Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-07-07 / 27. szám
12 1999. július 7. Kultúra Heti kultúra Filmbemutató A boldogságtól ordítani Todd Solondz rendező első munkája, az 1996-os Isten hozott a babaházban! a függetlenek Sundance- fesztiválján nagydíjat nyert. Második rendezése már nem saját pénzből, hanem profi producerek közreműködésével készült. A boldogságtól ordítani (ezt a táncdalfesztivál-slágert idéző címet kapta a magyar forgalmazó keresztségében az eredetileg Happiness, azaz Boldogság névre hallgató mozidarab) a tavalyi cannes-i fesztiválon a nemzetközi kritikusok díját nyerte. A film zavarba ejtően őszinte képet fest a kertvárosi Amerika „átlag”-csa- ládjának „átlag”-boldogta- lanságáról. Három nővér - három reménytelen sors. Helen sikeres írónő, de valamilyen életteli élményről ábrándozik. Trish három- gyerekes családanya, kertes házzal, szerető pszichiáter férjjel, csak éppen évek óta nem feküdt le vele. Joy harmincéves, se férje, se gyereke, se karrierje. És a szülők? A Kaliforniába költözött nyugdíjas pár éppen válni készül... A rengeteg szereplőt felsorakoztató film egyetlen figurája sem képes rokonszenvet ébreszteni a nézőben. Nem szörnyetegek, csak szexuális nyomoruk teszi őket visszataszítóvá. A pszichiáter papa például képtelen úrrá lenni 11 éves fia osztálytársai iránti pedofil vonzalmán. A hollywoodi filmek ábrázolta család Solondztól megkapja a magáét. Itt nincs szeretet, összetartás, csak szégyen- teljes titkok. A film sötét humorának egyik forrása, hogy a leggusztustalanabb jeleneteket is valamiféle hideg objektivitással tálalja. A kitűnő színészek (Jane Adams, Dylan Baker, Lara Flynn Boyle, Ben Gazzare) élettelién alakítják ezeket a fura figurákat. hír Heti A Moulin Rouge színpadán Nicole Kidman és Ewan McGregor játssza a főszerepet Baz Luhrmann (Rómeó és Júlia; Kötelező táncok) legújabb alkotásában. Az1899-ben játszódó Moulin Rouge című filmmusical az Orpheusz-mítoszt, a mitológiai dalnok alvilági utazását dolgozza fel és „költözteti” a századforduló Párizsába. A fiatal költő (McGregor) szembeszegülve apja akaratával a bohém és erkölcstelen Montmartre- ra költözik, s ott szenvedélyes és végzetes szerelmi kapcsolatba bonyolódik a város leghíresebb kurtizánjával, az egyik éjszakai mulató sztárjával (Kidman). „A filmmel újra felfedezzük a musical formát - mondta Luhrmann. - A történetet modern zene segítségével meséljük el, de nem kizárólag dalokban. A cselekmény viszont korabeli díszletek között játszódik, egy új század kezdetén. A film azért természetesen nem a századfordulóról szól, hanem a mostani ezredfordulóról, amely hatalmas változást jelent. Azt szeretném ünnepelni ezzel a filmmel, ami nagyszerű volt az elmúlt száz év alatt, különösképpen a zenét.” A forgatás október és február között zajlik majd a Fox ausztráliai stúdiójában, a film bemutatóját pedig 2000 végére tervezik. Komlósi Ildikó nagy sikerrel debütált a Metropolitanben Nem nyit ki minden ajtót Réfi Zsuzsanna ________________ Az egyik legkedvesebb szerepe A kékszakállú herceg várának Juditja. Már több mint száz előadáson kelthette életre Bartók nőalakját, hiszen tizenöt esztendővel ezelőtt, amikor megszerezte diplomáját a Zeneakadémián, s szinte még gyereklány volt, első alakításainak egyike volt Judit. Az azóta eltelt másfél évtized alatt Komlósi Ildikó is rengeteg mindent megélt az életben, számos tragédia és öröm részese lehetett, s ezáltal sokat változott benne magában is Bartók nőalakja. Egy dologban azonban ugyanolyan maradt. Az ő Juditja sosem adja fel. Mindenét otthagyja, családját, vőlegényét, az egész addigi életét, s ezért aztán mindent akar a másikból. Nincsen számára megállás. Ön magánemberként is egyetért ezzel a mentalitással? Már nem. Egy idő után az