Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1999-05-19 / 20. szám
12 1999. május 19. Kultúra Heti kultúra ____________Filmbemutató___________ A szerelem hálójában Az új amerikai vígjáték rendezője, Nora Ephron és két főszereplője összeszokott trió: Meg Ryan és Tom Hanks alakította az éter hullámain megismerkedő párt a romantikus komédiában. A friss produkció nem kizárólag a fél évtizede óriási sikert aratott A szerelem hullámhosszán receptjét alkalmazta. Büszkeséggel nyugtázhatjuk, hogy a sztori ötletadója honfitársunk. László Miklós Illatszertár című század eleji szalonvígjátéka ihlette ezt az ízig-vérig mai történetet. Az lllatszertárból kitűnő magyar tévéjáték készült, színházaink is gyakran játsszák a darabot. így hát a sztori sokunknak ismerős: egy férfi és egy nő között ismeretlenül, levelezés útján szerelem szövődik. Kölcsönösen megtalálni vélik a másikban az igazit, ám lassacskán kiderül, hogy igen közelről ismerik és ki nem állhatják egymást, mi több, dühödt ellenfelek. Pontosan ez történik a Tom Hanks alakította Joe Foxszal és a Meg Ryan megszemélyesítette Kathleen Kellyvel is. Mindketten New Yorkban, az Upper West Side-on laknak, ugyanazokban az üzletekben vásárolnak, ugyanabba a kávézóba járnak, ráadásul ugyanabban a szakmában dolgoznak. Kathleen gyerekkönyveket árusít kicsiny üzletében, Joe működteti Manhattan legnagyobb könyvesbolthálózatát. Joe agresszív üzletpolitikája bezárással fenyegeti Kathleen jó öreg boltját. Míg napközben kíméletlen hadjáratot viselnek egymás ellen, éjjelente komputeres levelezést folytatnak. Persze egyikük sem tudja, kitől érkeznek a kedves sorok, de egyre biztosabbak abban, hogy az Isten is egymásnak teremtette őket... „Mindig is szerettem volna hinni, hogy amikor szerelmesek leszünk, a másik gondolataiba épp annyira beleszerelmesedünk, mint minden másba, ami hozzá tartozik. Elbűvölt, hogy ez a két ember legfőképpen azt szereti a másikban, ahogyan a dolgokról gondolkodik” - mondja a rendező. „Ez egy időtlen szerelmes történet, abban az értelemben, hogy bármikor bárhol megtörténhet: két acsarkodó ember őrülten egymásba habarodik, ha abszolút előítéletmentes közegbe kerül, amilyen az Internet is” - fűzi hozzá a forgatókönyvet író Delia Ephron. Heti hír Film készül Sylvia Plathról Meg Ryan megelégelte a sok njókislány”-szerepet, s úgy döntött, hogy mindenképp elvállalja az öngyilkos írónőről, Sylvia Plathról készülő film főszerepét. Annak rendje és módja szerint el is kezdte a felkészülést, ám mielőtt még a kamerák elé lépett volna, csalódnia kellett. Nemcsak az írónő időközben elhunyt férje, Ted Hughes tartotta „komolytalannak a szerepre”, hanem a feministák főpapnője, Camille Paglia is „lecukibabázta”, mondván: „Meg túl gyenge színésznő ahhoz, hogy eljátssza a női emancipáció mintaképét.” Hollywood kedvencét elkedvetlenítették ugyan a támadások, mégsem adja fel... Dinnyés József: „Nekem nagyon nagy élmény magyarnak lenni.. Nem vár elismerést A szerző felvétele Kopasz-Kiedrowska Csilla Magántanulóként szerzett képesítést, mert középiskolásként eljutott arra a „szintre”, hogy eltanácsolták a tanintézményből. Túlélte - nem szeret vele dicsekedni. Saját tanterve szerint tanít - néphagyományt, népszokásokat, éneket, irodalmat, magatartást, magaviseletét. Több mint harminc éve járja a hazai és külföldi iskolákat, templomokat, klubokat, művelődési házakat. Ezernél több verset zené- sített meg. Minek nevezzük a fellépéseit? Előadóestnek? Szerzői estnek? Élménybeszámolónak magyarságomról. Nekem nagyon nagy élmény magyarnak lenni. S hogy ezt elmondhassam azoknak, akikkel találkozom, nekik is élmény kell, hogy legyen a magyarságuk. Nekem az is öröm, ha angol filmet nézek, és látom, hogy az angolok örülnek annak, hogy ők angolok. Nem lehetek szlovák nélkül magyar. De ha a két kultúra kezd homogén lenni, akkor az egyik is, a másik is