Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1999-02-03 / 5. szám
4 1999. február 3. Háttér Még a román parlament sem tudja pontosan, miben is állapodott meg Radu Vasile kormányfő a Zsil-völgyi bányászokkal Tudor, Cozma és a fiúk a bányából Görföl Zsuzsa ____________ Va nnak országok, melyeket időről időre sáskajárás fenyeget - Romániában a bányászjárások érnek fel egy-egy természeti csapással. A Zsil-völgyie- ket illeti a kétes értékű babér, ők még Ceausescut is képesek voltak meghátrálásra kényszeríteni. Amikor 1977-ben tudomást szereztek arról, hogy a rezsim törvényt készít elő hagyományos privilégiumaik megnyirbálására, sztrájkba léptek. Ceausescu meghátrált, a kiváltságok maradtak, viszont a sztrájk vezéreit likvidálták. A Securitate ügynökei beépültek a bányászok közé, soraikból besúgókat toboroztak. Bizonyítottan ebben az időben kezdett emelkedni egy fiatal, akkor mindössze 23 éves bányamérnök, Miron Cozma csillaga. De ügyelt arra, hogy ne legyen nagyon szem előtt, mindig a második sorban maradjon. Ceausescu bukása után innen lépett az élre, s lett nemcsak a bányászok vezére, hanem a posztkommunista Iliescu-veze- tés jobbkeze is. No meg az ökle, ha úgy adódott. Először 1990 februárjában érkezett háromezer Zsil-völgyi bányász a fővárosba az ideiglenes kormány támogatására. Júniusban Ion Iliescu ismét a bányászoktól kért segítséget a rezsimje ellen két hónapon át kitartóan tüntető antikommu- nista diákokkal szemben. Cozma 10 ezer bányász élén vonult be Bukarestbe, s nemcsak a diákokat verték szét dorongjaikkal, de megtámadtak mindenkit, akiről feltételezték, hogy a kormány ellenfele. Ellenzéki pártok és lapok székházait, néhány főiskolát meg üzletek egész sorát dúlták fel. S ha már ott jártak, a romák között is szétcsaptak. Iliescuék hivatalos adatai szerint az összecsapásokban hat ember meghalt, vagy ötszáz megsebesült. A bányászok jövedelme duplája az országos átlagnak. Ez a felvétel csalóka, ugyanis nem a rendőrök győztek. CTK/AP Bő egy évvel később, 1991 szeptemberében volt a második bányászjárás. Iliescu ekkor már szembefordult Petre Roman kormányfővel, aki szerinte nagyon siettette a reformokat politikai és gazdasági téren egyaránt. Az EU és a Nemzetközi Valutaalap nem így látta, de Iliescut ez nem zavarta. A miniszterelnök elleni kirohanásai újfent a Zsil-völgy- ben hullottak termékeny talajra, amit alaposan ki is használt: több különvonattal Bukarestbe szállíttatta a béremelésért sztrájkoló bányászok ezreit. A következmények az előbbi évi pogromoknál is katasztro- fálisabbak voltak: a bányászok már útközben törtek-zúztak, többször összecsaptak a kormány által kivezényelt rendőrökkel. Négy halott és több száz sebesült tetézte a hatalmas anyagi károkat, de Iliescu célt ért: a Román-kormány lemondott. 1993 augusztusában a Zsil-völgyben újra sztrájk volt, de csak egy hétig, bár a bányászok nem kapták meg a követelt dupla bért. Ennek ellenére átlagos havi jövedelmük 230 dollár. Ami ugyan nem sok, de több mint duplája az országos átlagnak. Bő ötévnyi viszonylagos békesség után a Zsil-völgyiek ismét útra keltek. A tény, hogy ezúttal a kemény összecsapások ellenére sem jutottak el Bukarestig, azt bizonyítja: a bányászjárások ideje Romániában is lejárt. Kétségkívül vannak súrlódások a koalíción belül, sőt a kormány, pontosabban egyes kormánypártok és az államfő között is, de az Iliescu-féle irányvonalat amelyre leginkább a „latin-amerikai út” meghatározás illett az őszintén kívánt _________ eu rópai irányzat váltotta fel. Románia hajszál híján bekerült a NATO-bővítés első körébe - és ez sok mindent jelez. Még annak ellenére is, hogy az ország gazdasága roskatag állapotban van, privatizáció