Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1999-06-30 / 26. szám

6 1999. június 30. Gazdaság - Hirdetés Figyelő Még mindig olcsóbb a gáz A kormány gazdasági megszorító intézkedései­nek szociális kihatásairól már több elemzés is meg­jelent, a háztartások több­letkiadásairól azonban mindeddig nem készült pontos kimutatás. Az áremelések pontos té­teleiről, amelyek július el­sején lépnek életbe, még a múlt héten is tárgyaltak a kormány gazdasági mi­niszterei, hozzávetőleges adatokat azonban már több hírügynökség is nyil­vánosságra hozott. Esze­rint a földgáz árát 50 szá­zalékkal emelik. Ha ehhez hozzászámítjuk a hozzáadottérték-adó 10 százalékra való növelését, akkor könnyen kiszámít­hatjuk, hogy a földgázért köbméterenként az eddigi 2,20 korona helyett július elsejétől 3,30-at fizetünk. Azonban még ez az ár sem felel meg a valódi előállí­tási költségeknek, így a Szlovák Gázművek képvi­selői szerint ez még csak az első lépés a gázáreme­lések sorában. További 30 százalékos ár­emelés, amely a jövő év ja­nuárjában lépne életbe, már most biztos. A tervek szerint a tarifasá­vok is változnak, az eddigi kettő helyett a jövő hónap­tól három sávot vezetnek be, és az áremelések sá­vonként változnak majd. Előzetes számítások sze­rint az intézkedések 630 millió koronás többletbe­vételt jelentenek az állam­kasszának. Az árdrágulásnak köszön­hetően a gázipari vállalat csaknem egymilliárd koro­nás bevételnövekedést könyvelhet el. Ha ezt az előírt rendszer szerint osztják el, akkor 35 száza­lék a fejlesztési alapba fo­lyik, így 90 kilométeres gázvezetékszakaszt fektet­hetnek le, 18 községbe juttatva el a gázt. Az ár­emelés a legkevesebbet fo­gyasztó háztartásokban lesz a legnagyobb, ahol a fogyasztás nem haladja meg a 100 köbmétert. A többletkiadás háztartáson­ként ott elérheti a 20 koro­nát. Elsősorban azok a háztartások tartoznak ide, ahol a gázt főzésre hasz­nálják. A második sávba tarto­zóknál, ahol a fogyasztás 201 és 1700 köbméter kö­zött mozog, az áremelés mértéke eléri a 89 százalé­kot. Azok a háztartások, ahol a gázt fűtésre is használják, vagyis a fogyasztásuk meghaladja a 3000 köb­métert, hozzávetőleg 43 százalékkal fizetnek majd többet a jelenleginél. A gázáremelés érzékenyen érinti majd azokat a csalá­dokat és vállalatokat, ahol a gázt fűtésre is hasznáják. Szlovákia lakosságának je­lenleg hozzávetőleg 50 százaléka él olyan lakás­ban, ahol gázzal fűtenek, mivel a gáz egyelőre még mindig a legolcsóbb ener­giaforrásnak számít. Júli­us elsejétől újra nő a vil­lamos energia ára is. A kisfogyasztók átlagban 35, a nagyfogyasztók 5 százalékkal fizetnek majd többet érte. A háztartások így az eddi­gi 1,21 korona helyett 1,69 koronát kénytelenek fizetni kilowattóránként. A vállalkozók kilowatt­óránként átlagban 8 fillér­rel fizetnek többet, mint azelőtt, 1,88 koronát. Az egyetlen pozitívum ez­zel kapcsolatban, hogy ezekben az árakban már benne van a hozzáadottér­ték-adó növekedése is. (mi) Szlovákia csak erős mezőgazdasággal lesz igazán versenyképes az Európai Unióban Kacsingatás a falu felé A szarvasmarhák egykedvűen nézelődnek. Az