Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1999-06-02 / 22. szám
8 1999. június 2. A hazai faipar becsődölt, a bútorgyárak és a fűrésztelepek tönkrementek Erdő, erdő, kerek erdő... Soóky László ___________________ Híradásokbó l tudjuk, hogy Szlovákiában a kaotikus, dilettáns, mégis céltudatos magánosítás néhány embert az egekbe emelt, másokat viszont, s ők jelentik a tömeget, porig alázott és kisemmizett. így történt ez az erdők magánosítása körül is. A spekulatív restitúció, a törvények és a figyelem hiánya azt eredményezte, hogy az ország erdőállományának mintegy 30-40%-át tarvágással kiirtották, aprópénzre váltották, jelentős boro- vicskázások közepette megünnepelték, majd kijózanodtak, s hoztak maguknak kedves új törvényeket az erdők védelméről. Az állami erdészet mosta kezét, a hazai faipar becsődölt, a bútorgyárak és fűrésztelepek tönkrementek, a papírgyárak tulajdonosokat váltottak, a hegyoldalakon pedig megkezdte áldásos munkáját az erózió. Ez a jelenlegi állapot ott, ahol vannak domboldalak. A Duna mentében a helyzet eltér a fentebbi régiókétól. Mi sokkal korábban láttunk hozzá az erdők kiirtásához, alapos munkát végezve akár a nagyüzemi gazdálkodás kezdetekor és folyamán, akár a bős-nagymarosi építkezés melléktevékenységeként. Az eredmény? A Komáromi járás mintegy 110 000 hektáros területének ma csupán 6,8%-át borítja erdő, illetve ekkora területen találunk fát. Papíron és korabeli erdészeti térképeken. A szlovák mezőgazdasági minisztérium 1987/8311-es, valamint a 9502/1984-es határozata értelmében a bősi építkezés munkálatai miatt a Komáromi járás területén 520 hektár ültetvényt vettek ki az erdőalapból, és 1990. január 26-áig a 90%-át tarvágással likvidálták. Ugyanezen rendeletek értelmében hasonló sorsra jutott az Érsekújvári járásban 490 hektárnyi terület. 1990-ben az akkori komáromi járási elöljáró (dr. Karásek Zoltán) rendeletileg leállíttatta a fairtást, ugyanakkor az állami erdészet feketén, az illetékesek hallgatólagos beleegyezésével tovább folytatta a pusztítást, melynek eredménye leírhatatlan, következményei pedig be- láthatatlanok. A másik jelentős pusztítást mi magunk végeztük és végezzük ma is azáltal, hogy kivágtuk a széltörő fasorokat, lecsapoltuk az ősmocsarainkat, rekultiváltuk a csalitosainkat, szűklátókörűén, önzőn és önkényesen, vélhető rövid távú eredmények eléréséért. A természet viszont önvédelemből visszaütött, régiónkban jelenleg 1000 ha fölött becsülhető az a terület, amely a fasorok hiányában az erózió folytán mezőgazda- sági művelésre alkalmatlanná lett, elszikesedett, vagy homoksivataggá alakult. 1993-ban különböző súgások alapján az illetékesek rájöttek, hogy az erdők körüli helyzet népnemzeti üggyé kezd válni, fogy az erdő, fogy a fa, fogy a pénz, s így hamarosan kormány- program született és közreadatott az 550/1994-es szám alatt, a neve pedig „A mezőgazdasági termelésre alkalmatlan mező- gazdasági területek beerdősíté- se 1994 és 1996 között, előreláthatólag 2000-ig”. Ez a kormány- program a mai napig érvényben van, régiónkban viszont a mai napig egyetlen négyzetméter erdőt sem telepítettünk. Mi az oka? Vélhetően az információk hiánya. A komáromi járási hivatal erdészeti felügyelője bölcsen elhallgatta ezt a lehetőséget, hiszen pártbéli hovatartozásából eredőn neki nem volt érdeke az, hogy az itteni emberek munkához vagy netán valami kis pénzhez is jussanak. A program lényege a következő: kiszemelni azokat a homokos, szikes, mocsaras területeket, amelyek mezőgazdasági termelésre egyáltalán nem vagy csak veszteségesen használhatók, és a föld tulajdonosával egyetértésben, legyen az magánszemély, állam, vagy az egyház, kérelemmel fordulni a beerdősítés ügyében. Az ügy intézője a járási földhivatal erdészeti felügyelője. A telepítés költségeit a program alapján az állam 100%-ig garantálja, fizeti a rezsiköltségeket és öt évig a csemetékkel beültetett terület gondozását. Ha figyelembe vesz- szük, hogy egy hektárnyi erdő telepítése a terepviszonyoktól függően 80-140 ezer koronába kerül, könnyen megítélhetjük, hogy egy vagy néhány