Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1999-05-05 / 18. szám
12 1999. május 5. Kultúra Heti kultúra Filmbemutató A csók Meglehetősen ismerős élethelyzetet ábrázol új filmjében Richard La Gravenese. (Ő írta A halászkirály legendája, A suttogó, A szív hidjai forgatókönyvét. Ezt azért érdemes megjegyezni, mert mindegyik munkájának középpontjában az emberi érzelmek, a lélek dolgai állnak.) A csók főszereplője, Judith jómódú, negyvenes asszony (Holly Hunter); tizenhét évi házasság után éppen túljutott a váláson. Illetve éppen nem tudja lelkileg túltenni magát rajta. Hiszen nem könnyű elfogadni, hogy elhagyták egy fiatalabb nő miatt. Judith nemcsak férjét, de barátait is, minden kapcsolatát elvesztette a világgal. Elvesztette magabiztosságát, női önbecsülését. Merev testtartással, szomorú arccal jön-megy a világban. Egy este kedvenc dzsesszkávézójában az illemhelyet keresi, amikor egy férfi - valakivel összetévesztvén - váratlanul szájon csókolja. Judithra ez az esemény fantasztikus hatással van. Hirtelen megnyílik, észreveszi az élet apró dolgait, köztük a köpcös kis liftesembert (Danny DeVito) a házukban. Sőt őszinte barátság alakul ki köztük, amely akár szerelemmé is válhat. A film meleg humorával optimizmust, életszeretetet ébreszt az akció- és horrorfilmekbe, csavaros logikával kiagyalt thrillerekbe beleunt nézőkben. Ritka dolog manapság, ha amerikai film úgy ábrázol emberi érzelmeket, hogy nem vadászik a nézők könnyeire, nem akarja rózsaszín mázzal bevonni az élet minden színárnyalatát. Ez persze nagyrészt a két kitűnő főszereplőnek köszönhető, de meg kell említeni az ellenszenves férjet alakító Martin Donovant és a dzsesszéne- kesnő szerepében remeklő Queen Latifah-t is. Filmbemutató Dunaway lesz Callas? Faye Dunaway kislány kora óta rajong Maria Callasért, szinte minden lemezét megvette, és kincseit otthona egyik rejtett trezorjában őrzi. Igaz, nemrég kénytelen volt kibontatni a páncéllá- dikót, ugyanis eladta a Beverly Hills-i lakást, hogy pénzre tegyen szert. Persze nem kenyérre kellett a ma is fölöttébb mutatós színésznőnek a több százezer dollár, hanem arra, hogy általa közelebb kerülhessen régi álma, a csodálatos énekesnőről szóló film megvalósításához. Megvette ugyanis Terence McNally regényének filmreviteli jogát; ám a szóba jöhető stúdiók húzódoznak az ötlettől, tapintatlanul célozgatva a reménybeli címszereplő életkorára. Faye azonban elszánta magát: ha csődbejut is, megcsinálja álmai filmjét. Értékelésféle a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Versenyről Kérdőjelek és tehetségek A győzteseknek gratulál Kiss Péntek József, a zsűri elnöke. Dömötör Ede felvétele Kövesdi Károly Nyolc éve - tehát amióta Rimaszombatba került - fel-felmerül a kérdés, vajon egészséges döntés volt-e egyik legnagyobb amatőr fesztiválunkat Gömör- ország fővárosába helyezni. Aki emlékszik a hőskorra, tudja, hogy a gyerek szavalok fesztiválja Dunaszerdahelyről (ahol a Dun.a Menti Tavasz részét képezte), a felnőtt előadók versenye pedig Komáromból (a Jó- kai-napok rendezvényéhez tartozott) került át közös, Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Versenyként Rimaszombatba. A nyolc év a mérlegvonás szükségét is felveti,' hiszen - különösen mióta a rendező Csemadok s vele a szakmai társulások a végelgyengülés permanens állapotában leledzenek - nyolc év alatt ennyi szervezési, lebonyolítási rögtönzést a legjobb idegzetű „kultúrmunkások” is nehezen viselnek el, nem beszélve a szereplőkről, az őket kísérő pedagógusokról és szülőkről. Az idei újítás sem aratott osztatlan sikert, hiszen a szervezők egyfordulós versenyt találtak ki, aminek indítéka a fentebb említett pénztelenségben gyökerezik. Csak találgatni lehet, vajon a tavalyi két helyszínes (Rimaszombat, Tornaija) versenyzés vagy az idei egyfordulós rendszer volt-e a hevenyészettebb, átgondolatla- nabb ötlet. Ám míg a jó szándékkal kikövezett út oka az első esetben a fesztivál hatósugarának kiszélesítése, az utóbbi, idei újítás végképp érthetetlen és furcsa volt. Az egyfordulós verseny a gyakorlatban any- nyit jelentett, hogy az öt kategóriába sorolt gyerekek pénteken versenyeztek, és szombat estig kellett várniuk a végeredményre, miközben az egyes kategóriák zsűrijének feladatott a lecke: értékeljenek, vagy titkolózzanak szombat estig? S ha értékelnek, csak szőrmentében, nehogy kitudódjon, kik a helyezettek. Nem szükséges hangsúlyozni, hogy értékelés, az egyes produkciók elemzése nélkül az egész verseny értelmetlen. Annál is fontosabb az értékelés, mivel évek óta ugyanazok a gyermekbetegségek terhelik a színvonalat: a vers- és szövegválasztás esetlenségei, alapvető előadói hiányosságok (vers- és szövegértelmezés, beszédhibák, hangsúlyzavarok stb.), a gyerekekkel való foglalkozás, a versenyre való felkészítés színvonalbeli különbségei. Ám míg ezek kiküszöbölhetők egy-egy tanfolyammal, a pedagógusoknak tartott szakmai továbbképzéssel, a színvonalbeli különbségek kiegyenlítésének másik sarkalatos kérdése már nehezebben. De legalább el kellene gondolkodni rajta. Évről évre visszatérő kérdés ugyanis a pedagógusok részéről, hogy mihez tartsák magukat, amikor a kerületi válogatókon más szempontokat kér számon a zsűri, mint az országos döntőn. Ha egy zsűri vinné végig a válogatókat és a döntő versenyeit, vagy néhány tagja ott lenne elejétől végéig, talán Rimaszombatban sem okozna meglepetést, hogyan engedhették az országos döntőbe egyik-másik gyenge produkciót. Az idei egyfordulós versenyzés gyakorlatát mindenképpen egyszeri megingásnak kell tekintenünk, s reméljük, többé nem fordul elő. Mert lehet, hogy mind a zsűrinek, mind a gyerekeknek könnyebb volt a dolguk, ám a színvonal és a fesztiválhangulat szenvedett csorbát. A szervezők érvei, hogy a döntőbe nem jutott gyermekek azonnal csomagolnak és „szétszaladnak”, nem elfogadható. Százhúsz gyermek közül nem lehet százhúsz nyertes, s aki csak a helyezés kedvéért utazik el Rimaszombatba, annak el kellene gondolkodnia, mi az értelme a szép szó ünnepének. Ä kérdések kérdése évek óta megválaszolásra vár: vajon vonzó kulturális ünnep-e, igazi, hamisítatlan fesztivál-e a rimaszombati rendezvény? Együtt dob- ban-e a város, a régió szíve az izgatott gyerekekével, vagy az egész rendezvény beszorul a művelődési ház falai közé? Amikor a fesztivál esti műsorai alatt (Dinnyés József, a Ghy- mes zenekar koncertje vagy a komáromi Gimisz Színpad A dzsungel könyve c. produkciója) zsúfolásig telt a nézőtér, az ember hajlamos volt némi optimizmusra. Ám azt látva, hogy az ötödik kategóriában (felnőttek) oly kevés vers- és prózamondó tiszteli meg jelenlétével a versenyt, hogy jószerével díjat sem lehet kiosztani, gondolkodóba esik. A felnőtteknek nincs kedvük versenyezni - fogalmazott sommásan Soóky László, a negyedik kategória zsűrijének elnöke -, mert ahhoz közönség is kellene. Komáromban zsúfolt nézőtér várta a döntőt. Többször megfogalmaztam, hogy Gö-mörnek, ennek a szellemileg megtépázott régiónak nagyon nagy szüksége van kulturális rendezvényekre. Annál inkább, mert Gombaszög is évek óta agonizál. Ahhoz azonban, hogy a kultúra és a művészet ünnepét, igazi fesztivált találjunk itt, fel is kell nőni a feladathoz. Az idei szavalóverseny legbiztatóbb eredményeként könyvelhettük el, hogy maga a színvonal minden döccenő ellenére emelkedett, különösen az első két kategóriában akadtak kimagaslóan tehetséges gyerekek. Javult a vers- és szövegválasztás, alig hallottunk gyenge irodalmat. S ami a legbiztatóbb: egy magyarországi zsűritag véleménye