gyakorlatilag nincs, az infláció éves szinten meghaladja a 100 százalékot, az esedékes adósságtörlesztés idén kb. 3 milliárd dollárra rúg, s az IMF egyelőre felfüggesztette a Miron Cozma (balról) és Radu Vasile kormányfő. Még nem tudni, milyen alkut kötöttek. CTK/AP Miron folyósításáról - éppen a bányászsztrájk hatására. Mindezt egybevetve kétség sem férhet ahhoz, hogy a Zsil-völgyiek akciója sok mindennek nevezhető, de szociális megmozdulásnak aligha. Bizonyítja ezt az is, hogy az ellenzék legnagyobb, illetve legszélsőségesebb ereje lelkesen kiállt a bányászok mellett. A legnagyobb ellenzéki párt, a Ion Iliescu vezette Szociális Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) nagy _________ garral jogosnak nevezte a követeléseiket, ezen belül a teljesen irreális 35 százalékos béremelést, az évi több mint 700 millió dollár veszteséget „termelő” bányák további fenntartását, sőt még azt is, hogy minden egyes elbocsátott bányász vég- kielégítésként 10 ezer dollárt és 2 hektár földet kapjon. Ennél tovább csak a Nagy-Románia Párt (PRM) ment, Corneliu Vadim Tudor szenátorral az élen: forradalomként üdvözölte a bányászok akcióját, amely azért robbant ki, hogy „felszabadítsa az országot a maffia és a hazaárulók igája alól”. Tudor szenátor, akit a jelenlegi és tárgyalásokat az újabb hitelek múlt kormányzat idején egyCo zma a huszadik század elkésett betyárja. aránt többször próbáltak megfosztani mentelmi jogától, a menet megindulásakor arra szólította fel a katonákat és a rendőröket, ne szálljanak szembe a bányászokkal, hanem álljanak melléjük, nehogy „a munkásokkal és parasztokkal szembeni árulás halálos bűne terhelje lelkűket”. Ceausescu egykori udvari költője az ilyen lírai kijelentésekkel sem tudta leplezni, hogy valódi célja: a kormány megdöntése és idő előtti választások kiírása. Pártja ellen szól az is, hogy csak röviddel a sztrájk kitörése előtt mondott le a PRM alelnöki posztjáról Miron Cozma bányászvezér, „nehogy azzal vádolhassák, hogy politikai célokat követ”. Cozma, aki amolyan félisten a Zsil-völgyben, a börtönben lett a fasisztoid párt tagja: 1997 januárjában tartóztatták le, de a szervezett bűnözést nem tudták rábizonyítani, így csak jogtalan fegyvertartásért kapott 18 hónapot. Most azonban, felfüggesztve politikai karrierjét, ott vonult a menet élén munkaruhában és sisakban, pedig amúgy imádja a „flan- cot”: rendszerint márkás zakóban, selyemingben feszít. Gabriel Liiceanu író szerint Cozma a huszadik század elkésett betyárja. Valóban sötét alak, jelenleg 44 eljárás folyik ellene, a személyi szabadság korlátozásától kezdve a tettle- gességen és korrupción keresztül az ország biztonságának veszélyeztetéséig sok mindennel vádolják. De már beindult a 45. eljárás is: a főügyész azt igyekszik kideríteni, mekkora felelősség hárul Cozmára a bányászok és rendőrök közti véres összecsapások kirobbantásáért. Tudor pártja ellen is vizsgálat indult, ha bebizonyosodik, hogy szerepe volt a bányászok erőszakos akcióiban, akkor törvényen kívülinek nyilváníthatják. Január 25-én a bányászok felvették a munkát, mégsem lehet az esetet lezártnak tekinteni: még ekkor sem volt ismert, miben is egyezett meg Cozia híres kolostorában Vasile kormányfő Miron Cozmával. A közvélemény csak találgathatott, a kormány pedig február 15-éig kapott időt arra, hogy a parlamentet tájékoztassa nemcsak az egyezményről, hanem annak vonzatairól is, magyarán arról, hogy a helyreállított nyugalom mennyibe kerül az országnak. Egy azonban máris biztos: a kb. másfélszáz sebesült mellett a román demokrácia is újabb súlyos sérüléseket szenvedett. A washingtoni NATO-csúcs előtt Romániának nem arra volt szüksége, hogy a közrend