Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1999-02-10 / 6. szám
Politika 1999. február3. 3 Reméljük, hogy Pozsonyban rövidesen egymás kezébe adják a kilincset a külföldi befektetők Davos és Ótura hangjai Madi Géza Akiknek a neve valamit is számít a világban, azok idén is részt vettek a svájci Davosban tartott Világgazdasági Fórumon. Többévi kihagyás után a politikusok, üzletemberek és bankárok között a pozsonyi kormány tagjai is felbukkantak. Tárgyaltak, nyilatkoztak, szóval tájékoztatást adtak a parlamenti választások után végbement szlovákiai változásokról. Mikulás Dzurinda miniszterelnök és helyettese, Ivan Miklós elsősorban a gazdasági megszorító intézkedésekről, a költségvetés kidolgozásáról, a közelgő közvetlen államfőválasztásról, a kisebbségi kérdés rendezéséről és ajavuló szlovák-magyar kapcsolatokról beszélt a tanácskozáson. Bár még Davosban is sokan megmaradtak a vállveregetésnél, a nyugati partnerek mégsem „intézték el” egy-egy elismerő szóval az új szlovák kormány hivatalba lépését. A pozsonyi küldöttség számtalan fontos megbeszélést folytatott külföldi befektetőkkel, illetve olyan pénzemberekkel, akik a demokratikus változásoknak köszönhetően rövidesen nálunk is befektetőkké válhatnak. Hogy az országnak létfontosságú a keményvalutában várt tőke, azt Dzurinda lépten-nyomon hangoztatta. Persze pénz csak olyan gazdaságba áramolhat, amelyben nem vész el nyomtalanul. A Nemzetközi Valautaalap szerint Pozsonynak nagy súlyt kell helyeznie az Európához való közeledésre, a valódi privatizálásra Az úgynevezett szlovák út nem Davosba vezetett, hanem Moszkvába. és a szerkezetátalakításra, amihez a pénzintézet mindennemű támogatást megad. Elkel a segítség, mert - Soros György szavaival élve - fájdalmasak a gazdasági intézkedések. De egyet kell értenünk a magyar származású üzletemberrel: szükségesek az áremelések és más, hasonlóan kellemetlen dolgok. Mert ha most nem lép a kormány, akkor néhány hónapon belül annyira rosszabbodhat a helyzet, hogy nem találunk senkit, aki kihúzna bennünket a kátyúból. Soros György szerint a szerkezetváltás minden bizonnyal meghozza gyümölcsét, és Pozsonyban rövidesen egymás kezébe adják a kilincset a külföldi befektetők. Mikulás Dzurinda ígéretet tett arra, hogy a konfliktusok ellenére stabil marad a kormány, így a keményvaluta biztonságban érezheti magát a számára eddig ismeretlen országban is. Vladimír Meciar miatt az utóbbi négy évben a valamirevaló befektetők messze elkerülték Szlovákiát. Az úgynevezett szlovák út nem Davosba vezetett, hanem Moszkvába. A volt miniszterelnök az utóbbi években nem is tette be a lábát egyszer sem a svájci városba, jóllehet mindig Svájc jutott eszébe, ha a gazdasági „sikerekről” beszélt. Bizonyára csak a véletlen műve, hogy a Meciar vezette DSZM akkor tartotta választmányi ülését, amikora Világgazdasági Fórum zajlott. A mozgalom soros tanácskozásának színhelyéről, Óturáról azonban egészen más hangok jutottak az éterbe. Amikor Dzurinda arról beszélt, hogy Szlovákia lépésről lépésre halad az Európai Unió felé vezető úton, és Pozsony igen fontos határidőnek tartja az idei év decemberét, mert - ahogyan az a múlt decemberi bécsi EU-csúcson elhangzott - Helsinkiben megkezdődik a vita az EU további bővítéséről, illetve amikor megjegyezte, hogy a sok különböző érdek ellenére a koalíciót összetartja a gazdasági problémák megoldása, akkor a DSZM-nek az volt a legfontosabb, hogy bejelentse: megvan az árnyékkormány. Bravó! Ehhez gratulálni kell. Még akkor is, ha a választmány nem hozta nyilvánosságra az ámyékmi- niszterek névsorát. Állítólag az árnyékszékfoglalóra csak közvetlenül az áprilisi közgyűlés előtt kerül sor. Kivárjuk, ezt is kivárjuk, ahogyan a Meciar- kormány bukását is szerencsésen megértük. Davosból csak derűlátásról tanúskodó hír jött, Óturáról meg csupa pesszimizmus. A hatalmát vesztett DSZM borúlátása. Persze az egykori kormányzó mozgalom nem azt sajnálja, hogy árnyék-miniszterelnököket nem hívnak meg nemzetközi tanácskozásokra, hanem azt, hogy árnyékban kell maradnia. A múlt héten volt egy éve annak, hogy Václav Havelt újraválasztották az államfői tisztségbe. A cseh elnök ebből az alkalomból sajtóértekezletet tartott. Sajnálattal állapította meg: az elmúlt