Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1999-01-27 / 4. szám
12 1999. január 27. Kultúra Heti kultúra Filmbemutató Mint a kámfor A film üdítően kellemes két óra kikapcsolódás a véres és humortalan akciómozikon, fantáziátlan sci-fiken, gusztustalan horrorfilmeken eltikkadt nézők számára. Három „nagy név” fémjelzi a produkciót. A forgatókönyv a bestsellerszerző Elmore Leonard regénye alapján készült (szintén az ő írása járult hozzá a Szóljatok a köpcösnek! című produkció óriási sikeréhez). A rendezőt, Steven Soderberghet a magyar néző afféle elszánt művészfilmesnek gondolhatta, hiszen idehaza csak a cannes-i nagydíjas Szex, hazugság, videót láttuk, és hírből hallottunk Kafka című munkájáról, amelyben a világirodalom egyik legkülönösebb alakjának, Franz Kafkának állít emléket. Ezek után némileg meglepő, hogy rendezőként ő jegyzi ezt a thrillerszerű, könnyed szerelmi komédiát, amelynek főszereplője a népszerű Ross doktor, azaz George Clooney. A szép szemű, lenyűgözően sármos sztár alakítja Jack Foleyt, a peches bankrablót. A kedves gazfickó megszámlálhatadanul sok bank széfjét ürítette már ki, amikor fatális véletlen folytán lebukik, és bekerül az egyik szigorú fegyintézetbe. Csakhamar megvan a szökés Foleyhoz méltóan ravasz terve, de balszerencséje ezúttal sem hagyja el. A börtönkapuban nemcsak barátja, de egy szemrevaló rendőrbírónő is váija. A hölgy és a szökött fegyenc a segítőkész haver közreműködésével együtt utazik egy csomagtartó szűk terében. A bankrabló és a rendőrbíró a kényelmetlenség ellenére fizikailag és lelkileg is közel kerül egymáshoz. Ám sorsuk külön utakra tereli őket... Heti hír Jéghegy után sivatag Kate Winslet, aki gyerekszínészként kezdte, igencsak messzire jutott az álmos angol kisvárosból. Pályaválasztása nem lepett meg senkit, mert édesapja és nővére is színész. Noha Kate mindkettejüket tehetségesebbnek tartja, kétségkívül ő a legsikeresebb. Tizenhárom évesen szerepelt először egy reklámfilmben, 17 esztendősen pedig igazi mozifilmben debütált, három év múlva viszont már Oscar-díjra jelölték az Értelem és érzelemben nyújtott teljesítményéért, a Titanic pedig egyértelműen eddigi karrierjének csúcsa. Ez jelentős szakmai előnyökkel is jár, de nem könnyű megbirkóznia a hirtelen támadt népszerűséggel. Kate-nek ma egyik legfőbb törekvése, hogy önmaga maradjon, sztárallűröktől mentesen, ezért megpróbálja nagy ívben elkerülni Hollywoodot. Szerepajánlatokban mostanában sem szűkölködik, így kedve szerint válogathat az igényesebb forgatókönyvek közül. (Sőt külön öröm számára, hogy a testsúlyát immár nem az amerikai ideálhoz kell igazítania.) Nemrégiben Marokkóban forgatott filmet, a közeljövőben egy Ausztráliában készülő produkcióban (Holy Smoke) játszik majd Harvey Keitel partneJozef Bednárik nagy álma Az operaház fantomja Az egyszerű dalok varázsa „Márciusban a prágai Nemzeti Színházban a Carmen vár rám, utána a Monte Christo grófja, 2000-ben pedig Lucie Bílával a címszerepben a Jeanne d’Arcot rendezem." Archív felvétel Vrabec Mária_______________ Mióta megrendezte Szlovákiában az első musicalt, azóta szinte csak szuperlatívuszokban ír Jozef Bednárikról a honi sajtó, a közönség pedig több száz kilométert is hajlandó megtenni, hogy lássa Pozsonyban a József és a színes, szélesvásznú álomkabátot, Kassán az Olivért, vagy akár hónapokkal ezelőtt Prágában a Draculát. Ezekben a hetekben új divat van kialakulóban színházlátogató körökben. Mostanában a nyitrai Bednárik-dara- bot, a Hegedűs a háztetőm sikk megnézni akár többször is. S persze lehet rá azt mondani, hogy újra felvonultatja az ismert rendezői fogásokat, hogy túl meseszerű, és hogy a látvány néha már a tartalom rovására kápráztat el, de egy biztos: éppoly hatalmas közönségsikerre ítéltetett, mint eddig mindegyik Bednárik- musical. Évtizedekkel ezelőtt a nyitrai színházban tartották az Üvegre festve című musical szlovákiai ősbemutatóját, amelyben ön a mesélő szerepét alakította - az akkori kritikák szerint nagyon jól. Hogyhogy nem musicalszínész, hanem musicalrendező lett? Azt hiszem, ez a darab volt a kezdet, itt teljesült a nagy álmom: játszottam, táncoltam és énekeltem is. Évek múltán aztán továbbálmodtam az egészet, és azt gondoltam, mi lenne, ha én találnám ki, mások hogyan játsszanak, táncoljanak és