Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1999-06-30 / 26. szám
Vasárnap Szlovákiai magyar családi magazin Riport 40 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1999. július 3-ától 9-éig Sport Villanófényben Ján Germánus világklasszis nagyrőcei szkanderes Áldatlan állapotok a komáromi hajógyárban. Csak a jugoszláviai konfliktus okozta? Az egyik a kisebbséget védi, a másik a többséget... Standardcsinálók Kövesdi Károly ____________ La pzártánk előtti napon tárgyalta a kormány a kisebbségi nyelv- használati törvény tervezetét, melyet lapunk megjelenésekor terjeszt a parlament elé. Az eredmény ismert, a Magyar Koalíció Pártja nem támogatja a törvényt, azaz kormánytényezőként kénytelen ellenzékiként viselkedni. Bár megszoktuk, hogy Szlovákia a csodák országa, ezen a téren nem lesz csoda. Lesz egy - az államnyelvvédelmi törvény negatív hatásait kiegyensúlyozni kívánó - törvény, amely a Meciar- kormány előtti állapotot állítja vissza. Ezt a helyzetet olyan demokraták teremtik meg, akik egy része ott ült a Meciar-kor- mányban is, más részük negyven évig gyakorolta a Jogállamiságot”, s akik most külföldön kilincselnek alibiért, ugyan mondaná meg nekik a belga, a francia vagy az angol, hogyan kell európaiul gondolkodni. S még csak nem is szégyellik magukat ezért, hanem standardról papolnak, ami tudvalévőén mintát, mértéket, szabványt jelent. Vagyis olyan fogalmat, amely nyelvhasználat terén Európában nem létezik, mert minden országban más a gyakorlat. De kényelmes rá utal- gatni, ködösíteni, mintha nem volna finnországi, olaszországi, svájci gyakorlat, ha már példákat emlegetünk. Vagy Anglia, Spanyolország, esetleg Belgium. De várjuk meg, mit fogad el a parlament, mit kapunk ajándékba, mi, magyarok, németek, csehek, ukránok, ruszinok, lengyelek - Szlovákia polgárai. Ettől függetlenül biztos, hogy Szlovákiában két nyelvtörvény lesz. Az egyik a többséget védi a kisebbséggel szemben, a másik a kisebbséget a többséggel szemben. Magyarán: kettős kerítés ál- líttatik fel, nehogy már azt hihes- sük egy pillanatra is, hogy egyenjogú polgárok hazája ez az ország. Lesz a nyelvileg két térfélre osztott társadalom; a kerítés inMár maga a szlovák alkotmány is diszkriminatív. nenső oldalán a többség, a túlsón a maradék. Bárhonnan nézzük is, baj van a filozófiával, s ezzel a megosztással éppen az ellenkezőjét érik el demokrata uraimék, mint amit akarhatnának: hogy társadalmi békét teremtsenek, és minden polgár otthon érezhesse magát az országban. A teendő végtelenül egyszerű lett volna: el kellett volna törölni a többség nyelvét védő törvényt (hisz eleve kuriózum, hogy a többség védelemre rendezkedjék be), és módosítani az ország alkotmányát, amely diszkriminatív, hiszen Szlovákiát a szlovákság államának deklarálja. Vagy ha már ilyen konzekvens a kormány, kéne még néhány törvény, amely külön a bevándorlók, az ország kettészakadása után itt maradottak, a vegyes házasságban születők vagy például a kiskorúak nyelvhasználatát szabályozná. S folytathatnánk. A lényeg, hogy függetlenül attól, per pillanat milyen kormánya van, Szlovákia továbbra is éretlen, antidemokratikus ország marad, amely nem tud párbeszédet folytatni a polgáraival. Nem a kisebbséggel, a számbelileg kevesebb darab emberrel, aki nem szerencséltetik szlováknak születni, hanem az ország polgárainak egy részével. Ezek a „demokraták” tesznek róla, hogy továbbra se érezhessük magunkat otthon a hazánkban. Az anyanyelv használata minden embernek veleszületett joga, akár az imbecillisnek a rángatózás. Nem lehet százalékban mérni a hátbaverés erejét, hogy kiegyenesedjék, mint a többiek. Mint a többség, amely normálisnak hiszi magát. Akármiről fognak is szólni a paragrafusok, a társadalom egy részét továbbra is ösztönözni fogják, hogy igyekezzék abba az irányba tendálni, ahol több a jog, azaz próbáljon meg a kerítés innenső