agrárágazat vezetőinek azonban korántsem lehet közöm­bös, hogy a mezőgazdaság milyen irányban halad tovább. Archív felvétel PÁKOZDI GERTRÚD ____________ Pavel Koncos kormánytag létére a múlt héten alaposan felborzol­ta a koalíciós kedélyeket. Azzal agitált, hogy kijelentette: ha a jö­vő évi költségvetés összeállítása­kor a kormány fi gyeden kívül hagyja tárcájának követeléseit, lemond posztjáról. Hozzáfűzte: akár arra is kész, hogy az elége- deden földművesek kormányel­lenes fellépésének élére álljon. Hogy kijelentésének mi lett a kö­vetkezménye, e sorok írásakor még nem volt ismeretes. Annyi azonban már akkor is bizonyos volt, a szlovákiai mezőgazdaság helyzete és teljesítőképessége ta­valy a korábbi mérsékelt javulás­hoz képest ismét romlott. 1997- ben a mezőgazdasági vállalatok­nak több mint a fele zárt nyere­séggel, tavaly közel kétharma­duk volt veszteséges. Az ágazat rendszerváltás utáni nehézségeiről, átalakítási gond­jairól számtalan elmélet szüle­tett, és ma már egyre több az olyan hang, amely a tárcán be­Szinte katasztrofális az agrárágazat finanszírozása. lüli transzformációs folyamat vélt vagy valós hibáit teszi fele­lőssé a termelési és értékesítési bajokért. Azt talán kevesen von­ják kétségbe, hogy a magántu­lajdon szentségét mindenek fölé helyező liberális közgazdászok jót akartak, amikor a mezőgaz­dasági vállalatok, szövetkezetek átalakítási elveit kidolgozták. Viszont kétségtelen, hogy meg­feledkeztek róla: a mezőgazda­ság speciális ágazat, a búza elve­tésekor a földműves még nem tudja, aratáskor éppen a túlter­meléssel vagy annak ellenkező­jével találja-e magát szembe. A bizonytalanság és a forgótőkehi­ány a földművelésben jóval súlyosabb gond, mint bármely más termelőágazatban, ezért a mezőgazdaságban a piac hirte­len liberalizálásának a következ­ményei is jóval nehezebben áthi­dalhatók, mint más ágazatok­ban. A tervgazdasághoz szokott földművesek későn döbbentek rá, hogy a termelésnek igazod­nia kell a kereslethez. A fordulat után az áremelkedések követ­keztében csökkent a lakossági fogyasztás, s miközben az előre­látó vállalatok csökkentették veszteséges termelésüket, má­sok úgy vélték, hogy terményfö­löslegüket maguk dolgozzák fel, és maguk is értékesítik, nem szá­molva azzal, hogy a piac felvevő- képessége véges. A mezőgazda­ság nehézségeit ezenkívül főleg az okozta, és okozza még ma is, hogy szinte katasztrofális az ágazat finanszírozása. A pénz­telen időszakok áthidalására a fejlett országokban például a földre hitelt adnak. Csakhogy Szlovákiában többnyire nem azok gazdálkodnak a termő­földön, akiknek a tulajdonában van, így a földtulajdonhoz kötő­dő uniós megoldások itt nem érvényesíthetők egy az egyben. Nálunk a raktár- és árulevelek jelentenek megoldást a mező- gazdasági vállalatok finanszíro­zásának javításában. Az erről szóló, tavaly elfogadott törvény csiszolásra szorulna, meg arra, hogy a pénzintézetek is jobban bízzanak e finanszírozási for­mában. Erre a váltóforgalma­zásban is nagy szükség lenne. A tárcának és a jegybanknak ugyanis minden évben újra meg kell állapodnia a váltóforgalom feltételeiben. Ez