Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-09-08 / 36. szám
1999. szeptember 8. Kópé Állati rekordok Legnagyobbak, legnehezebbek A világ leghosszabb és legnehezebb emlőse az óriásbálna vagy norvégiai kékbálna. Az eddig megfigyelt leghosz- szabb példány egy 1909-ben Déli-Georgia szigeténél kifogott nőstény volt, hossza elérte a 33,58 métert. Egy másik, a szovjet Szlava bálnavadászflotta által 1947-ben, a Déli-tengeren kifogott nőstény példány 27,6 méter hosz- szú volt, és 190 tonnát nyomott. Nyelve 4,29 tonna, szíve pedig 698,5 kg volt. A kékbálnák a hidegebb vizekben élnek, és csak télen, az ellés idejére vonulnak melegebb vizekre. 1947-48-ban az Antarktiszon megfigyelték, hogy veszélyhelyzetben 10 percig 37 km/h sebességgel képesek haladni. Kiszámították, hogy egy 27 méteres kékbálna, amely 37 km/h sebességei halad, 520 lóerőt fejt ki. A borjak 6,5-8,6 méter hosszúak, és súlyuk eléri a 3 ezer kg-ot. A túlzott vadászat következtében jelenleg már csak kb. 12 ezer kékbálna él a világ ócenjaiban. Számuk a századfordulón 220 ezer körül volt. A faj 1967 óta védett, de azokat az országokat, amelyek nem tagjai a Nemzetközi Bálnavadász Szövetségnek, nem kötelezi az egyezmény. Az 1985-86-os idénytől kezdődően életbe lépett a kereskedelmi bálnavadászat nemzetközi tilalma, azonban Dél-Korea, a Fülöp-szigetek és Izland még mindig pusztítja ezeket a vízi emlősöket. Az úszólábúak faja közül a legnagyobb méretű a déli elefántfóka (Mirounga leonina), amely az Antarktisz közelében él. Kifejlett hímje átlagosan 5 m hosszú, és kb. 2200 kg-ot nyom. A képen látható példány mellett egy kaliforniai oroszlánfóka áll. Hajdanában nem volt olyan hatalmas temploma Cuzco városában a Napistennek, mint ma. Valamikor kicsi és szűk templomocska állt a helyén. Hallgassátok meg, hogy a kicsiből hogyan lett nagy - s miért. Történt egyszer, hogy Inka Yupanki miután győzelmes harcok után elnyerte a trónt - egy nap elhatározta, hogy meglátogatja az apját, Inka Virakocsát, aki Cuzco városától nem messze egy másik, kisebb városban időzött. A két város fele útján volt egy forrás, Susur-Pukiokamnak hívták az indiánok. Az a hír járta, hogy akinek az útja erre visz, s nem vet egy pillantást a forrás vizére, nem is remélheti, hogy a hatalmas Napisten haragját elkerüli. De aki nem mulasztja el, hogy a forrás vizébe belenézzen, a Napistennek hódol vele, s számíthat rá, hogy az égi hatalmasság egyszer visszapillant rá a víztükörből. De még nem akadt ember, aki azzal büszkélkedhetett volna, hogy látta a Napisten arcát. Amikor Inka Yupanki a forráshoz ért, első dolga volt, hogy eleget tegyen az ősi szokásnak. S most egyszerre majdnem kővé dermedt a meglepetéstől: a saját arca nézett vissza rá a vízből, de mégis egy soha nem látott indián arc volt az - s nem is a vízből meredt rá, hanem egy csillogó kristálylapról, ami a víz színén úszott! Inka Yupankit úgy elbűvölte ez a látvány, hogy még mélyebben hajolt a víz fölé - s még jobban megrettent: az indiánnak, aki farkasszemet nézett vele, három ragyogó fénysugár lövellt ki a koponyájából, a feketepiros gyapjú fejkötő alól, ami pontosan ugyanolyan volt, mint amilyet Az indián azonban zengő hangon utánakiáltott a forrásgödörből:- Ne félj, Inka Yupanki, én vagyok a te igazi apád, a Napisten! Azért mutatkozom előtted, hogy soha többé ne feledkezz meg az arcomról! Hogy soha többé ne feledkezz meg a kötelességeidről! Azért születtél, hogy igazságos uralkodója legyél a népednek! Legyen gondod rá, hogy igazi apádat, a Napistent mindenki tisztelje, és áldozatokkal hódoljanak neki! így szólt a hang - s mikor Inka Yupanki visszamerészkedett a