mítoszoktól és tabuktól. A volt titkár bevallja, hogy a vár atmoszférája nagyon különös, szinte leírhatatlan, hogy soha nem érezte ott jól magát, s szerinte a többi ott dolgozó hivatalnok is valahogy rémüknek tűnt. A vár folyosói és irodái lehangolóan hatnak, az ott uralkodó légkörre pedig sok minden jellemző, kivéve a kölcsönös bizalmat és együttműködést. A Vár a médiákkal szembeni egyöntetű stratégia megőrzése végett már régóta nem mond igazat. Kritikája Václav Havelt sem kerülte el: az elnök is sokat változott újdonsült felesége oldalán. Önmagába forduló, mások véleménye iránt kevésbé érdeklődő emberré változott. De természetesen az elnöki pár pozitív vonásait sem hallgatja el. Könyvével semmiképp sem akart ártani, célja sokkal inkább az volt, hogy lerántsa Václav Havelről az emberek által köré szőtt idealisztikus, Dagmar Havlováról pedig a démonisztikus leplet, hiszen szerinte az emberek által elképzelt ideálnak tulajdonképpen csak egy Winnetou vagy Old Shatterhand tudnának megfelelni. Dagmar Havlová a legújabb hírek szerint tanítani kezd a Színművészeti Főiskolán. Tiszteletdíjra nem tart igényt. Fotó: archív