szerint - az anyaországi versenyekkel összehasonlítva - nálunk még nem uralkodott el a nyegleség, és a nyelvromlás mértéke is kisebb. Szombat estig kellett várniuk a végeredményre. Különösen a két első kategóriában voltak tehetséges gyerekek. Marie Trintignant: „Szeretem a szokatlan, provokatív szerepeket, a nehéz figurákat, a kiélezett történeteket, a fonák helyzeteket.” Okos, karakán nő, nem hagyta, hogy beskatulyázzák Az álmodozó őzikeszem, a fitos orr, a romantikus arcvonások a papától örökölt szemérmességgel párosulnak Trintinnél. így becézik ugyanis Marie Trintignant-t. Ám amint megszólal cigarettafüstös, mély hangján, tüstént sajátos groteszkség lengi körül. A harminchat éves Marie-nak érdes orgánumával együtt szokatlan szerepei váltak névjegyévé. Volt már alkoholista, nim- fomán, született hazug - megannyi pszichikai esetet játszott. A selyem sikolyában nemcsak a szép kelmékért bolondul, amelyeket ellop az áruházakból, hanem a pszichiáterért is. A Trintignant lány családi alapon kezdett filmezni néhány éves korában. Fiatal lánnyá serdülve Jean-Louis papának végszavazott Ettore Scola olasz értelmiségi társaságában, a Terasz című filmben. A főiskolát elpuskázta, mert a felvételi vizsgán olyan halkan beszélt, hogy senki nem értette a szavát. Amatőr színjátszónak állt, mígnem kisebb moziszerepek után az első komolyabb színészi feladattal Chabrol bízta meg az Egy női ügyben. Legutóbbi filmjében milliárdoslánynak adja ki magát, akit a szerencsevadász Guillaume Depardieu érdemesnek lát elrabolni. Marie értékrendjében a legfontosabb a család. Négy gyermekével és kutyáival Párizs környéki házában él. Látszólag ellentmond törékeny, finom külsejének az a tény, hogy a sötét, merész szerepekhez vonzódik, legyen szó anarchistáról, banditáról, kleptomániásról... „Szeretem a szokatlan, provokatív szerepeket, történeteket, a fonák helyzeteket. És szeretek zavaró, kiismerhetetlen, nehéz figurákat megformálni. Nem hagytam, hogy beskatulyázzanak a kedves, vonzó kis nő szerepkörbe. Ha végignézünk a filmtörténeten, azt látjuk, hogy a rendezők előszeretettel ábrázolják a nőket bevált klisék szerint, úgymint cicababák, vadmacskák, prostituáltak vagy éppen jó tündérek. Én ezek ellen a klisék ellen játszom, és pontosan azért, mert lélekben más típus vagyok. Rendkívül aggályoskodó, inkább zárkózott természet, aki soha nincs megelégedve önmagával. A színészi játék akár moziban, akár színpadon egyszerűen felszabadít a gátlásaim alól. Egyébként nehéz arra válaszolnom, hogy mi lettem volna, ha a szüleim történetesen nem művészemberek. Mindkettőjüktől az önkifejezés szenvedélyét örököltem. Az én színészi megnyilatkozásomnak kezdetben nagyon prózai okai voltak: kéznél voltam anyámnak, ha egyik-másik filmjéhez gyerekszereplőre volt szükség. Még az öcsémet is bevonta, aki tíz évvel fiatalabb nálam. A mama kamerája nagyon jó iskolának bizonyult. De igazán a Terasz című filmmel kaptam kedvet a filmezéshez, amelyben apám partnere lehettem.” Hogy mit kapott tőle útravalóul? „A mi kapcsolatunk valóban kivételes szövetség, annyira hasonlóan gondolkodunk életről, hivatásról, tisztességről. Apám csodálatosan egyszerű, letisztult, esz- köztelen színész. Éppoly távol áll tőlem a karrier gondolata, mint tőle. Ő is sokat tépelődik, vívódik magában. Soha nem próbálta meg elrontani szoros érzelmi kapcsolatunkat gyakorlatias, szakmai jó tanácsokkal.” Csaknem huszonöt filmben játszott, és vagy egy tucat színdarabban, de mégsem az a fajta színész, aki mindent a hivatásának rendel alá. „Én azt gondolom, hogy magánemberként kell boldognak lennem ahhoz, hogy jól játsz- szak. A családi boldogság, a gyerekeim tekintete előbbre való, mint a hivatásom. Lényegében a gyerekek körül forog az életem.” (szentgyörgyi)