felborulása miatt írjon róla a világsajtó Bukaresti tábornok irányította a bányászok akcióit? A múlt héten Teodor Zaharia tábornok, a román belügyminisztérium második embere, a rendfenntartó erők irányításáért felelős államtitkár is lemondott tisztéről. A román sajtó jelentős része ugyanis elsősorban őt hibáztatta azért, hogy a rendfenntartó erők nem tudták megállítani a Zsil-völgyi bányászokat. A lapok szerint a tábornok hozzá nem értése, valamint a hatalom iránti lojalitásának hiánya vezetett ahhoz, hogy a bányászok megalázó vereséget mértek a rendfenntartókra. A tábornok visszautasította a személyét ért vádakat, s a következőkkel indokolta lemondását: A belügyminisztériumot magára hagyták, és közben elvárták, hogy egyedül oldja meg a válságot. Miután elkezdődött a sztrájk a Zsil völgyében, a belügynek semmilyen információ sem állt rendelkezésére. Zaharia azt állítja, hogy hiába kérte ismételten egy válságstáb felállítását, valamint a szintén lemondott Gavril Dejeu belügyminisztert, hogy biztosítsa a rendfenntartó erők megfelelő anyagi és logisztikai ellátását. Felpanaszolja, hogy a tisztségével járó központi parancsnoki feladatkör bukaresti ellátása helyett kiküldték a Zsil-völgyi szorosba. A terepen sem információk, sem megfelelő eszközök nem álltak rendelkezésére, viszont egymásnak ellentmondó utasításokkal és szemrehányásokkal árasztották el. Zaharia tábornok szerint a bányászok katonai elvek szerint, jól megszervezett alakulatként léptek fel. Útvonalukon a lakosságot a karhatalom elleni lázadásra uszították, elzárták azokat a helységeket, ahol a rendfenntartó erők tartalékai voltak. A bányászok bekerítették s minden oldalról támadták a rendőröket és csendőröket, amihez helyismerettel rendelkező vezetőik voltak. Végezetül nem kevesebbet állít, mint hogy a bányászok invázióját Bukarestből vezették, ő maga ismeri is azt a tábornokot, aki a fővárosból irányította őket. Egyébként erre a közelebbről meg nem nevezett tábornokra Zaharia még annak idején felhívta az illetékesek figyelmét, de azok nem intézkedtek. A bányászakció nemzetközi vonatkozásairól pedig Andrei Plesu külügyminiszter nyilatkozott a sajtónak, hangsúlyozva: Romániának alighanem változtatnia kell azon az érvelésén, hogy mi teszi szükségessé az ország NATO- és EU- csatlakozását. Ehhez azonban pontosan elemezni kell a bányászjárás történéseit is. „Romániának néhány hónappal a NATO washingtoni csúcsértekezlete előtt nem éppen az hiányzott, hogy a közrend felfordulása miatt kerüljön a világsajtó címoldalára. Az ország szándéka a NATO- és EU- csatlakozást illetően nem változott meg, de a történtek fényében a román diplomáciának változtatnia kell érvein. Mostanáig azt hangoztattuk, hogy Románia a biztonság tényezője a térségben. Amíg a helyzetet ellenőrzés alatt tartottuk, ezzel érveltünk. Azt hiszem, most más kérdésre is fel kell hívnunk a figyelmet: ahhoz, hogy Románia a biztonság terjesztője legyen, gazdasági stabilitásra, a reformok folytatásának szavatolására van szükség. Ehhez pedig az kell, hogy a partnerállamok erőteljesebb, pontosabban körvonalazott jelét adják támogatási szándékuknak. Bármiféle visz- szalépésnek káros hatása lenne a belső helyzetre.” A külügyminiszter emlékeztetett: a korábbi bányászjárások külföldi fogadtatása a román kormányt tekintve egyértelműen elítélő volt. A külföld most először fejezte ki szolidaritását a román kormánnyal, elítélve mindazon erőket, amelyek a jogállamot akarták lerombolni. Andrei Plesu hangsúlyozta: nem maradhat meg posztján, ha a reform nem folytatódik, nem vonják le a válság gyakorlati következtetéseit, ha az elkövetett hibák büntetlenek maradnak. (Hírügynökségi anyagok alapján)