veszít valamit az értékéből. Most olvastam egy 1906-os tanulmányt arról, hogy mióta a négyszázéves német kultúra megjelent a Kárpát-medencében, közel ötven szavunk elveszett, amit a táncra használtunk. Most, amikor napról „Ha a két kultúra kezd homogén lenni, akkor az egyik is, a másik is veszít valamit az értékéből.” napra veszítjük el a szavainkat az angolszász kultúra miatt, erről is szólni akarok. Egy szál gitárral járja a vidéket, nem kell stáb, menedzser... Csak közönség kell. Nehéz megtalálni a közönséget. Barátok nélkül ez a műsor nem megy. Kiknek jobb élménybeszámolót tartani: gyerekeknek, fiataloknak vagy középkorú értelmiségieknek? Nem tudom. Minden közönség más. Ha ugyanaz a húsz ember jönne ide holnap vagy két hét múlva, megint mást csinálnék, s ha ugyanazt is, azt is másképp mondanám. A magyarországi és a határon túli közönség nyilván másképp reagál. Egy kárpátaljai költő írja Útban Törökország felé című versében, amely Rákóczi híveinek a kiutazásáról szól, hogy egy csoport elhagyja a hazáját, nem maradhat, mert ott gyűlölet van, és erőszak. Ezt értik a magyarországi hallgatók. A határon túliak még jobban. Ha Vajdáról beszélek, hogy ő az utolsó nagy tizenkilencedik századi költő, aki már jelzi, hogy jön a huszadik század, és Adyval teljesedik ki, erről például semmiféle visszajelzés nincs, hogy értik-e, vagy nem. Magyarországon? Igen. A határon túl pedig mintha idegen nyelven beszélnék. Nyilván ez az iskolai oktatás hiánya, felületessége. De meglepi őket az újdonság ereje, néha még a zsoltár is. A jelenségért talán nemcsak az Iskola vagy a tanterv hibáztatható, hanem a kor is, amelyben élünk. Ezt nem lehet a korra fogni. Egyszerűen arról van szó, hogy a szeretet nélkül megszületett - a bérlakásokért csinált - gyerekek sokasága vesz körül. Ma már ők is szülik a gyerekeket. Szeretetlenség- ben nőttek fel, a szeretetlen- ségben felnőtt ember pedig vagy túl érzékeny lesz, vagy túl közömbös. De változtatni azon, amiben felnőtt, aligha képes. Ez nevelés kérdése. Az erkölcs és az általános műveltség visszazuhant; most már újra érvényes Mark Twain jelszava, a „szappan és könyv”. Itt nincs nemzetiségi és cigánykérdés, itt szappan- és tankönyvkérdés van. Az albánkérdést is meg lehetett volna oldani szappannal és tankönyvvel, mint ahogy a szerbkérdést is. Ennek a két fegyvernek vagyok a híve. Jelen pillanatban a tankönyv oldalán állok. Közel két órát mesél, énekel, magyaráz - leköti a hallgatóság figyelmét. Az iskolákban sincs probléma, de ott negyvenöt-ötven perc alatt kell megváltani a világot. Tanítás után már nagyon fáradtak a kölykök. Ugyanis a hülyeség nagyon fárasztó. Vannak aktív iskolák, ahol a tanári kar foglalkoztatja a gyerekeket. Ott még fél háromkor is öröm órát tartani. Kevés ilyen iskola van Magyarországon. A határon túli viszonyokat nem ismerem. Költőnők nem szerepelnek a műsorán. Őket nem zenésítem meg. Nőket nem énekelek, csak nagyon ritkán. Miért? Mert nők. Nem tudok velük azonosulni. Férfi költők verseit is mondják nők! Kiütést kapok tőle, amikor egy versmondófesztiválon feláll egy nő, és elszavalja József At„A szeretetlenség- ben felnőtt ember vagy túl érzékeny lesz, vagy túl közömbös.” tila Ódáját! De ebben nincs semmi férfisovinizmus! Azért nem kell megijedni, azért énekelem költőnő verseit is. Mikola Anikótól egy szép költeményt. Arról szól, hogy a tollászkodó madár, amely fészket rak, csak a csőre segítségével rakhat, s ha a csőrét és a karmát letörik, kész, vége. Nekem itt már vers ez a vers, és előadhatom férfiként. Kapott hivatalos elismerést, kitüntetést a munkájáért? Amit kaptam volna, sikerült megakadályoznom. Nem szabad, hogy kapjak, semmi szükség rá. Minden embernek annyi jár, amennyi jár. Miért kell kitüntetni azért, mert jól végzem a munkámat? Nem elég, hogy akik ismerik az embert, szeretik a munkáját? Missziónak tekinti? Mindenképpen