Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1999-02-10 / 6. szám

4 1999. február 10. Háttér Az biztos, hogy kikiáltják, de mikor? Ötvenéves álom Görföl Zsuzsa Wye Plantation óta nincs hét, hogy ne látna napvilágot leg­alább két egymásnak ellent­mondó vélemény a palesztin ál­lam kikiáltásáról, illetve a kiki­áltás időpontjáról. Jasszer Arafat, a Palesztin Hatóság el­nöke tiszteletet parancsoló ma­kacssággal ismételgeti, hogy május 4-én igenis valóra válik a több mint ötvenéves álom. Ezen a napon jár le ugyanis az az öt­éves átmeneti időszak, amelyet az 1993-as oslói egyezmény szabott meg a palesztin terüle­tek végleges státusának tisztá­zására. Azt persze nem is sejt­hették Oslóban, hogy éppen a békefolyamat miatt meggyilkol­ják Jichák Rabin kormányfőt, emiatt veszíti el a választásokat a Munkapárt, támogatottságát a Likud, s előrehozott választá­sokra lesz szükség Izraelben. Ami viszont pillanatnyilag biz­tos, az is meglehetősen ellent­mondó. Wye-ban abban álla­podtak meg, hogy egyik fél sem tesz egyoldalú lépéseket. Izrael viszont felfüggesztette a csapat- kivonást azzal, hogy a paleszti­nok nem tettek eleget a bizton­sági intézkedések megtételére vállalt kötelezettségeiknek. Ez csak féligazság, hiszen a ható­ság kiadta a vonatkozó rendel­kezéseket, történt is néhány ha­tásos akció. Igaz, terrorcselek­mény is. Viszont aligha lehet el­várni ennek a problémának az egyik napról a másikra történő végleges megoldását - kivéve, ha ürügyre van szükség. A pa­lesztinok simán érvelhetnek az­zal, hogy a megszállt területe­ken folytatódik a zsidó telepek építése és bővítése, állami és magánpénzekből egyaránt. Márpedig ennek egy tollvonás­sal véget lehetne verni, ha a kor­mány úgy akarná. De nem akar­ja. 1998-ban több mint kétszer annyi lakás épült Ciszjor- dániában, mint 1997-ben. A Netanjahu-kormány azt is fi­gyelmen kívül hagyja, hogy Iz­rael lakosságának 57 százaléka támogatja a palesztin állam lét­rejöttét, csak már legyen béke, s további 20-30 százalék is tisztá­ban van azzal, hogy az állam- alapítás elkerülhetetlen, tetszik ez Izraelnek, vagy sem. Még a külföldi események iránt nem nagyon érdeklődő amerikaiakat is foglalkoztatja a kérdés, s 54,5 százalékuk támogatja a palesz­tin állam kikiáltását. Simon Peresz volt izraeli kor­mányfő január végén azt nyilat­kozta az egyik francia televízió­nak, hogy Arafat megígérte ne­ki, későbbre halasztják az állam kikiáltását, mindenképpen meg­várják az izraeli választások eredményét. Ez okos döntés len­ne, hiszen a kampány finisében egy ilyen lépés beláthatatlan kö­vetkezményekkel járhatna, könnyen a palesztinok elleni egységfrontba tömöríthetné az izraelieket. Olyan vélemények is elhangzottak, hogy a paleszti­nok esélyt adnak az új kabinet­nek, s csak 2000. január elsején lesz a nagy nap, netán az állam- alapítást egybekötik a millenniumi ünnepségekkel, melyek központja a palesztin Betlehem lesz. Ebben is van lo­gika, hiszen ott lesz ország-vi­lág, ami felér majd az új állam nemzetközi elismerésével. De van logikája annak is, hogy Arafat makacsul mondja a ma­gáét: Izraelt szoktatja a gondo­lathoz, a nemzetközi közösséget pedig folyamatosan figyelmez­teti arra, hogy súlyos tartozása van a palesztinokkal szemben. Arafat kendőzetlenül kimondja: lesz palesztin állam. Archívum Izraelben gomba módra szaporodnak a pártok és a kormányfőjelöltek a választások előtt Siettetett küzdelem Jichák Mordehai a fiával és unokájával. Az izraeli közvéleményben azonban egy más kép él a politikusról: a sikeres és tekintélyes kato­náé. Márpedig Izraelben ez komoly adu lehet egy várhatóan kemény választási kampányban. CTK/AP-felvétel Görföl Zsuzsa Benjamin Netanjahu 1996- ban éppen hogy megnyerte a választásokat, s népszerűsége azóta csak csökkent. Pártja, a Likud tömb sem áll sokkal job­ban, az akkori 220 ezerről 160 ezerre csökkent a taglétszám. Oka van ennek számos, a leg­inkább nyilvánvaló azonban kettő. Először is a Likud csak a szél­sőjobboldali