Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1999-02-03 / 5. szám
10 1999. február 3. Kópé Reich Károly rajza Kolontos Palkó Volt egyszer egy legényke. Egy napon befogta a kis szamarát, s ment végig egy nagy rengeteg erdőn. Amint ment, találkozott egyszer egy öregasszonynyal. Valami száraz gallyat szedegetett össze, hogy vigye haza. Amint odaérkezett Palkó, kérte az öregasszony, hogy segítsen neki, mert nehéz a gally, kötözze fel a hátára. Palkó azt mondta:- Én segítek, csak álljon ide a fa mellé, öreganyám. Az öregasszony a fa mellé odaállt, s Palkó jól odakötözte a gallyal együtt. Mikor az öregasszony állott volna fel, hát nem tudott. Nagyon haragudott, azt mondta:- Megállj, Palkó, megátkozlak ezért a tettedért! Akkor az öregasszony átváltozott fekete macskának, kibújt a kötél alól, s azt mondta:- Azzal átkozlak meg, hogy a szamarad mindig azt mondja, amit te. Palkó jót kacagott rajta.- No hiszen, ez nem nagy átok. Indulni akart tovább, de a szamara nem indult. Azt mondta a szamárnak:- Gyí, te csacsi! Akkor a szamár is visszamondta:- Gyí, te csacsi! Sokáig vesződtek. Hiába ütötte Palkó a csacsit, a csacsi csak nem indult. De úgy megharagudott, hogy oldalba rúgta Palkót, az meg belebukott egy nagy pocsolyába. Elkezdett kiabálni:- Segítség, segítség! Hogy a szamara hallotta, az is rákezdte:- Segítség, segítség! Ahogy ott jajgat, favágóemberek mentek arra, megsajnálták, s kihúzták Palkót a pocsolyából. Kérdik, hogy ki volt az a másik ember, aki úgy kiabált, hogy segítség, segítség. Palkó nevetett, s azt mondta:- Az bizony a szamaram volt. Megharagudtak az emberek, s azt mondták, hogy viszik Palkót egyenesen a király elé, hogy ítélje el. El is vitték, s a király kimondta a halálos ítéletet Palkóra. Azt mondja Palkó, ő nem bánja, ha meghal is, csak vigyék oda a szamarát, hogy búcsúzzon el tőle. Mikor odavitték a szamarát, Palkó letérdepelt a király elé, s elkezdte mondtani:- Kegyelmezz árva fejemnek, királyom, mert igazán ártatlan vagyok. Hogy a szamár meghallotta, mit mond Palkó, az is letérdelt, s elmondta:- Kegyelmezz árva fejemnek, királyom, mert igazán ártatlan vagyok. A király nagyot nevetett rá, Palkót szabadon bocsátotta, s a szamarával együtt ott tartotta udvari bolondnak. Magyar népmese Magyar mondák: Lehel kürtje Honszerző Árpád visszaszerezte a magyarnak Attila földjét. Szvatopluktól elvette a Duna s a Tisza közét, aztán meg sem pihent, míg a magyar nem lett az úr azon a földön, melynek Magyarország a neve. A magyar vitézségnek azonban szűk volt a haza földje: át-átcsapott idegen földre. Rémület szállotta meg a szomszéd népeket: pusztulásjárt mindenütt a magyarok nyomán. De pusztult, fogyott a magyar is, s a magyarok Istene megelégelte az idegen földön való kalandozást. Közéjük küldötte a Bal- szerencsét, hogy észre térítse s visszaterelje Árpád földjére. Német földön, Ágosta városa mellett, szörnyű pusztulás érte a magyarokat. A rettentő csatából csak hét magyar került vissza a magyar földre, azok is levágott füllel és orral. Nem is fogadta be őket senki a sátorába. Gyászvitézeknek csúfolták, a szemükre vetették, hogy nem haltak a csatatéren, mint a többi. Mert vagy meghaltak a csatatéren, vagy fogságba estek. Fogságba esett a két vezér is: Lehel és Bulcsú. Fogságba estek, ahelyett, hogy a csatában estek volna el. Szégyen és harag tüze lángolt Lehel és Bulcsú arcán, mikor a győzedelmes német császár elé vezették, hogy hallják ítéletüket. Ott ült a császár sátora előtt, körötte a főemberek. Összeráncolta a homlokát, sokáig nézte szótlanul a két vezért, aztán rájuk förmedett, mint valami gonosztevőkre:- Ti vagytok a magyarok vezérei?