Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1999-06-09 / 23. szám
Vasárnap MC ül íHl ■. Szlovákiai magyar családi magazin 1999. június 9. • 32. évfolyam Riport Sebeikre nincs gyógyír. A holocaust túlélőiről a hitközség gondoskodik. Sport Villanófényben Dávid Kornél, a Chicago Bulls magyarországi újonc centere. Heti tévé- és rádióműsor 1999. június 12-étől 18-áig 40 oldalas színes magazin A kisember a falnak tántorodik, és úgy érzi, valóban az lenne a legjobb... Pulik és tankerek Bodnár Gyula A szerelem hónapjának utolsó hete. Az a legkevesebb, ami veled, körülötted történik. Úgy értem, a közvetlen közeledben. A Magyar Pásztorkutyafajták Szlovákiai Tenyésztőinek Klubja kiállítást rendez, pulikat, pu- mikat, mudikat, komondorokat, kuvaszokat tapogatnak, futtatnak a küllembírák. Stúdiófelvétel Ág Tiborral a helyi magántelevízióban A helytállásért díj ürügyén. A középiskolában érettségik. Lapindító értekezlet a Csallóköz-Zitny ostrov szerkesztőségében. Régen látott váratlan vendégem Tóth- pál Gyula fotóművész, aki a Csallóköz után most közös szülőföldünkről, a Bodrogközről készít albumot. Meghívó a Katedra Társaság soros ülésére. Újabb feltámadása után megérkezik az Irodalmi Szemle idei első - összevont - száma. Nyugdíjasok klubjának évzárója. Angolórák. Manchester-Bayern. Papírgyűjtés a magyar iskolában. Szíves meghívás Bátor- keszire, mennék el borversenyre, szép környezet meg minden. Két új könyvhöz jutok barátom révén, most jöttek ki a nyomdából, Grendel Lajos Tömegsír, Tőzsér Árpád A nem létező tárgy tanulmányozása. Helikopter, állítólag menekülőket vagy menekülteket keres, másnap egy sportrepülőgép, vajon mit? Köztársaságielnök-vá- lasztás. Véradók bálja. Ennyi. Szombattól szombatig. Hacsak ennyi lenne! A férj, az apa, a férfi még sehol. Sehol egy érzés, egy gondolat, pusztán egy hét programjának tételes, pozitivista sorolása, az is hiányos. Mint minden, amit például lenyúltak a honban. Mit hiányos?! A fene se gondolta volna, hogy az önmagát felemésztő, rendesen szétlopkodott szocializmusból meg lehet gazdagodni a rendszerváltás után. Persze nem mindenkinek. A Az újságírás rendcsinálás. De vajon lehet-e itt - még?, már? - rendet csinálni? kisember már egyetlen szál deszkát sem vihetett haza. Sőt a kisembert, aki a saját kezével építette az üzemet, aki több évtizedet húzott le becsülettel ugyanott, azt kirúgják. Kezdj új életet, ha tudsz, ha meg nem, dögölj meg! A kisember a falnak tántorodik, és úgy érzi, valóban az lenne a legjobb, ha ott helyben megdöglene. Sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs csodálatosabb. Hogyan lehetséges az, hogy a csőd szélére juttatott, dolgozókat elbocsátó, béreket hónapokig fizetni nem tudó részvénytársaságok, üzemek vezérkara százezres, milliós nagyságrendű fizetéseket, prémiumokat osztogat magának, házat épít, villát, miközben az üzem, a gyár pusztul?! Válasz nincs. Illetve van: hát úgy. Az újságírás rendcsinálás. De vajon lehet itt - még?, már? - rendet csinálni? Érdemes-e papírra vetni egyetlen szót is? Ha észreveszi is, meghallja is valaki, mi van? A költőt para- frazálva: állok a papír partján, és nem akar írás folyni benne. Igaz, az íráshoz nyugalom szükségeltetik és idő, kapkodva nem lehet felhúzni falait, s az az egyetlen, a legmegfelelőbb szó sincs mindig kéznél. Pláne, ha a világ is csordultig káosszal. A világ és ami mögötte van. Máté Krisztina vagyok. Itt van ez a Koszovó is. Ahány repülőgép elhúz lakótelepünk látóterében, újabban mindegyiknek köze van Jugoszláviához. Beborult, dupla fenekű a sötétség. Rohan be a gyerek a balkonról. Apu, gyere, nátógépek. Az