ember már nem akar mindent tudni. Rájön ugyanis arra, hogy így rengeteg fájdalomtól, gondtól kíméli meg magát. S egyre inkább rádöbben arra, hogy két ember kapcsolatában igenis szükség van titkokra, mindenkinek meg kell hagyni a maga rejtett, lelki kamráit, ahová időnként elvonulhat. Nem kell mindig mindenről beszélni. Juditot nemcsak színpadon énekli, hanem több alkalommal lép fel koncertszerű produkciókban. Ilyen előadás volt legutóbb a Bergeni Ünnepi Játékok Kékszakállúja, ahol a Budapesti Fesztiválzenekarral, Fis- cher Iván vezényletével aratott nagy sikert Bartók operája. A színpadi vagy a hangversenyszerű előadásokat szereti jobban? Díszletek és jelmezek nélkül sokkal szívesebben éneklem, hiszen ilyenkor az előadók és a nézők is sokkal jobban koncentrálhatnak a zenére, a színekre, s a közönség a szememből és a hangomból olvashatja ki, mit gondolok a Kékszakállúról, milyen az általam megformált Judit. Egyébként pedig a Fesztivál- zenekarral mindig a legmagasabb fokú élvezet előadni ezt az operát, Fischer Iván ugyanis valami különlegeset tud erről a darabról. Az ő vezényletével olyan magával ra- gadóan, olyan miliőteremtően szólal meg Bartók zenéje, mint egyetlen más együttessel sem. Számomra az ő előadásuk adja vissza A kékszakállú herceg várának igazi lényegét. Hiába koncertszerű produkció, mégis sokkal erősebben hat, mint bármely színpadi látvánnyal felerősített, hatásosabbá tett darab. Pedig egyébként az ön életében az opera van túlsúlyban a koncertekkel szemben. Járja a világ nagy dalszínházait, s ebben a szezonban a New York-i Metropolitanben debütálhatott, a következő évadban pedig a milánói Scala nyitópremierjén vesz részt. Milyen fellépések várnak még önre? A jövő szezont Nizzában kezdem Carmenként, onnan Bécsbe utazom, ahol a Staatsoperben Richard Strauss Ariadné Naxosz szigetén című operájában lépek színpadra. Ezt Triesztben egy évadnyitó Rózsalovag-előadás követi, majd nagy örömömre Budapesten két Verdi-Rekviemet énekelek, Rico Saccani vezényletével. Magyarországról egyenesen a milánói Scalába utazom, ahol Cilea Adriana Lecouvreur című operájának kezdődnek a próbái, ez ugyanis az olaszországi dalszínház decemberi nyitóprodukciója. Nápolyi, madridi és firenzei szereplés is vár rám a következő szezonban, s ami nagyon boldoggá tesz, az egy gála a mannheimi operaházban, ahol Edita Gruberovával adhatok egy duettestet. Sosem fordult meg a fejében, milyen lenne szopránként színpadra lépni? Nem cserélnék velük! Úgy vélem, a zeneirodalomban a mi hangfajunknak is szebbnél szebb szerepei akadnak, hiszen olyan gyönyörűséget, mint például Werther Charlotte-ja, amellyel a MET- ben debütálhattam, keveset találni. Richard Strauss hősnői is nagyon szépek, s azt is óriási előnynek tartom, hogy mezzoszopránként tíz-húsz év múlva is várnak rám új szerepek, érdekes feladatok. Annak idején, alighogy lediplomázott, Londonban, Rózsa Veránál is tanult, s ezt követően szerződtette a budapesti Operaház, ahol elindult az énekesi karrierje. A külföldi szereplések, vendégjárások után ma már nem Magyarországra jön haza, az utóbbi öt esztendőben ugyanis Rómában van az otthona, az örök városban él férjével és kétesz- tendős kisfiával. Milyen szerepet játszik ma az életében a magyar dalszínház? Semmi más nem pótolja. Érdekes módon azt gondoltam, ha eltávolodok, ha máshol élek majd, nem fog hiányoznia budapesti Operaház. Mégis, szüntelen-szakadatlan bennem van a vágyódás az Ybl-palota és a magyar közönség után. Ezért aztán ha bárki bármikor hív, örömmel jövök! „Díszletek és jelmezek nélkül sokkal szívesebben éneklem a Kékszakállú Juditját.” „Óriási előnynek tartom, hogy tíz- húsz év múlva is várnak rám új szerepek.” Pinin Brambilla Barcilon húsz évig dolgozott a milánói Santa Maria déllé