énekeljenek. Akkoriban a West Side Story, a Hello, Dolly vagy akár a My fair Lady még csak afféle bulvárdarabnak számított szlovákiai színészkörökben - könnyű, amerikai, kommersz műfajnak nevezték. Számomra azonban olyan volt ez a világ, mintha csodálatos madarat találtam volna egy falusi udvaron. Elég volt egyszer megnéznem a La Mancha lovagját, és már tudtam is, hogy nekem ezt kell csinálnom. Rendezőként először a pozsonyi Új Színpadon találkoztam a musicallel: a Rovarok életéből című darabbal debütáltam. Innentől kezdve megpecsételődött a sorsom, és bár továbbra is prózai darabokat rendeztem, egyre gyakrabban jártam tanulni és irigykedni Londonba, Bécsbe vagy Budapestre. A hazai színházi köztudatba musicalrendezőként a Mária evangéliumával robbant be. A budapesti biblikus, komoly felfogással ellentétben az ön változatában telefonbódék, írógépek és benzintöltő állomások között mozognak az apostolok. Mit szóltak ehhez a darab szerzői? Tolcsvay László és Müller Péter eljöttek Pozsonyba, megnézték a darabot és megtapsolták. Sok hazai kritikussal ellentétben ők tiszteletben tartották a rendező elképzelését világról és színházról. Aimak alapján, amit elmondtak, ráadásul az volt az érzésem, hogy közös »zenés színházi vércsoportba« tartozunk. Talán épp ezért lesz a régóta készülő eredeti musicalünk szerzője magyar, és én nagyon szeretném, ha Tolcsvay László lenne az. Eddig összesen tíz musicalt rendezett. Ön személy szerint melyiket tartja a legsikerültebbnek, melyikre a legbüszkébb? Vicky Baum Grand Hotelje állt a legközelebb az én ízlés- és érzelemvilágomhoz. Izgató keveréke volt a triviális és patetikus jeleneteknek, teljes mértékben megfelelt az ideális partitúráról alkotott elképzelésemnek. Tánc, szó és zene a legtermészetesebb módon olvadt össze benne. Kassán máig is játsszák a másik kedvencemet, a Dickens műve alapján született Olivért. Tudja, nekem nincsenek gyerekeim, így hát a kassai színészeknek, főleg a gyermekszereplőknek köszönhetően ezt a musicalt tartom a legkedvesebb gyerekemnek. A kritikusok egyetlenegy dolgot rónak fel Önnek: a darabjaiban minduntalan ismétlődő motívumokat Hiszen az, aki több rendezését látta, szinte előre tudhatja már, mikor jelenik meg a színpadon a maga után fajátékot húzó fehér Inges gyermek, a halált vagy szerelmet szimbolizáló balett-táncos, vagy hogy mikor vált a történelmi helyszín XX. századira. Mit szokott válaszolni ilyen ellenvetésekre? Nézze, egyesek ezt folytonos ismétlésnek, rendezői klisének nevezik, mások szebb szavakat használnak, mint például a vezérmotívum, képi látásmód vagy ismertetőjel. Sokan a kritikusok ingerlését látják ebben, mások a nézőkkel folytatott játékot vagy afféle nárcisztikus önidézést. Nos, én azt hiszem, mindebből van benne valami, de mindezek a rendezői eszközök az én színházi szótáram részei, és én mindig szükség szerint alkalmazom őket. Úgy, mint a festő egy színt, vagy a zenész egy akkordot. Én képekben tudom a legjobban és a leggyorsabban kifejezni azt, amit akarok, ráadásul szeretem is a kollázst. Az ötvenes években nőttem fel Zelenecen, egy Nagyszombathoz közeli kis faluban. Ez volt a libalegeltetés, a kalászszedés, de az első traktorok és a szövetkezetalapítások ideje is, valamint Sztálin temetéséé, a szpartakiádoké és a titkosrendőrök fekete autóié. Pionírgyűlésekre jártunk, meg ateista nevelésre, miközben otthon minden este imádkoztunk. Május elsején allegorikus szekereken éltettük a szocializmust, míg az apáca néni- kénk a börtönből írt nekünk leveleket. És ugyanaz a falusi rezesbanda délelőtt az Intemacionálét fújta a falugyűlésen, délután pedig a Közelebb, közelebb, Uram, hozzád kezdetű zsoltárt egy temetésen. Talán ennek az átélt paradox valóságnak is köszönhetem, hogy el tudom képzelni a Halált egy fekete Mercedesben, Faustus doktort cirkuszkocsiban vagy János evangélistát biciklin. A nyitrai Hegedűs mégis megúszta bicikli, görkorcsolya vagy telefon nélkül... Ez elég »önfejű« darab, olyan tökéletesen megírták, hogy nem tűri a beavatkozást, és nem is illik hozzá a kollázs. Ezért nekünk is be kellett érnünk Marc Chagall kékjeivel és sárgáival, Ludmila Várossová zsidó hagyományokat idéző kosztümjeivel és Frantisek Perger meseszép díszletével. Mert a Hegedűs a háztetőn az egyike azon kevés musicaleknek, amelyekkel nemcsak