esztendőben nem sikerült javítani a közhangulatot, az erkölcsi rendet, amely a jogrend működésének is alapja. Havel szavai szerint tavaly a társadalmi helyzet „inkább romlott". CTK-felvétel Rudolf Chmel volt budapesti nagykövet 60 éves - „Valamilyen módon mindig beleszóltam a politikába, a közéletbe” Mindkét oldalon győzzön a józan ész! Mladá fronta Dnes Lehetőség a kárpótlásra „Őrzöm a független értelmiségi, a polgár pozícióját." Prikler László felvétele Grendel Ágota Rudolf Chmel, Csehszlovákia utolsó magyarországi nagykövete politikus, irodalmár és tudományos kutató egy személyben. Melyiket tartja hivatásának, melyik szakma áll önhöz a legközelebb? Olyan embernek tartottam magam ’89 előtt és azóta is, aki a politikai realizmus és a politikai idealizmus mezsgyéjén mozog, így lehet meghatározni az értelmiségi pozícióját, aki gyakran szembesül a könyörtelen politikával. Sohasem éreztem magam politikusnak, de hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem akartam befolyásolni a politika alakulását. Irodalomtudós, tudományos kutató szerettem volna lenni mindig - tehát értelmiségi -, de valamilyen módon mindig beleszóltam a politikába, a közéletbe; azaz abban az intellektuális illúzióban ringattam magam, hogy a politikusokat befolyásolni, ösztönözni és „nevelni” kell. Ez persze csak illúzió, de gyógyít- hatadan. Egy szó mint száz, gyakran beleártom magam a politikába, a közéletbe, de őrzöm a független értelmiségi, a polgár pozícióját. Voltam már nehéz helyzetben, amikor bele akartak rángatni a politikai élet sűrűjébe, mert úgy vélték, azzal használok leginkább a társadalomnak, ha hagyom magam befogni valamelyik párt igájába. Szerencsére ilyenkor működésbe lép a belső hang, amely azt súgja: ha az értelmiségi megnyergeli a politikát, befellegzett intellektuális létének és függetlenségének. A politikus mindent leegyszerűsít, nem szelektál, az értelmiségi megkülönböztet, bonyolítja amúgy is komplikált világunkat. És engem ez utóbbi foglalkoztat. Volt nagykövet Magyarországon, a Komensky Egyetem bölcsészkara magyar tanszékének vezetője, a Szlovák Tudományos Akadémián dolgozik, Prágában egyetemi oktató, „mellesleg” hozzájárult több Kalligram- könyv megjelenéséhez. Melyik »állását« szerette a legjobban? Szerencsés ember vagyok. Általában olyan munkát végeztem, ami érdekelt. Mindent teljes gőzzel csináltam. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy élet- utam kizárólag sikerekkel és győzelmekkel volt kikövezve, de a munka mindig jobban izgatott, mint az eredmények. Arra törekedtem, hogy azt tegyem, amit kell, még akkor is, ha ez az ismeretlen felfedezésének kockázatával járt, sőt ilyenkor még elégedettebb voltam. Melyik volt első felfedező útja? A ’60-as évek közepén kezdtem el foglalkozni a magyar-szlovák irodalmi kapcsolatokkal, ez akkoriban a szlovák irodalomtudományban tabu volt. A hetvenesnyolcvanas években a szlovák kritikai gondolkodást és irodalomkritikát kutattam - ez is zöld mezőnek számított, főként a nem hagyományos vagy ellenzéki szemlélet. Mindig vaíami újról akartam írni, ismeretlen, feltáratlan területekkel foglalkozni. Ezért voltam a nyolcvanas évek végén a Slovenské pohl’ady fő- szerkesztője, s ezért nem kellett a lapnak ’89 után változtatnia koncepcióján. Ezért próbáltam meg a Komensky Egyetemen - való igaz, nem nagy sikerrel - kiépíteni a szlovák hungarológiát, ezért építgetem Prágában, a Károly Egyetemen a cseh szlovakisztikát. Ennek az örökös újat keresésnek a jegyében ötlöt- tem ki négy prominens napilap közép-európai mellékletét, és alapítottam az OS című kulturális-politikai havilapot, szorgalmaztam a Szlovákiai Értelmiségi Fórum létrejöttét, amikor rádöbbentem, hogy az újszlovákok - a neooroszok mintájára - ’92 után hová sodorják az országot azzal, hogy egész Szlovákiát magánosítani akarják. Ezért reagáltam azokra a kihívásokra, amelyeket ez a nehéz kor hozott. Nagykövetként a csehszlovák-magyar kapcsolatok javításán is szorgoskodott. Most szlovák-magyar kapcsolatokról beszélhetünk. Mennyire változtak, és milyen irányban? Ebben megint volt valami új, számomra addig ismeretlen, másrészt azzal az illúzióval foglaltam el a nagyköveti posztot, hogy tehetek valamit a csehszlovák-magyar viszony javításáért. Ezt 