Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-09-29 / 39. szám
8 1999. szeptember 29. Párkány örömmámorban úszott az egyezmény aláírásakor Elmossa a Duna a vasfüggönyt P. Vonyik Erzsébet Szeptember tizenhatodikét mutat a naptár, fél tizet pedig az óramutató. Közönséges csütörtöki munkanap van, alig néhá- nyan ácsorognak-ücsörögnek a párkányi Duna-par- ton. Egyelőre semmi nem utal arra, hogy koradélután a két folyóparti szomszédvár, Párkány és Esztergom jövője szempontjából sorsfordító esemény zajlik le a határfolyó kellős közepén az egyik csonka hídpillér tőszomszédságában: Orbán Viktor és Mikulás Dzurinda aláírja az 55 éve csonkán álló híd megépítéséről intézkedő egyezményt. Az egyik pádon retiküljét szorongató néni üldögél. A verőfényes őszi napsütést élvezi - gondolom. „Mikor az újságból megtudtam, hogy ma itt mi történik, eldöntöttem, vonattal ideutazom és a partról nézem végig”- vágja ki a meglepő magyarázatot. „A szívem vérzik, amikor a híd maradványaira pillantok” - teszi hozzá könnybe lábadt szemmel a Párkány melletti Bartról származó Soós Ferencné, aki 1944-ben a túlsó partról látta a lerombolt hidat. Közben újságírókollégák mutogatják, hogy lehorgonyzóit a híd esztergomi hídfőjénél a Rákóczi hajó: fedélzete ad otthont a környék szemszögéből vitathatatlanul történelmi kormányfői találkozónak. Ahogy Havelka József pi- lisszentkereszti polgármester fogalmazott: ma itt ugyanazt élik át a Párkány és Esztergom környékiek, amit tíz éve a Sopron vidékiek: a vasfüggöny leomlását. „Végre megszűnik egy balkáni állapot, végre gyakorolni tudjuk emberi jogainkat, végre bármikor átmehetek majd a másik oldalra, a rokonainkhoz, az elhunyt családtagok sírjaihoz a szőgyéni temetőbe.” A Pilisben fekvő szlovákok lakta település első embere szerint - s nemcsak szerinte - nagyon megalázó volt, hogy az emberek vagy óriási kerülővel juthattak el szülőföldjükre, vagy az időjárás kénye-ked- vének kiszolgáltatott komppal. „Félre kell tenni a politikát, hidat kell építeni, és hagyni kell minket élni”- fogalmaz szókimondóan egy kilétét felfedni nem kívánó párkányi férfi. Az egyszerű emberek nyernek a legtöbbet, állítja a barátja. Egy hölgy azt tervezgeti, hogy bármikor felruccanhatnak Budapestre színházba, s gond nélkül haza is térhetnek. Most délután a letké- si határátkelőn át indulhatnak el, amely estére már bezár, így éjszaka komáromi kerülővel térhetnek csak haza. Egy babakocsit ringató anyuka arról ábrándozik, hogy a gyerekét valószínűleg esztergomi magyar iskolába íratja. - Vagy odaáti vendégtanárok is átjárhatnak Párkányba - jegyzi meg valaki. Nem rossz ötlet, viszont a helyi magyar pedagógusoknak az újjáépülő híd feladja a leckét: mindent el kell követniük, hogy tanítványaikat maradásra bírják. A hátunk mögött két hölgy azt tervezgeti, hogy vasárnaponként majd a Bazilikába járnak át misére. Egy botra támaszkodó néni elfúló hangon így fohászkodik: „Csak megérjem, hogy átmehetek a hídon, utána akár meg is halhatok!” Míg a várakozó emberek beszélgetéseire fülelek, a Rákóczi hajó kiköt a párkányi oldalon, hogy fedélzetére vegye az újságírókat és átvigye a túlsó partra. Elhalad a csonka híd Párkány felőli maradványa mellett, amelyen „Jól fogok szolgálni!” feliratot lobogtat a szél. Az esztergomi parton nem látok bámészkodókat és várakozókat. Később sem, amikor immár a két miniszter- elnökkel a fedélzetén a hajó kapitánya a Duna közepe felé veszi az irányt. Nemcsak a hajón nagy a tülekedés, hogy az újságírók minél közelebbről láthassák a várt pillanatot, hanem a párkányi parton is. Szinte a fél város itt van, s várja a hajó érkezését. Pontban háromnegyed háromkor felzúgtak a hajó kürtjei, hogy hírül adják a parton várakozó vagy ötezres tömegnek, hogy Orbán Viktor és Mikulás Dzurinda kézjegyével látta el a várva-várt hídegyezményt. A kikötni készülő hajóról integető politikusokat olyan ovációval fogadják, amilyenben aligha volt valaha is részük. Oravec János, Párkány polgármestere a könnyekig meghatódva integet a hajóról polgártársainak. Szinte leírhatatlan az öröm, amely- lyel a két kormányfőt fogadják. „Köszönjük, köszönjük a mai napot!”, „Nagyon hálásak vagyunk!”, „Isten adjon önöknek jó egészséget!” -záropoznak feléjük a hála szavai. Vagy ötszáz méteren át mindenkivel kezet ráznak, aki a tömegben a közelükbe tud férkőzni. Nem túlzás azt mondani, hogy a két miniszterelnököt ezekben az örömteli pillanatokban valósággal a tenyerükön hordozzák a párkányiak. „Ha az Isten is úgy akarja, a híd két év múlva állni fog a híd,” - felel- i a magyar miniszterelnök az egyik hálálkodó hölgynek. S gondolatban hozzáteheti: az átadáskor, 2002-ben a hídavatón is szeretne itt lenni. Kormányfőként, természetesen. Partnere, Mikulás Dzurinda nemkülönben. Akárcsak a környékbeliek. A párkányiak és az esztergomiak elmondhatják: számukra ez az évszázad jól zárul, az új évezred pedig még ígértesebben kezdődik. „Félre kell tenni a politikát, hidat kell építeni, és hagyni kell minket élni”. „Ha az Isten is úgy akar- ja, a híd két év múlva állni fog.” Ez a felvétel tulajdonképpen exkluzív és egyedi: hírlapvásárlás közben pillantottuk meg az esztergomi Belvárosi kávéház teraszán fagyizó magyar miniszterelnököt. Szlovák partnere ugyan helikopterrel érkezett Esztergomba, de fél órát késett. Orbán Viktor és kísérete ezért úgy döntött, hogy nem ácsorognak a városháza előtt, hanem az eredeti protokollban nem szereplő fagyizással ütik agyon az időt. Az ifj. Reinisch-Koltai által számítógépes grafika segítségével kiegészített felvétel mutatja, milyen lesz a híd. A tervek szerint a hidat ún. nosztalgiaalakban állítják helyre. Eredeti alakját tehát megőrzi, ezért távolról alig különbözik majd az eredetitől. Az egyetlen komoly konstrukciós változás az lesz, hogy a pilléreket mintegy másfél méterrel megemelik. A tervezők szerint a laikus szemlélődő szinte nem tudja majd megkülönböztetni a híd régi és újonnan megépített elemeit. A hajózás szempontjából a Párkány és Esztergom között helyreállítandó híd sem jelent majd nagyobb akadályt, mint bármelyik más Duna-híd.