oldalára kerülni. Asszimilálódjék, ha nem akar problémásán élni. Göncz Árpád magyar államfő angliai látogatása során hintóba ült II. Erzsébet brit uralkodóval. TASR/AP-feivétei Vezércikk Kétbalkezességeink P. Vonyik Erzsébet ________ Ho sszú hónapok óta vajúdnak a pozsonyi hegyek, s megeshet, hogy torzszülött kisebb- séginyelv-törvény egeret kínlódnak a világra. Bár még meg sem született, a hőnszlovák atyafiaknak máris megfeküdte a gyomrát: Malíková és hangoskodó hívei „Nem adjuk a szlovák nyelvet!” szövegű feliratokkal hadonásztak a kormánypalota előtti téren. Ám ha mélynemzeti uraimék alaposabban utánanéznének, mi is történik a zömmel magyarok lakta régiók egyes hivatalaiban, akár nyugodtan is alhatnának. Mert akad járási hivatal a jórészt magyarok lakta déli területeken, melynek titkárságáról máris száműzték a magyar nyelv használatát. A galántai hivatalvezető irodájának előszobájában bájosan mosolygó három titkárnő közli az érdeklődő idegennel, hogy velük csak szlovákul lehet csevegni. Az ő titkuk marad, melyik eset forog fenn: szlovákok, s ezért nem tudnak magyarul, vagy főnökük parancsára munkaidőben csak államnyelven szólalhatnak meg. Az egynyelvű titkárságot összeverbuváló elöljárónak alighanem csak nyűg lenne a kisebbségi nyelvhasználati törvény elfogadása. Bonyolítaná a dolgát, mert vagy tolmácsot fogadhatna, vagy magyarul is tudó személyt kellene előkerítenie, ha az ügyfél úgy óhajtaná. Vajon mit szól ehhez a nyelvi egyszínűséghez az MKP, hiszen az elöljáró e párt javaslatára került a hivatalvezetői székbe? Minderről nem azért kell beszélni, hogy jó szlovákiai magyar szokás szerint megint a saját fészkünkbe piszkítsunk, hanem azért, mert ha van, ami bírálandó, akkor azt bűnös dolog takargatni. Minthogy ki kell deríteni azt is, hogy mi is lett a tavaly tavasszal nagy sajtókampány közepette beindult ötletes polgári kezdeményezéssel, melynek elindítói ambiciózus célt tűztek maguk elé: két hónapon belül 100 000 aláírást gyűjtenek a kisebbségi nyelvtörvény támogatására, hogy a régi összetételű parlamentnek is foglalkoznia kelljen a kérdéssel. De hol van már a tavalyi hó, ugyan ki emlékszik erre a szép csendesen elszunnyadt aláírásgyűjtő akcióra? Kezdeményezői azóta sem tartották szükségesnek, hogy a közvélemény elé tárják, hol akadt el az egész, melyik fiókban és ki őrzi az összegyűlt íveket, s egyáltalán mennyi aláírást sikerült szerezni. Ezret, tízezret, netán közel százezret? S ha azóta nem kallódtak el, valahol fellelhetőek, milyen jó volna most előhúzni őket a fiókból, nyomatékosítandó Csákyék kiállását egy valóban európai léptékű nyelvtörvény mellett. Pedig a szervezők ennyivel tartoznának az aláíróknak, s okulás végett fel kellene tárni, hogy min bukott el a dicséretes kezdeményezés. Beszélni kell erről is, másról is. Például arról, szerencsés do- log-e azzal érvelni, hogy nem a magyarok miatt kell a tízszázalékos határ, hanem a csekélyebb létszámú kisebbségek miatt. Meg hogy csak pár magyarlakta települést érintene, ha magasabb lenne a küszöb. Ám e falvak szempontjából ez egyáltalán nem mindegy. Egyébként is: a nyelvtörvény nem rövid távra szól, hanem évekre, évtizedekre. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy az új évezred elején esedékes a népszámlálás, melynek eredményei jó ideig mérvadóak lesznek annak megállapításában, hogy az egyes települések a tíz- vagy a húszszázalékos határ alá esnek-e. Ha Dél- Szlovákiában az eddig tapasztalt méretekben folytatódik a telek- és házeladás zömmel szlovák, dúsgazdag új tulajdonosoknak, csak idő kérdése, hogy mikor ugranak ki a jelenlegiekhez képest a magyarság számarányának lényeges zuhanását tükröző lesújtó statisztikai adatok. Éppen ezért ilyen szempontból nekünk sem lehet mindegy, hogy milyen százalékhatárt sikerül a Magyar Koalíció Pártjának kiharcolnia a nyelvhasználatunkat védeni hivatott törvényben.