1990-1992-ben is a szlovák-magyar viszony határozta meg, elsősorban a nemzetiségi kérdés, Bős-Nagymaros, a történelmi traumák és előítéletek. Nem a megértés szelleme, az együttműködés akarása. Csehszlovákia kettéválása után az önálló Szlovákia számára geopolitikai szempontból Magyarország lett a legjelentősebb szomszédos állam. Egyúttal olyan szomszéd, amellyel addig a legrosszabb viszonyban volt, amit a két Meciar-kormánynak a szlovákiai magyarokkal szembeni magatartása fűszerezett. A legutóbbi választások utáni helyzet szavatolhatná Szlovákia és Magyarország új kapcsolatait, de ehhez az kell, hogy mindkét oldalon győzzön a józan ész. Elképzelhető, hogy egyszer problémamentessé válnak a szlovák-magyar kapcsolatok? Ha nem hinnék benne, nem fektetnék bele ennyi energiát, bár nem valószínű, hogy megérem az ideális állapotot. A franciáknak és a németeknek is elég hosszú idő kellett ahhoz, hogy megemésszék a traumákat, és megszabaduljanak előítéleteiktől, ráadásul olyan bölcs államfőkre volt szükség, akik rendszeresen és gyakran találkoztak. Mutasson nekem valaki ilyen bölcs és hosszú dialógusra képes szlovák és magyar államfőt. Göncz Árpád ugyan alkalmas lenne erre a szerepre, de megfelelő háttér nélkül ő is magára maradna. Meg nincs is megfelelő partnere Szlovákiában. Itt még csak keressük azt, aki képes a szlovák-magyar kapcsolatok rendezésére, de lehet, hogy még meg sem született. Ha a szlovákiai magyarok közt találtatna ilyen, kétségkívül hasznunkra válna. Bizonyára gyakran vádolták a szlovák nacionalisták és a Meciar-pártiak azzal, hogy nem elég nemzeti. Szlovákiában ’89 után, főként ’92 óta annyi nemzetébresztő jelent meg a politikában, hogy nem győztem csodálkozni: hol lapultak addig? Leggyakrabban kommunista és proletár internacionalista köntösben. Csak az egyik kollektivista ideológiát egy másfajtára cserélték. Továbbra is korlátoltak maradtak. Ezek az úgynevezett értelmiségiek boldogan álltak az új hatalom szolgálatába, és azokat, akik más elveket vallottak, kikiáltották ellenségnek, árulónak. A hatalmasok védőszárnyai alatt privatizálták az országot- alamizsnáért, s ma jól élnek. Mindent szidnak, ami Szlovákia integrációját érinti, legyen az a nyugati civilizáció, a demokrácia, mert érzik, hogy ott nem terem számukra babér. Hála Istennek, a polgárok feleletet adtak a slobodníkoknak, hofbaueroknak és a többieknek, akik a szlovákiai vagonokat le akarták kapcsolni az európai expresszről. Tudom, az Európába vezető út nem lesz sétakocsikázás, de a másik lehetőség a keleti-balkáni modell. És ezt már megértette Szlovákia polgárainak többsége. A cseh alkotmánybíróság érvénytelenné nyilvánított egy vagyonkisajátítást, amelyet a második világháború után hajtottak végre a hírhedt benesi dekrétumok alapján. A testület úgy döntött, hogy a vagyon visszaadható az eredeti tulajdonosnak. A Mladá fronta Dnes című lap szerint egy Prága központjában lévő bérházról van szó, amelynek zsidó tulajdonosa közvetlenül a háború kitörése előtt arra kényszerült, hogy alacsony áron eíadja a házat. Jan Osers 1945 után ugyan visszakövetelte a bérházat, de a hatóságok nem voltak hajlandóak kedvezően elbírálni kérvényét. A kommunista rendszerváltás után, 1951-ben Osers elveszítette állását, és a hatóságok nyomására kárpótlási kérvényét is visszavonta. Az alkotmánybíróság döntése precedensértékű, és lehetőséget nyújt a kárpótlásra mindazoknak, akik a háború után az akkor megszabott időben nem nyújtottak be kérvényt, hogy vagyonukat hagyják ki az államosításból. Eddig a bíróságok az ilyen ügyekben mindig úgy döntöttek, hogy aki a háború után nem adta be az említett kérvényt, annak nincs joga a kárpótlásra. „Mi most másképpen értelmezzük a dolgokat. Á korábbi eljárás vétlen embereket, ellenállókat, zsidókat is sújtott. Az alkotmánybíróságnak most az a véleménye, hogy minden esetet külön kell megítélni” - mondta Antonín Procházka alkotmánybíró. A prágai városi bíróság tehát köteles felülvizsgálni korábbi döntését, amellyel ajelenleg Németországban élő Osers kárpótlási kérelmét elutasította. A lap megjegyzi: néhány héten belül ez már a második olyan döntés, amelyben az alkotmánybíróság megváltoztatta a korábban a benesi dekrétumokra való hivatkozással hozott bírósági ítéletet.
