Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1999-05-05 / 18. szám
1999. május 5. Kópé Verssarok Dénes György: mint a kék lomb olyan kékek ezek a vasárnapok olyan kékek akár a nyári tó kéken pillognak az ablakok kék blúzt lenget a ruhaszárító persze az ég is kék csupa kék szikra kékesszürke a párás levegő kék lélekkel gondolunk álmainkra mint a kék lomb a halkan csevegő Sándor Károly Zápor Sötét, ijesztő fellegek borították be az eget. Dörögni kezd, villám csattan, percről percre hangosabban. Van némi tapasztalatom: egy hete megáztam nagyon. Hogy ez most ismét ne legyen: futásnak kellett erednem. Hazaértem szerencsésen, nem egész szárazon mégsem, fejemen egy hideg, roppant nagy esőcsepp nagyot koppant. Aztán az ablakból láttam, bőrig áztak még vagy százan. Nem találtak menedéket, sem ők, sem a madárfészkek. Keresztelő Kedves gyerekek! Az itt látható figurának már nagyon sok neve van, ami arról árulkodik, hogy szerettek játszani. Naponta érkeznek a levelek az ötletekkel, de a tiéd még hiányzik! A legötletesebb névadó „keresztapák” és „keresztanyák” valamelyike meghívót kap a júniusban Komáromban tartandó keresztelőre, ahol kiadónk gazdag gyermeknapi műsorral és különféle díjakkal lepi meg a gyerekeket. A legötletesebb névadók között a kiadó értékes nyereményeket sorsol ki. Nyerhettek többek közt könyvcsomagot, sportszereket, CD-ket és sok más dolgot. A részletekről többet is megtudtok, ha olvassátok és figyelitek a Vasárnap Kópé rovatát, valamint napilapunkat, az Új Szót. Grimm testvérek: Rácz Noémi/Lukács Zsolt illusztrációja A pásztorfiúcska Volt egyszer egy pásztorfiú, aki messze földön híres volt arról, milyen bölcsen megválaszol minden kérdést. Hallotta hírét az ország királya is, ámde nem hitte, azért magához hívatta a fiúcskát. így szólt hozzá: „Ha meg tudsz felelni három kérdésemre, akkor tulajdon gyermekemnek foglak tekinteni, s ideveszlek magamhoz királyi palotámba.” Szólt a fiú: „Hogyan hangzik a három kérdés?” Mire a király: „Az első: hány csepp víz van a világtengerben?” Felelte a pásztorfiúcska. „Király úr, elébb rekesztesd el a földkerekség minden folyóját, hogy egy csepp se folyjék belőlük a tengerbe, amíg a tengert megszámolom, akkor majd megmondom, hány csepp van benne.” Szólt a király: „A második kérdés: hány csillag van az égen?” A pásztorfiúcska így válaszolt: „Adjatok egy nagy fehér papírlapot” -, majd egy tollal oly sok apró pontot pöttyintett rá, hogy látni sem igen lehetett őket, nemhogy megszámolni, s belékáprázott a szeme annak, aki rápillantott. Majd így szólt a fiú: „Annyi csillag van az égen, ahány pont ezen a papíron, számoljátok meg.” Ám erre senki sem volt képes. A király így szólt: „A harmadik kérdés: hány percből áll az örökkévalóság?” Felelte a pásztorfiúcska: „Hátsó-Pomerániában van a diamánt- hegy, egy óra járás a magassága, egy óra a szélessége, s egy óra a mélysége; százévenként egyszer odaröppen egy madárka, s beléfeni a csőrét; mire az egész hegy elkopik, letelt az örökkévalóság első perce.” Szólt a király: „Bölcs ember módjára válaszoltad meg a három kérdést; mostantól itt a helyed királyi palotámban, s olybá tekintelek, mint saját gyermekemet.” Balajti Árpád Születésnapi meglepetés Zolinak nem akaródzott kelnie. Szívesen maradt volna még az ágyban, de nem lehetett, menni kellett iskolába. Kikászálódott a paplan alól, és hangos ásítozások közepette az ablakhoz botorkált. Kint vigasztalanul esett az eső. A borús idő szomorúsággal töltötte el. „Nem jól kezdődik ez a nap, pedig ma van a tizenötödik születésnapom.