annak. Ha Isten a nagy világmindenségben ezt a kicsit rám ruházta, akkor missziónak. A mitológiai bűntények nem az ember által hidegvérrel elkövetett gyilkosságok, hanem a kozmikus rendnek a részei „Mészárosok”, avagy a tragédiák abszurd hősei Polgár Anikó A tragédiák világának saját törvényei vannak. A mitológiai bűntények nem az ember által hidegvérrel elkövetett gyilkosságok, hanem az istenek bosszúálló terveinek, vagyis a kozmikus rendnek a részei. Ezt nevezi Jan Kott „szertartássá ádényegített gyilkosság”-nak. Ilyen pl. Iphigeneia feláldozása: nem az apa öli meg gyermekét, hanem az istennő követeli jogos áldozatát. Az égi akarat beteljesülése Agamemnón egész családjának a sorsa: a gyermek-, a férj- és az anyagyilkosság. Euripidész ezt a bűnténysorozatot még meg is toldja: az ő Klütaimnésztrája arról panaszkodik, milyen példás feleség volt mindig, pedig Agamemnón erővel tette magáé- vá, megölve előző férjét, Tantaloszt, s a melléről tépte le és csapta földhöz csecsemő gyermekét. Ha a gyilkosságok láncsora nem zárul le, megjelennek az Erinnüszök, akik gonosz istennők lévén kilógnak a görög mitológia jó-rossz ellentétpárokba nem sorolható istenei közül. Talán ezért szelídíti meg Aisz- khülosz a maga Erinnüszeit, hiszen az Oreszteia végén a bosz- szúistennők Athén védőistennőivé válnak. A mítoszvilágnak ebbe a tragikus leképeződésébe mélyedhetünk bele Jan Kott Istenevők című könyvét olvasva. A Kortársunk, Shakespeare című művével világhírűvé vált lengyel-amerikai színháztudós ezúttal a görög tragédia klasszikus triászának, Aiszkhülosznak, Szophoklész- nek és Euripidésznek a darabjait elemzi. A görög irodalmi élményvilág és a vallási-mitológiai képzetek összefolyása sajátos gondolatfolyamot eredményez. A tragédiák istenei és hősei különböznek a homérosziaktól: sajátos módon lefokozódnak, veszítenek heroizmusukból. Szo- phoklész Aiásza szégyenében öngyilkosságba menekül, de „hősies” öngyilkosság nem szerepelt a hősiességkódexekben”. Paliasz Athéné, az okosság istennője már az áldozatbemutatásnak sem örül, csak a megalázott ember fölötti káröröm érdekli. Az Aiasz és a Philoktétész Odüsszeusza héroszbőréből kibújva jó politikussá vedlik. Aisz- khülosz Leláncolt Prométheuszában Zeusz zsarnok uralkodó, Prométheusz a terror áldozata, Hermész pedig kifutófiú. Hérak- lész mítosza „megrepedt”: a Krisztushoz hasonlítható mediá- tor, az isten fia, aki azért született, hogy megszabadítsa a világot a szörnyektől, a tragédiák világából észrevétlenül csúszik át a komédiákéba. Euripidész Alkésztiszének már a műfaj besorolása sem egyértelmű - a feleség önként vállalja a halált férje helyett, a félj mégis úgy tesz, mintha nem akarná elhinni, hogy az előre megbeszélt esemény most megtörténik. „Al- késztisz olyan tragédiahős, akinek a félje egy komédiából lépett elő.” Ebbe a családi jelenetbe keveredik bele Héraklész - aki elől vendégszeretetből(!) el kell titkolni Alkésztisz halálát hogy tragédiába cseppet sem ülő módon dorbézoljon. Dionü- szosz, akárcsak Héraklész, földi nőtől született istenfiú, aki meghal és feltámad, mint Krisztus. Euripidésznek a Bakkhánsnők című darabja ábrázolta legmeg- rázóbban a Dionüszosz-kultusz mélységeit. A rítusból azonban „mészárlás lett”: Agaué széttépte saját fiát, Pentheuszt, s diadalmasan hozta be a leszakított fejet a színpadra. „De milyen az a világ, amelyben mészáros lesz a hősből?” Amelyben az ember csak „üres képmás” (Szophoklész), vagy ahogy Pindarosz írja: „árnyék álma”? Ezek a művek a heroikus idők felelevenítései az új, hősiességétől megfosztott világban. S ez a lefo- kozódás, a hősiesség eltávolodása azóta is tart. A görög tragédiák világa, ahogy a mai is, kegyetlen logikával telített, abszurd világ. ,A Paradicsomból való kiűzetéstől a megígért új Paradicsomba való bejutásig vezető utat hullák borítják. A tragédia ezeket a hullákat mutatja be.”