vallásos pártok­kal kötött súlyos kompromisz- szumok árán tud kormányoz­ni, másrészt bebizonyosodott, hogy a palesztinokkal szem­ben meghirdetett politikája nem működik - Oslót nem le­het meg nem történtté tenni. Tavaly ősszel már Washington támogatásának elvesztése fe­nyegetett, ezért ment bele Netanjahu a hár­mas csúcsba, s Wye Plantation- ben oslói típusú egyezségek szü­lettek. Netanjahu, aki azt ígérte, hogy nem tesz en­gedményeket, sa­ját csapdájába esett. A bírálatok kereszttüzébe ke­rült, s ez arra késztette, hogy a kákán is csomót, a megállapodások alól pedig ki­búvót keressen. Amikor december második fe­lében aktuálissá vált a wye-i egyezség szerinti csapatkivo­nás második szakasza, mégpe­dig Ciszjordánia területének újabb 5 százalékáról, Netan­jahu ezt öt feltételhez kötötte. Olyan rafinált feltételek vol­tak ezek, hogy teljesítésük a palesztinok részéről gyakorla­tilag bizonyíthatatlan. Kivéve persze az elsőt - a Palesztin Hatóság hivatalosan letesz ar­ról, hogy egyoldalúan kikiáltja a palesztin államot Jeruzsá­lem fővárossal. A bökkenő csak az, hogy Oslo még érvényben van, márpedig az ott elfogadott menetrend 1999. május 4-ében állapítot­ta meg a tárgyalássorozat le­zárását, tehát a palesztin ál­lam megszületését. Milyen fel­tételek között, mekkora terü­leten - közben erről is meg kellett volna egyezni. No meg Jeruzsálem jövőjéről, amibe a nemzetközi közösségnek is lenne beleszólása. Bármeny­nyit ügyeskedett is Netanjahu, nem ért célt, sőt Izrael törté­nelmében példátlan módon még az államfővel is szembe­került. Ezer Weizman már jú­lius elején felvetette az előre­hozott választásokat mint a társadalmat megosztó ellenté­tek megoldásának eszközét, de a kormányfő csak az év vé­gén ment bele ebbe. Főleg azért, mert Washington ekkor már szünet nélkül és leplezet­lenül bírálta. Mintha vásott kölyök tenyereit volna bele az izraeli politikai palettába: sosem látott új szín- kombinációk jelentek meg raj­ta a választások hírére. Eddig a két nagy, a baloldali, szociál­demokrata jellegű Munkapárt és a jobboldali pártszövetség, a Likud váltógazdálkodása volt a jellemző, no meg az, hogy - álta­lában abszolút több­ség híján - a bal-, il­letve a jobbszélről édesgették maguk­hoz az egy-két man- dátumos apró párto­kat. A „szélek” most is népesebbek lettek: kilépett a Likudból a pártalapító Mena- hem Begin fia, s új jobbszélső párt ala­pítását jelentette be. Dimenzió néven egy vallásos, ám magát a centrumba helye­ző párt alakult. Bejegyeztette magát a Kaszinó Párt, melynek világszerte hírhedt hazárdjáté- kos elnöke a szerencsejátékok tilalmának feloldását s ezzel Izrael gazdasági gondjainak enyhítését akarja elérni. Hasonlóan a gazdasági elő­nyök víziójával kezdett kam­pányt a Zöld Fű nevű pártsze­rűség, amelynek alapítója, egy gyógyult kábítószeres, a köny- nyű drogok legalizálását tűzte zászlajára. Komolyabb erőt képvisel az a Munkapártból ki­vált csoport, amely Amir Pe­reccel, a nagy hatalmú Hisz- tadrut szakszervezet főtitkárá­val az élen balközépen próbál helyezkedni. Komolyan venni az újak közül csak a sajtó által egyszerűen Középpártnak nevezett csopor­tot kell. Az egyelőre nevesincs szubjektum felvehetné akár a Szakadárok Pártja nevet is, hi­szen alapítói a Munkapártból, illetve a Likudból verbuválód­tak. Kivétel csak Amnon Lipkin-Shahak volt vezérkari főnök, aki eddig távol tartotta magát a politikától, de most mind a Likud, mind a Munkapárt meg­próbálta magához édesgetni őt. Innen jött az ötlet: közé­pen kell maradni. Először a Munka­pártból állt mellé három veterán, az oslói egyezmények főtárgyalói, majd a Likudból a volt tel- avivi polgármester, illetve Dan Meridor, Netanjahu volt pénzügyminisztere. Ami­kor a kormányfő megtudta, hogy Jichák Mordehait is meg­környékezték, védelmi minisz­terét simán kirúgta. Mivel a „hetek” közül ő a legtekintélye­sebb, nyomban a centrum hi­vatalos kormányfőjelöltje lett. S május 17-éig még az is meg­történhet, hogy esélyesebb lesz