szórakoztatni és elkápráztatni lehet, hanem üzenni is: azt, hogy mennyire fontos, hogy két különböző nyelvű, vallású és kultúrájú népcsoport megpróbáljon békében élni egymás mellett. Arra szerettük volna felhívni a figyelmet, hogy ha elüldözzük, kiközösítjük, elkülönítjük azokat, akik mások, mint mi, akkor saját magunkat fosztjuk meg az ő gondolataiktól, zenéjüktől, szokásaiktól, egy egész ajándékba kapott világtól. Mégis mintha ez a mondanivaló a háttérbe szorult volna a darabban. Ráadásul a végén, amikor az elűzött zsidók búcsút vesznek Anatyevkától, még egy hajó képe is megjelenik a háttérben, mintha azt sugallná a nézőnek: valahol még szerencsések is ezek az emberek, hiszen új életet kezdhetnek Amerikában... Valóban az új élet kezdésének a lehetőségét akartam színpadra vinni, a reményt, amely a legnehezebb helyzetekben is felcsillan. Hiszen nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a Hegedűs nem 1938-ban, hanem 1905-ben játszódik, amikor még a zsidók is bíztak sorsuk jobbra fordulásában. Májustól újra látható az Utolsó vacsora, valamint a nagy festő mérnöki-asztronómiai-építészeti érdeklődésének dokumentuma Leonardo da Vinci reneszánsza Milánóban és Firenzében A zsenialitás, fantázia és alkotóerő tisztelői ha Milánóban járnak, nagyszerű ajándékban részesülhetnek. A restaurálása után nemrég újra megnyitott Biblioteca Pinacoteca Ambro- sianában megtekinthetik a Codice Atlanticot, Leonardo da Vinci eklektikus művészi- mérnöki-asztronómiai- geometriai-építészeti érdeklődésének fantasztikus dokumentumát. „Hogy mindeme dolgok megvoltak-e bennem, vagy sem, arról százhúsz általam írt könyv ad számot, melyekben sem fukarság, sem hanyagság nem korlátozott, hanem csakis az idő” - írta Leonardo anatómiai füzeteinek bevezetőjében. Az összefűzött rajz- és kéziratkö- tegek nagy részét a művész 1519-es, illetve a kódexek gondnokuk 1570-es halála után széthordták. Egy részük később előkerült. Ilyen például a Leicester- kódex, amelyet évekkel ezelőtt Bill Gates vásárolt meg Armand Hammer örököseitől (s amit az amerikai mágnás is csak három évvel ezelőtti velencei kiállításon látott először, annak ellenére, hogy 30 millió dollárja volt benne). A Codice Atlantico összesen 12 kötet anyagát köti egybe, amelyeket valami szerencse folytán együtt sodort, őrzött meg, és tartott mindvégig a figyelem középpontjában a történelem. A kiállítás látogatói kódexenként egy-egy, azaz 12 lapot láthatnak az összesen 1119 lapból. A most látható 13 rajz és az azokat kommentáló jellegzetes fordított írás (Leonardo jobbról balra írt, tökéletes tükörírással) a reneszánsz legnagyobb alakjának legkülönbözőbb életszakaszaiból származnak, harminctól egészen hatvanéves koráig. Vagyis a Codice egyfajta intellektuális és tudományos önéletrajzának is felfogható. Láthatók pl. Francesco Sforza emlékművének, a Duomo kupolájának, a lombardiai folyók szabályozásának, egy kővágó gépnek a tervei stb. A bemutatott anyag varázsát a A kiállítás látogatói kódexen_______kánt_______ eg y-egy, azaz 12 lapot láthatnak. részletek érdekessége mellett a teljesen szabadon lebegő intuíció és a tudományos elmélyült- ség és módszeresség együttese, egy azóta is páratlan szellemi nagyság jelenléte adja. A kiállítás külön érdekessége, hogy a közvetlen tanítványok munkáinak bemutatásán keresztül Leonardo hatásáról, kisugárzásáról, is képet ad. Ezzel mintegy hozzájárul a firenzei mester osztályozhatatlan, besorolhatatlan egyediségével és szigetszerű kívülállásával kapcsolatos régi művészet- és szellemtörténeti vitához. A milánói kiállítás (1999. április 30-áig van nyitva) azonban csak az egyik az év Leonardo-esemé- nyei között. Az ínyenceknek a torinói Királyi Könyvtárba is el kell látogatniuk, ahol január végéig számos Leonardo-rajz és -lap között a mester híres öregkori önarcképét is megnézhetik. De a csodálatos Hermelines hölgyet, a krakkói képtár féltve őrzött kincsét is megcsodálhatják, jelenleg a milánói Pinacoteca di Brerában, majd a firenzei Uffiziben. Némi nehézséget jelenthet, hogy a látogatásokhoz előre le kell foglalni az időpontot (a torinói - ingyenes - telefon: 167052002, a milánói pedig - nem ingyenesen: 026597728). S végül a várva várt esemény: ez év májusában ismét látható lesz az Utolsó vacsora a milánói Santa Maria déllé Graziéban. M. N.