nehézkessé te­szi a földművesek és a bankok kapcsolatát. Gondot okoz a me­zőgazdaságban az is, hogy az árak távolról sem tükrözik a költségeket. Az élelmiszerárak növekedése az élelmiszer-fo­gyasztás további csökkenéséhez vezet. Rontja a mezőgazdaság helyzetét az olcsó behozatal is, a földművesek tavaszi tiltakozó akciója éppen e számukra ked­veződen gyakorlat ellen irá­nyult. Ami azonban rossz a me­zőgazdaságnak, jó az élelmiszer- gyártásnak, hiszen olcsóbban juthat nyersanyaghoz. Ennek az ellentmondásnak a feloldása valószínűleg csak akkor követ­kezik be, ha bekerülünk az Eu­rópai Unióba. A túlzott behoza­tal ellen tiltakozhatunk, ha dömpingáron importált áruról van szó, egyébként az illetéke­sek szerint jobb, ha mielőbb fel­készülünk a közös piacon ural­kodó feltételekre. Amelyek két­ségkívül több jót, mint rosszat tartogatnak a mezőgazdaság számára is. De csak akkor, ha az nem gyengült le teljesen. A pesszimisták hajlamosak arra, hogy az EU-nak csak a hátrá­nyait lássák, megfeledkezve ar­ról, hogy a versenyképes terme­lők számára a nagyobb piac jó­val nagyobb értékesítési lehető­séget is jelent. Az uniós tagság legnagyobb előnyei közé tarto­zik továbbá az ottani támogatá­si rendszer nyújtotta termelői biztonság. Ez az, amire a hazai földműveseknek leginkább szükségük volna. Komolytalan kacsingatással azonban nem ér­hető el komoly eredmény. Apróhirdetés Megemlékezés S ­Egy éve annak, hogy a sírban fekszik drága halot­tunk, DRÁFI ÉVA (Érsekújvár), akit a halál 48 éves korában hirtelen ragadott ki szerettei köréből. Emlékét örökké szívében őrzi: szerető lánya és az egész család. V-988 „Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Sírodat fedi a virágos sírhalom, miénk maradt a könny és a fájdalom." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk június 10-én drága halottunkra, NAGY LÁSZLÓRA (Serke) halálának első évfordulóján. Emlékét örökké őrző felesége, fiai, menyei, unokái és a rokonság V-916 Gondoljatok rám, kiket úgy szerettem, még éltem, a családomért mindent megtettem. Elcsitult a szív, mely értünk dobogott. Megpihent a kéz, mely értünk dolgozott. Fájó szívvel és soha el nem múló szeretettel emlékezünk halálának hu­szadik évfordulóján a drága férjre, édesapára, apósra és nagyapára, KOCSIS JÓZSEFRE (Vágkirályfa), akit a halál 1979. július 2-án kiragadott körünkből. Örökké gyászoló felesége, lányai, fia, menye és az öt unoka V-987-------Ismerkedés-------­Ro ssz egyedül? Társat keres? Segít Önnek Valentin! Információ és kér­dőív 20 korona elküldésével igényel­hető a következő címen: VALENTIN, P. 0. BOX 16, 93405 Levice V-978 Megismerkednék szolid természetű, elvált asszonnyal 37 éves korig. Jelige: Komárom. KNV-565 41 éves, elvált nő, két gyermek édesanyja szeretne megismerkedni hozzá illő férfival 45 éves korig. Jelige: Hit, remény, szeretet. V-993 68 éves, elvált nő megismerkedne szimpatikus férfival 72 éves korig. Jelige: Rózsa. KNV-574 VIKTÓRIA ügynökség társkereső, közvetítő szolgálat. Tel.: 0709/552 32 90 (18-21). DSV-1226 26/185/79, kék szemű, szőkésbar­na hajú fiú szeretne megismerkedni korban