ember tudatos mulasztása miatt ez a régió mennyi pénztől, micsoda munkalehetőségtől esett el, míg fent a hegyek között, ahol az információk zökkenőmentesen áramlanak, mindez fordítva történt, s a pénzek a helyükre kerültek. Mielőtt egy másik erdősítési program ismertetésére térnénk át, mintegy a margóra, de nyomatékkai jegyezzük meg az alábbiakat: az MKP mint kormánypárt, amely a szlovákiai magyarság képviselője ebben az országban, s amelynek tagjai a létfontosságú minisztériumokban magas és legmagasabb tisztségeket töltenek be, valamilyen meghatározott módon legalább az önkormányzatokat és a polgármestereinket értesítse azokról a lehetőségekről, amelyek a régióinkban élő közösségeket érintik, esetleg segíthetik az egyre mélyebb letargiába és szegénységbe szédülő embereket. A fent ismertetett program a mezőgazdasági minisztérium hatáskörébe tartozik, ahol államtitkárunk képvisel bennünket. Köztudott, vagy ha nem az, akkor most közzétesz- szük, hogy a Duna bal partján az erdőirtás mintegy 130 km hosszúságban történt meg, a Vágón ugyanennek az építkezésnek a részeredményeként mintegy 25 km, a Garamon és az Ipolyon pedig körülbelül 16 km-es hosszúságban. Ez együtt közel 200 km-es folyószakasz, ahol ökológiai káosz uralkodik, melynek flórája és faunája végveszélybe került. Gyors megoldást kellene találni, mert ez az agónia gyors halállal is végződhet. A szlovák mezőgazdasági minisztérium 9502/1987-es, valamint 122/1989-es határozata értelmében a helyreállítási munkálatokat a beruházónak 1993. június 30-áig kellett volna elvégeznie, az erdőterületből ideiglenesen kivett területeket ismét betelepítenie. A kivitelezési terveket a Lesoprojekt vállalat szállította, a kivitelezéssel a HYCO Blava vállalatot bízták meg. A tervek elkészültek, az összbe- ruházásból erdőtelepítésre mindössze 220 000 korona jutott, utoljára 1989-ben. Úgy véljük, hogy az érvényben lévő határozatot a mezőgazda- sági minisztériumban érdemes volna leporolni, aktualizálni, különös tekintettel arra, hogy az építkezést Szlovákia, úgymond, befejezte. A tervezet része a teljes terület biológiai rekul- tiválása, a munkagödrök betemetésére, a természetidegen anyagok, ipari termékek eltávolítása és az erdők újratelepítése. Maga a tervezet nem rossz, bár túlköltekező. Módosításokra csupán az ültetendő csemeték fajtajellege szorul, szorgalmazni kellene a különböző nyárfafajták fokozatos kiiktatását és az őshonos fajták, a tölgy, az éger, a kőris, valamint a jávor és néhány cserje visszaho- nosítását. Nagy kérés? A kelet-szlovákiai árvízkárok rendezésére valahonnan előkerült 900 millió korona. Nálunk évi 15 millióra lenne szükség ahhoz, hogy ezt a gyönyörű tájegységet évi 100 hektáronként tíz év alatt az eredeti állapotába visszaállítsuk. Az említett összeg elegendő lenne arra is, hogy Bősön, Paton és Ebeden ritkaültetésű parkerdőket létesítsünk mindenki örömére. A természet visszaütött, a talaj elszikesedett, homoksiva- taggá alakult. Tudatos mulasztás miatt pénztől, munkalehetőségtől estünk el. A komáromi régiónak különösen a keleti és délkeleti részein vad- gazdálkodásról jóformán beszélni sem lehet, nincs mivel gazdálkodni. Egyes vadásztársaságok (pl. Hetény) már arra fanyalodtak, hogy három évig nem vadásznak. Az eredmény semmi más nem lehet, mint a meglévő állomány elkorcsosodása, meddővé válása, öngól. A Komáromi járás egyetlen nagyobb összefüggő erdőjét (Bátorkeszi, Madar, Szentpéter és Perbete határában) 1987-88-ban teljesen körbekerítették, vadaskertté alakították át, megbénítva ezzel a vad természetes migrációját, kizárva a környező vadásztársaságokat annak ellenére is, hogy az erdőterület jelentős része éppen ezeknek az embereknek a tulajdonát képezi. Az erdőtársaságok meg nem alakítását sokáig sirathatjuk még. Ahol az erdőket kiirtották, a elfogat széltörő fasorokat és csalitoso- hogy a kát megsemmisítették, hihetet- tönkre len gyorsasággal pusztult ki a kát. Bi mezei apróvad, különösen az al- ez is az kalmazkodni nehezen tudó me- része v zei nyúl és a fogoly. Gyorsan kor hiá kreáltak egy mindenki számára tek list