- Zolikám - szólalt meg a háta mögött édesanyja-, ne bámészkodj! Mindjárt hét óra, kapd össze magad, mert elkésel. A fiú kedvetlenül indult a fürdőszoba felé. ímmel-ámmal megmosakodott. Úgy takarékoskodott a vízzel, mintha annak liteije ezer koronába kerülne. A reggeli valamelyest javított a kedélyállapotán - édesanyja ugyanis egy kis üveg eperdzsemet nyitott ki a kedvéért. Az iskolában a fiúk mogyorós csokival gratuláltak neki, a legjobb barátjától, Gyuszitól pedig egy üres magnókazettát kapott. Zolinak jólesett, hogy az osztálytársai nem feledkeztek meg róla, és jószívű fiú lévén, minden osztálytársát megkínálta rágógumival. Amikor az első órára bement a szórakozott történelemtanár, észre se vette, hogy valamennyi tanulónak le-fel mozog az állkapcsa. Csakis a történelmi események és évszámok érdekelték, és valószínűleg most is az járhatott a fejében, hogy miért tartott 116 évig a százéves háború. Dátum tanár úr (így hívták tanítványai) krétát vett a kezébe, majd szaporán évszámokat írt a táblára. Zolinak közben egyre az járt a fejében, hogy mi lesz otthon a szülinapi meglepetés. „Talán néhány pár zokni, póló, esetleg egy golyóstoll, amiket máskor is szoktam kapni” - gondolta. Mélázásából Dátum tanár úr szavai billentették ki:- Zoli, milyen csatát vívtak a magyarok a törökökkel 1456-ban? A fiú nagyon szerette a magyar történelmet, most azonban halvány gőze se volt arról, mit kérdezett a tanár. Kényszeredetten felállt, és értetlenül nézett hol Dátum tanár úrra, hol a táblára.- Megnémultál, fiam? - emelte fel a hangját a tanár. Zoli azonban csak állt, mint szamár a hegyen.- Nem figyelsz! Ülj le! Elégtelen! - pattogott ingerülten a tanár úr, majd szép lassan, hogy mindenki követhesse kezének mozgását, egy ötöst kanyarított a noteszébe. Gyuszi, a jó barát tétován felemelte a kezét.- Mit szeretnél mondani? - kérdezte a történelemtanár.- Tanár úr, én csak azt szeretném mondani, hogy Zolinak ma van a szülinap- ja... A síri csendben a tanár tekintete Gyusziról lassan átsiklott Zolira, akiben egy pülanatra fellobbant a remény lángocskája: „Megúszom” - dobbant nagyot a szíve. Dátum tanár úr azonban nem lágyult el.-Az órán akkor is figyelni kell! Vésd jól az eszedbe, és ülj le, Zoli! „Már reggel éreztem, hogy nem lesz jó napom” - gondolta Zoli, aki a többi órát megúszta. A tanítás után hazatért, megebédelt, majd elment a zeneiskolá- ba.Gizi néni, a zenetanárnő többször is megfeddte Zolit, mert a házi feladatul adott darabot egyszer se tudta hibátlanul eljátszani. Hogyan is tudta volna, amikor folyton máshol járt az esze - szünet nélkül az járt a fejében, mit kap a születésnapjára.Végre este - amikor együtt volt a család - eljött a várva várt pillanat. Egy picit mindenki kihúzta magát az alkalomra. Az asztal közepén hatalmas torta díszelgett, rajta 15 szál gyertya. Apa mindegyiket gondosan meggyújtotta, aztán a család valamennyi tagja gratulált Zolinak. Anyukától 15 szál szegfűt kapott, Katitól sárga rózsákat. Apuka kezet nyújtott fiának, és férfiasán megszorította. Zoli elfújta a gyertyákat, és izgatottan várta az ajándékokat. Anyuka egy divatos pulóverrel és zoknival lepte meg, Kati átnyújtotta neki Hemingway Az öreg halász és a tenger című könyvét. Az ajándékok láttán Zoli kényszeredetten mosolygott. A pulóver tetszett neki, de a zoknik láttán azt gondolta: „Éppen ilyeneket hord a nagyapa. Most következik a torta felszeletelése, és vége. Aputól meg semmit se kaptam...” Anyuka és Kati azonban sejtelmesen mosolygott.- Ejnye, a legfontosabbat majdnem elfelejtettük - szólt apuka.- Bizony - erősítette meg anyuka.- Én is tudom, hogy mit - csatlakozott Kati -, de nem árulom el! Apuka kiment a konyhába, és egy ku- tyakölyökkel tért vissza.- Ez az enyém lesz? - szakadt ki Zoliból az öröm? - Tényleg, apa?-A tiéd! Hiszen mindig is szerettél volna egy igazi kiskutyát - nézett mosolyogva apa a fiára, és a kezébe adta a kutyus pórázát.- Tapsinak hívják, és rókaeb - kotnye- leskedett Kati. Zoli magához szerette volna húzni a kutyust, de az leült, és megmakacsolta magát.- Ne félj, Tapsi, nem akarlak bántani - szólt hozzá Zoli bátorító hangon, és meg akarta simogatni, de a kiskutya a keze után kapott.- Majd megbarátkoztok- mondta apa. Zoli még egyszer a kutya felé nyúlt, majd óvatosan fejére tette a kezét és megsimogatta. A kutya megnyugodva fogadta gazdája közeledését. Szent lett közöttük a béke. Zoli elalvás előtt elgondolkozott, hogy mi is történt vele egész nap. „Igaz, hogy rosszul kezdődött, de mégis ez volt az eddigi legszebb születésnapom” állapította meg boldogan.