Grazié kolostor refektóriumának világhírű freskóján Ismét a nagyközönségé Leonardo Utolsó vacsorája Ismét látható Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora című elátkozott freskója. Tömérdek megpróbáltatás érte az 500 esztendős művet, amely a milánói Santa Maria déllé Grazié kolostor refektóriumát díszítette. Leonardo, a nagy kísérletező a falfestés új technikáját próbálta ki rajta. Vesztére. Húsz évvel születése után foltok és repedések mutatkoznak a művön, az új technika csődöt mondott. A freskót a hozzáértők menthetetlennek nyilvánították. Nyilván a szerzetesek is lemondhattak róla, olyannyira, hogy a kellős közepén kivésték a falat, ajtót nyitottak, hogy megteremtsék a konyha és a refektórium között a közvetlen összeköttetést. Az alkotás történetéhez tartozik, hogy ellepi a penészgomba, véletlenül leforrázzák, ráragad por, piszok és korom. A legnagyobb sérülés akkor éri, amikor helyreállítási célzattal belemázolnak azokba a foltokba, amelyek ledobták a festéket. S ha megtisztítják, a piszokkal együtt leszednek egy darabot az eredeti műből. Napóleon katonái lóistállónak használják a refektóriumot. A XIX. században egy restaurátor a lepotyogni készülő festéket rögzítő folyadékkal késztetné maradásra, de hasztalan. Szaktársa, a XX. században egy gumioldattal fedi be, hogy megvédje a konyha gőzétől; mindhiába: a freskó hámlik tovább. A következő restaurátor vasalóval dolgozik. Ezzel eléri, hogy arrébb csúsztatja a festmény egyes részleteit. Hogy az Utolsó vacsorának rendeltetése van, azt a második világháború bizonyítja be. A kolostort lebombázták, falai ledőltek, de a freskó fennmaradt. Csak éppen elszállt belőle a lélek, a ráfestések, a kiegészítések alatt eltűnt Leonardo. A háború után egy szakértő restaurátor tisztította meg a kép egy részét attól, amit rákentek a századok, de a pusztulását nem tudta megállítani. Szakértői konzíliumok ismét lemondtak róla. Végül akadt egy ember, aki megmentésére vállalkozott. A restaurátor Pinin Brambilla Barcilon húsz évet szánt a munkára. A feltámasztásához a tudáson kívül szerzetesi alázat, végtelen türelem és Leonardóhoz fűződő érzelmi kapcsolat kellett. Hűség. A restaurátor húsz esztendőt szánt a munkára, helyesebben életművére, a legtermékenyebb korszakát. A miniatűr sebészet módszereivel és műszereivel dolgozott. Milliméterről milliméterre haladva. Izgalmas felfedezéseket tett. Az egykori restaurátor a vacsoraasztalon egy azonosíthatatlan festékfoltot cipóvá alakított. A tisztogatás után kiderült, hogy a ráfestett cipó és az alatta lévő piszokréteg alatt Tamás apostol szépen formált keze nyugodott az asztalon. Egy vastag, szürke vonás késnek bizonyult, és Simon szakállát is meg kellett nyírni, mert mindenki, aki hozzáférhetett, centiméterekkel meghosszabbította azt. A háttérben a festett tájon pedig ismét láthatóvá vált a templomtorony. Megjelentek a finom részletek. A lényeg azonban nem ez, hanem az elszállt lélek visszatérése. Felragyogtak a színek az apostolok ruházatán, a méregzöld alatt kibukkant a leonar- dói kék, felfénylettek a tányérok, és tükrözték az asztalnál levőket, csillogtak a poharak. A lapos arcoknak vonásaik lettek. Karakterük. Mátyás apostol késpenge keskenységű, szigorú szája kinyílt, arca gyengéd kifejezést öltött. Megifjo- dott. A lélek megjelenése szerezhette a legnagyobb örömet a restaurátornak, aki a hamburgi Sternnek nyilatkozott. Félti a művét, nem tudja, miként viselkedik majd, ha megjelennek a látogatók. A restaurátort nemcsak elismerik, hanem szidják is, egyebek között azért, mert a freskót nem egészítette ki, nem festette bele azt, amit a foltok helyére képzelt. Egyedül Leonardo vonásait tűrte meg. És ez több a hazug teljességnél. Gitárt penget Carmen szerepében Mezey Béla felvétele