Netanjahuval szemben, mint az ugyancsak meg­gyengült pozíciójú munkapárti Ehud Barak, az eddigi egyetlen komoly ri­vális. Főleg akkor, ha Arafat valóra váltja fenyegetését, s május 4-én kikáltja a palesztin államot. Tudni kell: a béke­folyamat csődje után Mordehai volt az izraeli kormány egyetlen tagja, aki fo­lyamatosan kapcsolatban állt a palesztin vezetőkkel. S ez akár választást eldöntő érv is lehet. Vagy nem... Elvégre Izraelről van szó. Mintha vá­sott kölyök tenyereit volna bele az izraeli politikai palettába. A könnyű drogok legalizását tűzte zászlajára. Portré A próféta örököse Jordánia egyebek mellett an­nak köszönheti nagy nemzet­közi tekintélyét, hogy az arab­iszlám világ elismeri: a hasemita dinasztia Mohamed prófétáig vezeti vissza erede­tét, s éppen ezért a jordán ural­kodó a jeruzsálemi szent he­lyek őrzője is. Husszein király pedig méltó erre a címre: ural­kodásának több mint 46 éve alatt a térség egyik legstabilabb rendszerét hozta létre, s a regi­onális kérdések megoldásából is hol bölcsen, hol ravaszul, de mindig aktívan és előrelátóan vette ki részét. így aztán érthe­tő, hogy odafigyelt a világ, amikor január végén, a féléves egyesült államokbeli gyógyke­zelésről hazatérve jelezte: új trónörököst jelöl ki. Beindult a találgatás, hiszen választási le­hetősége volt bőven: négy fele­sége összesen 11 gyermekkel ajándékozta meg, s közülük öt a fiú. Felmerült Ali herceg neve is, aki harmadik házasságából származik, de valószínűbbnek tűnt, hogy a második házasság­ból született legidősebb fiú, Abdallah vagy a kedvenc, a je­lenlegi negyedik házasságból származó Hamza léphet apja örökébe. Ali herceg mellett va­lójában csak az szólt, hogy any­ja muzulmán palesztin asz- szony, márpedig az ország la­kosságának több mint fele pa­lesztin. Ami Hamzát ületi: az amerikai származású Núr ki­rályné legidősebb gyermeke az uralkodó kedvence. A 19 éves herceg - apjához és bátyjához hasonlóan - a híres nagy-bri- tanniai Sandhurst katonai akadémiájának hallgatója. A trónörökös azonban a 37 éves Abdallah, a legidősebb fiú, az angol születésű Múna királyné fia lett. Abdallah már egyéves korában megkapta a koronaherceg cí­mét, de két év elteltével - né­hány merényletkísérlet után, a hatvanas évek közepének labi­lis politikai helyzete közepette - Husszein megváltoztatta az al­kotmányt, s öccsét, Hasszán herceget jelölte utódjául. Az el­múlt fél év eseményei azonban döntése felülvizsgálására kész­tették őt. A herceg, aki a tudo­Abdallahtól köztudott, hogy ke­ményen dolgozik, szórakozni pe­dig feleségestül-gyerekestül leg­szívesebben az ammáni Hard Rock kávéházba jár. CTK/AP mányok, nem pedig a politika terén jeleskedik, egyre csak késleltette a családi tanács ösz- szehívását, pedig a király azt szerette volna, ha még életé­ben döntés születik Hasszán utódjáról, mégpedig valame­lyik fia javára. Hasszán viszont szerette volna magának fenn­tartani a döntés jogát, s felte­hetően ez motiválta azokat a személyi döntéseit, amelyeket magas katonai és kormány­posztokon eszközölt az uralko­dó távollétében. Husszein azt is felrótta neki, hogy rágalom­hadjáratot folytatott a királyné és Hamza herceg ellen. Jordániában nem okozott megrázkódtatást a trónörökösváltás, hiszen a langyos Hasszán nem volt népszerű, viszont Abdallah az. Már négyévesen brit iskolákba küldték, Sandhurst mellett a híres amerikai Fort Knoxban is ismerkedett a haditudomá­nyokkal, Oxfordban és a wa­shingtoni Georgetown Egyete­men nemzetközi politikát ta­nult. Focirajongó, kiváló bú­vár, ejtőernyős és pilóta. A fe­lesége palesztin - ez is jó pont -, egy fiú és kislány apja. Vezér­őrnagyi rangja van, a királyi család biztonságát szavatoló különleges alakulat parancs­noka. Kinevezését követően valóságos búcsújárás kezdő­dött Ammanban: közeli és tá­voli országok vezetői biztosí­tották őt támogatásukról. Nem kizárt, hogy hamarabb lesz rá szüksége, mint szeret­né: a király ismét kórházban van. (gzs)

Next

/
Thumbnails
Contents