hozzá illő lánnyal 22-25 éves korig, komoly kapcsolat céljá­ból. Fényképes bemutatkozó leve­lek a Lévai, Érsekújvári járásból, il­letve közeli környékükről előnyben. Jelige: HÁZASSÁG! V-1006 44/178/77, falun élő özvegyember szeretne megismerkedni korban hozzá illő hölggyel. Jelige: Várlak. V-1007 40/170, elvált nő egy fiúgyermek­kel, Kelet-Szlovákiábóf, keresi azt a férfit, aki megbízható és szerető tár­sa lenne. Jelige: A telefon megkönnyíti az is­merkedést. V-1014 46/168/60, egyedülálló hölgy ma­gas, intelligens férfi, melegszavú le­velét várja 55 éves korig Komárom­ból, esetleg a járásból. Jelige: Együtt könnyebb. V-1015 43/162/56, nő szimpatikus társat keres. Jelige: Csallóköz. V-1016 31/165/65, magányos özvegyem­ber három gyermekkel (két óvodás és egy 1 éves) élettársat keres 25- től 30 éves korig. Rendszerető, fa­lun élő, családcentrikus, virágokat kedvelő, családszerető vagyok. Bí­zom benne, hogy ránk találsz. Csak magyarul. Fényképet is kérek fel­tétlenül. Jelige: Kelet-Szlovákia V-1017 “Munkát keres-kínál— Gépészmérnök, többéves tapaszta­lattal, jó német nyelvtudással, szá­mítógép használatának ismeretével munkát keres, lehetőleg Léván. A német-szlovák-magyar-szaktolmá- csolást egy holland érdekeltségű gé­pészettel foglalkozó cégnél három évig végeztem. Tel.: 0813/631 45 89. V-994--------Adásvétel--------­Ke mencék, kandallók. Tel.: 0821/922 42. VSV-443 HÚSCSIRKÉK, 49 korona/kg. Tel.: 0905/432 292._________DSV-976 írógé pek a legolcsóbban Szlovákiá­ban, részletre is + szerviz. Postán is küldök. Farkas Tibor, Nádszeg 1163. Tel.: 0706/778 25 12. _________________________V-986 Elad ó 2 db 7x30 m-es fóliakonstruk­ció. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0706/779 54 25. V-983 Eladó háromszobás lakás Galántán. Tel.: 0905/516 181. V-984 Eladó háromszobás szövetkezeti la­kás Nagymegyeren. Tel.: 0709/555 24 43. _________________________V-995 Elad ó exkluzív családi ház Zselizen, komoly érdeklődőknek. Tel.: 0819/741 649, 0905/320 177. KN-582 Eladó családi ház 14 áras telekkel, 15 km-re Pozsonytól. Tel.: 07/459 890 73,16 óra után. V-1012 Eladó Mazda 323 Combi Diesel, gyártási év 1989 december, kitűnő állapotban. Ára 170 000 korona. Tel.: 0819/97187. KNV-564 Eladó holland és japán karfiol- és káposztapalánta. Ára 70 fillér/db ,Cím: Zongor V., 930 32 Blatná na Ostrove 141. Tel.: 0709/983 91. V-1008 Eladó Cárion autópozíció. Törlesztve 13 hónap. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0810/75115 11. PAV-07 Eladó nagy teljesítményű gabona­daráló. Tel.: 0810/955 46. PAV-06----------Vegyes---------­Bizt onsági berendezések szerelése üzletekbe, lakásokba, családi há­zakba. Tel.: 07/45 91 65 92, 0903/ 377 186. NRV-14 A Gazda Slovakia Kft. Bősön várja a tisztelt érdeklődőket a Fekete erdei lovasiskolájába. Érdeklődni és bejelentkezni a 0903/ 750 645-ös telefonszá­mon lehet. VSVk-557 Régiségek, hagyatékok!! - kínáljon. Megbízhatóság. 0903/475 576. Készpénz. V-04----------Üdülés----------­BA LATONI NYÁR. Üdülés, 1 hét 10 920 Ft + 5 700 Ft félpanzió. Te­lefon.: 0036/83 316 105. V-1018

Next

/
Thumbnails
Contents