forráshoz, már csak a csillogó kristálylapot találta ott a víz színén, a jelenés eltűnt nyomtalanul. Az arc, aki visszanézett rá a víztükörből, már csak az ő saját, jól ismert arca volt. Inka Yupanki vigyázva kiemelte a vízből a csillogó kristálylapot, s hazavitte magával Cuzcóba. Aztán csináltatott egy hatalmas szobrot a Napistennek, s ezt a szobrot egy még hatalmasabb templomban helyeztette el. Azt beszélik, hogy valahányszor Inka Yupanki elvonult ebbe a templomba, s a szobor lábánál belenézett a csillogó kristálylapba, mindent látott, amit csak akart, múltat és jövőt - amit gondoltak az emberek, s még azt is, amit csak gondolni akartak, így lett Inka Yupankiból híres, nagy király - s a cuzcói kicsi templomból az indiánok egyik legnagyobb temploma. (Inka mese) Inka Yupanki viselt. Sőt, az orrába is ugyanúgy voltak bedugva a díszes pálcikák, mint az övébe. De ami végképp megrémítette Inka Yupankit: hogy az indián egyik válláról egy kígyó tekergőzött le, a másik válláról egy jól megtermett puma, a két lába között egy még hatalmasabb pumafej... Ezt már nem tudta elviselni Yupanki: felugrott a forrás mellől, és elfutott. Inka Yupanki a Napisten Nagy emberek - híres történetek A gordiuszi csomó Egy csomóhoz két egyén szükségeltetik: az egyik, aki megköti, a másik, aki kibogozza. Ez a história tehát mindjárt két királyról szól. Az elsőt Gordiusznak hívták. Egyszerű parasztházban látott napvilágot, s társaihoz hasonlóan a földet művelte - egy akkoriban mifelénk még szinte ismeretlen, távoli országban. Iskolába ugyan nem járt, a szántóvetők mégis hozzá fordultak ügyes-bajos dolgaikkal. Megszokták, hogy Gordiusz bölcs tanácsokkal látja el őket, ezért királyukká választották. A távoli országban az ideig nem uralkodott semmiféle király. Fel kellett építeni egy teljes kővárost, hogy méltó helyre kerüljön a királyi trón. Gordiusz parasztszekéren Gordion városába hajtott, és Zeusz templománál somfaháncsból tisztességes parasztcsomót kötött a kocsijára, ezernyi hurokkal. Majd így szólt népéhez:- Az lészen a világ ura, aki ezt a csomót megoldja! Teltek-múltak az évek. A bölcs Gordiusz réges-rég a föld alatt pihent, amikor egy másik távoli országban egy másik király látott napvilágot. Büszkén viselte aranykoronáját és királyi nevét: Nagy Sándor. Iskolázottságáról legkisebb korától tudósok gondoskodtak. Amint Sándor felnőtt a nevéhez, szögre akasztotta iskoláit, és a világuralomhoz kapott kedvet. Hatalmas sereg élére állt, s a környező oszágok úgy hulltak a porba a lába előtt, mint az érett gyümölcs. Győztes hadjárata során Nagy Sándor Gordion legendás városához érkezett. És éppen itt ütközött óriási akadályba: az lehet csak a világ ura, aki megoldja a gordiuszi csomót! Sándor megragadta a kardját, és egy suhintással kettényeste a csomót. Jókora földdarabot meghódított még, dicsősége a csillagokig ért, sosem lett azonban a világ ura. Néhány évyel később a sivatagban tífusz áldozata lett, hatalmas birodalmát pedig az idő rég letörölte a térképről. No persze a gordiuszi csomót apránként, hurokról hurokra kell kibontani, hadd eszméljen rá közben mindenki, hogy a világ urának lenni merő képtelenség. Verssarok Hárs Ernő A híd Térdig vízben áll a híd, önmagán gondolkodik: hogy futnak a víz felett hátán át a kerekek, lába közt a víz alatt hogy nyüzsögnek a halak. Mint vasszárnyú szürkegém őrködik a víz egén, egykedvűen véve, hogy reggel hízik, este fogy, s éjjel rajzzá szellemül, melybe két part álma gyűl. Tamkó Sirató Károly Öt kis madárka Összebújt öt kis madárka. Nem zavarja őket semmi. Suttogó hangjuk csicsergi: mégiscsak szép, mégiscsak jó apró kis madárnak lenni.