apa kimegy, hallgatózik, dehogy nátógépek, normális utasszállítók. A kissrác makacs: nem hallod, milyen nehéz a zúgásuk? Az a felhők miatt van. Bombázók vagy tankerek, hidd el. Még ránk esik valami, apu. Legalább te ne láss rémeket, fiam. Moszkvai csendélet. A papíron ez áll: „Nincs mivel etetnem a kutyáimat.” AP-feivétei Vezércikk Lesz-e benne köszönet? P. Vonyik Erzsébet Tulajdonképpen örülnöm kellene. A kormány végre-vala- hára mégis elszánta magát, hogy megregulázza a gazdaságot. Annak meg duplán, hogy ezután - hajói értettem - immár semmi sem gátolja abban a kormánykoalíciót, hogy a kisebbségi nyelvtörvényre összpontosítson. Hogy eddig miért nem tette? Mikulás Dzurinda szerint a nyelvtörvénnyel szemben a gazdaságé voít az elsőbbség, amiből arra lehetne következtetni, hogy eddig éjt nappallá téve a gazdaság összekuszált szénáját próbálták rendbe rakni. Világos az ábra: értsük meg, hogy a mindennapi kenyér előbbrevaló, mint holmi nyelvtörvény. Még akkor is, ha történetesen Szlovákia EU-tagságának előbbre hozatala függ az utóbbinak az elfogadásától. A gond ezzel az érveléssel csak az, hogy ha elfogadom a kormányfő gondolatmenetét, akkor oda kell kilyukadnom, hogy bő fél éven át mást se tettek, csak a névtelenségbe burkolózó milliomosok és milliárdosok kilétének felderítésén, a csillagászati összegekre rúgó adóhátralékok behajtásán, a sógor-komaság és párthűség jogcímén privatizált vagyon transzparens, nem pedig suba alatt történő visszaszerzésén, munkahelyteremtő programok indításán stb. munkálkodtak. Csakhogy ezek a lépések akadoztak, botladoztak, határozatlanok, átláthatatlanok és elkésettek voltak. Összegezzünk, mi is e két területen a nyolc hónapos kormányzás eddigi „eredménye”: se nyelvtörvény, se talpra álló gazdaság. Előrejelzések szerint a kormánynak a késlekedés miatt a gazdasággal még sok baja lesz. Vajon nem erre hivatkozva fogja kérni újra majd a kisebbségek megértését: még mindig nem jött el az ideje annak, hogy külön törvény szabályozza anyanyelvűnk használatát? Ha erre szüntelenül rábólintanánk, akkor de facto a DBP ifjú titánjának, Robert Ficónak is igazat adnánk, aki durvábban fogalmazva ugyanazt állította, amit becsomagolva a kormányfő mondott: az örökösen követelőző magyarok fogják vissza magukat, mert nyelvtörvény helyett gazdasági fellendülés kell. Az utóbbi szükségességét senki sem vitatja, ám a kettő nem zárja ki egymást. Számos más oka is lehet annak, hogy zsákutcába jutott a nyelvtörvény előkészítése (a kormány tervezetét április végére kellett letenni az asztalra.) Azon túl, hogy a négy koalíciós párt között is véleménykülönbségek merültek fel, a sajtóban felröppent nyilatkozatok tanúsága szerint az MKP háza táján sem mindig tudta a jobb kéz, mit csinál a bal. Időközben kiderült, hogy a januárban az MKP nyelvtörvénytervezeteként feltüntetettjavaslatra hivatalosan nem adta áldását a párt vezetősége, a később született különböző változatokat pedig gondosan takargatták a sajtó elől. Ennek a rövidzárlatnak nyilván Fico tapsolt a legjobban. Ez is oka lehet annak, hogy a koalíción belül sem sikerült akár a százalékok kérdésében dűlőre jutni. A témában egy hónapja elrendelt hírzárlat óta maradt az egy helyben topogás, a titkolózás, aminek az lehet a vége, hogy kapunk ugyan kisebbségi nyelvtörvényt, ám az olyan lesz, amire azt mondhatjuk: nesze semmi, fogd meg jól. Ha a közvélemény ismerhetné, ki mit javasol, ki miből engedett, illetve miből nem hajlandó semmi szín alatt engedni, legalább tudnánk, hányadán állunk. S nem kellene esetleg utólagosan csalódottan leszögezni: van törvény, de nincs benne sok köszönet.