-Mi - felelt büszkén, fölemelt fejjel Lehel.- Hát mért űzitek, sanyargatjátok a keresztényeket?- Mert Istennek ostorai vagyunk. Azért küldött - mondotta Lehel erős hittel -, hogy ostorozzunk titeket!- Halál reátok! - kiáltott a német császár. - Hé, katonák! Fogjátok, s vesztőhelyre vigyétek!- Hallod-e, császár, németek császárja, nem kérek kegyelmet. Megérdemlem a halált, mert elvesztettem a csatát. Csak egyet kérek tőled.-Beszélj!- Adasd vissza kedves kürtömet, hogy még egyszer belefújhassak. A császár intett, s előhozták Lehel kürtjét.- Nesze, fújj kedves kürtödbe! Hej, édes Istenem! Aki hallotta ezt a kürtszót, megreszketett a szíve, könnybe borult a szeme, olyan búsan, bánatosan búgott! Összeverődtek a német vitézek, s könnyes szemmel, lehajtott fővel hallgatták a szomorú nótát. Hanem amikor a szomorú nótának vége volt - mi történt! Kétszer-háromszor megforgatta Lehel a kürtöt, hogy csak úgy surrogott-burrogott a levegő, s úgy vágta a német császár fejéhez, hogy szörnyethalt menten.- Most már vihettek a vesztőhelyre - mennydörgőd: Lehel -, szolgám lesz a császárotok a másvilágon! Tudod-e? Hüllő legek Az összes kígyófaj közül az Ázsia délkeleti részén, Indonéziában élő kockás piton a leghosszabb, kifejlett példányainak átlagos hossza meghaladja a 6,2 m-t. 1912-ben Celebesz szigeten 10 m hosszú példányt lőttek. A fogságban élő kígyók közül a leghosszabb és a legnehezebb a Colossus nevű nőstény kockás piton volt, amely 1963-ban pusztult el a Highland Park Zooban (USA). Hossza 8,68 m, legnagyobb súlya 145 kg volt. A legnehezebb kígyó az óriás anakonda: közel kétszer annyit nyom, mint egy azonos hosszúságú kockás piton. Egy 1960 körül Brazíliában lelőtt nőstény egyed hossza 8,45 m, körmérete pedig 111 cm volt, amit azt jelenti, hogy súlya 227 kg lehetett. A legnehezebb mérges kígyó az USA- ban élő gyémánt csörgőkígyó. Egy 2,36 m-es példány 15 kg-ot nyomott. 1973- ban, a New York-i Bronx Zoóban megmérték egy 4,39 m hosszú, elpusztult királykobra (Ophiophagus hannah) tetemét: 12,75 kg súlyú volt. A leggyorsabban mozgó szárazföldi kígyó valószínűleg a fekete mamba. Sík terepen, rövid távon 16-19 km/h sebességet is elérhet. A vízisikló maximális sebessége 6,8 km/h. A képen látható óriás anakondát a Sula törzs tagjai ejtették el a brazíliai Xingu folyónál. Verssarok Kínai költők Po Csü-ji (772-846) Lant Hajlott asztalra teszem a lantom, nem győzöm dallal, nem bírom szóval, selyem-idegbe tépázni fájna. Szél tép a húrba: magától szólal. Téli este Fullasztó a hegyi ut, lenn köd lepi a falut, nap hull, varjai vár a fa dérvirágos teteje. Ma nem érek már haza, mégse pusztulok bele; tüzes forraltbort iszom, ez ma házam fedele. Falusi éj A fű harmatos-puha, benn „cshi, cshi”, a bogarak. Se délen, se északon nincs több hazaballagó. A kapuba kimegyek, a mezőre révedek, holdfényben a hajdina sok virága, mint a hó. VangVej (699-759) Búcsú Búcsút int társam, hegy remetéje, ajtóm bezárom, jő alkony fénye. A tavasz füve kel évről évre, de ő, a vándor, még visszatér-e? Weöres Sándor fordításai Gondolkodom, tehát... A karácsonyi számunkban megjelent rejtvények megfejtői közül az alábbiak nyertek könyvjutalmat: Alexandra Stasíková, Szilice; Györög Tibor, Felsőszeli; Vaski Melinda és Lackó, Lelesz. A szilveszteri, számlabirintusos rejtvény megfejtői közül könyvjutalmat nyertek: Ferencz Gergő, Nagykapos; Csámpa Szabinka, Vásárát; Valentínyi Márió, Hodos.
